Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Akkor sem, ha a Covid 19 miatt nem volt se Karácsony, se Szilveszter, se névnap, se buli, se semmi. A frusztrációt, elfojtott indulatokat a boxzsákon kérjük levezetni, nem az ég madarain.

Akkor sem, ha kárognak, kakálnak, feketék és úgyis elég sokan, vagy akár túl sokan vannak, és túl sokat kárognak és túl sokat kakálnak. Karvalyok és egy lőtt vándorsólyom után most vetési varjak kerültek a célkeresztbe. Facebookos hírünkre kommentelve a karvalyt és sólymot galambászok vállalták magukra, de kinek van baja a varjakkal? Mindenkinek, ahogy megtudtuk a híradásokból.

Ne maradj le videóinkról! Iratkozz fel youtube csatornánkra!

Pedig védettek, a mezőgazdaság részére hasznosak, és a telepeiken szintén telepesen fészkelő kékvércsék legfontosabb fészekadói. Ezen kívül okosak, szépek, és élnek, éreznek, és ha bántják őket, szenvednek.

Tavasszal már írtunk, beszéltünk róla, most újra kezdődik a bolondéria. Akkor a galambok, dolmányos varjak voltak a célpont, most – tél lévén – a városok téli vendégeiként főként északi, keleti szomszédainktól érkező, akár tömegesen megjelenő vetési varjak. Ha karácsony óta a madármentőink vetési varjút hoznak, borítékolni lehet a légpuska golyót a vállában. Rutinból megröntgenezzük, hogy úgyis van benne, és talált, süllyedt.

Azért a vállában van, mert ott akad el, mikor eltöri a felkarcsontot. A 4,5-5,5 mm-es kaliberű szoknyás ólom lövedék mérete megegyezik a felkarcsont vastagságával, és ha azt találja el, pedig leginkább azt, akkor nemcsak ketté, hanem szanaszéjjel, szilánkosra, szinte porrá töri. Nehéz összerakni, igazi kihívás, meg is próbáljuk, és meg is oldjuk. A műtét mindig sikerül, addig próbáljuk, amíg nem sikerül. De közben a betegre is odafigyelünk, és többnyire az is megmarad.

De hogy fog-e repülni, sőt északi hazájába vissza tud-e repülni valaha, az nem csak rajtunk múlik. A műtött beteg életben tartása külön kihívás, ezért mi helyhiány miatt és a biztonság érdekében varjúmentő specialistához küldjük rehabilitációra a varjakat, és hetente hozzák-viszik kontrollra.

Ha nyitva lennénk és a látogatók végignéznék a látványkórház üvegablakán át a műtétet, ahogy békeidőben minden nap történik, és látnák, hogy milyen nehéz akár kiszedni egy lövedéket, és összelegózni a csontszilánkokat, azokat mikrotűkre fűzve bonyolult szerkezettel egymáshoz rögzíteni, akkor nem lőnének több madarat. De most zárva vagyunk, így jelen sorokkal próbáljuk lebeszélni az elfojtott vadászszenvedélyt e módon kompenzálókat az emberekre is veszélyes lövöldözésről. Ugyanis nemrég egy hajdúszoboszlói oktatási intézmény udvarán találtak egy szintén légpuskával meglőtt vetési varjút, tavaly májusban Budapesten egy óvoda kerítése mellett egy lőtt galambot. Mesterlövészi önbizalom kell hozzá, hogy biztos legyen benne, hogy nem a gyerekek szemét lövi ki! Amikor pár éve egy tiszafüredi anyuka küldött egy lelőtt sárgarigót és fotódokumentációt arról, amikor az utcán babakocsit tolva hallotta légpuska csattogását és a lövedék kopogását a babakocsin, lefényképezte a házat is, ahonnan lövések jöttek, és a rendőrség – ahogyan mát megszoktuk – pár hónap múlva tájékoztatott, hogy bizonyítékok hiányában befejezik nyomozást. Harmad éve a borsodi faluban 8 légpuska lövedékkel a fészkén „szitává lőtt” gólya ügyében is feladták a rendőrők a nyomozást. Ez ellen ezen lap hasábjain is szót emeltünk, és tettük ezt rádió és TV riportokban is, megelégelve a rendőrség eredménytelenségét. Mostanában a feljelentés után még aznap felhívom az illetékes bűnügyi osztályvezetőt, udvariasan felhívva figyelmét az ügyet kísérő médiakampányra, és hogy milyen információkat ne mondjuk el, ami hátráltatná a nyomozást. Van aki méltatlankodik, hogy miért akarom presszionálni az azonnali nyomozásra, de ez a módszer a mérgezések során is bevált. A nyilvánosság sokszor hatékonyabb, mint az igazságszolgáltatás. Biztatjuk a szomszédokat, hogy igenis jelentsék fel a török átok miatt úgyis mindegy alapon a lövöldözőt, mert faluhelyen, kertvárosban mindenki tudja, hogy ki az, csak a rendőrség nem.

Így kerül rács mögé reméljük Tolna megyében egy illető, aki még tavaly májusban saját csirkéi védelmében két dolmányos varjút lőtt le a kertjében, melyet a szomszédja nem nézett el neki. A rendőrök sem, és most állatkínzásért, orvvadászatért, és szabálytalan fegyverhasználat matt áll bíróság előtt. Köszönjük a szekszárdi rendőröknek!

