Search results for "Hilfsreiche Prüfungsunterlagen verwirklicht Ihren Wunsch nach der Zertifikat der Nationally Registered Certified Medical Assistant 💽 Suchen Sie jetzt auf ➽ www.itzert.com 🢪 nach ☀ NRCMA ️☀️ und laden Sie es kostenlos herunter 🔘NRCMA Zertifizierungsfragen"
Déri János és Marios Fournaris egyaránt 25 évet áldoztak már az életükből arra, hogy madarakat mentsenek meg. Két különös múltú és habitusú, őszülő “medicine man”, akik egymástól 1800 kilométerre csökönyös megszállottsággal, csupán adományokból élve vezetik a maguk madárkórházát. János elismert állatorvosként a Hortobágyon, Marios autodidaktaként egy kis görög szigeten, Paroson. Naponta küldenek hozzájuk sérült, elütött, vadászati idényen kívül lelőtt, megbetegedett állatokat. Kettejük története összefonódik.
főszereplők: Déri János, Marios Fournaris rendezte: Simonyi Balázs producer: Józsa László fényképezte: Lovasi Zoltán, Hernáth Csaba, Simonyi Balázs vágó: Hernáth Csaba trailer: Laczi Evelin
„… s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól…”
/Hippocratis Jusjurandum – Hippokratészi eskü/
Még a jó szándékból elkövetett károkozás sem elfogadható, az emberi önérdekből elkövetett, viszont szomorú és felháborító is egyben…
Ha pedig egy orvos, egy gyógyító teszi ezt, különösen a saját szakmájában, akkor jogos a kérdésünk: „Mégis hogyan történhet ilyesmi?”. Történetünk egy áramütött vörös vércsével kezdődött és egy állatorvosi rendelőben folytatódott. Gondolhatnánk, ennél jobb nem is történhetett volna a madárral. Miután bekerült a rendelőbe, az állatorvos le szerette volna kezelni az állatot. A vércse érthető okokból védekezett, így ragadozómadár lévén karmával, csőrével ráfogott a hozzá nem megfelelően nyúló emberre. Rossz célpontot szemelt ki, ugyanis a további ártalmak elkerülése érdekében az állatorvos levágta a vércse karmait és a csőre végét is.
Fontos megjegyezni, hogy jelen esetben a vörös vércse (Falco tinnunculus) azon kívül, hogy természetvédelmi szempontból védett madárfajnak számít, esetében egy teljesen fölösleges beavatkozásról beszélünk, hiszen a kezelés szempontjából és a madár érdekében semmi szükség nem volt rá. Sajnos ki kell mondani: állatorvos és állatorvos között markáns lehet a különbség, a madarakhoz, különös tekintettel a vadmadarakhoz és azon belül is a ragadozókhoz külön szakmai kompetencia, tudás és tapasztalat szükséges, amihez maréknyian értenek kis hazánkban. Sajnálatos módon ezt, egy jó szándékú megtaláló aligha tudja kiszűrni, így hasonló esetekben érdemes inkább a területi illetékes Nemzeti Park dolgozóitól vagy a kijelölt madármenhelyek egyikétől segítséget, tanácsot kérni.
A barna rétihéja (Circus aeruginosus) a madarak osztályának a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj.
Európában és Közép Ázsiában a legelterjedtebb, de a Közel-Keleten és Afrikában is találkozhatunk vele. Magyarországon márciustól októberig tartózkodik, rövidtávú vonuló. E hetekben hagyja el országunkat déli irányba. Hazai állományunk a Balkánon tölti a telet, azonban az Ország déli, határ menti területein télen is fel-felbukkanhat. Helyére téli vendégként, a Kárpátokból érkező a kékes-, valamint a fakó rétihéja érkezik. Enyhébb teleken jó pár egyed azonban áttelel nálunk.
A barna rétihéja közepes testméretű, az egerészölyvhöz hasonló nagyságú, de annál keskenyebb szárnyú és hosszabb farkú madár. A rétihéjákra (Circus spp.) jellemzően szárnyait siklórepüléskor V alakban tartja.
