Search results for "Hilfsreiche Prüfungsunterlagen verwirklicht Ihren Wunsch nach der Zertifikat der Nationally Registered Certified Medical Assistant 💽 Suchen Sie jetzt auf ➽ www.itzert.com 🢪 nach ☀ NRCMA ️☀️ und laden Sie es kostenlos herunter 🔘NRCMA Zertifizierungsfragen"
Oly régen írtam. Miért, hogy épp ma jön ez az érzés, és az íráskényszer? Ma három hónapja, hogy elhagyni kényszerültem otthonomat, a békés szentesi baromfiudvart, a társaimat, szeretett asszonyomat. Csak egy fekély, gondoltuk, amely bizonyára hamar rendbe jön, s visszatérhetek.
Három hónap, hát ezért ez az érzés, és ezért ez az írás. A szokatlan helyzet megszokása, amikor a mindennapok a korábban elképzelhetetlen töredékekből adódnak össze. A Hortobágyi Madárkórház csöndje, a magány, a vizsgálatok, a szondázás. Ugyanakkor tudom, hogy a kórterem üvegfalán túl emberek néznek be rám. A beszűrődő töredékek: „Ó, szegény!” „Juj, de csúnya”, „Amúgy milyen aranyos volna”. A kiszolgáltatottság szülte szánalom nekem fájó szavai. Zavart, bántott, szomorú voltam, enni sem akartam. Aztán kiderült, hogy már nem is tudok enni. A kétségbeesés, aztán a megadás érzése.
Doktor úr megoperált, de enni még nem tudok. Másik terembe kerültem, távol a látogatóktól. S mégis, azóta inkább vagyok emberközelben. Lábadozásom óta ugyanis sokat sétálok a madárkórház parkjában, ahol rengeteg a látogató. De már nem zavar. Mert vállalom a betegségem nyomait. Ilyen vagyok. Én vagyok madame Sosa. És azóta mintha kevesebbszer hangzanának el a korábbról annyira ismert lesajnáló szánalom szavai.
Tudom, hogy betegségem nem gyógyul, de a fájdalmat enyhíti a törődés, régi életem hiányát, bánatomat begyógyítja a szeretet.
Kunszentmártonban találták még 5.-én. Azon ritka esetek közé tartozik, melynek fészke lakott terület közelébe esik. Történetesen a temető mellett találták fészke mellett. A megtaláló saját fészerjében helyezte biztonságba, majd Dr. Déri János tegnap előtt személyesen ment el a madárért.
A fekete gólya ritka vendég kórházunkban, csak úgy mint hazánkban. A vizes fészkelőhelyeket kedvelő madár igen csak kerüli az ember közelségét. Hazánkban csupán mintegy 200-250 pár fészkel évente. Kórházunkba 1-2 évente kerül be sérülten.
Jelen gólyánk fiatal, idei kelésű madár. Jobb szárnyán mindkét alkarcsont eltört. Még tegnap sor került a műtétre, velőűrszegzéssel mindkét csontot helyre lehetett állítani. Már kórtermünkben lábadozik, fehér gólyáink társaságában.
Fotógaléria a fekete gólyáról:
Ugartyúk:
A fekete gólyánál mind hazánkban, mind kórházunkban sokkal inkább ritkaság számba megy az ugartyúk. Rejtett, civilizációtól mélyen elszigetelt életmódja miatt nagyon kevesen ismerik, még kevesebben láthatják e páratlan madarat. Ébersége, óvatossága folytán ritkán is sérül. Ha esetleg még is baj érné, rejtőzködő életmódja végett kis eséllyel találják meg. Ritka, hogy közutak környékére tévedjen.
Őt Mezőtúr mellett találták egy út mellett. Feltehetőleg elütötték. Amellett, hogy bal lába nyílt törést szenvedett, szegycsontja három darabra tört. Lábába velőűrszeget helyeztünk, majd hogy a két törvég el ne forduljon, egy úgynevezett „fixateur externe„-módszer segítségével egy külső keretet is kapott. Nehezebb eset volt azonban szegycsontja. Ritka, hogy egy madárnak eltörjön. Elhelyezkedése miatt nagyon nehéz rögzíteni, sőt eleve összeilleszteni is. Végül egy vastagabb varrófonállal sikerült összehúzni a részeket, majd ugyanezzel a fonállal rögzítettük is.
