Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Kedves látogatóink, szimpatizánsaink!
Tekintettel a kormány tegnapi rendelkezéseire és a jelenlegi járványügyi helyzetre, a Hortobágyi Madárpark 2020 március 17.-től visszavonásig bezárja kapuit a látogatóforgalom előtt.
Félreértés ne essék, továbbra is mindent megteszünk a sérült madarakért. Itt vagyunk, ellátjuk betegeinket, és újakat is fogadunk. A rendelkezés látogatásra vonatkozik.
Kérjük, intézményünket csak sérült madár esetén, vagy csak feltétlenül szükségszerű, hivatalos ügyekben keressék fel személyesen!
Megértésüket köszönjük!
U.I: Vigyázzunk magunkra és egymásra egyaránt!

Ünnepi madármentés: Március 15.-én, a madarak szabadon engedése közben rendhagyó esethez hívtak minket.

 „Legális” hurokcsapda (igen, jól olvasta, sajnos ez még legális) róka helyett ölyvet fogott. Ha a rugó jól lett volna beállítva, és nem hibásodott volna meg, és a beton alatti lyukba a galamb csali nem lett volna látható, és a vadőr hamarabb kiszabadítja, akkor nem vágta volna le a lábát. Így több szerencsétlen körülmény együttes hatása okozta a véletlen balesetet, magyarázta kérdésünkre a csapda forgalmazója. Ilyen esetük még nem volt.. Lehet, hogy az első eset, de lehet, hogy nekik a sokadik, melyről mélyen hallgatnak. De egy is sok. Ezért nem jó a hurokcsapda, sem a hattyúnyak. Ha feltétlenül rókafogásra van szükség, maradjunk inkább a ládacsapdánál!

Dr. Déri János

Alább a helyreállító műtét fotódokumentációját mutatjuk be. Kérjük, csak erős idegzettel és szakmai érdeklődéssel görgessen lejjebb!

Március 14-én és 15-én hagyományainknak megfelelően 20 éves gyakorlatunk szerint kokárdával engedtük el az átteleltetett gólyákat. A szalagot olyan módon rögzítettük, hogy az a gólyák repülése után hamarosan lelesik a madárról, így élettevékenységét nem befolyásolja. 12 fehér gólya, 8 egerészölyv, 2 fekete rigó, és 2 keleti sün nyerte vissza a szabadságát.

Videó a szabadon engedésről:

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Mit kell tudniuk ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a szabad életre?

Először is legyenek tökéletesen egészségesek. Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. Nem elég perceken keresztül körözve repülni tudni az 50 méteres röpdében, mely 2006-os megépülése óta máig a legnagyobb az országban, hanem akarni is kell tudniuk repülni. És félni is kell tudniuk. Augusztusban vége volt a gondtalan gyerekkornak, amikor mindent a szájukba kaptak, és szüleik, vagy mi, a pótszüleik mindenről gondoskodtak, amire szükségük volt. De a szülők elmentek, a pótszülők pedig betették őket egy gladiátorképzőbe. Ez kezdődött a Kisröpdében, vagy túlélő röpdében, ahol 25 méteres távon repülhettek a rájuk mozduló röpképtelen, de azért veszélyes sasok elől. A táplálékukért is meg kellett küzdeni nemcsak a sasokkal, hanem egymással, és a röpdében lévő egerészölyvekkel is. Csalódniuk kellett mindenben és mindenkiben. A villanyoszlop, mely a fészküket tartotta és a legmagasabb, és ezért a legbiztonságosabbnak tűnő pont a röpdében, ráz. Nem is kicsit, de nem annyit, hogy ártson. Arra pont elég, hogy ne akarjanak másodjára is rászállni. Ugyanígy a köztük feszülő légvezeték, mely szintén ráz, ha szárnyukkal megérintik. Abban is 8000 Volt feszültség van, de veszélytelen áramerősség, mint a villanypásztorban, mert valójában az.

Csalódtak az ott lévő többi, idősebb gólyában, akik nem etetik, sőt verik őket, hogy elvegyék a táplálékukat. Csalódtak az emberben, aki eddig kedves volt, most meg érzékelten. A táplálék kérő hangjukra nem reagál, és nem ad enni, csak akkor, amikor itt az etetés ideje. Nemcsak érzéketlen, hanem durva is. Időről-időre megjelenik egy hosszú bottal, és közben valami elviselhetetlenül hangosan durrog. Kívül már hallatszik, sőt látszik is, hogy jön egy autó. Ezután jön a hajkurászás. Mindenki menekül, és a akit elér a hálójával, azt megfogja és elviszi. Beteszi egy nagyobb röpdébe, ahol ugyan ez történik, csak még jobban. Még több gólya, még több ölyv és még több sas, sőt ezek már repülnek is, és nem viccelnek, ha a gólya nincs résen. És még több ember. Ha meg lehet pihenni a legmagasabb, és legbiztonságosabbnak tűnő ponton, a kilátó tetején, akkor bejönnek és elzavarnak. Ha jön az autó, abból baj lesz. Mert jön a durrogás és a hajkurászás. Ha megfognak, jaj neked! Ne bízz semmiben és senkiben, csak magadban. Azért van a csőröd, hogy verj oda vele, ha kell. De ha nem kell, ne keresd a bajt. A sasokat tiszteljed. Az embert és a dolgait messzire kerüld el. A durrogtatókat főleg. Az autókat is. A villanyoszlopot és a vezetéket is. Ha megfognak és egyszer kint elengednek, le ne szállj, menj világgá, és soha ne hagyd magad megfogni, mert ha elkapnak, visszatesznek a röpdébe és kezdődik minden előlről…

Fotógaléria:

Bizony ezt kell átélniük, mielőtt nyakukba kerül pár másodpercre a kokárda, hogy emlékezzünk azokra, akik megmutatták 1848-ban, hogy mit ér a Szabadság. Mindezt azért, hogy szabadok legyenek, és azok is maradjanak. Miért kell ez? Miért nem lehet elengedni őket csak úgy, minden felhajtás nélkül? Hadd idézzem magamat, a tavaly ugyan ezen alkalommal ugyanitt írt cikkemből: „Ez Hortobágyon már hagyomány, azzal, hogy nemzeti színű szalagot teszünk rájuk, mi így tiszteljük meg az ünnepet, A szalag leesik róluk, amint elrepülnek, mert cellux-szal rögzitjük a tollukhoz, így nem akadnak be vele sehova, és nem is kerül méltatlan helyzetbe nemzeti szimbólumunk. Ez a gólyáknak mindegy, de nekünk nem. Az önkormányzat ilyenkor megkoszorúzza a hortobágyi Csárda falán a Petőfi emléktáblát, mert a költő egyszer itt járt, és írt is egy verset a csaplárosnéhoz. A neve viszont összefonódik a Szabadságharccal. Március 15. különleges nap.