A barna rétihéját az ivari dimorfizmus jellemzi. A felnőtt hím szárnya és farka szürke, az elsőrendű evezők feketék, a szárnyfedők és a hát barna, a fej és a szárnyak elülső élei okkersárgák. A felnőtt tojó sötétebb, jellemzően barna, a fej és a váll krémszínű. A tojó valamivel nagyobb a hímnél. A fiatal egyedek jól felismerhetőek jellegzetes sötétbarna tollazatukról, valamint fejükön elhelyezkedő világosbarna sapkáról. Csőre fekete, lábai sárgák, a karom fekete, a szivárványhártya sárgásbarna. Testmagassága 48-56 centiméter, szárnyfesztávolsága 115-130 centiméter. A hím 400-670 gramm, a tojó 540-800 gramm. Teste, lábai nyúlánkak, feje arányaiban kicsi. Hangja sípoló, néha cirregő.
Elsősorban réteken, kaszálókon, pusztán és halastavak nádasai fölött találkozhatunk vele. Alacsonyan imbolyogva keresi zsákmányát, melyre hirtelen lecsap. Kisemlősökkel, rágcsálókkal, apró madarakkal, hüllőkkel táplálkozik. Nádasokban a vízi madarak fészkeit szívesen rabolja. Élőhelyi sajátosságai miatt a népnyelvben szokták nádi ölyvként, nádi sasként, tavi kányaaként, vagy vízi ölyvként is.
Áprilistól júliusig nádasokban költ. Nászidőszakban a hím ragadozómadarak körében kimagasló módon udvarol párjának, bizonyítván szülői képességeit. Nászajándékként zsákmányállattal a csőrében érkezik a tojó mellé. A falatot egymásnak adogatván jelzik rátermettségüket és önzetlenségüket. Fészeképítésnél szintén a hím horda a nád és gyékényszálakat, melyeket a tojó elhelyez az előző évi fészekben.
A barna rétihéja monogám, a pár általában egy szaporodási időszakra áll össze, de előfordul többéves párhűség is. A fészkelőhelyet vagy a hím vagy a pár közösen választja. Vízparti nádasok, magas-sásosok, rétek. A fészek a talajon van, olykor vizes környezetben, alapja avas nád, ágak, gyékény, gyökerek, vagy más kemény, régebbi vagy friss növényi részek. Évente egyszer költ, fészekpusztulás esetén sarjúfészkelése rendszeres. A tojások oválisak vagy rövid oválisak, fénytelenek, kékesfehérek, a fészekanyagtól néha foltosak. A fészekalj nagysága 3-6 tojás. Már az első tojások lerakása után megkezdődhet a kotlás, csak a tojó üli a tojásokat. A tojót és a fiókákat kezdetben a hím táplálja úgy, hogy a tojónak röptében adja át a zsákmányt, s a fészekbe a tojó viszi azt be. A fiókák 10 napos korától mindkét szülő vadászik. Ha a fiókák megerősödnek, elhagyják a fészket, annak környékén tartózkodnak. 28 napos korukra kitollasodnak, 38-40 napos korukra repülősek. Ezt követően még mintegy 2 hétig a fészek közelében maradnak, majd követik anyjukat, 2-3 hét után válnak önállókká.
Nászuk, valamint fészkük itt látható:
Szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, de még mint nem fenyegetett. Európában biztos állományú fajnak számít. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
A faj állománya az 1970-es években nagyon megfogyatkozott. A dúvadirtás szabályainak szigorodása kedvezően hatott a fészkelő párok számára. A kedvező helyzet megőrzéséhez a vadászati és természetvédelmi szakemberek együttműködésére van szükség.
A lappantyúfélék családja mintegy 70 fajt számol. Közülük csak egy, az európai lappantyú (Caprimulgus europaeus) áprilistól szeptemberig tartózkodik hazánkban, rendszeres fészkelő.
Rendkívül rejtőzködő, titokzatos madár. Mind testfelépítése, mind életmódja különlegessé teszi. Éjjel repülő rovarokra vadászik, elképesztő ügyességgel. Segíti ebben a fejméretéhez képest arányaiban nagynak számító szeme, valamint hatalmasra nyitható szája. Repülés közben állkapcsát akár több centiméterre is kinyitja. Külső szemmel nézve ilyenkor egész feje egy “tölcsérré változik”, mellyel könnyedén gyűjti táplálékát. Csőrkávái szélén elhelyezkedő serték tovább fokozzák a sikeres vadászatot. Nappal az avarban, fatörzseke, fakérgeken “lapul”, magát igen jól álcázva észrevehetetlenül pihen. Mintázata megszólalásig a fakéreghez hasonlatos, tökéletesen beleolvad környezetébe. A természet figyelvén az apró részletekre, még óriási szemeit rejtő szemhéját is “terepszínűre” festette.
