Hermanovszki Itala – Névtelen árva

“Az én állattörténetem” – irodalmi pályázat közép-iskolás kategóriájának harmadik helyezettje

cikkteteje

 

Névtelen árva

 

Vicces ez a természet! Miért teremt annyi különböző lényt, akiknek utána együtt kell élniük? Talán külsőre hasonlíthat fajon belül két egyed, a belső viszont mindenkinél változó. Vegyük példának az én fajtámat. Vad, zabolátlan, erőszakos farkasok vagyunk, de falkán belül a hierarchiától függetlenül tiszteljük a másikat. Az alfavezér uralkodik, ő eszik elsőnek, ő nemz utódokat, emellett kénytelen vigyázni a csapat többi tagjára, ha meg akarja tartani őket. Az én falkámból mindez hiányzik. Van a falkavezérünk, Tábornok, aki véres párbajjal nyerte el a trónt. Kivívta magának a tiszteletet egészen az első megszólalásig. Rangban eggyel alatta áll Árnyék, aki Tábornok társa és besúgója. Ők ketten irányítanak minket. Bizony, irányítanak. Az orrunknál fogva vezetnek a halál pereméhez, mégsem tűnik fel senkinek. Egészen erős csapatnak számítunk, sokan szeretnének közénk tartozni, közben fogalmuk sincs, milyen önkényuralom folyik itt. Tábornok nem az a tipikus „elbújok az odúnkban, szerezzetek nekem kaját” fajta, ellenben nem szívesen kockáztatja a testi épségét. Abban a hitben él, hogy az erejét azokra az időkre kell tartogatnia, mikor ellene akarunk fordulni, vagy új falkavezér szeretne a helyére törni. Sosem értettem az aggodalmát, ezek az elborult agyú utánzatok mind nyálcsorgatva követik a Tábornokuk szavát, míg Árnyék a háttérben élvezi a jelenetet, na meg a lakomákat. Minden nap be van osztva, ki megy el vadászni, járőrözni vagy költözéskor felderíteni. Nyolcan vagyunk, ebből hatan dolgozunk, a főnökök pedig fekszenek a jó meleg kuckójukban egy-egy nősténnyel az oldalukon. Eszméletlen, hogy senki nem döbben rá, valami nem stimmel a falkánkban. Heg legutóbb majdnem odaveszett élelemszerzéskor, Vaczaknak beleharaptak a fülébe, Moha szinte halálra fagyott télen egy felderítő útja során. Tábornoknak fel sem tűnt az egész napos hiánya, egyszerűen mást ugráltatott helyette. Talán én vagyok az egyetlen épeszű lény ezen a helyen. Engem nem tud bevenni a bűvkörébe, értem még annyit sem tesz az állítólagos alfánk, mint az alattvalóinak. Én vagyok a falkánk legalja, a jelentéktelen omega… fehér bundával. Születésem óta különbözöm a többiektől, de nem csak belsőleg. Sosem kaptam rá választ, miért nincs olyan gyönyörű szürke szőrzetem, mint a fajtársaimnak. Tehettem bármit, sosem változott meg a színem. Fiatalabb koromban kirágtam a bundámat, annyira zavart a másságom. Mostanra minden megváltozott. Érett lettem, bölcsebb, magabiztos, de beletörődő. Magányos farkas vagy kiszolgáltatott omega. Egyiknek sem jó lenni, én mégis megtapasztaltam mindkettőt. E pillanatban én vagyok itt a megtűrt, aki utoljára eszik az elejtett vadból, akit elsőként hagynak el, ha veszélyhelyzetbe kerül a falka. A ranglétra legalján kuporgok, csupán összeszorított fogakkal próbálhatok túljutni az első néhány fokon, amelyek minden egyes nekirugaszkodás után összetörnek a lábaim alatt. Túl magasan van a magamfajtának a létra tetején csillogó trón. Az erőnlétemmel sosem volt baj, manapság is magamnak szerzek ételt, hiszen semmi nem marad nekem a közös prédából. Az alapvető probléma a közösség. Ha valami csoda folytán már kicsit feljebb merészkednék, egy fájdalmas harapással visszahúznának a földre a „társaim”. Társaim? Mondhatok ilyet azokra, akiknek fel sem tűnne egy csapat Hangos Gyilkos által okozott halálom?

