Tandari Petra – Az én állattörténetem

A zsűri elnökének különdíjai az általános iskolások kategóriájában, a legigényesebben kivitelezett pályaműért.

cikkteteje

Az én állattörténetem

Mikor egyik nap az iskolából hazafelé vettem utamat, a házunk előtt egy körülbelül egy hónapos kisgalambot találtam.

NévtelenA mellettünk álló boltból kértem egy kisebb méretű kartondobozt, majd felcsöngettem apukámnak, hogy jöjjön le a ház elé. Mikor leért együtt megfogtuk, majd felvittük a madarat. Ezután tettünk neki egy kis tálkába reszelt almát illetve vizet. Később mikor már úgy láttuk megnyugodott az állat, felemeltük, majd óvatosan megnéztük mi lehet a problémája, ekkor láttuk, hogy a bal szárnya kissé vérzik. Eldöntöttük, hogy másnap elvisszük egy madarászhoz, aki elmondja mi is legyen most a teendőnk. Következő nap elvittük a szakemberhez, aki adott egy szép nagy ketrecet, illetve részletesen elmondta, hogy hogyan tartsuk, milyen eledelt adjunk neki, és hogy mit tegyünk a szárnyával.

            2 Teltek múltak a napok, és az iskolából hazafelé szinte szaladtam, hogy láthassam a kis beteget. Egyre jobban cseperedett, nyakáról eltűntek a kis pehelytollak, és egyre csak kerekebb, formásabb lett. Először mikor még eléggé vad volt, és kicseréltem nála a vizet, vagy éppen friss étel tettem a tálkájába, szárnyával egy jó nagyot csapott. Ekkor általában megijedtem tőle, de később megszerettük egymást. Ez abban is megnyilvánult, hogy mikor kimentem hozzá az erkélyre, és kicsit játszottam vele, majd be akartam menni a lakásba, ráállt a lábamra, hogy ne tudjak tőle bemenni. Rászállt a fejemre, és megkóstolgatta a bőrömet, de leginkább úgy látszott a fülem ízlett neki legjobban, mert abba mindig belecsípett.

3Mindig, amikor bementem a szobába, és bent beszélgettem, szaladt neki az ajtónak, mert jött volna be hozzám. Mikor odadugtam az orromat a csőréhez, nem csípett bele, csak odakapott.  

S4zépen lassacskán már a szárnya is begyógyult, és csapkodott a ketrecében. A madarásztól azt az utasítást kaptuk, hogy mikor már csapkod a ketrecében, nyissuk fel a ketrec tetejét egy pár percre. Ezután az volt a teendőnk, hogy levegyük a ketrectetőt, és nappalra kiengedjük a galambot, viszont éjszakára csukjuk vissza a ketrecbe. Miután már szinte elérte a felnőtt kort, engedjük ki és soha ne csukjuk vissza a ketrecbe.

E5gyik reggel kimentem az erkélyre és látom ám, hogy nincs az alvóhelyén. Keresem mindenhol, de csak nem leltem nyomát.  Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg elrepült. Az a napom szomorúan telt, mert úgy gondoltam előző nap láttam utoljára.

Ám másnap reggel hat órakor apukám felkeltett, és azt mondta, megjött Azúrka (mert így neveztük el a galambot) reggelizni. Ekkor meglepődtem, és nem tudtam mire vélni a dolgot, de aztán mikor kimentem az erkélyre, és láttam, hogy ott ácsorog, és várja a finom falatokat, rájöttem, hogy tényleg visszatért. Ennek nagyon megörültem, és adtam neki egy kis napraforgómagot, ami a kedvence volt, és szerintem akár egy egész zacskót is meg bírt volna enni belőle. Mikor pedig befejezte, mintha rakétából lőtték volna ki, elrepült. Ez a napom így boldogan telt az iskolában.

6Aznap amikor hazaértem, elkezdtem írni a házi feladatot. Este öt óra körül valami kopogást hallottam az ablaküvegen. Odamentem, és látom ám, hogy a kis vendég már a vacsorát kéri. Adtam hát neki magvakat, majd ismét elment. Így telt ez körülbelül egy hónapon át. Reggel hat órakor jött a reggeliért, majd este öt órakor a vacsoráért. Utolsó étkezéseinél, amit nálunk töltött, magával hozta társát is, aki csak a ház tetején várt Azúrkára, hogy az befejezze étkezést. Azúrka minden reggel és este először csak leszállt a tetőre, felmérte a terepet, majd mikor kimentem, és látott, akkor bizonyosodott róla, hogy jó helyen jár.

               Nagyon sok mindent köszönhetek neki, sok mindenre megtanított, és úgy gondolom, mindig emlékezni fogok rá.

8Azúrkát soha nem fogom elfelejteni.

Minden nap, mikor a ház előtt elmegyek, felnézek a fák tetejére, és gondolatban mindig üdvözlöm kis barátomat, aki mára már kis csemetéit, fiókáit nevelgetheti, társával együtt. Anyukám mikor először meglátta, hogy felvittük, nem repdesett az örömtől, de miután elment, már ő is sajnálta, és a végén bevallotta: szerette Azúrkát.

Azóta ha hasonló galambot látok mindig őt keresem benne.

 

 

 

Tandari Petra

Díjazott pályaművek

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Bankszámlaszám: TKSZ 59900029-10001868

Get Adobe Flash player

Friss híreink

A Pusztadoktor Magazinból

  • Darvak nyomában

  • A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara, a daru a magyar néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, krúgatása az ősz egyi[...]
  • Szárnyat adó százalékok

  • Különös év ez. Olyan húsba vágó, félelmekkel teli, mondhatni tragikus. Mi lesz holnap? Sejti valaki? Ami most jött, azé[...]

Betegeink