Úgy érezzük, a műtét a lehetőségekhez képest sikeres volt, bízunk a madár mielőbbi gyógyulásában. Lábával már fel tudott állni, sőt bicegve ugyan, de pár métert már meg is tett.
A konferencia résztvevőit Kiss Balázs, a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke köszöntötte, majd felkérte dr. Déri Jánost, a Hortobágyi Madárkórház vezetőjét az előadása megtartására.
A főorvos saját mindennapi munkájának egy szeletét, a ragadozó madarak mérgezésének, a betegség tüneteinek és kezelésének módját mutatta be. Déri János a legegyszerűbb kérdés megválaszolásával kezdte az előadást: Miért mérgezik meg a gazdák a ragadozó madarakat? A gazdálkodók nem a ragadozó madarat akarják megmérgezni, hanem a varjút, a rókát, a rágcsálót, ami kárt okozott számukra. A karbofurán nevű anyagot már kivonták a forgalomból, ugyanis a karbofurán tartalmú növényvédőszerek felhasználását és forgalmazását az Európai Unióban 2008 decemberében betiltották, ennek ellenére még ma is használják. Ezzel a méreggel találkoznak a leggyakrabban a kórházban. A karbofurán eredetileg csávázószerekben jelent meg. A főorvos több fényképet mutatott, ahol megmérgezett ragadozó madarakat láthattunk, amelyeket vagy sikerült megmenteni a kórházban, vagy pedig nem. A főorvos részletesen sorolta, hogy a mérgezett ragadozó madarak mentése során három anyag mindig kéznél van a kocsiban is: az atropin, a nátrium-tioszulfát és a szódabikarbóna. Ha a terepen megtalálják a mérgezett madarat, akkor egy másodpercük van, hogy döntsenek, beadják-e az atropint, másik másodpercük már nincs. A kórházba sötétben, zárt dobozban szállítják, majd folytatódik a kezelés: a madár fájdalomcsillapítókat, vitaminokat is kap. Akárcsak az emberi mérgezés során, az a cél, hogy – például infúzióval – átmossák a szervezetét. A mérgezett madarak pár nap múlva már jobb állapotban vannak. Csak akkor engedik el azokat, ha teljes biztonsággal tudnak repülni, ezért a röpdében figyelik a viselkedésüket. A madarakon kívül találtak karbofuránnal mérgezett őzet és vaddisznót is. A főorvos elmondta, hogy a rétisas egy indikátor a természetben, mert a táplálkozás csúcsán van, ugyanúgy, mint az ember. Ha a madárkórházban nincs mérgezett rétisas, akkor az ember is biztonságban élhet ezen a földön.
A konferencia második előadását Bárdos Tibor és Kiss Balázs tartotta, akik az elmúlt időszak bagolytelepítési kísérletéről számoltak be, amelyet Egyeken végeztek. Arról adtak tájékoztatást, hogyan kezdtek hozzá – egy természetvédelmi pályázat segítségével – gyöngybagoly- és kuvikládák készítéséhez, telepítéséhez. Munkájuk során hat gyöngybagoly költőládát és 11 kuvikodút helyeztek ki.
A konferencia harmadik előadásából a túrkevei Herman Ottó Természetvédő Kör tevékenységét ismerték meg a jelenlévők, majd Kiss Balázs számolt be arról, hogy célegyenesbe érkezett az Óhalászi-szigeten tervezett ragadozó madár-visszavadító központ létesítése.
Tegnap vízi madaraink nyerhették vissza szabadságukat. Helyszínül a közeli halastavakat szemeltük ki. Mindhárman gázolás áldozatai voltak.
A hattyú, bölömbika és nagy kócsag története alább olvashatók:
A TV2 Tények tegnapi adásából:
Nagy kócsag:
Múlthét pénteken, 25.én érkezett a bejelentés, miszerint Folyástól nem messze egy nagy kócsag ácsorog az út mellet, és nem tűnik egészségesnek. A megtaláló befogta, majd kollégánk érte ment a madárnak. Agyrázkódásos tüneteket mutatott, szédült, gyakran össze rogyott. Autó üthette el. Beérkezését követően dr. Szalay Kata (önkéntes állatorvos) ellátta a madarat. Szerencsére nem tört el semmije, és belső vérzést sem szenvedett.