Hogy kik a Hangos Gyilkosok? Mi csak így hívjuk ezeket az agresszív, romlottsággal és rosszindulattal teli lényeket, akik hatalmas, guruló ládákkal mászkálnak, hosszú, durranó dolgokkal pedig az erdőt járják a mi bundánkért a talpnyaló kutyáikkal. A saját erejük nem elég a levadászásunkhoz, mégis ők nyerik általában a csatát. A kutyákról nem is beszélve, akik régen fajtársaink voltak, mostanra viszont a mi gyilkosaink cinkosaivá váltak. Ezt hívom én vicces természetnek. Talán megvan a mi hierarchiánk falkán belül, a Hangos Gyilkosok ellenben még az egész fajunkat is túlszárnyalják rangban. Nem vagyunk túl sokan errefele, ezért kijelenthetem; tőlük félünk a leginkább. Tábornok szintén inkább visszahátrál a búvóhelyére, ha a környéken járnak.

Nem szívesen vagyok együtt a falkámmal, ők sem keresik a társaságom, ezért egymagamban elindulok reggelit keresni. Egy nyúllal próbálok jól lakni, ami igazából a fél fogamra sem elég. A bundám tiszta vér már, sokkal jobban és tovább rajta marad az ételem nyoma. Azon a szinten vagyok már, hogy ez sem érdekel. Éhes vagyok, eszem egészen addig, amíg nem hallok meg magam mögött halk lépteket. Vicsorogva fordulok hátra, meg akarom védeni a prédámat. Egy nőstény néz vissza rám riadt szemekkel, hátrál is pár lépést tőlem. A bal hátsó lábát felhúzva tartja, mintha nem tudna ránehezedni. Sovány, gyenge és fáradt, mégis gyönyörű teremtés. Nagy, barna, kétségbeesett szemeivel rabul ejti az én világoskék íriszeimet. Mi történhetett vele? Felegyenesedem a támadó pozíciómból, hogy jobban szemügyre vegyem.

– Nem akarok rosszat, csak megéreztem a vért. Sajnálom, az ösztön vezetett ide – hajtja le a fejét csalódottan, majd kikerülve tovább indul.

– Várj! – kapom fel a számba a maradékot. Megelőzve leteszem elé a tetemet, az orrommal felé is bökdösöm, hogy bátran elfogyassza. Bizonytalanul néz fel rám, de mohó harapásokkal nekikezd a húsnak. Jóízűen eszik, látszik szerencsétlenen, hogy ki van éhezve. – Ki vagy te?

– Amazon – motyogja két falat között. – Köszönöm a nyulat. Olyan rég ettem húst.

– Örülök, hogy segíthettem, Amazon. Ilyen harcos természetű lennél?

– Az voltam – ül le a megmaradt csontok elé, szomorúan lehajtva a fejét. – A sérüléseim óta a túlélés az egyetlen harcom. Két téllel ezelőtt rám támadt egy Hangos Gyilkos, azóta alig tudom használni a lábamat.

Amazon. Olyan ismerős ez a név. Még fiatalabb koromban, mikor éltek a szüleim, gyakran találkoztunk egy falkával, a vezérhím lányát hívták így.

– Nem ismerjük egymást? – biccentem oldalra a fejem. A kölyökkori vonásai a pofáján megmaradtak, egyébként megváltozott. Gyönyörű felnőtt nőstény lett. Felnéz rám csillogó szemeivel, óvatosan végigmér. Látom a tekintetében a felismerés szikráját a hófehér bundám láttán.

– Kölyök? Istenem, hogy nem ismertelek fel? Annyira hiányoztál, Kölyök! – ugrik hirtelen rám boldogan. Kiskoromban ő volt az egyetlen barátom, szinte minden nap találkozni akartunk. Szerencsére a falkáink jóban voltak egymással, így sokat lehettünk együtt. Ahogy megkezdődött a fajunk irtása, elszakadtunk egymástól. Egészen mostanáig nem láttam őt. – Mit keresel itt? Miért vagy egyedül? Nem találtál falkát magadnak? Kaptál már nevet? Mesélj, kérlek, olyan régóta kereslek!

– Jól van, nyugalom! – nyalogatom meg vidáman a pofáját. Édes, mikor így bezsong. – Errefele volt dolgom, van falkám, és még nem kaptam nevet – rázom meg a fejem. Kölyökként nem kaptam nevet. Azt általában a szülők adják, az én szüleim ellenben idő előtt hagytak el. Ebben az esetben a falkavezérnek kellene adnia, de Tábornok ezzel sem különösebben foglalkozik.

