Drága Helgám! – 2014.07.21

 
 
 

Megmérgezték, majd megrázta az áram és a zuhanástól még a mája is megrepedt. Mágneses kezeléssel sikerült megmenteni a parlagi sas életét.

Június 27. reggel hét órakor a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre Szél Antal hozott be hozzánk egy feltehetően mérgezett parlagi sast. Kisújszállástól 15 kilométerre  Ecsegfalva határában találták a 20 KV vezetéktől 50 méterre. A helyszínen azonnal kapott atropin injekciót mivel borzolta a tollait, görcsben voltak a markai és farkát felcsapva tartotta.

IMG_6175A gyors ellenanyag beadása életbevágóan fontosnak bizonyult, mivel miután hozzánk bekerült már csak alig felfedezhető tünetei voltak a mérgezésnek,de mindenképpen adtunk neki még atropint. Az igazán aggasztó az volt, hogy mind két szárnyának belső részénél, a kéztőnél véresek lettek a tollak, sőt a jobb szárnyának az alkar és a felkar találkozásánál egy nagyobb seb is volt amit pár öltéssel össze kellett varin. Így nem zárhattuk ki teljes bizonyossággal az áramütést se a mérgezés után. Ezek mellett biztosak voltunk abban ,hogy belsővérzése volt ,így három napig egy nagy sötét dobozban az egyik kórtermünkben lábadozott.

Nagyon jó kondiban került be hozzánk ami azt is mutatta , hogy nagyon friss lehetett a mérgezés és az áramütés. A negyedik nap reggelén belecsípett a bal szárnyába még a dobozban ami azt jelentette, hogy elkezdte enni a szárnyát,tehát áram ütött is lett nem csak mérgezett. Ezért bekötöttük mind két szárnyát és lábát, megkezdtük az azonnali mágneses kezelést naponta négyszer. Minden kezelésen én fogtam meg és Déri Balázs segítségével kezeltük minden nap a sast. Mivel egy öreg tollruhás tojó parlagi sas ezért elneveztem Helgának. Minden kezelést nagyon nyugodtan tűrt, sőt volt olyan esti kezelés amikor elaludt a kezemben. Kezelésekre pedig nem kellett küzdeni vele ,hajkurászni a kórtermében, hanem hagyta magát megfogni. Megközelítőleg olyan fél kiló húst evett meg egy nap alatt amit eleinte vonakodott elfogadni,de aztán szépen önállóan elkezdett enni.

Az RTL-Klub adásából:

Az ötödik napon levettük a lábáról a pólyakötést mivel nem kezdte ki a kötését. A tizedik  napra már nagyon élénk volt felugrott a kórtermének a párkányára próbált tollászkodni mind ezt bekötött szárnyakkal. Ekkor már csak napi három kezelése volt és a tizenötödik nap végére levettük a szárnyairól is a kötéseket és áttettük a nagy kórterembe ahol már kitudta tárni hatalmas szárnyait és kedvére repülhetett egyik fáról a másikra.

IMG_5869Molnár Lotár és az MME segítségével kapott egy napelemes jeladót amit a hátára erősítettünk ezzel rengeteg adatott tud majd szolgáltatni a parlagi sasok területének méreteiről,táplálkozó illetve vadászterületeinek feltérképezésében kiemelt fontosságú lesz a szabadon engedése után.

Kihelyeztük a kisröpdénkbe ahol már félig vad környezetben megkezdhettük a rehabilitációját. Csak hogy drága Helgámnak más elképzelései voltak így nem nagyon akart repülni csak gyalogolt a gólyák és sasok között, amikor pedig megijedt valamitől és felugrott alig öt métert tudott repülni. Ezt látva úgy döntöttünk, hogy még visszatesszük a nagy kórterembe addig amíg meg nem erősödik kellően ahhoz, hogy újból kitehessük a kisröpdébe majd megtanulhassa a villanypásztorral felszerelt póznákon, hogy többet ne szálljon fel a vezetékre.

Bízok benne,hogy mihamarabb szabadon engedhetjük.

Cseszlay Zsombor

Fotógaléria:

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]
  • Rabok legyünk, vagy szabadok?

  • Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, [...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Meglepetésvendég a zsezse

  • Téli madáretetők és kora tavaszi erdei séták meglepetésvendége lehet az idei évben hazánkban az aprócska vándormadár, a[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]