Nagyobb problémát azonban a felépüléséig vezető út jelentett. A gém félék ritkán hajlandóak fogságban táplálkozni, főleg az ehhez hasonló sokkhatás után. Szerencséje kórtermi társai kára volt, ugyanis pillanatnyilag „vízimadaras” kórtermünk nem lakatlan. Két bölömbika, egy bakcsó, és egy szürke gém társaságában mindjárt otthonosabban érezte magát, mint érezhette volna. Látván, hogy ők hogyan esznek a medencébe tett halakból, neki is megjött az étvágya. Egy hét lábadozás után összeszedte magát, tegnap pedig „szobatársával” együtt indulhatott a halastavakhoz.
Déri Balázs
Bölömbika:
Tarcalról hívtak minket június 28-án miszerint törpegém sétált röpképtelenül az egyik udvaron. Azonnal elmentünk Tarcalra a madárért. Kérésünkre addig is amíg odaérünk a madarat a megtaláló befogta és egy ketrecben elhelyezte. Amikor odaértünk akkor derült ki, hogy a törpegém valójában egy agresszív harcos kedvű bölömbika, aki a legkisebb mozdulatra is szuronyként támadt a csőrével. A gémfélék nem csípnek, hanem tőrszerű csőrükkel szuronyként támadnak combra, szemre, kézre mindenre. Pár perc viaskodás után sikerült úgy kiszedni a ketrecből, hogy se ő se mi nem szereztünk sérüléseket. Még ott a helyszínen átvizsgáltuk a madarat, ami során a végtagokon törést nem találtunk, de kulcs és lapockacsont törése még lehetett.
A madarat beszállítottuk a Mályi Madármentő Állomásra ahol folyadékpótlás mellet kapott enni. Eléggé soványka volt, de a harci kedve annál nagyobb. Másnap a Madárpark dolgozói tovább szállították a feltehetően elgázolt bölömbikát a Hortobágyi Madárkórházba ahol, Dr. Déri János és kollégái gondoskodtak a bölömbika további sorsáról. A bölömbika szinte azonnal beilleszkedett a kórterem kis közösségébe, hiszen a madárpark dolgozói úgy rendezték be a termet, hogy a leg valósághűbb életkörülményeket tudják a sérült vízimadarak számára nyújtani. A kórteremben van mini tó nádasokkal, fákkal, ágakkal, ahol ez a rejtőzködő életet élő madár is megtalálta a számára nyugodt és biztos búvóhelyet. Persze ezt csak ő gondolta így hiszen, a madárkórház látogatói így is betekintést nyerhettek a kórteremben gyógyuló betegek életébe. Köszönhetően a különlegesen kialakított üveg fóliának amely a madarak számára átláthatatlan de a látogató közönség oldaláról belátást enged a kórtermekbe úgy hogy a betegek ebből semmi nem észlelnek. Az eltelt egy hónap során a bölömbika megerősödött és készen állt, hogy új szabad életét újra megkezdhesse. Július 30-án engedték szabadon több sérült vízi madárral a Hortobágyon.
19.én este fél 8-kor érkezett a bejelentés, miszerint egy kifejlett hattyú próbál felszállni a 33-as főútról Hortobágytól mintegy 15 km-re. Barátommal, Cseszlai Zsomborral azonnal a helyszínre siettünk, amikor a hattyú már az árokban vergődött a nádas felé. Azonnali cselekvésre volt szükség! Egy gyors lerohanás, vetődés, és a madár már a segítőkezek szoros ölelésében volt. Így visszaindultunk vele, ahol még az este megkapta a megfelelő ellátást. Mindkét lába mélyen horzsolt volt az aszfaltnak köszönhetően, és 40 perccel a megfogása után is vérzett. 3 nap elteltével a madár már jól használta lábait, így kikerült a nagy röpdénkbe, ahol megerősödve várta az elengedést! 2014 07 30-án sikeresen vissza lett helyezve a természetes közegébe.
A vörös vércse(Falco tinnunculus) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj. Belgium hivatalos madara.[1] A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1992-ben „Az év madarává” választotta.
Igen nagy elterjedési területe van. Európában, valamint Ázsia és Afrika jelentős területén honos. Mezőkkel tarkított erdőkben, facsoportokban, mezőgazdasági területek és legelők közelében él. A sűrű, zárt, összefüggő erdőket kerüli. Az ember közelsége nem zavarja, gyakran megjelenik a városokban.
