Kell e félnünk a gólyáktól a koronavírus miatt?

 
 
 

A hazatérő gólyák olyan helyeken is megfordulhatnak, ahol már kimutatták a koronavírust. Ennek ellenére nem kell tartanunk tőlük.

A Hortobágyon most még csak madárkórházban lévő, sérült, gyógyuló gólyák láthatók, a következő napokban és hetekben azonban az országba csaknem ötezer madár tér vissza Afrikából.

A telet egész Afrikában szétterülve töltik Észak-Afrikától egészen Dél-Afrikáig. Izrael és Törökország környékén gyülekeznek, és a Boszporuszon keresztül érkeznek hozzánk. Tehát a madarak valóban több olyan helyszínen is megfordulhatnak, ahol már kimutatták a koronavírust.

A madárkórházba is folyamatosan érkeznek a segítségkérő telefonok, hogy okozhatnak-e gondot a haza érkező gólyák. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy a madarak hurcolhatják-e passzív módon az embereket megbetegítő vírustörzset, nincs adat, de nagyon csekély eséllyel tennék. A fertőzést akkor sem adnák át, ha esetleg valamilyen véletlen módon mégis hordoznák. Magasan, villanyoszlop, háztetőkön fészkelnek. Nem érintkeznek úgy emberrel, hogy az esetleg a vírus átadására alkalmat adna.

Természetesen van a madaraknak is koronavírusa, az is, mint minden vírus fajspecifikus, tehát nem terjed át más fajokra, főleg nem emlősökre. Arra szintén csekély az esély hogy a vírus oly módon mutálódjon, hogy mindez bekövetkezzen.

Sajnos a közelmúltban volt már rá példa, hogy a fészek leverésével kívánták távol tartani a madarakat. Ez azért nem megoldás, mert a gólya ragaszkodik a helyéhez és újraépíti a fészkét. Emellett a fokozottan védett állatot semmilyen élettevékenységében nem lehet zavarni, a fészek elpusztítása természetkárosítás, ami miatt akár börtönbüntetés is kiszabható.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

A Pusztadoktor Magazinból

Betegeink