Az m1 híradójából:

De mi köze van a gólyák elengedésének e nevezetes dátumhoz? Nagyon is sok. A forradalmak tavasszal kezdődnek. Julius Caesart is március idusán ölték meg. Nem véletlenül. A gólyák tavasszal érkeznek. És éppen március idusán. Ennek közös oka van: a hormonok, melyek emberben-állatban ilyenkor szabadulnak fel az indulatokkal együtt. Ha tovább benn tartanánk őket, akár egy nappal is, a röpdében is kitörne a forradalom. Mint ahogy az elengedésre alkalmatlanok között is történik. Évek óta együtt tartott, nem repülős feketerigók hímjei is ilyenkor ölik meg egymást, ha nem figyelünk oda eléggé. Ezért ezek szabadon engedése az időjárástól függetlenül nem kegyetlenség, hanem előrelátáson alapuló döntés, természeti szükségszerűség.”

A Madárkórház Alapítvány minden madarat csak abban az estben enged szabadon, ha előtte megvizsgáltam, és a szabad életre alkalmasnak találtam. Akkor is megvizsgáljuk őket, ha korábban már teljesen egészségesek voltak, és teljes mértékben felkészültek a szabad életre, mind fizikailag, mind mentálisan, és csak a kellő időt kellett kivárniuk a tél elmúltáig, mert az utolsó pillanatban, akár a befogáskor is megsérülhetnek. Mindig van olyan gólya, melyet az utolsó vizsgálatkor itt tartunk, vagy elengedés után valamiért visszafogunk. A teleltetett gólyák tartásuk alatt csekély mértékben, de megszokják az ember közelségét. Még akkor is, ha a látványkórházban az egyirányú átláthatóságot biztosító fóliázott üveg mögött lábadoznak, és nincs tudomásuk az emberi jelenlétről. Az úgynevezett vadító röpdében való gyakorlatozás, és az onnan való befogás után a sok látogató között elengedett gólyák (és más madarak is) viszont kézből elengedve kapnak egy olyan impulzust, ami számukra szándékosan nem kellemes, de arra készteti őket, hogy visszanyerjék természetes vadságukat, és az embertől biztonságos távolságot tartsanak. Sok éves tapasztalat, hogy amelyeknél ez kimarad, nem állnak tovább, hanem a madárpark közelében maradnak. A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire azonnal visszatérnek fészkükhöz, az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, mely során az ugyan akkor megérkező vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még ivaréretlen fiatalok ahogy ősszel, úgy tavasszal is a park körül maradnak még egy-két hétig, és etetésükről gondoskodunk, illetve ha valamelyik egyedet úgy ítéljük meg, hogy mégsem teljesen alkalmas a szabad életre, akkor azt vissza tudjuk fogni. Amelyiket meg lehet fogni, mert hagyja magát, azt meg is kell, mert nem vadult el eléggé, és néhány ilyen feldobós gyakorlat után sokszor változik a helyzet, de egy részük minden igyekezetünk ellenére mint háziállat marad a parkban. Különösen így van ez a kézből nevelt gólyákkal, melyeket nem lehet mindig teljesen elvadítani az embertől. Ezért, ha tehetjük, inkább adoptáljuk őket vad, vagy földön fészkelő gólyákhoz. Amint repülősek lesznek, jön a villanyoszlopról leszoktató túlélő röpde, utána a parkban fészkelő 10 pár vad gólya és fiataljai tanítják meg nekik, hogy hol és hogyan kell táplálékot szerezni, bogarászni.  Bár itt nincsen üntyümpüntyüm, cukiskodás és lakásba bejárás, helyette gólyaiskolában vad társaikkal együtt nevelkedve kiképzés van, és túlélésre való felkészítés, egyfajta gladiátor képzés, a nem megfelelőket nem hagyjuk, hogy kiselejtezze a természet. Őket befogjuk és háló alatt tartjuk, nehogy elkóborolva, vagy elvonulva rossz szándékú emberek, afrikai bennszülöttek zsákmányai, vagy gyilkos villanyoszlopok áldozatai legyenek.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Más a helyzet azokkal, melyeket valahol ott akarunk tartani valamiért. Leginkább azért, hogy oda szokjanak, sőt, oda fészkeljenek. Ezeket nem az elvadító, hanem a repatriáló, azaz visszahonosító módszerrel engedjük el. Ez azt jelenti, hogy az elengedés helyén egy szoktató röpdében tartjuk őket több héten át, ahonnan kilátnak és megbarátkoznak a környékkel, vágynak a látóterükben elhelyezett fészekre, megszokják, hogy ott mindig van táplálék, és ha kinyitják a röpde ajtaját, akkor onnan ki-be járva, a táplálékra visszatérve helyben maradnak, mert ezt akarjuk. Ezért ilyenkor nincs zavarás, nincs sok ember, nincs hajkurászás és erőszakos befogás, feldobás, hanem finom bánásmód és etetés. Ezzel a módszerrel megfészkeltettünk már gólyákat olyan helyeken, ahol évtizedek óta nem fészkelt gólya, mint pl, Szőnyben, ahol 25 év után ugyan arra a plébánia kéményére rakott fészket, ahol valaha is volt gólyafészek és tavaly a Balmazújváros határában lévő Virágoskút tanyán. Szőnyben a nagy sikerre való tekintettel ismétlést kértek a helyiek és kapnak is. Virágoskúton szintúgy, mert a gólyák közrehatásával további gyermekáldásra számítanak.