Dr. Déri János

Igen, sajnos most van a szezonja ennek is. Minden évben hírt kell adjunk a szándékos mérgezésekről, mert sajnos nem szoknak le róla az emberek. Rossz hírek ezek, de ha nem tesszük közzé, ha nem szerepel a médiában is, ha nem botránkoznak meg rajta a jóérzésű emberek, és nem emelnek szót, ha látják, ha tudják, ha hagyják, akkor soha nem lesz vége. Mert a rendőrségi nyomozás, és az igazságszolgáltatás e nélkül itt is ugyan olyan eredménytelen, mint a lelőtt madarak esetében.

Egy előző cikkünkben egy mérgezett rétisas életéért való küzdelemnek már-már kedvező kimenetelű helyzetképét mutattuk be, de sajnos rosszul végződött. A sas hányását nem tudtuk megállítani, és az idegméreg hatása visszafordíthatatlanul mélyítette el a folyamatos görcsös állapotot, mely minden kezelésnek ellenállt. Három évtized állatorvosi és madármentési, kórházi tapasztalat során napi szinten több intenzív ellátást igénylő, balesetes és mérgezéses betegek életéért harcolva, sajnos túl sok beteg elvesztésén edződött lélekkel is mélyen megrendített az éjszakába nyúló küzdelem ellenére, irtózatos szenvedések között vergődő és fájdalmasan kiáltozó sas halála. Sajnos több mérgezett madarat és köztük sasokat is veszítettünk el, de ilyet még nem láttam.

Ezt kellett volna látnia a mérgezőknek… Valószínűleg bele sem gondolnak, hogy az általuk kártékonynak ítélt róka, kutya, vagy varjú részére kihelyezett méreg nemcsak a célállatokat, hanem mindent visz és a sast is megöli, de így… Ha a sasba eljut a méreg a táplálékláncon át, az emberbe is ugyanúgy eljuthat. Volt rá példa, ezzel kapcsolatos előadásaimon fel szoktam olvasni egy humán esetismertetést három végstádiumú karbofurán mérgezett ember hasonló tüneteiről. Ha tudták volna, lehet, hogy nem csinálják? Ha tudták, ha nem, nincs mentség erre, börtönt érdemelnek.

Pár napja került be egy ugyan ilyen tüneteket mutató egerészölyv. Először enyhébb görcsökkel csak az ujjait szorította, és a pupilla pulzáló mozgása utalt karbofurán mérgezésre. Az ilyenkor hatékony Atropin injekció szinte percek alatt visszafordítja a folyamatot, és a sok évtizedes tapasztalat szerint pár nap kezelés után akár el is engedhető a beteg. Nem úgy történt. Az ellenszer adagjának növelése, és semmilyen más gyógyszeres kezelés sem akadályozta meg az egész testre kiterjedő görcsös állapotot, fejét hátra hajtva, farkát meredeken felcsapva, harmonika szerű szárnytartással vergődött rohamokban, minden kezelés ellenére, amíg el nem csendesedett. Pontosan úgy, mint a sasnál.

Azonnal hívtam a helyi természetvédelmi őrt, valamint az MME és a HNP mérgezéses esetekkel foglalkozó szakembereit az eljárásrend szerint, és kimentünk a megtalálás helyszínére. Mert ahol egy van, ott több is van. A méreg nem válogat. De sem a természetvédelmi őr, sem mi nem találtunk semmit. A járhatatlan, bokros-nádas-erdős, teljesen fedett ártéri területen drónnal sem lehetett volna többet látni. Erre való a méreg kereső kutya, mely másnap a helyszínen további két ölyvet talált, és még folytatják a keresést.

A méreg valami új, Atropin reizisztens karbofurán kombináció lehet, melyet vizsgál már a labor. Ha kimutatják a mérget, meglesz a terápiás protokoll is, de mérgezők mindig egy lépéssel előttünk járnak..
Lapzártakor hívott Lehoczky Krisztián a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke, hogy Miskolcon több vetési varjú tetemet találtak rövid időn belül egymás közelében, mely mérgezésre utal. A rendőrség már helyszínel. Kérdezte, hogy mit tegyen a három még élő, súlyos állapotban lévő mérgezettel? A telefonos diagnózis mindig bizonytalan, de az elmondott tünetek alapján, görcsök, és idegrendszeri tünetek hiányában a szerves foszforsavészter és karbamát tartalmú rovarirtószer mérgezés nem tűnt valószínűnek. A zöldes habos hányás a metaldehid hatóanyagú csigaméreg mérgezést nem zárja ki, de arra inkább narancssárga elszíneződés utal. Széntabletta, infúzió és vitamin, amit ilyenkor ajánlani lehet, mint később kiderült, ez is elég volt, mert meg is maradt mindhárom beteg.

Hogy kinek árthattak már megint a vetési varjak, melyekre mos rájár a rúd, azt az előző, légpuskás cikkben leírtam. Hogy mit lehet tenni ellene, azt is, ugyan ezt, minta mérgezésnél.

A zavarónak, kártékonynak ítélt, vagy gondolt, vagy valamiért valakinek nem szimpatikus állatok riasztása, bizonyos helyektől való indokolt távoltartása nem önbíráskodással, hanem a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakembereinek segítségével legálisan is megoldható. Így pl. városokban a nem kívánatos helyekre fészkelő varjú kolónia a fészkelési időn kívül engedéllyel visszavágott koronájú fákra már nem fészkel, és alternatív fészkelőhely kialakításával elköltöztethető. Ugyanúgy, ahogy az ablakpárkányban, redőnytokban lévő denevérek is, a téli álom idején és a szaporodási időszakon kívül szintén engedéllyel telepíthetők át a közelben elhelyezett denevérodúba, a fecskefészket is ha épület felújítás miatt szükséges, a szaporodási időszakon kívül, előzetes természetvédelmi hatósági engedéllyel lehet leverni és műfészekkel pótolni vagy eredeti helyén vagy ahhoz közel műfészek tartó állványokon.