Jellemzően hullámzó intenzitású, pirregő hangja sejtelmes, kísérteties hangulatot kölcsönöz a sötét éjszakáknak.
A lappantyú tisztásokkal-kopárokkal, cserjés részletekkel váltakozó erdőkben, ligetekben, továbbá bokros erdőszéleken, fákkal-bokrokkal gyéren benőtt hegyoldalakon, erdei vágásterületeken fészkel. Esetenként lakott területeken, kertekben, parkokban, borókásokban is megtelepszik. Sík és hegyvidéken egyaránt költ. Az összefüggő, erősen záródott erdőket nem kedveli.
Tojásait május vége és július eleje közötti időszakban rakja le, leggyakrabban június elején. Ha fészekalja megsemmisül, rendszerint pótolja és újra költ.
Fészket nem épít, hanem a puszta földre vagy száraz növényi törmelékre rakja tojásait.
A lappantyú fészekalja csaknem mindig 2 tojásból áll. A kotlás ideje 18 nap, és ugyanennyi idő alatt fejlődnek ki és tanulnak meg repülni a fiókák is. A párválasztás és a költés ideje alatt gyakran hallatja több percig is folyamatosan hangzó – a zöld varangyéhoz hasonló –, jellegzetes berregő hangját.
A szülők a kikelt, de repülni még nem tudó fiókáikat nem mindig ugyanazon a helyen nevelik, ahol a tojások voltak; a kikelés helyétől a fiókák kisebb-nagyobb távolságra elmásznak.
A lappantyú éjjeli madár, fiókáit is ekkor eteti. Alkonyattól a hajnali szürkületig vadászik rovarokból álló táplálékára, elsősorban a levegőben röpködő bogarakra, lepkékre. A táplálékában jelentős számban előforduló különböző ganéjtúró bogarakat sokszor a legelő háziállatok körül röpködve fogják össze. (A háziállatok körüli megjelenése, valamint éjjeli életmódja és feltűnően nagyra kitátható szájnyílása keltette azt a hiedelmet, hogy elszopja az állatok tejét; ezért hívják népiesen kecskefejőnek.)
Mint a legtöbb rejtőzködő életmódot folytató élőlény ő is nagyon kényes környezetére. Egyedülálló táplálkozási módját fogságban nem is tudja, nem is akarja folytatni. Védett madárként nem is tartható. A sérült, ápolásra szoruló egyedet a kezelés ideje alatt mesterségesen lehet táplálni.
Gyógyult lappantyú szabadon engedése a madárkórházból
A galamb méretű fürjszerű megjelenésű madár tudományos latin nevét jellegzetes, recsegő „két-kés”-nek is hallható hangjáról kapta.
A haris (Crex crex) a madarak (Aves) osztályának a darualakúak (Gruiformes) rendjéhez, ezen belül a guvatfélék (Rallidae) családjához tartozó faj.
A Crex nem egyetlen faja.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2016-ban „Az év madarává” választotta.
Nyugat- és Közép-Európában Kelet-Szibériáig, valamint délre a Kaukázus előteréig költ, és Afrika déli részén telel át.
Testhossza 27–30 centiméter, szárnyfesztávolsága 46–53 centiméter, és testtömege 135–200 gramm. Felső tollazata feketés, világosbarna szélekkel, ezért kissé pikkelyesnek tűnik. Hasalja fakóbarna, vörösesbarna csíkozással. Mellkasa, torka és feje oldalt galambszürke. Csőre rövid és erős, hogy fel tudja csipegetni a vetőmagokat és a gabonát. A fiókák egységesen feketésbarnák, ami egy mezei madár esetében szokatlan.
Magányosan él. Tápláléka vetőmagokból, gabonából és kis gerinctelenekből áll.
A május-júniusi költési időszakban az üde, magasfüvű rétekből innen-onnan felhangzik ez a furcsa hang, amelynek gazdáit azonban ritkán lehet megpillantani. Repülés helyett is inkább a földön, a magas füvek rejtekében közlekednek. Épp ezért az élőhely tekintetében fontos számukra, hogy a növényzet kellően magas legyen, de ne legyen túl sűrű.