Dr. Déri János

Sajnos ezt az évet is úgy kellett kezdenünk, hogy több feljelentést is teszünk állatkínzás, védett állat meglövése miatt. Február végén Debrecenből a Lencztelepről érkezett egy vetési varjú bal alkarcsont nyílt törésével. A vizsgálat során kiderült, hogy a madarat meglőtték egy légpuskával. Március elején pedig a fővárosból került elő egy szintén nyílt szárnytöréses vetési varjú, amiről bebizonyosodott, hogy meglőtték. A vetési varjú hazai állománya a korábbi évtizedek vadászata és élőhelyeinek beszűkülése miatt nagyon lecsökkent.

A folyamatos üldöztetés elől az állomány jelentős része lakott területekre települt. Itt nem kell tartaniuk a vadászattól és könnyen jutnak táplálékhoz is a parkok gyepén és a szeméttelepeken. Úgy tűnik, azért itt sincsenek teljesen biztonságban, hiszen vannak felelőtlen emberek, akik gond nélkül használnak élőlényeket céltáblának.

A varjú nem válogatós, növényi és állati eredetű táplálékot, magvakat, rovarokat, apróbb rágcsálókat, sáskákat, gyíkokat, puhatestűeket, madárfiókákat és dögöt egyaránt fogyaszt. A hazai populáció állandó, egész évben költőhelyén marad, de északról jelentős állomány érkezik a Kárpátmedencébe telelni. Állatkínzásnak minősül, ha alaki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

Konyhás István

A Hortobágyi Madárpark továbbra is várja látogatóit minden nap 9-18 óra között, tekintve, hogy a hatályba lépett korlátozások nem érintik intézményünk látogathatóságát. Kórházunkba eddig is egyszerre legfeljebb 40-50 fő tudott tartózkodni. Adataink alapján, a park területén, napi szinten nem szokott 500 főnél több ember megfordulni, ugyanabban az időpontban pedig ennél jóval kevesebb tartózkodik.

A védett madarak gyógykezelése, tartása miatt a Madárpark egész területén máskor is fokozottan figyelünk a higiéniára.

A március 14-15-én elengedésre kerülő gólyák és más madarak egész télen intézményünkben voltak, így nem tudtak az országba behozni semmi olyan fertőzést, ami egyébként nem lett volna jelen hazánkban és a madarak is terjeszthetnék.

A recepción elhelyezett kézfertőtlenítőt minden látogatónk szabadon használhatja, valamint a mosdókban a kézmosásra használt szappan (mely önmagában is alkalmas a koronavírus terjedésének megakadályozására) mellé elhelyeztünk külön kézfertőtlenítőket is.

Jelenlegi nyitva tartásunk: minden nap 9-18 óra között. A hétvégén pedig a fehér gólyák és más madarak szabadon engedése szintén megtekinthető az érdeklődők számára.

Látogatóinktól kérjük a higiéniai előírások betartását (kézmosás, kéztörlő, zsebkendő használat tekintetében) a közvetlen érintkezés (kézfogás, puszi) mellőzését, és egymástól megfelelő távolság tartását.

A hazatérő gólyák olyan helyeken is megfordulhatnak, ahol már kimutatták a koronavírust. Ennek ellenére nem kell tartanunk tőlük.

A Hortobágyon most még csak madárkórházban lévő, sérült, gyógyuló gólyák láthatók, a következő napokban és hetekben azonban az országba csaknem ötezer madár tér vissza Afrikából.

A telet egész Afrikában szétterülve töltik Észak-Afrikától egészen Dél-Afrikáig. Izrael és Törökország környékén gyülekeznek, és a Boszporuszon keresztül érkeznek hozzánk. Tehát a madarak valóban több olyan helyszínen is megfordulhatnak, ahol már kimutatták a koronavírust.

A madárkórházba is folyamatosan érkeznek a segítségkérő telefonok, hogy okozhatnak-e gondot a haza érkező gólyák. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy a madarak hurcolhatják-e passzív módon az embereket megbetegítő vírustörzset, nincs adat, de nagyon csekély eséllyel tennék. A fertőzést akkor sem adnák át, ha esetleg valamilyen véletlen módon mégis hordoznák. Magasan, villanyoszlop, háztetőkön fészkelnek. Nem érintkeznek úgy emberrel, hogy az esetleg a vírus átadására alkalmat adna.

Természetesen van a madaraknak is koronavírusa, az is, mint minden vírus fajspecifikus, tehát nem terjed át más fajokra, főleg nem emlősökre. Arra szintén csekély az esély hogy a vírus oly módon mutálódjon, hogy mindez bekövetkezzen.

Sajnos a közelmúltban volt már rá példa, hogy a fészek leverésével kívánták távol tartani a madarakat. Ez azért nem megoldás, mert a gólya ragaszkodik a helyéhez és újraépíti a fészkét. Emellett a fokozottan védett állatot semmilyen élettevékenységében nem lehet zavarni, a fészek elpusztítása természetkárosítás, ami miatt akár börtönbüntetés is kiszabható.

Minden érdeklődőt sok-sok szeretettel várunk idén is a március 14-15.-ei hétvégén a Hortobágyi Madárparkba, a meggyógyult és átteleltetett gólyák szabadon engedésére. A gólyák – mint igazi magyar madarak – pontosan e napon érkeznek vissza Afrikából, és így a madárkórházban ápoltak is egyenlő eséllyel foglalhatnak velük fészket.

