Csak egy galamb? – Nicsak, egy galamb

Szakmai beszámoló következik, azaz hogy végezzünk lábfordító korrekciós műtétet.

Turáról hozták. Maszkban, kesztyűvel, kézfertőtlenítővel fogadtam a beteget a kamarai protokoll szerint. Az idős gazda otthon, a fuvart intéző lánya és veje kint, én a műtőben egyedül bent.

A csüdje fél éve eltört, sínbe téve ferdén és befelé csavarodva forrt. A lábfej oldalán járt, kifekélyesedett. Az egyik szakállatorvos kolléga lemondott róla, a másik felhívott, hogy amputáció és műláb megoldásban tudok- e segíteni.

Jobb megoldásnak tartom a nálunk rutinszerűen végzett lábforditó műtétet. A bőrt hosszában, a csontot keresztben elvágni, és helyére fordítani.

Sebet bevarrni, fekélyt kimetszeni és bevarrni.

Ezután a normál helyzetbe hozott láb rögzítését fixateur externe, azaz külső fémes rögzítés kis méretű állatokra általam kifejlesztett alkalmazásával oldottam meg. Törvégenként legalább 2 megfelelő méretű injekciós tű fúró használata nélkül, a tűk ujjaim közötti sodrásával könnyen befúrhatóak külső oldalról a csontra merőlegesen.

A tűk műanyag kónuszán át egy másik tűvel ugyancsak kézzel átfúrva rögzíthetők egymáshoz.

A belső oldalon a tűk szárát egymás felé hajlítjuk.

A túllógó részeket levágjuk, és leukoplaszttal egymáshoz rögzítjük.

A felesleges műanyag részeket is levágjuk, és leukoplaszttal elburkoljuk, hogy ne sértse a madarat, és ne akadjon bele nagyon semmibe.

A sebet kötés helyett alumínium spray-el fedem.

Eddig kész lenne, de sokáig járt a lábfej oldalán, labujjai mankós állásba merevedtek. Ezért azokat is normál helyzetbe kell hozni, hogy a talpán járjon. Egyenként, leukoplaszttal hátra feszítve a csüdhöz.

Sorban és több rétegben minden ujját a megfelelő pozícióba.

Kész.

Kelj fel, és járj!

Dr. Déri János

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Madármentési útmutató

  • Rengeteg bejelentés, érdeklődés érkezik hozzánk ügyeleti számunkon. Kell e menteni? Mit csináljunk amíg át nem tudjuk a[...]
  • Munkatársat keresünk!

  • Szereted a madarakat és a természetet? Szívesen dolgoznál olyan intézményben ahol munkáddal ténylegesen hozzájárulnál t[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Madármentési útmutató

  • Rengeteg bejelentés, érdeklődés érkezik hozzánk ügyeleti számunkon. Kell e menteni? Mit csináljunk amíg át nem tudjuk a[...]

Betegeink