A viszontlátás örömét egy erőteljes vicsorgás szakítja meg. Döbbenten kapom a tekintetem a hang irányába, ahol egy termetes fekete farkas, és további három társa áll engem körülvéve. Értetlenül kapkodom a fejem közöttük. Amazon azonnal lemászik rólam, az állítólagos alfához siet, aki könnyedén félrelöki az útjából. Mindannyian nekem támadnak, fájdalmas harapássorozat veszi kezdetét. A barnásszürke bundás a hátsó lábamat kapja el, a teljesen szürke a hasamba mar, a vezérük pedig a nyakamba harap erősen. Tehetetlen vagyok, túlerőben vannak. Némán tűröm a fájdalmat, ami végigárad a testemben, az elmémet is teljesen eltompítja. Az utolsó erőmmel sikerül a falkavezér nyakába kapnom. Hangos morgással elkapja a mellső lábamat, és végleg a porba döngöl. Elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, lihegve rám fúj egyet figyelmeztetés gyanánt, majd Amazon felé fordul.

– Nem akarsz a falkám tagja lenni? Az utódaim anyja? Ezzel a semmirekellő selejttel akarsz megdögölni, hogy aztán a Hangos Gyilkosok belőled is trófeát készítsenek? Rendben, megteszem neked az első lépést.

Nem látom pontosan, mi történik, csupán Amazon fájdalmas nyüszítését hallom, és a földre huppanását. Ösztönből próbálok meg felállni, a végtagjaim viszont makacsul ellenállnak. Kimerülten kapkodom a levegőt, a szemeim erőszakosan csukódnának le.

– Amazon… – sziszegem a fogaim közt, szenvedve.

– Ne, ne, kérlek! Ne hagyj itt! – biceg elém idegesen. – Ne aludj el, könyörgöm, maradj velem, Kölyök!

Alig tudok a hangjára koncentrálni, úrrá lesz rajtam a fájdalom. Az utolsó emlékem Amazon közelsége. Érzem meleg szőrzetét hozzám simulni, aggódó szavai visszhangzanak a fejemben. Ő az egyetlen számomra, akibe kapaszkodhatok, hogy visszamásszam az életbe.

Nagyon zötykölődik alattam a talaj, nem esik jól a sérüléseimnek… amelyek meglepő módon már kevésbé fájnak. Meghaltam volna?

– Hé, itt vagyok, semmi baj! – nyalogatja meg a pofámat gyengéden. – Bírd ki még egy kicsit, segítenek rajtunk!

– Mi? Kik? – nézek körbe értetlenül. Sötét van, csupán egy rácsos ládát észlelek magunk körül. A szűkös hely miatt igazán közel érezhetem magamhoz Amazont, ami megnyugtat.

– Az emberek. Őket hívjuk Hangos Gyilkosoknak, közben közülük páran nem a szőrzetünket akarják. Vannak farkasaik. Nem kutyák, farkasok. Ők találtak ránk, és meg fognak gyógyítani. Hallod, minden rendbe fog jönni, Alpha!

– Alpha? – nézek fel rá kérdőn.

– Igen, Alpha! Számomra te vagy az igazi alfa! Nem kell falkavezérnek lenned ahhoz, hogy elnyerd a rangot! – dörgöli a fejét az enyémhez. – Azt szeretném, ha az én alfám lennél, és többé nem tűnnél el mellőlem!

– Vigyázni akarok rád, nem veszítelek többé szem elől, ígérem – suttogom erőtlenül.

Jóra fordulhatnak innentől kezdve a dolgok? Megtaláltam a társamat, a Hangos Gyilkosoknak hitt emberek megmentettek. Falkánk ugyan nincs, de az új hely szebb jövőt biztosíthat számunkra. Talán végre megtalálhatjuk a helyünket. Egymás mellett biztosan.

Hermanovszki Itala

Díjazott pályaművek

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Bankszámlaszám: TKSZ 59900029-10001868

Get Adobe Flash player

Friss híreink

A Pusztadoktor Magazinból

  • Darvak nyomában

  • A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara, a daru a magyar néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, krúgatása az ősz egyi[...]
  • Szárnyat adó százalékok

  • Különös év ez. Olyan húsba vágó, félelmekkel teli, mondhatni tragikus. Mi lesz holnap? Sejti valaki? Ami most jött, azé[...]

Betegeink