A gólyákon kívül gyógyult egerészölyveink is visszanyerik szabadságukat, akiket látogatóink engedhetnek útjukra. A hagyományainknak megfelelően nemzeti ünnepünkön a gólyákat kokárdával ékesítve bocsátjuk útjukra.  A kokárdákat természetesen úgy rögzítjük, hogy az elengedés pillanatában, de legkésőbb az első szárnycsapások után leessenek, hogy ne zavarják a madarakat további életükben.

A fehér gólyák szabadon engedése mindkét napon 12-14 óra között történik.

Látogatóink számára a szabadon engedéseken kívül igyekszünk változatos programokkal is szolgálni: Lesz ingyenes szakvezetés, solymászbemutató, kézműves foglalkozás, és egzotikus kisállatbemutató.

Fotógaléria a tavalyi eseményről:

Miért pont ekkor engedjük szabadon Őket?

Az első gólyák március közepén érkeznek meg Észak-Afrika felől. A hormonális változások és a telelőhelyükön zajló összetett folyamatok késztetik indulásra őket.  A gólyák tehát nem szokásoknak, hanem a biológia dinamikájának engedelmeskednek.

Az tény, hogy ez a nap nálunk kitüntetett esemény. Alkalmat kínál arra, hogy vendégeink megismerhessék a munkánkat, maguk is részt vegyenek az elengedés folyamatában.

Nálunk az elengedést minden gyógyult madár esetében a természetbe való fokozatos visszavezetés előzi meg. A Madárkórházban az ember közelségét megszokó madarat ismét el kell „vadítani”: hozzá kell szoknia ahhoz, hogy ellenségek is lehetnek körülötte, hogy az ember nem barátságos, valamint táplálékot kell szereznie és harcolnia is kell. A röpdék, vagyis zárt röptető helyek éppen ezt a célt szolgálják. Azonban mindig lesznek olyan gólyáink, amelyeket fizikai vagy mentális állapotukból fakadóan nem tudunk szabadon engedni, mert a természetben nem élnének túl.

A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire visszatérnek a helyükre. Az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, és ennek során a vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még nem ivarérett fiatalok a Madárpark körül maradnak még egy-két hétig. Etetésükről gondoskodunk, illetve ha úgy ítéljük meg, hogy valamelyikük mégsem egészen alkalmas a szabad életre, akkor vissza tudjuk fogni.

Az elengedés, visszaszoktatás, visszatérés tehát bonyolult kérdéskör. Óvatosan kell eljárnunk. De számunkra az egyik legfontosabb pillanat is: többek között ez adja meg a munkánk értelmét.

De mi köze van a gólyák elengedésének e nevezetes dátumhoz?

Nagyon is sok. A forradalmak tavasszal kezdődnek. Julius Caesart is március idusán ölték meg. Nem véletlenül. A gólyák tavasszal érkeznek. És éppen március idusán. Ennek közös oka van: a hormonok, melyek emberben-állatban ilyenkor szabadulnak fel az indulatokkal együtt. Ha tovább benn tartanánk őket, akár egy nappal is, a röpdében is kitörne a forradalom. Mint ahogy az elengedésre alkalmatlanok között is történik. Évek óta együtt tartott, nem repülős feketerigók hímjei is ilyenkor ölik meg egymást, ha nem figyelünk oda eléggé. Ezért ezek szabadon engedése az időjárástól függetlenül nem kegyetlenség, hanem előrelátáson alapuló döntés, természeti szükségszerűség.

A Madárkórház Alapítvány minden madarat csak abban az estben enged szabadon, ha előtte megvizsgáltam, és a szabad életre alkalmasnak találtam. Akkor is megvizsgáljuk őket, ha korábban már teljesen egészségesek voltak, és teljes mértékben felkészültek a szabad életre, mind fizikailag, mind mentálisan, és csak a kellő időt kellett kivárniuk a tél elmúltáig, mert az utolsó pillanatban, akár a befogáskor is megsérülhetnek. Mindig van olyan gólya, melyet az utolsó vizsgálatkor itt tartunk, vagy elengedés után valamiért visszafogunk.

A fehér gólyák esetében két nagyobb kibocsátás szokott lenni egy évben, augusztus 20-án és március 15-én. Ennek egyik oka, hogy a fehér gólyák legkésőbb szinte egyszerre augusztus végén, az Észak-Alföldön pontosan augusztus 20-án indulnak útnak. Ennek is oka van, nem véletlenül esik a nyárbúcsúztató országszerte erre a napra, mert tudjuk, hogy általában ez az utolsó igazán meleg nyári nap, mely után már másnap egy északi hidegfront elfújja nyarat. Ilyenkor van alkalom utoljára önfeledt ünneplésre, az új kenyértől kezdve az Alkotmányig. István királyunk egész világon augusztus 15-i halálát követő augusztus 16-i megemlékezése helyett nálunk szentté avatásának emlékére pont ezért mégis erre az évszakváltó jeles napra tették az ünnepét. A gólyáknak pedig ez az utolsó lehetőségük a felszálló légörvényekben termikelni, hogy szárnycsapás és energiaveszteség nélkül vitethessék magukat a széllel Dél felé.

Március idusán pedig megérkeznek, bármilyen időjárási körülmény is fogadja őket, hiszen tavaszi vonulásukat nem a hazai időjárás befolyásolja, hanem a telelőhelyeken történő komplex változások, és a fentebb írt hormonális robbanás. Szerencsére idén nem ígér az időjárás jelentés zord, kellemetlen időt, így a hazatérő gólyák előnyös helyzetben vannak. Az elsők már meg is érkeztek.

A téli hideg ellen fokozott táplálás esetén mindenféle zsírréteg nélkül is belső fűtéssel hatékonyan védekeznek. A költöző madarak egy részénél őszre felrakódik egy bizonyos zsírtartalék, sőt a ludak mája még el is zsírosodik, melynek nem a hőszigetelésben, hanem a folyamatos repülés miatti energiatartalék miatt van szerepe azoknál a fajoknál, melyek nagy távolságokat erőből repülve nem érnek rá táplálékot keresni vonulás közben. A gólyák valamennyi vonuló madárhoz hasonlóan az őszi északi és a tavaszi déli, „böjti” szeleket kihasználva sodortatják magukat, de ők nem erőből repülnek, hanem a termikeket kihasználva, a vitorlázó repülőkhöz hasonlóan szárnycsapás nélkül vitetik magukat a széllel. Ezért el sem fáradnak nagyon, és nem gyengülnek annyira le, mint éjszakánként erőből ezer kilométereket repülő társaik. Ha nincs szél, vagy termik, nem repülnek, hanem táplálkoznak. Ott tartanak pihenőt, ahol van mit enni-inni.