Az Afrikai telelésből visszaérkező hímek elsősorban éjszaka „énekelnek”, bár esetükben a „kiáltoznak” vagy a „reszelnek” kifejezés mindenképpen helytállóbb. Napnyugtától hajnalig szólnak, de leginkább éjjel 11 és hajnali 3 óra között. A hímek hangjukkal jelölik ki területük határait, és jelzik nyitottságukat a párt kereső tojók számára.
Hangja itt hallható:
A költési időszak május-június között van, ritkán költ kétszer. Egy hím egy szezonban több tojóval is „viszonyt folytathat”. Talajon lévő mélyedésbe fűszálakból készíti fészkét. Egy fészekaljban 7–12 szürkészöld vagy vörösbarna tojás található, ezeken rozsda- vagy bíborszínű foltok vannak. A költés 14–18 napig tart és csak a tojó vesz részt benne. A kirepülés 5 hét után jön el.
Magyarországon rendszeres fészkelő.
A faj a Természetvédelmi Világszövetség listáján mérsékelten veszélyeztetett, Európában sebezhető fajként tartják nyilván, Magyarországon fokozottan veszélyeztetett, eszmei értéke 500 000 Ft. Állománynagyságát mintegy 500-2000 párra becslik.
A haris életét az intenzív mezőgazdaság jelentősen megnehezítette. Egyre kevesebb a számára megfelelő fészkelőhelyet jelentő magasfüvű, nedves rét. Ahol megmaradtak még ezek az élőhelyek ott a nem megfelelő időben és módon végzett, gépi kaszálás teheti tönkre a fészekaljakat. Épp ezért ahol lehetőség van a természetbarát gyepgazdálkodás elveinek betartatására, vagy van nyitottság annak betartására, ott védőzónák kialakításával megpróbálják biztosítani a haris költések sikerességét. Ezeknek a többhektáros védőzónáknak a területén a gazdák július végéig, augusztus elejéig nem kezdik meg a kaszálást.
A fajt a vonulás során is számos veszély fenyegeti, például a Földközi-tenger vidékén folytatott kíméletlen vadászat. Csak Egyiptomban évi 14 ezer harist lőnek le vagy fognak el hálócsapdával. Ha túljutnak a veszélyes zónán, és az egyre kiterjedtebb Szaharán, a harisok Afrika trópusi területein töltik a telet. Egy skóciai harisokkal végzett vizsgálat során kiderült, hogy a geolokátorral (parányi adatrögzítő műszer) ellátott egyedek Kongóban teleltek, elefántok által megnyitott magas füvű erdei tisztásokon.
A csóka (Corvus monedula) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj.
A népnyelvben nevezik kéményseprő madárnak is.
Európában és Nyugat-Ázsiában él. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő. Sík- és dombvidéken, erdőben és városokban egyaránt előfordul.
Megpróbálták meghonosítani Új-Zélandon is, de nem sikerült.
Testhossza 33-34 centiméter, szárnyfesztávolsága 67-74 centiméter, testtömege 180-260 gramm. A hím kicsit nagyobb, mint a tojó. Tollazata palaszürke színű, feje teteje fekete, háta sötétebb szürke.
Főleg a földön talált rovarokkal, férgekkel táplálkozik. Ugyancsak szívesen eszik növényi anyagokat, kivált gabonaszemet, a gabona leveleinek hegyét, gyökérgumókat, csírázó és sarjadzó főzelékeket, gyümölcsöt, bogyót és effélét, ezért a kertekben és gyümölcsültetvényekben, ha nem is érzékenyen, de mégis érezhetően károssá válik, továbbá a galambok módjára meglátogatja a mezőn lévő gabonakepéket és asztagokat is. Mint fészekrabló visszataszító módon fosztogatja kivált a seregélyfészekodvakat. Régebben, amidőn a falusi házak még általánosan szalmafödelűek voltak, a csóka az új tetőkben, melyeket éppúgy átkutatott, mint az asztagokat szokta, egész jelentékeny kárt okozott.
A csóka szelídíthető, szereti a társaságot, továbbá szívesen fürdik sekély tavacskákban. Ha földön mozog, ennek dinamikája a verébéhez hasonlít, vagyis gyakorta két lábon ugrál.