Egyedül a gólyával nem lehet semmit sem csinálni, az ott fészkel, ahol akar. Ha átteszik a fészkét, visszaépíti. De nem is kell, mert a kocsival arrébb lehet parkolni, hogy ne piszkítsa össze, a kelepelését pedig fel kéne venni a hungarikumok közé, mert lassan más országokban alig hallható. .
A galambok nem védettek, de az állatvédelmi törvény rájuk is vonatkozik. Ahol városokban az épületeket, tereket, üzletek bejáratát ürülékükkel szennyezik, távoltartásuk, gyérítésük szintén nem mérgezéssel, sem légpuskás lövöldözéssel, vagy sebeket ejtő szögek elhelyezésével, hanem padlásokra való beszoktatás után kíméletes befogással és több száz km-re való áttelepítéssel oldható meg, mely külön szakterület. Ebben magunk is járatosak vagyunk.

A tenyésztett sportgalambok védelme a ragadozóktól szintén nem a méreg és a puska, hanem a galambok zártan tartása, és irányított röptetése, melyre szintén van protokoll. Ebben is van járatos szakemberünk, aki szívesen meggyőzi erről a megátalkodott galambászokat. Mind a galambászok, mind a vadászok szerint túlszaporodott, a természetvédők szerint a terület eltartó képességének megfelelő számú ragadozók számának szabályozása élvefogó csapdázással lehetséges. De a csapdázásnak is vannak veszélyei. Erről szól a következő cikkünk.

Dr. Déri János

Kedves olvasóink, támogatóink!

Elkezdődött egy újabb év. Pontosan úgy, ahogyan a tavalyi végződött, a különbség tulajdonképpen csak a dátum. Minden más változatlan. Semmi nem jó, de legalább minden rossz. Egyszerűbb így. Zsörtölődni, morgolódni, mindenbe belekötni, elméleteket gyártani. Gondolkodni semmi esetre sem kell, főleg nem a közösségi oldalakon. Olvasni, szöveget értelmezni is felesleges, hiszen „majdénmajdazttudom”, nekem ne mondja meg senki. Ugyanis valaki mondta valakinek, aki látta, hogy hallották. Ezen vitázni kár. Ha oltat az a baj, ha nem oltat az a baj. Ha nyitunk az a baj, ha nem nyitunk az a baj. Maholnap egy éve játsszuk ezt a kis csiki- csuki valóságshowt, aminek a tétje nem kicsi. Pusztán emberéletek. Annak, aki érti, ez mit jelent. Bezárunk, kinyitunk, bezárunk. Valamikor újra kinyitunk. Mindeközben országunk polgárai szépen egymást marják, az is jobb, mint a semmi alapon. Természetesen kizárólag online. Hiszen, ott a kedves felhasználó lehet a kanapékutatótól a hős magyar anyáig bármi. Elhitethet bárkivel bármit, seperc alatt össze lehet vágni egy videót, vagy egy fotót, hadd rettegjen, aki bedől neki.(Itt egy megjegyzést azért óvatosan teszek, hiszen láttam már fecskendőt és tűt eleget.

A narancssárga rész a fecskendőn esküszöm nem a kupak, hanem a tű kónusza. Van belőle kék színű, sőt barna is és lila is. Mérete válogatja. ) Mindezek felett természetesen könnyedén elszárnyalhatnánk, mindenki mást érez, máshogy gondolkozik. Nem a mi dolgunk. Viszont, amikor a tisztelt „szakértő”, néhanap nyomdafestéket is alig tűrően, hangot ad a privát véleményének, a mi bejegyzéseink alatt, azon azért elgondolkodunk.

Hiszen azt sem tudja tulajdonképpen, mit csinálunk, mindezt miért, de az biztos, hogy nem jól tesszük. Akármelyik bolygón se. Erre mit lehet mondani? Azt, hogy nem! Nem fogjuk az örök vadászmezőkre küldeni a beérkezett sérült madarat, azért, mert eltörött a szárnya és szenved. És lelőni sem fogjuk, ami mostanában nagyon szokássá vált, rengeteg lőtt madár érkezik hozzánk. Az elkövetők nem tudjuk, mit akarnak kompenzálni azzal, hogy lövöldöznek, de ettől nem lesznek bátrabbak, erősebbek. Emberek sem. A beérkezett páciens pedig idegen helyen van, nem látott még embert közelről. Nem a fájdalom, inkább a félelem számára a legrosszabb. Műtét után kipiheni magát egy sötét dobozban. Ezután bekerül a társai közé, eszik, barátkozik, gyógyul tovább. 3 hónap múlva ugyanolyan lesz, mint a többi madár. Szabad, merész és erős, akinek semmi se fáj. Ezért vagyunk itt. Nem megölni, gyógyítani. Természetesen mélységesen sajnáljuk, ha oda nem illő, témába nem vágó kommenteket törlünk a posztjaink alatt. Ja, nem. Lehet menni a google tudással máshová, az internet végtelen. A politikai célzatú hozzászólásokat sem tudunk díjazni, nekünk ahhoz mi közünk? Megmondjuk őszintén: Semmi! És igen, be kellett zárnunk a Madárparkot a látogatók elől novemberben ismét, tudomásul vettük, ez van. 