A kinti röpdékben teleltetett gólyákat az időjárás függvényében  két-háromszoros mennyiségű táplálékkal láttuk el. A tapasztalatok szerint, ha fokozatosan szoknak hozzá a kinti hőmérséklethez, és van megfelelő táplálék, belső és külső hőszabályozásuk működik, a hidegnek semmilyen káros hatása nincs rájuk nézve, még a tollal nem borított lábukra sem, mert annak tökéletes vérkeringése a laikusok aggályaival ellentétben mínusz 20 fok alatt is megvédi őket minden fagyási sérüléstől.

A mostani szabadon bocsájtásra készülődő fehér gólyák az egész telet a szabadban töltötték, a hideghez is jobban hozzászoktak, és sokkal jobb kondícióban kerültek elengedésre mint vad társaik, illetve etetésükről mindaddig gondoskodtunk míg végleg el nem hagyták a park területét.

Egyre több gólya vészeli át hazánkban a telet!

Nagyon sok látogató kérdezte már, valamint küldött részünkre aggódó levelet azzal kapcsolatban, hogy télen miért nem visszük be a gólyákat zárt, meleg helyre. Bejelentéseket is rendszeresen kapunk villanyoszlopon, fészekben álldogáló gólyákról.  Amíg egy madár egészséges, addig nem kell befogni, nem kell feltétlenül megmenteni. A következő cikket az ő kételyeik eloszlatásáért közöljük.

A költöző madarak nagy része nem azért megy Afrikába télen, mert nálunk a hidegben fáznak. A vonulás oka nem közvetlenül a „hidegben” keresendő, ez csak a közvetett ok. A valódi problémát a madarak számára az jelenti, hogy mivel télen hideg van és a fagyok is gyakoriak, így a táplálékuk eltűnik, és nem lesz mit enniük a madaraknak. Tehát az esetek többségében a madarak táplálékhiány miatt vonulnak el melegebb földrészekre, ahol a kedvezőbb klíma miatt megtalálhatóak a rovarok, kétéltűek, hüllők és egyéb táplálékok. Ha egy madár elegendő élelmet talál folyamatosan idehaza, akkor nem szükséges elköltöznie. Ugyanis a testét borító tollak nagyon jól szigetelnek, így alapvetően nem fáznak a téli időszakban.

Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhattunk télen fehér gólyákkal hazánkban. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy nem a hideg, hanem az esetleges táplálékhiány miatt költöznek télen melegebb vidékekre. A gólyák nyáron elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit megesznek, amit le tudnak nyelni: békákat, gyíkokat, kisebb rágcsálókat, kígyókat, halakat is megfognak. Mivel a fő táplálékbázisukat jelentő rovarok télen nem hozzáférhetőek, így a faj alapvetően vonulni kényszerül. A télen itt maradt gólyák a fentebb már említett rendkívül gazdag tápláléklistájuknak köszönhetően viszont képesek átvészelni a telet. Ilyenkor nagyon fontos táplálékukká válik az egér és a pocok, azok a kisemlősök, amelyek nem alszanak téli álmot. Éppen ezért télen a gólyák elsősorban a szántókon, tarlókon táplálkoznak. Ezen kívül, ha az idő enyhe, és a vizek nem fagynak be, akkor még halászni is tudnak, valamint nagyon sok helyen etetik őket az emberek, így a már rutinosabbak ezt is számításba veszik. Feltehetően, ha egy fehér gólya sikeresen átvészelt egy telet, akkor nagyobb valószínűséggel fog a következő évben is a maradás mellett dönteni.

A télen is hazánkban maradó fehér gólyák tehát nem reménytelenül indulnak neki ennek a zord évszaknak. Alkalmazkodóképességüknek és az emberek segítségének, illetve némi szerencsének köszönhetően reális esélyük van arra, hogy túléljék a telet.

Hogyan engedjük szabadon őket?

A gyógyult gólyákat régebben éveken át más természetvédőktől tanult módon, a röpdéből ajtónyitással engedtük szabadon, vagy természetes területen szállító dobozból kivéve elsétáltattuk. Tesszük ezt most is azokkal, melyek vadak, nem töltöttek sok időt emberkézen, és biztosan jól repülnek. De rá kellett jönnünk, hogy a bármekkora röpdében gyakorlatozó, ott benn jól repülő gólya a természetben esetenként mégsem jól repül, és nem fog visszatérni Afrikából. Ez a kilométerekre elsétáló és onnan magától rosszul továbbrepülő gólya esetében már késő bánat, mert lehetetlen visszafogni. Nem beszélve az esetleg túl szelíd, emberhez szokott madarakról, melyek el sem akarnak menni, vagy később hagyják magukat befogni.

Ezért amerikai példát követve, ahol a fehérfejű rétisasok szabadon bocsátásának nemzeti ünnepeken, tízezres tömeg előtt az elnök, vagy szenátorok által kézből való elengedése egy kezdőlendületet ad, kifejlesztettük ennek saját technológiánkra adaptált változatát.

A teleltetett gólyák tartásuk alatt csekély mértékben, de megszokják az ember közelségét. Még akkor is, ha a látványkórházban az egyirányú átláthatóságot biztosító fóliázott üveg mögött lábadoznak, és nincs tudomásuk az emberi jelenlétről. A túlélő röpdében találkoznak a villanypásztorral szerelt villanyoszlopokkal, és leszoknak az ott tartózkodásról, mert az a veszélyes üzem.