Pár szó a hangjáról:
Fürge, zajos madár, általában kisebb csapatokban tartózkodik, nevét minden bizonnyal „csacsogó” hangjáról kapta (ugyanis távolról is felismerhető, éles és rövid „tyák”-szerű hangot hallat). A legjellemzőbb hangja, melyet inkább röptében hallat, a fémes és csattogó, egyfajta döcögő „csje” hang, míg máskor keményebb „csjakl”, elnyújtott „kjaar” és valamivel durvább „csreh” hangot is hallat. Ezek a találkozások vagy üdvözlések hangja. A fiatalokat táplálkozáshoz hívogató, vagy amikor egy hím nászajándékot ad a párjának, a kiadott hang, körülbelül így szólhat: „kiáá” vagy „kióó”. Amikor visszafelel vagy táplálékért könyörög a hímnek, akkor a hangjai hosszabbak, nyújtottabbak: „kiééj”, „tcsééjk” vagy „giééé”. Amikor este nyugovóra térnek, a csapat madarai előbb hangos csattogó „beszélgetést” folytatnak.
Veszély esetén a csóka hangja mély, hosszadalmas vészkiáltás, mely körülbelül így szól: „érrr” vagy „kááárrr”. Ezt a varjakra jellemző „kááárrr” hangot főleg akkor hallatják, amikor ragadozó madarat látnak vagy azt piszkálják, míg az el nem távozik. Az egyhetes fiókák puha csipogást hallatnak. De amint nőni kezdenek a csipogásaik egyre erősebbé válnak, ami 18 naposan erős csikorgásba torkollik. A röpképes fiatal hangja ennél mélyebb és puhábbra vált. Körülbelül már 25 naposan ha veszélyt, vagy új, ismeretlen zajt észlel, akkor elnémul. A csóka azon kevés madarak egyike, melyet emberi hangok utánzására lehet megtanítani, illetve ezt saját magától is megteszi. A szótára azonban csak néhány szóra vagy mondatra korlátozódik.
A hím és tojó életre szóló párkapcsolatban él, ezt a csapatokon belül is betartják és mindig egymáshoz közel repülnek, vagy egymás mellett pihennek. A csóka kolóniákban költ. Második évében éri el az ivarérettséget. A párokon és fiókáikon végzett genetikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a csókáknál nincsen „házasságtörés”, azaz a csókapárt alkotó madarak nem párosodnak fajuk más példányaival.
A fészek helyét a pár együtt választja ki, és aztán a fészket együtt építik. Mindketten, majdnem az egész év során, védelmezik más csókákkal és ragadozókkal szemben. A természetben faodvakban és sziklaoldalakra fészkel, azonban az ember mellett romházakba vagy házak kéményeibe is lerakja fészkét. A fészeképítés első lépése az, hogy a csókapár egy természetes vagy mesterséges mélyedésbe ágacskákat dobál be, aztán erre az alapra épül a fészek. A fészket szőrrel, gyapjúval, száraz fűvel és sok egyéb anyaggal béleli ki. Más varjúféléktől eltérően a csóka tojása világosabb; továbbá a felülete sima, fényesen világos kék vagy kékeszöld, több sötét kis foltozással; a foltozások sötétbarnák, olajzöldek vagy szürkés-viola színűek. A fészekalj általában 4-5 darab tojásból áll, a kotlást a tojó végzi és körülbelül 17-18 napig tart. A frissen kikelt fiókák teljesen csupaszok és szülőikre vannak utalva. Mindkét szülő táplálja őket. A kirepülés 28-35 nap után következik be, de körülbelül még négy, vagy annál is több hétig a szülők még etetik fiókáikat.
Érdekességek:
Konrad Lorenz neves etológus egész sereg csókával dolgozott együtt, viselkedésüket tanulmányozva.
A csóka a katonai szlengben férfi „ember”-t jelent, jó csóka: jóravaló, rendes, kedvelt, rokonszenves személy. öreg csóka: öregkatona.
Népszerű gyermekmondóka a “Csip-csip csóka…”, azonban a folytatásban szereplő “vakvarjúcska” nem a csóka, hanem a bakcsó népi elnevezése.
Csóka nevű falu létezik a Vajdaságban és a romániai Kolozs megyében is: Csóka.
Keleti szláv nevéből (halka) ered a közép-európai Galícia (vagy középkori nevén Halics) neve.
Magyarországon a kötelező katonai szolgálat idején ismert mondás volt: “Öreg csóka nem rakéta, ballag mint a teknősbéka.”
Franz Kafka családneve is csókát jelent, csehül kavka (obecná).
