A madárdal jó hatással van a közérzetre

 
 
 

Kaliforniai kutatók rejtett hangszórók segítségével madárdalokat játszottak le, és túrázok reakcióit elemezték.

A madarak „éneke” eredetileg azt a célt szolgálja, hogy megjelöljék, megvédjék saját területüket, vagy, hogy kommunikáljanak. Ezzel szemben az emberi fül számára a madárcsicsergés inkább valamifajta muzsika, mely jó érzéssel tölti el. Ha élőben halljuk, ha felvételről, mindkét esetben hatással van a tudatalattinkra.

Azt eddig is sejtettük, hogy a természetben töltött szabadidős tevékenységeknek pozitív hatása van az emberi egészségére, de egyre több kutatás tárja fel mára azokat az okokat, melyek magyarázzák mindezt.

A kutatók coloradói parkok bizonyos szakaszaira helyeztek ki hangszórókat, melyeken előre rögzített madárdalokat játszottak. A hangszórókat időnként kikapcsolták, a túrázókat pedig az adott szakaszon való áthaladás után kikérdezték. Az eredmények alapján azon személyek, akik hallották a madárdalt, jobb közérzetről számoltak be, az adatok pedig azt is felfedték, hogy a biológiai sokféleség érzete szintén támogatja, hogy jól érezzük magunkat. Amikor az emberek úgy gondolták, hogy környezetükben több madárfaj él, még pozitívabbak voltak az érzelmeik.

Clinton Francis, a csapat tagja szerint meglepő, hogy 7-10 percnyi hanghatás mekkora hatással volt az alanyokra. Mint mondta, az eredmények alátámasztják, hogy a hallás mennyire fontos nekünk.

A szakértők szerint tanulmányuk igazolja, hogy a védett területeken kívül is érdemes helyreállítani a természetes hangzásokat. Az emberi zajszennyezés csökkentése, illetve a természetes hanghatások növelése a mi mentális egészségünkre is kedvező hatást gyakorolhat.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Madármentő képzések

  • Légy Te is madármentő! Szívesen csatlakoznál önkénteseink közé? Vagy csak érdekel, mit tehetsz, ha sérült madarat ta[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Hajdúnánáson lövik a gólyát

  • A Sólyom utcában. Elit környék, vállalkozók, 40-50 éve ott lakó, egymást ismerő, becsületes, tisztességes emberek lakna[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]