Amit elkezdtünk folytatjuk, gyógyítunk tovább így is. Pontosan ugyanolyan lelkiismeretesen, sok évnyi tapasztalattal, szakértelemmel. A madarakat fogadjuk, akárhonnan, akárki hozza is. Nekünk mindegy, hogy van-e a madármentőn sapka. Ha van, de egyszínű, akkor egyszínű. Ha pomponos, akkor pomponos. Ha sztaniolsapi, akkor sztaniolsapi. Tudta, mit kell tennie! Beteg madarat hozott.  Segíteni jött, életet mentett. Nem a kanapén ülve, mindent jobban tudva okoskodott. Nem. Idehozta a sérült madarat.  Ott volt a karjában pokrócba csavarva. A madármentőn pedig maszk volt, szabály szerint. És, ha jól emlékszem, nem volt rajta sapka.

Németh Mónika

November óta nem voltam sehol, csak a Madárkórházban. Tavaly márciustól májusig sem. Nem mentem, mert nem lehetett, mert nem volt hova, mert nem volt sehol semmi. A Covid 19 miatt. De küldték, hozták a sérült madarakat mindenhonnan. Az egész országból Soprontól Záhonyig, Esztergomtól Szegedig. Hozzák, mert van beteg, és vannak, akik értük vannak. Mi és a csapatunk.
Hogy is kezdődött?

A történet sokak számára ismerős, itt, ennek a lapnak a hasábjain is megemlékeztünk róla többször. De azok számára, akik csak most csatlakoznak olvasóinkhoz, újra összefoglalom röviden, mert magam is szívesen emlékszem vissza a „hőskorra”: 37 éve, egy hortobágyi tanyán, Szásztelken kezdődött a madármentő munka a saját lakásomon, az első szárnytörött egerészölyv gyógyításával. Már akkor segítetek benne a helyi gyerekek, akik közül egyikük, Szűcs Edit ma is önkénes munkatársunk, saját kislányával és saját felnőtt gyerekeimmel együtt.

Azóta ez a munka is kinőtte magát, és a hortobágyi Madárkórház az ország legnagyobb madármentő intézménye lett, melynek rajtam kívül 10 állandó, elhivatott dolgozója van, és további 10-20 önkéntes segít napi szinten a madarak ellátásában. Mára több, mint háromszáz együttműködő partnerünk van az országban, akikre számíthatunk. Bárhol, bármikor, bármiben. Ők mind önkénteseink voltak, vagy még mindig azok, visszajárók, két éve, vagy 20 éve, a gyerekektől a nagymamáig, a solymásztól a megyei bíróig, magánemberek és társszervezeteink, mentőállomások és Vadmadárkórház, nemzeti park igazgató, és MME tag, állatvédő aktivista, jobbos, közepes, vagy balos, mindenki, aki menti a madarakat, Battonyától Nemesmedvesig. Lehet, hogy nem árulnak egymással mind egy gyékényen, de velünk igen. Mi pedig mindenkivel. Mert egy a közös cél: a madarak, az állatok, a természet védelme. „Madarakat gyógyítunk, hogy visszaadjuk a természetnek, ami a természeté.” Akik ebben velünk, és a madarakkal vannak, azokat segítjük, ahogyan tudjuk. Aki kér, annak adunk, küldünk, viszünk, intézünk: takarmányt, gyógyszert, szaktudást, aki támogat ugyanevvel minket, vagy helyettünk másokat, annak megköszönjük.

Legnagyobb partnereink között említjük a Mályi Természetvédelmi Egyesületet, Miskolc mellett, mely családi vállalkozás keretében, kerti röpdében és a konyhában tartva a madarakat, a legtöbb madarat menti, és hozza hozzánk ingyenes állatorvosi kezelésre, műtétre, kórházi ellátásra, rehabilitációra, évente már 400-on felül. Őket, és Orbán Tamást, a gádorosi fecskementőt, helyi legújabb mentőállomásunk vezetőjét, és az egri Kelemen Tamás munkatárásunkat, a Bükk környéki madármentés oszlopos tagját, budapesti madármentőinket és a Vas megyei Sajtoskálon a Szociális Otthonban Kovács Gábor mentett madarait és a HNPI malomházi Vadasparkját havi rendszerességgel ellátjuk gyógyszerrel és takarmánnyal. A kórházi ellátásra szoruló madaraikat pedig elhozzuk, vagy ők hozzák el Hortobágyra a Madárkórházba.

A Szentesi Mentőállomásunk egy negyedik emeleti panelban negyed éve 178 madarat mentett, majd egy helyi, bezárt óvoda épületében 3 éven át finanszíroztuk a mentőállomás működését. Igaz, közel évi egymillió veszteséggel, de évi 4-600 madarat mentettünk általuk. Most, három év után a helyi és a megyei önkormányzat vezetői által létrehozott alapítvány átvette a működtetését, de a betegeket továbbra is mi látjuk el. Továbbra is ingyen. Mert nem kérünk pénzt sem a vadmadarak gyógyításért, sem a gyógyszerért, sem a takarmányért. Senkitől.

