Ősz

Őszi madárvonulás

Vadludak és darvak a mezőgazdasági területeken

A tundrán beköszöntő tél elől a darvak és vadludak októberben megérkeznek hozzánk. A sekély, nyílt vizű halastavakban összegyűlve éjszakáznak, nappal a hortobágyi pusztákat övező mezőgazdasági területeken táplálkoznak. Kukorica- és, lucernatartókon, őszi búzavetéseken kárt is okoznak a gazdáknak. Riasztásuk a természetvédelmi hatóság engedélyével történhet.

Vadászat:

A vadludak közül főleg a Dunántúlon vonuló vetési lúd vadászható, az Alföldön legnagyobb tömegben előforduló nagy lilik védett, melynek mezőgazdasági táblákon való kármegelőző vadászatát engedélyezni szokták.

Egy sebzett vadludat 2003-ban a Madárkórházban gyógyítottunk, melyet egy év rehabilitáció után gyógyultan engedtünk szabadon.

Mérgezések:

A mezőgazdasági táblákon csávázott vetőmagtól tömegesen pusztulhatnak védett vadludak. Ilyen volt a szegedi Fehér tó mellett a múlt században, amikor több ezer lúd hullott el.

Ennek állított emléket Nagy János és Vencsellei István vadlúdcsontvázat mintázó nagyméretű szobra, mely a HNP darassai kiállításának udvarán volt látható.

Gyomaendrőd környékén 2005-ben több mint száz daru hullott el rágcsálók irtására szabálytalanul kihelyezett méreg felvétele következtében.

IMGA0002

További cikkek a madármentés témakörében

  • Sérült madarat talált? Madármentés országszerte! Országos Madármentő lehetőségek Országos koordinátor: Madárkórház Alapítvány Ügyelet: (0-24h) 0630/535-64-84 Bejelentés utáni teendők itt olvashatók: Mit tegyünk? A hortobágyi diszpécserközpontunkban (0630/5356484) bejelentés esetén [...]
  • Madármentés, amíg a beteg orvoshoz kerül Miről ismerjük meg a beteg madarat? Arról, hogy hagyja magát megfogni. Ha egy madarat meg lehet fogni, akkor nagyon súlyos beteg. A vadmadár fél az embertől, és számára biztonságos távolságot tartva elrepül. Akkor is, ha esetleg beteg. Ha nem repül el, akkor[...]
  • A vadmadarak sérülésének, betegségeinek okai A bekerülés okai közül elsősorban szárny-törött, baleseti sérültek, lőtt, áram-ütött és mérgezett esetek a számottevőek. Ezek minden esetben az emberi civilizáció, gondatlan, vagy szándékos károkozás, de mindenképpen az emberi jelenlét hatásaival függe[...]
  • Elárvult fiókák felnevelése Igen fontos! Ha a fióka nagyon kiéhezettnek tűnik, feltehetően fél nap óta vagy még hosszabb ideje nem kapott enni, akkor haladéktalanul (egy órán belül) próbáljuk megetetni, megitatni. Minél fiatalabb egy fióka, annál kevésbé tudja elviselni a tartós éhezést. Sajnos[...]
  • Télapó egyre inkább átveszi a trónját. Itt-ott már meg is rázta a szakállát, szertefújta a lombokat. A környezetünkben élő állatvilág dúsan terített asztalát felszámolja, morzsát is alig hagyva a hosszú téli napokra. A költöző madarak elvonultak, de maradtak olyanok, amelyek nem tudtak az egészséges[...]
  • Az első és legfontosabb feladat a mérgezett madár megtalálásakor a további lehetséges áldozatok felkutatása, melyek valószínűleg a már megtalált beteg állat mellett, vagy annak közelében, általában 1,5 km-es körzeten belül fellelhetők. Miután megtörtént a sérült madarak összegyűjtése, állapotu[...]
  • A kisrigókat nem kell megmenteni a szüleiktől!   Ebben időszakban, május közepén már kikeltek az énekesmadár fiókák. A Madárkórház Alapítvány nyilvános madármentő telefonszámán és e-mailen naponta 20-30 bejelentést kapunk fészekből „kiesett” madárfiókák mentése ügyében. Ezek nagy része feke[...]
  • A füsti fecske átteleltetése, vagy egyáltalán egy fecskefióka felnevelése a köztudatban még mindig úgy van elkönyvelve, hogy rendkívül nehéz feladat, sőt egyesek lehetetlennek tartják, pedig nem az. Létezik egy olyan módszer, amivel szakszerűen, problémamentesen lehet nevelni, teleltetni, vagy ha ne[...]