Albínó erdei fülesbagoly Karcagon

 
 
 

A hétvégén zajlott az erdei fülesbaglyok országos felmérése, melyet a Magyar Madártani Egyesület (MME) végez a lakosság bevonásával. Ennek során bukkantak egy különleges, albínó példányra szombaton a karcagi görögkeleti ortodox templom kertjében.

A programban résztvevő lelkes természetfotós, Dávid-Kiss Borbála mint első észlelő jelentette a madarat, majd Varga László, a hortobágyi Madárkórház Alapítvány munkatársa készített róla felvételeket.

Az albínó madarak általában ritkák nálunk. Madárkórházunkba is csak 2-3 évente kerül egy-egy faj ilyen különleges egyede. Ezeket a madarakat fokozottan veszélyeztetik a ragadozók, mivel rejtő színezetük helyett kirívóak fajtársaikhoz képest. Az ilyen albínó baglyokat egy nagyobb karvaly tojó vagy egy héja is hamarabb levadássza. Sőt, sok esetben fajtársaik is űzik őket.

Ezt a példányt azonban fajtársai láthatóan befogadták a csapatba.

A pigmenthiány bármilyen vadállatnál előfordulhat. Ez lehet egész testre kiterjedő albinizmus, ilyenkor a szem piros, az emlősöknél az orr előtti szőrtelen terület rózsaszín, a flavizmus esetében egyes szaruképletek vagy a szivárványhártya lehet barna.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Madármentő képzések

  • Légy Te is madármentő! Szívesen csatlakoznál önkénteseink közé? Vagy csak érdekel, mit tehetsz, ha sérült madarat ta[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Hajdúnánáson lövik a gólyát

  • A Sólyom utcában. Elit környék, vállalkozók, 40-50 éve ott lakó, egymást ismerő, becsületes, tisztességes emberek lakna[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]