Nyíregyházán Dr. Kiss Csaba háziorvos és Nagygyőry Anna működtet két mentőállomást, Debrecenben a Columba egyesület, Hajdúböszörményben Kiss Júlia, Tiszaföldváron Hajdú István, Kiskunfélegyházán Udvardy István, Szegeden Kovács Anita, Szekszárdon Hága Krisztián, Kaposváron Fehérvári Zita, Nagykanizsán Benedek Tamás, Tapolcán Németh Andrea, Somlószöllősön a Somlómenti Természetvédelem vezetője Paizs Emese, Gyöngyös környékén, Nagyrédén Nagy Attila,

Gödöllőn Oláh Tímea madármentő csoportja, Hatvan környékén, Aszódon Palaga Máté, Budapesten több magánszemély segít intézményesen is, mentőállomásként Szigetszentmiklóson Slamovics Zsuzsa, Kőbányán Bíborné Veres Dorottya működtet főleg varjak mentésével foglalkozó telepet, Budán Dr. Patakfalvi Orolya, Pestszentlőrincen Kökény László, Imrén Stefopoulou Erika, Erzsébeten Koroknai Tamás, Rákosmentén a mezőőri szolgálat, Papp Ágnes, Kőbányán Békés Viktória, Schweigert Anett, Taracközi Andrea, az Oktogonnál Szöllős Ádám, Budakalászon Paulheim Rita, Cseszlai Zsombor, Diósdon dr. Tóth Klára, Ecseren Bódis Gergely László ment és fogad madarakat, és nagyon sokan mások, akiket a madármentő adatbázisunkban megtalálnak a honlapunkon. Együttműködünk a Magyar Solymász Egyesülettel, és az egyesületen kívüli solymászokkal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, a nemzeti parkokkal, a polgárőrséggel, és olykor a rendőrséggel is.

Ezeknek az embereknek a segítségével tud a Madárkórház Alapítvány országos, sőt időnként országhatáron túlnyúló madármentő munkát végezni. Ismernek minket önkénteseink által nemcsak a szomszédos országokban és egész

Európában, de Nepálban, Bhutanban, Indiában, az Emirátusokban, Egyiptomban és Amerikában is. A segítségükkel lehetséges, hogy a reggel megtalált törött szárnyú kuvik estére már a műtőasztalon van, mert a telefonáló megtaláló az ország bármely részében elér valakit, aki az országos mentőhálózatunk tagja, aki azután eljuttatja hozzánk a madarat, ha kell a távolsági busz sofőrjével, a vonat vezetőjével, pénzt és fáradtságot nem sajnálva, akár maga hozza el kocsival, biciklivel, ahogy éri.

A nemes célok érdekében mindennapi gondjaik között ezek az önfeláldozó emberek túlmutatva egyébként nem feltétlen politikai, társadalmi, szakmai vagy akár virológiai egyetértésükön, ez ügyben vállvetve, Covid ellenére is egymást segítve küzdenek, amit köszönünk a megmentett évi 4000 madár nevében, akik az életüket köszönhetik nekik és nekünk.

Dr. Déri János

Január 11-én este a Madárkórház Alapítvány nagyrédei önkéntes madármentőjéhez, Nagy Attilához érkezett a bejelentés, miszerint Kápolna mellett az erdőben egy egerészölyvet találtak csapdába szorulva. A csapda rögzítve volt, a bejelentők pedig többszöri próbálkozás ellenére sem tudták kiszabadítani a madarat. Éjjel erős volt a talajmenti fagy, így a madár reggelre elpusztult volna, ha nem kap azonnali segítséget. Attila azonnal a helyszínre sietett, kiszabadította a madarat, majd magához vette. Otthonában stabilizálta az állapotát, majd másnap reggel elszállította a hortobágyi Madárkórházba.

Ne maradj le videóinkról! Iratkozz fel youtube csatornánkra!

Híradásunk igazi lavinát indított el az ügyben, ezért alább közöljük dr. Déri János, Facebook-on megjelent hozzászólását. A Vadászkamara is a napokban juttatja el azt a segédletet minden vadász számára, amiben a „szabályos és etikus csapdázásról ” olvashatnak az érintettek:

Elmondása szerint a csapdát és a csalit egyaránt földdel kell takarni ahhoz, hogy az a kutyaféle ragadozók, a róka és az aranysakál csapdázásra szelektíven alkalmazható legyen. Nem ajánlott a fűvel, falevelekkel való betakarása, mert az nem célfajok befogását eredményezheti, hiszen így más, akár védett emlősragadozók is működésbe hozhatják. Ritkán előfordulhat, hogy a nem megfelelően szagtalanított eszközt az óvatos és intelligens kutyaféle ragadozó éjszaka kikaparja és otthagyja.

A korai időpontban történő ellenőrzések során a csali betakarandó, ismételt előfordulás esetén a csapda eltelepítendő, vagy élve fogó eszközzel helyettesíthető. A felszínre került csali ragadozómadarak általi észlelhetőségét csökkentheti a csali hőkezelése, feketére pörzsölése. A vizuális kiegészítő csalik alkalmazásakor a csapdatakarás mellett az álcázás is kiemelten fontos, hogy a csapda környékét felkereső ragadozók közül csak a kutyafélék találjanak rá a föld alá telepített eszközre. Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy a szóban forgó nem tiltott ölőcsapda csak a talajfelszín alatt található kioldószerkezet emelésére lép működésbe, rálépve nem jelent veszélyt a határban járókra. Szorító ereje a legerősebb típusnak 500N, amely ember esetén nem okoz törést, legfeljebb zúzódást. Felesleges veszélyt jelenthet azonban a csapdák lánccal, lakattal való rögzítése, hiszen teljes bizonyossággal nem zárható ki, hogy pl. fémdetektort használók rátaláljanak az elrejtett eszközre, és működésbe hozzák. Amennyiben a megfogott ember egyedül van, nem éri el, vagy nincs nála telefon, a sérülés hiányában is veszélyes lehet a szabadban tölteni az éjszakát zord időjárási körülmények esetén.