A gólyatöcs, egyik szép régi nevén – a székigólya, nem véletlenül kapta ezt a népi elnevezést. Hosszú lábával és csőrével, fekete-fehér színével valóban miniatűr fehér gólyához hasonlít. Nagyon találó a spanyol neve is, “cigenuela”, vagyis gólyácska. A tudományos neve, a Himantopus szíjlábút jelent.
A Magyar Madártani Egyesület által koordinált szavazáson a 2019-es év madarává választották.
A gólyatöcs (Himantopus himantopus) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiiformes) rendjébe, ezen belül a gulipánfélék (Recurvirostridae) családjába tartozó faj.
Európa és Ázsia déli részén honos. Sekély édes- és brakkvizek valamint lagúnák lakója. Telelni Afrikába és Ázsia déli részére vonul.
Ez a madár igazi világpolgár, öt alfaja az Antarktisz kivételével az összes kontinensen, mintegy 302 millió km2-en fordul elő. Hatalmas elterjedési területének nagyobb részén állandó, az Eurázsiában és Észak-Amerikában fészkelők vonulók.
Rendszerbesorolásai vitatottak, a Himantopus nemhez tartozó fajokat önálló fajként, vagy Himantopus himantopus alfajaiként is besorolják.
Átlagos testhossza 35-40 centiméter, szárnyfesztávolsága 67-83 centiméteres, testtömege 150-210 gramm közötti. A nászruhás hím szárnyai fényes-feketék, tarkója és fejteteje fekete. A tojó fénytelen barnásfekete, feje és tarkója fehér.
Hosszú lábaival az édes vagy enyhén sós, sekély vízben lépegetve keresi rovarokból, rákokból és lárvákból álló táplálékát. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket, elsősorban alacsonyabb rendű rákokat szedeget össze a víz színéről és a parti iszapfelületről.
Mihelyst idegen közeledését észlelik, valamennyi öreg madár szárnyra kap, és már több száz méter távolságról, a betolakodó elé repülnek, hangosan kiáltoznak, többször körbe repülik. Hangjuk szárcsaszerű-, vagy talán kiskutya csaholására emlékeztető éles “ket-ket-kit-ket” -tel írható le leginkább. Ezután a madarak biztos távolban leszállnak és tovább kiáltoznak.
Hangja itt hallható:
Röptük lassú és viszonylag egyenes vonalú, nyakukat repülés közben kissé behúzzák, csőrüket ferdén lefelé irányítják, hosszú lábukat hátra nyújtják, lábfejüket pedig keresztben tartják, hátukon hosszú fehér háromszög figyelhető meg. Sötét, ék alakú szárnyukról és piros kinyújtott lábukról már nagy távolságból is felismerhetők. Nászrepülésük alkalmával bravúros fordulatokat mutatnak be.
Magyarországon rendszeres fészkelő, a nálunk költő párok száma az adott év csapadékviszonyaitól függ. Főleg szikeseken, nedves réteken, elöntéseken, belvizeken lehet megfigyelni.
Kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva vagy épp egyesével költ. A sekély vizet kedvelik, melyeket nyílt partszakaszok, iszapos talaj és ritkásan álló zsombékok jellemzik. Fészket a mocsár szárazabb részein, a zsombékokon, előszeretettel lapos szigeteken és kis földnyelveken épít, úgy, hogy azt lehetőség szerint víz vegye körül. Vagy egy sárba kapart gödör, vagy olyan konstrukció, ahol az alépítményt egymásra hordott fadarabokból és lágyszárú növényekből készítik, a csészét azonban már jóval finomabb anyagokkal bélelik ki.
Fantasztikus felvétel a fészekről:
Fészekalja 3-5 darab 44 milliméteres tojásból áll, melyen 25-26 napig kotlanak felváltva a szülők. A fiókák 28-32 nap múlva repülnek ki. Évente egyszer rak fészket. A fiókák fészekhagyók, ügyesen rejtőznek, egy hónapos korukra már röpképesek, azonban a fiatalok jellemzően még később is a szülőkhöz közel maradnak.
Március-október hónapokban tartózkodik Magyarországon, de augusztusban a többség elhagyja hazánkat. Rendszeres fészkelő a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon is.
Óriási elterjedési területének köszönhetően világállománya is hatalmas, 450-780 ezer egyedre becsülhető, ebből az európai állomány mintegy 108-151 ezer egyed (54-75 ezer pár). Magyarországon rendszeres fészkelő, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1 000 pár között alakul.