Az úgynevezett vadító röpdében való gyakorlatozás, és az onnan való befogás után a sok látogató között elengedett gólyák (és más madarak is) kézből elengedve kapnak egy olyan impulzust, ami számukra szándékosan nem kellemes, de arra készteti őket, hogy visszanyerjék természetes vadságukat, és az embertől biztonságos távolságot tartsanak. A kézből engedés nem feldobás, hanem az elrugaszkodás segítése, a lábak alátámasztásával és megemelésével. Persze ez a látogatók részvételével nem mindig sikerül elsőre, de nem baj. Ha nem jól repül, azonnal kiderül, és könnyen be lehet fogni. A cél az, hogy örüljön a gólya, ha szabadul az emberi közelségből. Sok éves tapasztalat, hogy amelyeknél ez kimarad, nem állnak tovább, hanem a madárpark közelében maradnak. A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire azonnal visszatérnek fészkükhöz, az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, mely során az ugyan akkor megérkező vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még ivaréretlen fiatalok ahogy ősszel, úgy tavasszal is a park körül maradnak még egy-két hétig, és etetésükről gondoskodunk, illetve ha valamelyik egyedet úgy ítéljük meg, hogy mégsem teljesen alkalmas a szabad életre, akkor azt vissza tudjuk fogni. Amelyiket meg lehet fogni, mert hagyja magát, azt meg is kell, mert nem vadult el eléggé, és néhány ilyen feldobós gyakorlat után sokszor változik a helyzet, de egy részük minden igyekezetünk ellenére, mint háziállat marad a parkban. Őket befogjuk és háló alatt tatjuk, nehogy elkóborolva, vagy elvonulva afrikai bennszülöttek vacsorája, vagy nemzeti hagyományt gyakorló arab vadászok zsákmányai legyenek.

A napsütéses órák számának emelkedésével a külső hőmérséklettől vagy az esetleges havazástól, esőtől függetlenül is a szaporodásért felelős hormonok megindulnak bennük, és ivari tevékenységet, ezzel együtt fészek rakó, fészek foglaló ösztönt, és ehhez társuló agresszivitást hívnak elő, mely a röpdén belül fokozott vetélkedéssel, akár súlyos sérülésekkel járó verekedéssel járhat. Mivel a március 15. után bent tartott gólyák ennek fokozottan ki vannak téve, bent tartásuk rájuk nézve veszélyes, elengedésük viszont fentiek betartása mellett aggálymentes, és véleményünk szerint szükséges. Az ekkor elengedett gólyák között kevesebb a fészekért való vetélkedés miatt a sérülés, a későn elengedett, ivarérett, és saját fészkét esetleg már abban letojt tojást elszántabban védő gólyától visszafoglalni próbáló gólya viszont súlyos sérülésekkel járó, sokszor halálos kimenetelű küzdelembe bocsátkozik. Ezért fontos a naptári időpontok tartása gólyáéknál, a piros betűs ünnepekre való tekintettel is, hiszen ezek is, mint a Karácsony, vagy a Húsvét is magasabb természeti törvényekhez igazodnak.

Dr. Déri János

állatorvos

Gyökeresen rendezte át életünket a COVID-19 járvány, így nem tudjuk, mit hoz ez a nyár táboraink terén sem. Várhatóan épp abba az időbe esik majd bele a táborozás időszaka, amikor már nagyjából túl leszünk a járványon. Hirtelen ránk szakad majd minden a nyárral együtt.

Ezért arra kérünk mindenkit, ne feledkezzenek el arról, hogy érkezési sorrendben tudjuk csak fogadni a jelentkezőket, a helyek pedig fogynak. Mivel csak a helyszínen kell fizetni a tábor díját, inkább küldjék el a jelentkezési lapot, ha szeretnék, hogy idén is velünk táborozzon a gyermekük!

Idén nyáron is várjuk sok szeretettel a madárbarát gyerkőcöket táborainkba! 2020-ban öt turnusban tudjuk fogadni azon érdeklődőket, kik a madármentés fortélyaival vagy természet szépségeivel, érdekességeivel szeretnének megismerkedni. De a szakmai program mellett kirándulásra is jut majd idő. Csónakázás a vadregényes Hortobágy-folyón, látogatás a Vadasparkban, kézműveskedés és egész napos madárles színesíti a tábor programját.

A hortobágyi Madárkórházban te is lehetsz madármentő! Megtanulhatod, hogyan kell ellátni egy sérült madarat, kézből etethetsz vadmadarakat, nyomon követheted a gyógyulásukat, vagy akár a műtétnél, gondozásnál is besegíthetsz. Madárfotós lesünkben akár hajnalban is fotózhatsz! A halastavi madárles túrán, a Hortobágy folyó melletti Vadasparkban pedig bele leshetsz a pusztai élet titkaiba. A kézműves foglalkozásokon pedig a kézműves mesterségekkel ismerkedhetsz meg.

Részvételi díj:

30 000 Ft/fő mely tartalmazza a szállás, étkezés és a programok, belépők költségeit.

Táborok időpontjai:

Figyelem! Mivel minden évben túljelentkezés van és a táborokat csak kis csoportokban indítjuk, ezért minél hamarabb küldje el a jelentkezési lapot! Továbbra is lehetőség van arra, hogy a táborozó már előző vasárnap délután elfoglalja a szállást plusz térítés nélkül. Ha élni kíván ezzel a lehetőséggel, kérjük feltétlen tüntesse fel a jelentkezési lapon!

• július 6-10
• július 13-17
• július 20-24
• július 27-31 (csak felnőttek részére)
• augusztus 3-7

Jelentkezési határidő: 2020. május 31.