Testhossza 32-35 centiméter, szárnyfesztávolsága 70-80 centiméter. A hím testtömege 160-210 gramm, a tojó 200-250 gramm. A hím hátoldala gesztenyevörös, sötét cseppfoltokkal, hasoldala sárgás, elszórt fekete pettyekkel, feje és farka hamuszürke, a farok vége fekete. A tojó háta és farka rozsdabarna, sötét keresztsávokkal, hasa olyan, mint a hímnek, farka végén fekete keresztszalag.
Otthonosan mozog a levegőben. Gyakran egy helyben lebeg (szitál) zsákmányt kémlelve. Szárnycsapásai gyorsak, gyakran néhány szárnycsapás-sorozat siklórepüléssel váltakozik. Ritkán kapja el levegőben az áldozatát, általában sebes zuhanás után a földön fogja meg a zsákmányát. Rágcsálókkal, kisebb madarakkal, gyíkokkal, valamint nagyméretű rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik. Kiemelkedő, magasabb tereptárgyakon pihen.
Többnyire varjaknak a fák tetején lévő, gallyakból álló fészkét foglalja el; amíg a fészek használható, nem keres másikat. Előszeretettel fészkel más madárfajok közelében. Ha nem fán fészkel, akkor gyakran választja a fák odvait, löszpartokat, sziklafalakat, kőbányákat, várromokat és a városok magasabb épületeinek – főként templomtornyoknak – a tetőzetét. Néhány párt megfigyeltek a budapesti Parlament épületén fészkelni. Fészekalja 3-8 tojásból áll, melyeken 28-30 napig kotlik. A fiatal madarak szintén 28-30 nap múlva repülnek ki. A fiókák jellegzetes vérszívója a Carnus hemapterus nevű ektoparazita légy.
Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó madár, de egyes példányok elvonulnak. A 2012. januárban végrehajtott madárszámlálás eredménye alapján 679 vörös vércse telelt Magyarországon.
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem veszélyeztetettként szerepel. Európában csökkenő állományú fajnak számít. Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 forint.
Többszörös együttműködéssel került a rádióból ismert gólya Hortobágyra.
A megtaláló korán reggel találta Bogdányban a sérült lábú gólyát, bedobozolta és bevitte a munkahelyére. Körbe telefonálta Tolnát_Baranyát.. teljesen eredmény nélkül, ekkor a Class FM Morning Showjától kért segítséget. Ott a műsorvezető hölgy rákeresett az interneten, és megtalálta a Mályi Madármentők oldalát, és tárcsázta Lehoczky Krisztiánt. Krisztián egyből hívta Márton Andrást, ki két falunyira él a helyszíntől, valamint megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik a témát illetően. Felkereste a megtaláltót, majd hívta a DINP illetékes természetőreit, akik egyből el is indultak a megadott címre. Terv szerint a budapesti Állatkertbe lett volna szállítva a sérült madár, mint területileg illetékes helyre. Míg a Nemzeti Parkosok odaértek, a köztes időben több rádióhallgató minket is értesített a fejleményekről. Dr Déri János, ekkor felkereste az ügyben érintetteket, mondva, hogy nem csak fogadni, de műteni is tudnánk a gólyát., valamint szállítását is tudnánk vállalni tekintve, hogy önkéntesük, Dóra aznap érkezett volna önkéntesmunkára, édesanyja Rita Paulheim fuvarozásában.
„Felhívtam Cseszlay Zsombort (Önkéntes M.A.), mert nem leltem Rita telefonszámát, utána hívtam Ritát.., mondtam, megy hozzá a gólya, viszik az NP-sek, lesz még egy fuvarozni valója. Menet közben a NP-sek felszedték a gólyát, ami elve abban a kartondobozban volt, amiben odaért Hortobágyra, és már mentek is Ritához, akinek az elérhetőségeit időközben továbbítottam nekik. Gólyát átadták, és Ritáék (Dórával) vitték is Hortobágyra, ahol pár órával később már orvoskézben volt, el lett látva.”
Márton András
Önkéntesünk tollából:
Július 22-én reggel épen futni indultam, mikor a lépcsőnkön lefele haladva meghallottam a Class FM reggeli adását, miszerint egy törött lábú gólyát találtak Dunabogdányban. Mire leértem anyukám irodájába ahonnan szólt a rádió, már csörgött a telefonom „Madárkórház” névjegyzék szerint. Felvettem, de már tudtam, hogy ebből nem lesz reggeli futás. Cseszlai Zsombor, régi jó barátom keresett a vonal túloldalán, ugyanezen gólya érdekében.