A talaj felszíne alá telepített csapdák szakszerű használatát, rendeltetésszerű működését nehezíti, akadályozza a sár és a fagy. Amennyiben elengedhetetlen ezen időszak alatti használatuk, parafinviasszal kezelt homok alkalmazásával biztosítható a száraz csapdaágy és takarás, így garantálható a pontos és kíméletes működés, amely a megfogott róka, vagy aranysakál gyors, visszafordíthatatlan eszméletvesztését, majd kimúlását eredményezi.

A sajnálatos ölyvfogási eset rámutat arra, hogy a természetmegőrzési és vadgazdálkodási szempontból egyaránt fontos csapdahasználat részletes szabályozását és képzési rendszerét fejleszteni szükséges. Az Európai Unió, Kanada és Oroszország által aláírt nemzetközi kíméletes csapdázási szabványokról szóló megállapodás többek között előírja a csapdát használók kötelező képzését, azonban a végrehajtás tekintetében az EU tagállamainak többsége, így hazánk is elmaradásban van. A terjedő csapdázási gyakorlat biztonságának, szelektivitásának, hatékonyságának és kíméletességének javítása érdekében szükséges az érdekelt felek közreműködése.

Segítségnyújtás szüksége esetén, kutassa fel az önkormányzat közreműködésével a vélelmezhetően az eszközt működtető vadászatra jogosult képviselőjét, hiszen a szakszerűtlen próbálkozás további sérüléseket eredményezhet.”

Konyhás István

Sok talány övezi azt a sólymot, ami januárban került be a madárkórházba. Lehet egy kóbor vad madár, ami így igaz kuriózum a hazai madártanban. Lehet egy legálisan tartott, de még nem felszerszámozott solymászmadár, ami valamilyen módon elszökött gazdájától. Mérete, habitusa alapján még az sincs kizárva, hogy egy hibrid madárral van dolgunk. De akkor legalább azonosító gyűrűnek lennie kellene a lábán. Mivel ez a madár nem igazán gyakori még a solymászok körében sem, így már biztosan tudnánk róla, ha valakitől elszökött volna. Illegálisan elég nehéz hozzájutni és becsempészni az országba, ráadásul ennek semmi értelme, mert a kevés vadászmadár és a solymászok jogkövető magatartása miatt úgyis hamar lelepleződne a madár és a tartója is. Egyelőre a legvalószínűbb mégis az, hogy a Földközi-tenger partjáról, mint legközelebbi téli előfordulási helyéről idetévedt madárral lehet dolgunk.

A Feldegg-sólyom Afrika szinte egész területén elterjedt a sivatagokat kivéve, de dél-Európában is megfigyelhető, főleg a téli hónapokban. Olaszország nagy részén is állandó madár. Hazánkban rendkívül ritka kóborló. Fészket, mint sólyom természetesen nem rak, sziklákon szeret költeni. Szicíliában február közepétől, másutt általában márciustól fészkel. 3-4 tojását 2-3 naponta rakja le, és a tojó költi ki, a hím a revírt védi és a tojót, majd a fiókákat ellátja élelemmel. A fiókák növekedésével a tojó is segít a hímnek a táplálékszerzésben. A fiókák 35-42 nap után hagyják el a fészket, de még 4-6 hétig a szülők gondoskodását élvezik.

Reméljük, hamarosan fény derül a sólyom kilétére, hiszen jól repül és várhatóan szabadon engedhető lesz. Addigra pedig mindenképp ki kell deríteni a múltját, hiszen nem mindegy, hogy egy vad madárról van szó, amelyik képes a szabad életre, vagy egy szelíd, félszelíd madárról, ami a szabad életre nincs felkészülve és a gazdája visszavárja.

Konyhás István

A szentesi mentőállomásunk utódjától, a Szentesi Természetvédelmi és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány megérkezett a nyílt felkartöréssel mentett egerészölyv a hortobágyi Madárkórházba.

Azonnal hozzákezdtünk a műtéthez, mert a már negyed napja megsérült szárny rőppképes helyreállítására a telefonon megbeszélt konzerválás, sínezés mellett is az utolsó lehetőség volt.

A röntgen képen látszik, hogy a sínezés tartja a szilánkosra tört felkar darabjait.

A 2 spatula lapka között sínezett felkarcsont darabok a megbeszéltek szerint fertőtlenítve, antibiotikummal ellátva párakötéssel 3 nap után is tisztán, kiszáradás nélkül, friss, műthető állapotban maradtak a bőr alatt.

A műtéti terület előkészítése, izolálása, majd feltárása során a törvégek közötti csontszilánk is látható lett.

A csontszilánkhoz tapadó karnyújtó izom alá öltött, körbefutó fémhuzallal áthurkolva rögzítettem a helyére visszarakott szilánkot a csonthoz.

A helyreállított törvégbe 2 fémrudat fúrtunk be, melyeket a vállon vezettünk ki.

A törvégek összeillesztése után a váll felöl visszatolt fémrudak belülről csapolva rögzítik egymáshoz a törött csontvégeket, amíg összeforrnak. Nem ment simán, hosszú és nehéz műtét volt, de egész jól sikerült.

Sebzárás, védőkötés, antibiotikum, ébredezés után a beteg is megmaradt. Köszönjük Dánielnek a mentőállomás önkéntesének a szakszerű ellátást és Miklósnak a fuvart. Nélkülük nem lett volna esélye a szabad életre.

Íme egy hasonló eset:

A sast Drávaszentes közelében, nem messze a határtól fogták be vadászok. Tollai és lábai sérültek.