Jelentkezéshez kérjük a fenti jelentkezési lapot kitöltve a konyhaspista@gmail.com e-mail címre eljuttatni! Tárgy mezőbe kérjük feltüntetni: “madármentő tábor”

További részletek, bővebb felvilágosítás:

Konyhás István, táborvezető: +36 (30) 621-2160

Jelentkezéskor kérjük az alábbi lapot kitölteni:

Jelentkezési lap

Ízelítő a táborainkból:

Gólyák szabadon engedése táborozóink segítségével:

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Február 25.-én a kommunizmus áldozataira emlékeztünk. Olvasóink közül nem sokan tudják, kórházunk épülete egykoron rabok, kényszermunkatáborra ítéltek elszállásolására szolgált. Erről emlékezik meg az épület homlokzatán látható márványtábla, valamint a kiállító térben pedig az itt elszállásolt foglyok nevei olvashatóak. A tábort akkor Borsós -1 néven ismerték.

A borsósi kényszermunkatábort 1952 nyarán hozták létre, a 33-as út mentén, két − egymástól külön álló − telepen, a mai Hortobágy község területén. A tábor Borsós I. néven ismert részének magva egy gépszín – a mai Madárkórház épülete – és a közelében kiürített épületek, közel a Hortobágyi Nagycsárdához, a Balmazújváros-Debrecen felé vezető út jobb oldalán. Hídi tábornak is nevezték ezt a telepet, mivel a Hortobágy folyó kilenclyukú hídjához is közel esett. A Borsós II. nevű táborrészt, ugyanennek az útnak két oldalán, a hídi tábortól másfél kilométernyire, a Hortobágyi Állami Gazdaság borsósi telepén, s egyúttal központjában hozták létre. A tábor súlypontja a hídtól keleti (Balmazújváros felé vezető) irányban, a 33-as út bal oldalán volt. A rabok nagy része itt: Borsós Sámuel tiszafüredi birtokos egykori tanyájának − korábban feltehetőleg idénymunkások szállásául is szolgáló − juhnyíró hodályában: az un. Nagyhodályban és a mellette épült cselédházakban, valamint a hozzájuk tartozó disznó- és tyúkólakban kapott helyet. Kisebb részüket ezzel az épületcsoporttal szemben, az út túloldalán, az Állami Gazdaság központjához közeli épületekbe (főleg a magtár padlására) szállásolták be.

A hatósági adminisztrációban egységesen Borsósként nyilvántartott telepek őrzését ugyanaz a rendőrőrs látta el. Ez a hídi tábor területén, a gépszín melletti épületben rendezkedett be. Az állami gazdaság üzemi épületei a Nagyhodállyal szemben, a 33-as út túloldali épületeiben voltak, kissé beljebb az úttól, a hortobágyi tározó tó közelében. A rabmunkát innen vezényelték, a rabokat a hídi központból felügyelték. A tábor meglehetősen tágas területe egybeesett a Hortobágyi Állami Gazdaságok Trösztjének borsósi üzemegységével és a hortobágyi puszták tradicionális középpontjával és központjával: a híd-csárda-kocsiállás-csendőrőrs által közrefogott területtel. Ebből a központi magból nőtt ki a későbbiekben − 1962-ben közigazgatási státushoz is jutva − Hortobágy község. Borsós késői alapítású tábor: 1952 nyarán jelölték ki a június 25-én Miskolcról és (kisebb részben) a környékbeli borsodi községekből deportált családok − 539 személy − számára.

A kiüríthető épületek fogadóképessége kezdettől fogva szűkösnek bizonyult. A miskolci családok többségét a híd közeli gépszínben és melléképületeiben (Borsós – 1), a többieket a borsósi Nagyhodályban (Borsós – II.) helyezték el. (A kitelepítettek Borsós – I fő szálláshelyét: a gépszínt − megkülönböztetésül a Nagyhodálytól – Kishodálynak és Pajtának is nevezték.) A következő hónapokban folyamatosan érkeztek a szállítmányok az ország minden részéből, szórványosan még Budapestről is. Június 27-én Besenyőtelekről, július 2-án Várpalotáról, 17-én Kisköréről, 18-án Békéssámsonból és Tótkomlósról, 24-én Szakmár-Résztelekről, és Sándorfalváról, hoztak kisebb-nagyobb csoportokat. 1952 forró nyarán sűrűsödtek az aratási, terménybeadási atrocitások, és sűrűbbek lettek a hatóságok megfélemlítési akciói is a falvakban. A kisebb borsósi szállítmányokba ezeknek a nappali lecsapásoknak − többnyire teherautókon hozott − áldozatai kerültek. A Békés megyei Kaszaperről július folyamán két ízben is hoztak családokat.

Madarakat mentünk már 36 éve. Így kezdtem a tavalyi beszámolót, de akkor 35 évnél tartottunk. Hogy honnan és hová fejlődtünk, mit és milyen indíttatásból, miből és hogyan csináljuk, most nem írom le még egyszer, mert olvasóink többsége bizonyára emlékszik rá. Akit érdekel, az honlapunkon, a www.madapark.hu „kiadványaink-Pusztadoktor magazin” menüpontja alatt 2019. januári számunkban, „Számadás” címmel digitálisan is fellelhető formájában megtalálja. Csak a számok változtak. A 2019. év adatai a korábbi tematika szerint a következő képen alakultak:

Személyi állomány:

Az év folyamán 10 saját dolgozóval és 55 egyéni önkéntessel köztük 2 egész évben itt dolgozó olasz hölggyel, Carlottával és Melanie-val, valamint 3 turnusban 3-3 héten át összesen 42 külföldi önkéntes csoporttal, és 5 turnusban 1-1- héten át összesen 79 madármentő táborozó diákkal láttuk el a hortobágyi Madárkórházban és a Madárparkban a beérkező és az állandóan itt lévő madarakat.

Külső madármentőink részére 2019-ben 9 alkalommal volt madármentő képzés, mely 3 alkalommal a korábbi képzéseinken résztvevők továbbképzése volt, Hortobágyon, Budapesten, Tapolcán és Kaposváron, melyeken összesen 135-en vettek részt, 63-an tettek sikeres vizsgát, melyek közül 9 új madármentő szerződést kötöttünk. Így a korábban már vizsgázott és szerződött madármentő önkénteseinkkel együtt a nyilvános madármentő listánkon 166-an vannak. A listán nem szereplő, telefonszámukat közzé nem tevő, „névtelen” de általunk azért régóta ismert és elérhető segítőink jóval többen vannak, és dolgoznak velünk, ingyen, bármiféle költségtérítés nélkül.