A TV2 Tények adásából:
Édesanyámmal el is indultunk,de menet közben kaptunk még egy hívást a Duna-Ipoly nemzeti parktól, hogy ők el tudják hozni a sebesült madarat hozzánk, és így is történt. A gólyát utasításaink szerint egy nagy méretű kartondobozban szállították de mikor megláttam, hogy bal lábán a csüdnél teljesen ki van csavarodva,egyértelművé vált, azonnali beavatkozást igényel. Mivel úgy is a héten szerettem volna visszajönni önkénteskedni a Madárkórházba, gyorsan összepakoltam, és egyből indultunk is.
Mire odaértünk a Doktor úr már felkészült a műtétre. Azonnal levette az ideiglenes kötést lábáról, és megkezdte a műtéti terület sterilizálását. Szerencsére a gólya nem szenvedett nyílt törést,csak az egyik csontjának végéből törött le egy kis darab. Az elmozdult részt, egy csavarral stabilizálta, valamint ezzel merőlegesen pár fém pálcával is biztosította. Ezután, lábának műtött részére kapott egy fedőkötést, és antibiotikumot mellcsontja mellé. A beavatkozás után betettük őt egy kórterembe, ahol a többi felépülőben lévő gólyával lehet. A műtét sikeressége miatt valószínűleg majd újra két lábra fog tudni állni.
Egy nyolcadikos lány, Csőkör Dóra vagyok. Tatán élek a családommal a Cseke-tó mellett. Az iskolából a tó partján szoktam hazajönni. Rendszeresen figyelem a tó gazdag élővilágát. Sok vadkacsát, sirályt, néha szürke gémet, kiskócsagot, kárókatonát is szoktam látni.
Idén, február közepén barátnőmmel a tavon egy nyílvesszővel átlőtt fejű tőkés réce tojót pillantottunk meg. Hihetetlen látvány volt, ahogy a kacsa békésen úszkált. Ezt követően gyakran mentem ki a Cseke-tóra, abban bízva, hogy a kacsa életben van.
A felfedezés után körülbelül 2 héttel egy ismerősünk képeket tett facebookra az ominózus kacsáról. Ennek rögtön országos híre lett. A sajtó és a TV is foglalkozni kezdett vele, valóságos „kacsaturizmus” alakult ki.
A helyi madárvédők is mozgolódni kezdtek a kacsa megmentéséért. A Hortobágyi Madárpark állatorvosa, Dr. Déri János segítőjével, Kiss Balázzsal rögtön színre lépett. Több módszert vetettek be a kacsa befogására, sajnos nem jártak sikerrel. Ittlétük során szüleimmel sokat beszélgettünk velük. Ekkor említették, hogy a madárkórház munkájában önkéntes segítőként részt lehet venni. Állatorvos szeretnék lenni, nagyon megtetszett ez a lehetőség. Barátnőmmel, Kristóf Kírával májusban 10 napra eljutottunk a madárkórházba. Nagyon jól éreztük magunkat, sok tapasztalatot szereztünk.
Miután hazaérkeztünk a kacsát egy ideig nem láttuk. Majd nagy örömömre a szokott helyén ismét megtaláltam. A nyíl nem volt a fejében!!!
Úgy érzem, a kacsának köszönhetjük az új barátságokat és a csodálatos élményeket.
Szarvas határában találták meg mérgezésre utaló jeleket mutatott így azonnal eljuttatták hozzánk a madárkórházba. A mérgezésből adódóan görcsösen szorította mind két markát és borzolta a tollait, emellett a bal szárnyán és a jobb lábán áramütésre utaló sebesülések voltak. A mérgezés okozta egyensúlyzavar közben szállhatott fel egy póznára és ekkor üthette le az áram. Az atropin injekció előtt még a dobozban hányt is amit a későbbi laborvizsgálatok érdekében elküldtünk Budapestre. Nagyon rossz kondícióban volt, így etetés előtt 10-15 perccel calo-petett adtunk neki és csak utána tudtuk megetetni. Eleinte tömni kellett majd később már csipeszből is elfogadta a neki felkínált táplálékot. Hatalmas érdeme volt ebben Sebők Dóra régi önkéntesünknek akit annyira elfogadott, hogy akár a kezéből is elvette a falatokat. Közben naponta háromszor mágneseztem a szárnyát és a lábát továbbá naponta lett kötés cserélve rajta. Az intenzív kezelés után 14 nappal már csak 2 naponta kellett kötést cserélni rajta és a napi 2 mágnesezés mellett még masszíroztam a szárnyát. Úgy tűnik egyre jobban gyógyul az áram ütött terület ami azt jelenti, hogy a kórterméből kikerülhet majd valamelyik röpdénkbe.
