Nowy Dwor kalandos utazása

 
 
 

Lengyelországban Wierchlesieben kelt ki a tojásból 2022 tavaszán a Nowy Dwor nevet kapott gólyafióka, akit az egyik szülő az aszály okozta táplálékhiány miatt kidobott a fészekből.  A fióka csodával határos módon sikeresen ért földet és elszállították Lubniany-ba, az ott működő vadmentő alapítvány (Opolskie Centrum Leczenia i Rehabilitacji Dzikich Zwierząt „Avi”) mentőállomására, ahol egy darabig nevelgették.

Végül a lengyel kollégák kerestek egy olyan fészket, ahová adoptálni tudták. Az új szülők és a két fészekben lakó gólyafi is elfogadták a kis jövevényt. Néhány héttel az adoptálása után Gps-es jeladót is kapott a hátára. A mostohaszülők felnevelték a gólyácskát, majd mikor repülni is megtanult jókora köröket tett a fészek körül és a környéken a lengyel-cseh határ közelében táplálkozott.

Elérkezett az augusztus 30-a, amikor is  útnak indult. Egy nap alatt Nowy Dwor Prudnickiből átrepülte a Tátrát és megérkezett Tokajhegyaljára, pontosabban Tállyára, ahol valószínűleg, mint a legtöbb gólya szigeteletlen villanyvezeték okozta baleset következtében megsérült a szárnya és a lába. Az utcán sétálgató gólyát jelentették az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak, akik a Mályi Madármentő Állomásra szállították, ahonnan Lehoczky Krisztián másnap elhozta a Hortobágyi Madárkórházba. Állatorvosunk, dr Déri János átnézte a gólyácska sérüléseit és kihelyeztük röpdénkbe. Nagyon rossz kondíciója és sérülései miatt nem tudtuk útnak indítani Nowy Dwort, az ősz folyamán, így hát a telet nálunk töltötte több, mint 100 gólya társaságában.

A lengyel kollégák felvették velünk a kapcsolatot, mert a Gps jel alapján furcsállták, hogy a gólya a magyar közútjainkon közlekedik. Közel 200 napot töltött el nálunk a Madárparkban. Etettük, itattuk, kezeltük, ápoltuk, és mára elmondhatjuk, hogy megerősödött, és képes a túlélésre a szabadban. Most, március 15-én Nowy Dwort is útjára engedjük, s ha minden jól sikerül, akkor a jövendőbeli párjához készül majd Lengyelországba.

Varga László

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]
  • Rabok legyünk, vagy szabadok?

  • Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, [...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Meglepetésvendég a zsezse

  • Téli madáretetők és kora tavaszi erdei séták meglepetésvendége lehet az idei évben hazánkban az aprócska vándormadár, a[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]