Mentett madarak:

Az ő segítségükkel a múlt évben a hortobágyi madárkórházba bekerült madarak száma 1971 egyed volt, ezen felül hivatalos és engedélyezés alatt álló mentőállomásainkra Szentesen 378, Nyíregyházán 162, Szigetszentmiklóson 118, Szekszárdon 91, Budapesten Kőbányán 91, Kaposváron 12, Budafokon 5 beteg érkezett, madármentőinknél Ecseren Bódis Gergely László solymásznál 120, Hajdúböszörményben Kiss Julcsinál 105, Debrecenben Molnár Líviánál 50, Budakalászon Paulheim Ritánál 32, Budapesten Koroknai Tamásnál 30, Békés Viktóriánál 29, Petneházi Orsolyánál 23, Moharos Zsoltnál 15, Diósdon Tóth Klárinál 15, összesen 1276 madár fordult meg a teljesség igénye nélkül, melyek ápolását ők végezték, állatorvosi kezelésüket pedig heti körjárattal én. Így a Madárkórház Alapítvány ellátásában mindöszszesen 3247 mentett madár volt az év folyamán. Ez a szám az előző évi 2355-höz képest 37%-os növekedés, mely a megmentett életek tekintetében és természetbe visszaengedettek számában is előrelépés.

Ez a költségekben is megnyilvánul. Bár külső önkénteseink költségtérítés nélkül végzik ezt a munkát, mentőállomásaink működtetése pénzbe kerül. A körjárat rendszerű takarmányellátás és állatorvosi felügyelet időben és a ráfordított költségekben (utazás, szállás, gyógyszer, takarmány) jelentős terheket ró az alapítványra. A budapesti telephelyek és az ott működő madármentők által begyűjtött betegek száma indokolttá teszi az eddigi gépkocsiból működtetett „mobil mentőállomás” mellett egy pesti rendelő kialakítását, melyet ebben az évben meg kéne nyitni. Ez további anyagi ráfordítást igényel.  Alapítványunk rendelkezik a belépőjegyekből, 1 %-okból, és adományokból a működési költségek forrásával, melyek azonban végesek. Bár az utóbbi évben ezen a téren is volt előrehaladás, mert  – Önöknek hála – az 1 %-os bevétel és a támogatások is szaporodtak, de nem olyan mértékben, mint a fenti betegek száma és ellátásuk költségei. Ezért kérjük továbbra is támogassák működésünket 1%-kal, adományokkal, önkéntes munkával és bármi más segítséggel!

Köszönettel kívánok madárdalban gazdag Boldog Új Évet mindenkinek:

Dr. Déri János

Kisebbfajta csoda történt néhány évvel ezelőtt egy délelőtti madárkutatásom alkalmával. Szlovákiában, Búcs községben már 15 éve kutatom a madárvilágot az ottani Alapiskola tanáraival és diákjaiból alakult „MADÁRMEGFIGYELŐ TÁBOR” tagjaival. Épp egy ilyen madármegfigyeléskor történt, hogy egy méretes fa törzsében, kb. 2-2,5 méter magasságban egy fakopáncs odút fedeztünk fel.

A 15 fős madármegfigyelő csapattal pár méterről, csendben figyeltük az odút. Majd egy denevér repült a karomra, amin meglepődtem, de nagyon örültem, hiszen engem választott „partnerének”. Csodálatos érzés volt amikor az egyik „kis kezét” megemelte, és én arra gondoltam, hogy kezet akar velem fogni. És én kezet fogtam vele, íme a fénykép.

Majd beszéltem hozzá és jött a második meglepetés: megsimogathattam ezt a csodálatos kis élőlényt….bizonyíték a fénykép. Nagy élmény volt ez a jelenet mindnyájunknak.

A társalgás úgy tíz-tizenkét percig tartott, majd visszarepült a „házába”, ahol a társa vagy a barátja érdeklődött az odúból, ahogy a fényképen látható.

Nagy öröm és csodálatos érzés volt ez számomra, hogy egy denevérrel paroláztam, simogathattam és beszélgethettem vele, azaz én mondtam a magamét.

Óvjuk, védjük meg ezeket a kis élőlényeket, amelyek millió szúnyogot, legyet és más rovarokat pusztítanak a mi védelmünkért.

Katona Mihály

                                                                                                            Kunszentmárton                                                                                                                  az MME tagja

Ha természetjárókat kérdeznénk, hogy láttak-e már sárgafejű királykát sokan mondanák rá: nem. Holott lehet, hogy láttak már, csak nem tudták, hogy azt láttak. Téli időszakban gyakran társul vegyes csapatokban cinkékhez, így madáretetők környékén gyakran szem elé kerülhet.  Háta olajzöld, alteste szürke, feje tetején áthúzódó élénk sárga csíkjáról könnyen felismerhetjük. Kicsi, olyan kicsi, hogy a legkisebb Európában. Kifejlett egyedeinek test tömege mindösszesen 4-7 gramm között változik. Étlapján pókok, levéltetvek, poloskák és kabócalárvák és rovarmaradványok is szerepelnek. Magokat nem fogyaszt. A lombkoronában keresgél és szinte folyamatosan mozgásban van. Magyarországon ritka fészkelő, főleg az Alpokalja és az Északi-középhegység öreg luc-edeiben stabil költőállománya van jelen.

Téli természetjárásaink során fenyvesek közelében nagy valószínűséggel kerülhet szem elé. Nem félős, sok esetben méterekre megközelíti az embert. Évente két fészekaljat is fel nevel. Egy átlagos fészekalj 7-11 tojásból áll. Natura 2000 jelölőfaj, természetvédelmi értéke: 25 000 ft.

Fotók és szöveg: Morvai Szilárd