Június 27. reggel hét órakor a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre Szél Antal hozott be hozzánk egy feltehetően mérgezett parlagi sast. Kisújszállástól 15 kilométerre Ecsegfalva határában találták a 20 KV vezetéktől 50 méterre. A helyszínen azonnal kapott atropin injekciót mivel borzolta a tollait, görcsben voltak a markai és farkát felcsapva tartotta.
A gyors ellenanyag beadása életbevágóan fontosnak bizonyult, mivel miután hozzánk bekerült már csak alig felfedezhető tünetei voltak a mérgezésnek,de mindenképpen adtunk neki még atropint. Az igazán aggasztó az volt, hogy mind két szárnyának belső részénél, a kéztőnél véresek lettek a tollak, sőt a jobb szárnyának az alkar és a felkar találkozásánál egy nagyobb seb is volt amit pár öltéssel össze kellett varin. Így nem zárhattuk ki teljes bizonyossággal az áramütést se a mérgezés után. Ezek mellett biztosak voltunk abban ,hogy belsővérzése volt ,így három napig egy nagy sötét dobozban az egyik kórtermünkben lábadozott.
Nagyon jó kondiban került be hozzánk ami azt is mutatta , hogy nagyon friss lehetett a mérgezés és az áramütés. A negyedik nap reggelén belecsípett a bal szárnyába még a dobozban ami azt jelentette, hogy elkezdte enni a szárnyát,tehát áram ütött is lett nem csak mérgezett. Ezért bekötöttük mind két szárnyát és lábát, megkezdtük az azonnali mágneses kezelést naponta négyszer. Minden kezelésen én fogtam meg és Déri Balázs segítségével kezeltük minden nap a sast. Mivel egy öreg tollruhás tojó parlagi sas ezért elneveztem Helgának. Minden kezelést nagyon nyugodtan tűrt, sőt volt olyan esti kezelés amikor elaludt a kezemben. Kezelésekre pedig nem kellett küzdeni vele ,hajkurászni a kórtermében, hanem hagyta magát megfogni. Megközelítőleg olyan fél kiló húst evett meg egy nap alatt amit eleinte vonakodott elfogadni,de aztán szépen önállóan elkezdett enni.
Az RTL-Klub adásából:
Az ötödik napon levettük a lábáról a pólyakötést mivel nem kezdte ki a kötését. A tizedik napra már nagyon élénk volt felugrott a kórtermének a párkányára próbált tollászkodni mind ezt bekötött szárnyakkal. Ekkor már csak napi három kezelése volt és a tizenötödik nap végére levettük a szárnyairól is a kötéseket és áttettük a nagy kórterembe ahol már kitudta tárni hatalmas szárnyait és kedvére repülhetett egyik fáról a másikra.
Molnár Lotár és az MME segítségével kapott egy napelemes jeladót amit a hátára erősítettünk ezzel rengeteg adatott tud majd szolgáltatni a parlagi sasok területének méreteiről,táplálkozó illetve vadászterületeinek feltérképezésében kiemelt fontosságú lesz a szabadon engedése után.
Kihelyeztük a kisröpdénkbe ahol már félig vad környezetben megkezdhettük a rehabilitációját. Csak hogy drága Helgámnak más elképzelései voltak így nem nagyon akart repülni csak gyalogolt a gólyák és sasok között, amikor pedig megijedt valamitől és felugrott alig öt métert tudott repülni. Ezt látva úgy döntöttünk, hogy még visszatesszük a nagy kórterembe addig amíg meg nem erősödik kellően ahhoz, hogy újból kitehessük a kisröpdébe majd megtanulhassa a villanypásztorral felszerelt póznákon, hogy többet ne szálljon fel a vezetékre.
A füsti fecske(Hirundo rustica) a verébalakúak rendjébe és a fecskefélék (Hirundinidae) családjába tartozó, apró testű, villámgyors röptű madár. A villásfecskék nemének legelterjedtebb tagja.
Ausztria és Észtország hivatalos madara.