Esetében a lábain kialakult talpfekélyt altatásban, műtéti úton lehetséges gyógyítani. Az eljárás hosszadalmas, így lábanként ismételni kell az eljárást, hogy elkerüljük a hosszú altatással járó kockázatot.

Elsőként Isoflurane gázzal bealtattuk a madarat, hogy ne stresszeljen, és ne érezzen fájdalmat. Inhalációs maszkként pet-palackot használtunk.

Miután elaludt, a műtéti területet letisztítottuk, és izoláltuk.

A duzzadt, gennyet és sarjszöveteket tartalmazó markot a talp felől szikével megnyitottuk.

Ezután az oda nem illő vadhúst, és a gennyet eltávolítottuk.

Ezt követően hidrogén-peroxidos, valamint betadine-es átmosás után összevarrtuk a sebet, és amoxicillin antibiotikummal lokálisan lekezeltük.

Tekintve, hogy az ízület másik oldalán is volt duzzanat, az előbbi eljárást megismételtük egy másik ponton is.

Miután mindegyik vágott sebet összevarrtuk, egy ideiglenes „papucsot” készítettünk neki egy 1,5-2 cm magas henger segítségével, hogy amíg a gyógyulás tart, talpát ne sértse a talaj, valamint a seb ne szennyeződjön el, ugyanakkor szellőzzön, és a varratok közül is szabadon távozhasson az esetlegesen még képződő genny.

A madarak „éneke” eredetileg azt a célt szolgálja, hogy megjelöljék, megvédjék saját területüket, vagy, hogy kommunikáljanak. Ezzel szemben az emberi fül számára a madárcsicsergés inkább valamifajta muzsika, mely jó érzéssel tölti el. Ha élőben halljuk, ha felvételről, mindkét esetben hatással van a tudatalattinkra.

Azt eddig is sejtettük, hogy a természetben töltött szabadidős tevékenységeknek pozitív hatása van az emberi egészségére, de egyre több kutatás tárja fel mára azokat az okokat, melyek magyarázzák mindezt.

A kutatók coloradói parkok bizonyos szakaszaira helyeztek ki hangszórókat, melyeken előre rögzített madárdalokat játszottak. A hangszórókat időnként kikapcsolták, a túrázókat pedig az adott szakaszon való áthaladás után kikérdezték. Az eredmények alapján azon személyek, akik hallották a madárdalt, jobb közérzetről számoltak be, az adatok pedig azt is felfedték, hogy a biológiai sokféleség érzete szintén támogatja, hogy jól érezzük magunkat. Amikor az emberek úgy gondolták, hogy környezetükben több madárfaj él, még pozitívabbak voltak az érzelmeik.

Clinton Francis, a csapat tagja szerint meglepő, hogy 7-10 percnyi hanghatás mekkora hatással volt az alanyokra. Mint mondta, az eredmények alátámasztják, hogy a hallás mennyire fontos nekünk.

A szakértők szerint tanulmányuk igazolja, hogy a védett területeken kívül is érdemes helyreállítani a természetes hangzásokat. Az emberi zajszennyezés csökkentése, illetve a természetes hanghatások növelése a mi mentális egészségünkre is kedvező hatást gyakorolhat.

Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műtéte hosszú és bonyolult volt.

Kórházunkban már szinte minden hazai madárfaj megfordult már. Itt érdekesség képen megemlítenénk, hogy fennállásunk alatt mindösszesen 4 alkalommal kellett pajzsos cankót mentenünk. A legutóbbi hármat pedig az utóbbi egy évben. Ő a negyedik. Mind a 4 egyed esetben a szárnya tört a madárnak.

Röviden e gyönyörű madárról:

Észak-Európától Kelet-Szibériáig költ. A madarak többsége Afrikában a Szaharától délre telel át. Tömegesen átvonuló parti madarunk. Tavaszi vonulása sokszor már februárban elkezdődik, március folyamán egyre nő számuk, a hónap vége felé már ezres tömegekben tartózkodnak szikes pusztáinkon mind a Kiskunság, mind a Tiszántúl területein. Magyarországon csak alkalmi költőfaj, de nagy tömegekben vonul át az országon.

Nyáron a kifejlett hímek „fülpamacsot” és hatalmas tollgallért növesztenek, amelynek színe változó: lehet fehér, vöröses, vörösbarna, kékes vagy fekete. Násztollazatát hangulatának megfelelően felborzolja vagy lesimítja a madár. Télen eltűnik a díszes tollruha. A tojó egész évben szürke-barna pettyes, ezért télen a hímhez hasonlít, de lényegesen kisebb termetű. Nyáron, amikor a hím díszes tollazatot visel, könnyű megkülönböztetni a nemeket. A tojó lába narancsszínű. A pajzsoscankó kis feje hosszú nyakon ül, csőre alig észrevehetően lefelé görbül, és a többi parti madáréhoz képest rövid. Keskeny fehér szalag húzódik a hosszú, széles szárnyon, és a farok rajzolata is fehér. A madár röpte lassú.

Társas, nappal aktív. A hím és a tojó gyakran külön él, és csak párzáskor találkoznak. Tápláléka vízi rovarokból, kagylókból, csigákból és magvakból áll. Legfeljebb 11 évig élhet.

A pajzsoscankó az ivarérettséget 1-2 éves korában éri el. A költési időszak május-augusztus között van. A fészekaljban négy olajzöld tojás található, melyeket kis fekete vagy zöldesbarna foltok tarkítanak. A tojó ezeken három hétig kotlik. A fiatal madarak röviddel kikelésük után elhagyják a fészket, és 25 naposan röpképessé válnak.