A vizes élőhelyek rekonstrukciója a faj számára kedvező, várhatóan a sikeres költések számának növekedését eredményezi. A jelentősebb költőhelyei védelem alatt állnak, ezek megfelelő kezelésén múlik a faj hosszú távú jövője hazánkban.
Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.
Hónapok óta etetjük őket, szépen cseperednek, erősödnek, ősz végére szépen kifejlett állatok lesznek belőlük. Csak épp nem nagyon tudjuk mi is legyen velük. Elengedni nem lehet őket, a vadasparkok, állatkertek is tele vannak velük. Igen, idén is lett pár őzgidánk, bár ezek tényleg veszélyben voltak és volt kifejlett, elütött őzünk is, mégis szeretnénk hangsúlyozni, akármennyire cukik is, nem biztos, hogy meg kell őket menteni. Legyünk körültekintőek, megfontoltak, ha kisemlőst találunk. Ha őzgidát találunk séta közben, kerüljük el nagy ívben. Attól még, hogy egyedül van, vagy nem mozdul, nem tévedt el, nem sérült meg, és nincs szüksége az emberekre. Ott van a közelben az anyja, amelyik a gidát hátrahagyta. Az állatkának az a dolga, hogy lapuljon, amíg csak tud. az emberek nagy része nem tudja, mit kell csinálni, ha magános őzbe botlik. A közhiedelemmel ellentétben a magános őzikének valójában az égvilágon semmi baja nincs. Mivel az őz (akárcsak például a mezei nyúl) születését követően még igen gyengécske, nem követi a sutát a táplálékszerző körutakra. Emiatt az anyja rendszeresen magára hagyja a kicsinyét egy védett helyen, amíg víz és élelem után jár. Ez akár többórás távollétet is jelenthet. Ha gidát találunk, láthatjuk, hogy az ösztönösen meglapul, mozdulatlan, de ez nem azt jelenti, hogy beteg. Fontos, hogy még csak ne is érjünk hozzá! Ha megsimogatjuk, rajta marad az ember szaga, és az anyja már nem fogja elfogadni és szoptatni. Hacsak nincs az állat közvetlen életveszélyben, ne nyúljon hozzá senki! Ha valaki úgy gondolja, hogy az állatnak mindenképpen segítségre van szüksége, akkor értesítse az illetékes vadásztársaságot vagy az erdőgazdaságot. Fontos hangsúlyozni, hogy ugyanez vonatkozik a szarvasokra, a vaddisznókra, a nyulakra és minden vad emlősre.
Fenékpusztán megtartottuk a tavasztól elmaradt madármentő gyakorlati képzést. Melyik fiókát kell megmenteni? Nem mindegy. Mint ahogy az sem, hogyan… mibe tesszük? Milyen melegen tartsuk? Mit adjunk neki enni? Mind olyan kérdés, ami ezerszer elhangzik a telefonban ügyeletes kollégánknak szegezve. És a válasz koránt sem egyszerű. Minden esetben más, annak függvényében, milyen fajról van szó, milyen korban van, és milyen környezetben találtuk… Ez a téma rengeteg hibalehetőséget hordoz magában. Nem mindegy mikor, hol, és milyen módszerekkel avatkozunk be egy-egy esetben. Ha nem vagyunk megfelelően tájékozottak, végzetes hibákat követhetünk el. Ne feledkezzünk meg róla: Életekről van szó! Jóhiszeműségből, mentési szándékkal könnyen elszakíthatjuk a természetes élőhelyén talált egészséges fiókát szüleiktől. Vagy nem megfelelő táplálással örökre nyomorékká tehetjük. De ha nem avatkozunk be, néha pont az okozza a kis élet vesztét. Sok esetben szükség van mentésre, fiókanevelésre! Csak tegyük tájékozottan, körültekintően! Mikor, hol és hogyan járunk el helyesen? A helyiek a kismadarak etetését, gondozását mutatták be, mi az elsősegély nyújtást, gyógyszer beadást, sebkötözést, sínezést, műláb készítést. Az eredményes vizsgázókkal önkéntes szerződést kötöttünk. Köszönjük a lehetőséget és részvételt! A madármentő táborainkban is elsajátíthatják az érdeklődők az alapvető mentési ismereteket. Így Hortobágyon is lehetőség volt arra, hogy vizsgát tegyenek azok, akik a későbbiekben így is szeretnék munkánkat támogatni.