Ausztrália és az Antarktisz kivételével minden kontinensen elterjedt vándormadár, csak a hideg éghajlati övet és a sivatagos területeket kerüli. A füsti fecskét széles elterjedési terület jellemzi, fészkelő állományai Eurázsia, Észak-Afrika és Észak-Amerika nagy részén megtalálhatóak. Vonuló és telelő állományai Afrikában a Szaharától délre eső területeken, Ázsiában Pakisztántól egészen Új-Guineáig terjedő területeken, Ausztrália északi részein, valamint Közép- és Dél-Amerikában találhatóak.
A füsti fecske feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, mellénye és homloka élénk rozsdaszínű. A torokfoltot fekete torokszalag választja el a testaljtól. Farka villás, és ahogy idősödik a madár, úgy válik egyre hosszabbá és vékonyabbá, alsó részén pedig néhány fehér toll is megjelenik. A fiatal egyedek színei halványabbak, farkuk szélesebb. Lába csupasz.
Ez a madár rendkívül kicsi és könnyű: testhossza csak hosszú farktollai miatt éri el a 17–19 centimétert. Vékony, hosszú, hegyes szárnyainak fesztávolsága 32–34 centiméter. A füsti fecske testtömege 16–20 gramm között mozog.
A kecses, gyors füsti fecske hasznos madár: repülő rovarokkal, levéltetvekkel, kisebb lepkékkel táplálkozik. Ha már kevés a táplálék, pókokra és hernyókra is ráfanyalodik. Az ősz közeledtével mind kevesebb rovar repked a levegőben, így egyre inkább a vízpartok környékén keresgél. Amikor eső közeleg, a rovarok is földközelben maradnak, ezért jelzik az alacsonyan szálló fecskék az időjárásváltozást.
Augusztusban-szeptemberben a fecskék kisebb-nagyobb csoportokba verődnek a háztetők gerincén és a villanydrótokon, készülve az előttük álló hosszú utazásra. A vedlés a többi költöző madártól eltérően a telelőhelyen történik meg, nem indulás előtt. A vándorlás során a csapatokban vonuló madarak óriási távolságokat képesek megtenni, és nagyobb nádasokban éjszakáznak.
A füsti fecske éneke trillákkal gazdagított kellemes csicsergés. Gyönyörűség hallgatni, mikor reggel kiül egy villanydrótra és hosszas énekkel köszönti a napot. Éneke csicsergő-fecsegő, hívóhangja „tszvit-tszvit-tszvit”, vészjelzéskor pedig síró „tszink-tszink” hangot hallat.
Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!
A délről megérkezett füsti fecskék számára májusban érkezik el a költési időszak kezdete. Az amúgy társas madarak ekkor párokat alkotnak, és közösen fészket kezdenek építeni. A füsti fecskék eredetileg barlangokban, sziklapárkányok alatt fészkeltek, ma már azonban inkább emberi építményekhez kötődnek: hidakhoz; házak, pajták és gazdasági épületek ereszaljához. A csésze alakú fészket szinte kizárólag emberi környezetben, épületek fedett részeiben cseppenként és szálanként tapasztják össze a pocsolyák sarából és különféle növényi részekből. Sokszor előző évi fészkeket foglalnak el újra és bővítenek ki. A füsti fecske nem kimondottan telepes fészkelő, ám gyakran előfordul, hogy meglehetős közelségben épül fel több költőhely.
A füsti fecske évente többnyire két – bőséges időben három – fészekaljat nevel fel, bár elterjedése északi részén általában csak egyet. Egy alkalommal 4-6 fehér alapon kékesbarnán pettyezett tojást rak, amelyek 14-16 nap múlva kelnek ki. A fiókák kezdetben csupaszok és vakok, mintegy 18-23 napon belül válnak röpképessé. Csillapíthatatlan étvágyukat addig mindkét szülő igyekszik kielégíteni. Ilyenkor egy nagyobb fészekaljhoz akár naponta 400 alkalommal hoznak a torkukban eledelt.
Időnként a molnárfecskével kereszteződik.
A füsti fecske a Kárpát-medencében az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban figyelhető meg. Rendkívül gyakori fészkelő.
Magyarországi becsült állománya az ezredfordulón 220-320 000 párra volt tehető, és stabilnak mondható volt (2001 és 2006 között drasztikusan csökkent az állomány). Legnagyobb sűrűségben az Alföldön és a Kisalföldön fordul elő, de egész Magyarországon találkozhatunk a fajjal. A legritkább a városi területeken.