A továbbiakban sérült egyedünk szárnyának műtétjét mutatjuk be:

Mai kirakós: Pajzsos cankó rommá tört felkarcsontja 5 darabban:

A váll felöli részbe 2 injekciós tű fért bele.

Az is két részre hasadt hosszában, ugyanúgy, mint a középdarab. Mindkettőt fonalcerclage-zsal fogtuk össze csővé.

A két kialakított csontrészt már velőűrszegzéssel lehetett egyesíteni.

És végül fel kellett fűzni a harmadik, könyök felőli csontrésze. Ezt már csak a könyök felől lehetett egy újabb injekciós tűvel. A rigó méretű madár csontjai gyufaszál méretűek, így mindent sokkal kisebb implantátumokkal és fonalakkal kellett megoldani, mint a tegnap előtti hattyú ugyan ilyen műtétjét. Jóval tovább is tartott.

A beteg túlélte a 2 és fél órás műtétet, és elfoglalta helyét át 1-es kórteremben. Azóta is ott eszi a lisztkukacot.

Január 11.-én este a Madárkórház Alapítvány nagyrédei önkéntes madármentőjéhez, Nagy Attilához érkezett a bejelentés, miszerint Kápolna mellett az erdőben egy egerészölyvet találtak csapdába szorulva. A csapda rögzítve volt, a bejelentők pedig többszöri próbálkozás ellenére sem tudták kiszabadítani a madarat. Éjjel erős volt a talajmenti fagy, így a madár reggelre elpusztult volna, ha nem kap azonnali segítséget. Attila azonnal a helyszínre sietett, kiszabadította a madarat, majd magához vette. Otthonában stabilizálta az állapotát, majd másnap reggel elszállította hortobágyi Madárkórházba.

A madár mindkét szárnya sérült. Bal kéztőcsontjai szilánkosan törtek, valamint a csapda fogai a jobb és a bal szárnyon mind a bőrt, mind pedig az izmokat csúnyán roncsolták. Műtétje komplikált és hosszú lesz. Ennek ellenére van remény a felépülésére.

A szabálytalanul kihelyezett csapda ügyében alapítványunk az illetékes hatóságokhoz fordul.

A 8.-ai csodálatos zúzmarával díszített téli napon érkezett a hívás, a Szabolcs Szatmár Bereg megyei vadászkamarától, miszerint röpképtelen vándorsólymot találtak pénteken Nyíregyházán. A Szabolcs megyei mentőállomásunk vezetőjével, Nagygyőry Annával a bejelentő felvette a kapcsolatot, majd Anna hamarosan meg is érkezett a madárért. A vadászkamara elnöke, ifj. Plavecz János elmondta, hogy pénteken érkezett hozzájuk a megyeszékhely belvárosának közepéből a ragadozó madár. Valószínűleg a városban élő galambok vonzották be a sűrűn lakott településre. Családja komoly solymászmúlttal rendelkezik, így a madarat beazonosították és érezvén, hogy a kondíciója gyenge, fácánhússal megetették. A madár jóízűen fogyasztotta el a felkínált táplálékot, majd egy dobozban pihent másnap reggelig. Helyszíni átvizsgáláskor  lábán duzzanat volt észlelhető, és valóban szembetűnő volt a gyenge kondíciója. Lesoványodásának oka az lehetett, hogy sérült lábát alig tudta használni, így vadászni sem tudott megfelelően. A madár valószínűleg felélte tartalékait, ugyanis kevés energiát fektetett már a védekezésbe is. A madár csak feküdni tudott, mikor Anna elindult vele és egy elgázolt, gerincsérült egerészölyvvel Hortobágyra.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Megérkezésükkor megvizsgáltuk, valamint röntgenfelvételeket készítettünk. A sólyom lábán a duzzanat egy idült ízületi gyulladás, melyet egy régebbi sérülés okozhatott. Valami megszúrhatta, vagy ami még valószínűbb, egy másik ragadozómadárral viaskodhatott a zsákmányért. A sebbe baktériumok kerültek, amik a későbbi gyulladást okozták. Hogy újra használni tudja lábát, antibiotikumos kezelés mellett műtétre is szükség lesz. Altatásban el kell távolítani az idő közben sajtosodott ízületi váladékot és gennyet. A beavatkozás előtt fel kell javítanunk kondícióját, mert ebben a gyenge állapotban még nem bírná az altatást. Folyamatos infúzióra és etetésre szorul.

A röntgenfelvételek alapján egy további körülmény is felmerült. Gyomrában egy ólomsörét helyezkedik el. Nem lőtték meg, hanem még korábban ő foghatott egy lőtt zsákmányt, aminek az elfogyasztása közben a sörétet is megette. Közvetlenül még nem okoz problémát a sörét jelenléte, de záros időn belül ki kellene köpetelnie, vagy ennek hiányában nekünk kell eltávolítanunk, mert a gyomornedv hatására az ólom felszívódhat, nehézfémmérgezést okozva ezzel.

A vadászkamara elnöke szintén szívén viseli a madár sorsát, így megállapodtunk, amennyiben sikerül a madarat repatriálni, meggyűrűzzük és közösen engedjük útjára.

Anna 8 éves madármentő tevékenysége alatt még nem mentett vándorsólymot, így számára nem egy hétköznapi mentés volt. Lenyűgözte, hogy ilyen közelről találkozhatott a leggyorsabb röptű hazai ragadozó madarunkkal, annak tudatában is, hogy ilyenkor a gyógyítás és nem a gyönyörködés az elsődleges. Ez úton is köszönjük a közreműködést!