Minden év februárjától próbáljuk a legtöbb helyen hangsúlyozni, hogy időben jelentkezzenek a táborainkba, mert nagyon sokan érdeklődnek. Idén a tavaszi vírushelyzet ellenére is sokan időben tudtak jelentkezni, mások pedig kimaradtak. Nagyon sajnáljuk! Csak azt tudjuk mondani, minél hamarabb küldjék a jelentkezési lapot, ne hagyják a határidő végére, mert nem lesz hely. Ezen a nyáron öt turnusban volt természetismereti és madármentő táborunk. A résztvevők a madármentés fortélyaival és a Hortobágy természeti szépségeivel ismerkedhettek meg. Kirándulásra is jutott idő, csónaktúra, vadaspark, pusztai szafari, halastavi kisvonatozás és lovasszekerezés színesítette a programot. A táborba általában 9-12 évesek jelentkeztek, de szinte minden turnusban volt felnőtt jelentkező is. Éppen ezért jövőre indítunk külön felnőtt turnust is, hiszen teljesen máshogyan kell felépíteni egy tábori programot egy tizenévesnek és felnőttnek, esetleg nyugdíjasnak. Az év elején ismét meghirdetjük táborainkat 2021-es évre is.. Tesszük ezt azért, mert egy turnusban 10-14 főnél több érdeklődőt nem szeretnénk fogadni. Ennek oka, hogy csak ezzel a létszámmal tudunk érdemben foglalkozni, hiszen a tábor elég speciális a madármentés miatt.
A magyar természetvédelem címermadara, az 5 forintos érme hátulján is ez a faj látható. A kis kócsagtól méretén túl lassabb, méltóságteljesebb szárnycsapású röpte, hosszabb lába, a lábszár és a csüd sárga színezete alapján lehet megkülönböztetni. Ujjai feketék, szemben a kis kócsag sárga ujjaival. A XIX. században egész Európában divat volt a kócsagtollas viselet. Nászruhájának dísztollai miatt szinte teljesen kipusztították a fajt Magyarországról. Hogy megóvják a kipusztulástól, 1924-ben alkalmazták az első kócsagőrt a Kis-Balatonon, ami igen jelentős állomása volt a magyar természetvédelem történetének. A hetvenes évek után állománya folyamatosan növekedni kezdett. A halastavakon még mindig problémát jelent a zavarás, a fészkelőhelyek növényzetének kaszálása és égetése, még akkor is, ha nem fészkelési időben végzik. Kiterjedt, időszakos elöntésekkel, valamint a nádaratás megfelelő időzítésével állománya tovább növelhető. Korán, már február végén, március elején visszatér telelőterületeiről. Elvonulásuk szeptemberben kezdődik, de még novemberben is sok helyen látni. Egyre nagyobb számban telelnek át példányai a Kárpát-medencében is.
A Kárpát-medencében élő madarak egy szigetszerűen elkülönült populációt alkotnak. Eredetileg a nagy kiterjedésű, összefüggő nádasok és ősmocsarak fészkelője volt, de megtelepedett a kisebb kiterjedésű nádasokban, halastavak nádszigeteiben, nádszegélyeiben is. Telepeinek nagysága változó, a 3-4 párostól a 80-100 párosig terjed. Fészkét legtöbbször sűrű, avas nádba rakja. A nádszálakat 130-150 cm magasan elfektetve töri meg, hogy erre az alapra építse fészkét, melynek anyaga nagyrészt szintén nád. Fészekalja 3-4, ritkán 5 világoskék tojásból áll. A kotlási idő 25-26 nap. Más gémfélékhez hasonlóan a fiókák még röpképességük elérése előtt kimásznak a fészekből. A szülők ilyenkor tovább etetik őket. Erős napsütés esetén a az öreg madarak fiókákat szárnyukkal árnyékolják. Röpképességüket 34-35 napos korukban érik el. Főként a sekély, alacsony növényzettel ritkásan benőtt vizeken táplálkoznak. Elsősorban halakat, kisebb mértékben csíkbogarakat, csíborokat, szitakötőlárvákat fogyasztanak, de békákat, gyíkokat, lótücsköt és kisemlősöket is fognak. Az ősszel vonuló, és a növekvő számban áttelelő példányok gyakran szürke gémekkel együtt egerésznek, pockoznak a tarlókon és lucernásokban. A kórházban található nagy kócsagunk Tiszalúcról került be hozzánk, jobb szárnya sérült.