A füsti fecske Magyarországon védett madár, eszmei értéke 50 000 forint. SPEC értékelése 3-as, azaz az európai populációk kedvezőtlen helyzetben vannak, de a teljes állomány zöme nem Európában fordul elő. Elsősorban táplálékának vegyszeres pusztítása jelent veszélyt e fajra.
Európai kutatók különösen sokat foglalkoztak a fecskék evező- és farktollain látható apró toll-lyukakkal, melyeket tetvek rágásnyomainak tartanak. A rágottabb tollazatú fecskék tavasszal később érkeznek, rosszabb a röpképességük és kevesebbet énekelnek.
A sárga billegető (Motacilla flava) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a billegetőfélék (Motacillidae) családjába tartozó faj. A törzsalakon kívül – mely hazánkban is gyakori – számos alfaja ismert. Földrajzi változatossága rendkívül nagy, csak a régión belül legalább 8 alfaja fordul elő.
Népies neve: sárgyóka
A magas északot kivéve, egész Európában, Ázsiában, Észak-Amerikában és Alaszkában fészkel, télen délre, Afrikába és Dél-Ázsiába és Ausztráliába vonul. Kárpát-medencében rendszeres fészkelő.
A nyílt, vizes, mocsaras, zsombékos területeken a leggyakoribb, de csatornapartokon, szántókon is könnyen a szemünk elé kerülhet.
Testhossza 17 centiméter, szárnyfesztávolsága 23-27 centiméter, testtömege 14-21 gramm. Feje búbja, szemsávja és fültájéka, tarkója s nyakának hátsó része hamvasszürke. Szemöldöksávja fehér. Háta olajzöld. Álla fehéres, alsóteste élénk-sárga. A szeme sötétbarna, a csőre és a lába feketék. A fiatalok melle sötéten foltozott, pofáik és torkuk szennyesfehér, hátuk barnásszürke, pikkelyes rajzolatú, a csőr tövétől torkuk két oldalán feketésbarna sáv nyomul le, alsó testök szennyes, halványsárgás-fehér, szárnyfedőik barnák.
Főleg legyekkel, szúnyogokkal táplálkozik, melyeket röptében kap el. Legjellegzetesebb táplálékszerző helye a jószágjárta legelő, ahol gyalogolva, futkosva zsákmányol rovarokat. A legelésző juhok, szarvasmarhák között néha csapatosan is mozognak a sárga billegetők, szinte a jószág szája előtt lesik a felzavart sáskákat, bogarakat. Vonulási időszakban, különösen áprilisban és szeptemberben olykor száz példányból is áll ez az érdekes táplálkozó együttes.
Hullámos szökkenésben repül, miközben ficzüp-ficzüp szótagokat hallat s ha valami kiemelkedő fűszál tetejére ült, finom szfiü, szriü hangon fejezi ki megelégedését.
Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!
Évente egy vagy két alkalommal költ, május elején lát hozzá. A fészket a tojó egy általa kiválasztott talajmélyedésbe, sás, vagy egyéb növényzet közé építi síkvidéki, vizenyős legelőkön, mocsárréteken, tavak és szennyvízülepítők környékén . Alapanyaga fű, toll, valamint állati szőrök. Rendszerint 5-6 tojást rak, melyeken a tojó egyedül kotlik, míg a hím énekléssel őrzi a revírt, és eteti párját. A tojások színe azonban meglehetős változékony; néha az alapszín halvány olajbarnába, majd rózsásbarnásba, sőt zöldesfehérbe játszik. A fiókák táplálásában mindkét szülő részt vesz. Fiókáit lepkékkel, hernyókkal, sáskákkal eteti. Kotlási ideje mintegy két hét, a fiókák 11-12 napig maradnak a fészekben. Sokszor röpképességük elérése előtt elhagyják azt.
Vonuló, zömmel áprilistól szeptember végéig/október elejéig figyelhetjük meg hazánkban. Afrikában telel. Őszi vonuláson legelőkön, gyepeken gyakori és nádasokban éjszakázik.
Oly régen írtam. Miért, hogy épp ma jön ez az érzés, és az íráskényszer? Ma három hónapja, hogy elhagyni kényszerültem otthonomat, a békés szentesi baromfiudvart, a társaimat, szeretett asszonyomat. Csak egy fekély, gondoltuk, amely bizonyára hamar rendbe jön, s visszatérhetek.
