A szabadságharcra is emlékeztünk – Gólyák szabadon engedése

 
 
 

Március 14-én és 15-én hagyományainknak megfelelően 20 éves gyakorlatunk szerint kokárdával engedtük el az átteleltetett gólyákat. A szalagot olyan módon rögzítettük, hogy az a gólyák repülése után hamarosan lelesik a madárról, így élettevékenységét nem befolyásolja. 12 fehér gólya, 8 egerészölyv, 2 fekete rigó, és 2 keleti sün nyerte vissza a szabadságát.

Videó a szabadon engedésről:

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Mit kell tudniuk ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a szabad életre?

Először is legyenek tökéletesen egészségesek. Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. Nem elég perceken keresztül körözve repülni tudni az 50 méteres röpdében, mely 2006-os megépülése óta máig a legnagyobb az országban, hanem akarni is kell tudniuk repülni. És félni is kell tudniuk. Augusztusban vége volt a gondtalan gyerekkornak, amikor mindent a szájukba kaptak, és szüleik, vagy mi, a pótszüleik mindenről gondoskodtak, amire szükségük volt. De a szülők elmentek, a pótszülők pedig betették őket egy gladiátorképzőbe. Ez kezdődött a Kisröpdében, vagy túlélő röpdében, ahol 25 méteres távon repülhettek a rájuk mozduló röpképtelen, de azért veszélyes sasok elől. A táplálékukért is meg kellett küzdeni nemcsak a sasokkal, hanem egymással, és a röpdében lévő egerészölyvekkel is. Csalódniuk kellett mindenben és mindenkiben. A villanyoszlop, mely a fészküket tartotta és a legmagasabb, és ezért a legbiztonságosabbnak tűnő pont a röpdében, ráz. Nem is kicsit, de nem annyit, hogy ártson. Arra pont elég, hogy ne akarjanak másodjára is rászállni. Ugyanígy a köztük feszülő légvezeték, mely szintén ráz, ha szárnyukkal megérintik. Abban is 8000 Volt feszültség van, de veszélytelen áramerősség, mint a villanypásztorban, mert valójában az.

Csalódtak az ott lévő többi, idősebb gólyában, akik nem etetik, sőt verik őket, hogy elvegyék a táplálékukat. Csalódtak az emberben, aki eddig kedves volt, most meg érzékelten. A táplálék kérő hangjukra nem reagál, és nem ad enni, csak akkor, amikor itt az etetés ideje. Nemcsak érzéketlen, hanem durva is. Időről-időre megjelenik egy hosszú bottal, és közben valami elviselhetetlenül hangosan durrog. Kívül már hallatszik, sőt látszik is, hogy jön egy autó. Ezután jön a hajkurászás. Mindenki menekül, és a akit elér a hálójával, azt megfogja és elviszi. Beteszi egy nagyobb röpdébe, ahol ugyan ez történik, csak még jobban. Még több gólya, még több ölyv és még több sas, sőt ezek már repülnek is, és nem viccelnek, ha a gólya nincs résen. És még több ember. Ha meg lehet pihenni a legmagasabb, és legbiztonságosabbnak tűnő ponton, a kilátó tetején, akkor bejönnek és elzavarnak. Ha jön az autó, abból baj lesz. Mert jön a durrogás és a hajkurászás. Ha megfognak, jaj neked! Ne bízz semmiben és senkiben, csak magadban. Azért van a csőröd, hogy verj oda vele, ha kell. De ha nem kell, ne keresd a bajt. A sasokat tiszteljed. Az embert és a dolgait messzire kerüld el. A durrogtatókat főleg. Az autókat is. A villanyoszlopot és a vezetéket is. Ha megfognak és egyszer kint elengednek, le ne szállj, menj világgá, és soha ne hagyd magad megfogni, mert ha elkapnak, visszatesznek a röpdébe és kezdődik minden előlről…

Fotógaléria:

2020 Március 14-15

Bizony ezt kell átélniük, mielőtt nyakukba kerül pár másodpercre a kokárda, hogy emlékezzünk azokra, akik megmutatták 1848-ban, hogy mit ér a Szabadság. Mindezt azért, hogy szabadok legyenek, és azok is maradjanak. Miért kell ez? Miért nem lehet elengedni őket csak úgy, minden felhajtás nélkül? Hadd idézzem magamat, a tavaly ugyan ezen alkalommal ugyanitt írt cikkemből: „Ez Hortobágyon már hagyomány, azzal, hogy nemzeti színű szalagot teszünk rájuk, mi így tiszteljük meg az ünnepet, A szalag leesik róluk, amint elrepülnek, mert cellux-szal rögzitjük a tollukhoz, így nem akadnak be vele sehova, és nem is kerül méltatlan helyzetbe nemzeti szimbólumunk. Ez a gólyáknak mindegy, de nekünk nem. Az önkormányzat ilyenkor megkoszorúzza a hortobágyi Csárda falán a Petőfi emléktáblát, mert a költő egyszer itt járt, és írt is egy verset a csaplárosnéhoz. A neve viszont összefonódik a Szabadságharccal. Március 15. különleges nap.

Az m1 híradójából:

De mi köze van a gólyák elengedésének e nevezetes dátumhoz? Nagyon is sok. A forradalmak tavasszal kezdődnek. Julius Caesart is március idusán ölték meg. Nem véletlenül. A gólyák tavasszal érkeznek. És éppen március idusán. Ennek közös oka van: a hormonok, melyek emberben-állatban ilyenkor szabadulnak fel az indulatokkal együtt. Ha tovább benn tartanánk őket, akár egy nappal is, a röpdében is kitörne a forradalom. Mint ahogy az elengedésre alkalmatlanok között is történik. Évek óta együtt tartott, nem repülős feketerigók hímjei is ilyenkor ölik meg egymást, ha nem figyelünk oda eléggé. Ezért ezek szabadon engedése az időjárástól függetlenül nem kegyetlenség, hanem előrelátáson alapuló döntés, természeti szükségszerűség.”

A Madárkórház Alapítvány minden madarat csak abban az estben enged szabadon, ha előtte megvizsgáltam, és a szabad életre alkalmasnak találtam. Akkor is megvizsgáljuk őket, ha korábban már teljesen egészségesek voltak, és teljes mértékben felkészültek a szabad életre, mind fizikailag, mind mentálisan, és csak a kellő időt kellett kivárniuk a tél elmúltáig, mert az utolsó pillanatban, akár a befogáskor is megsérülhetnek. Mindig van olyan gólya, melyet az utolsó vizsgálatkor itt tartunk, vagy elengedés után valamiért visszafogunk. A teleltetett gólyák tartásuk alatt csekély mértékben, de megszokják az ember közelségét. Még akkor is, ha a látványkórházban az egyirányú átláthatóságot biztosító fóliázott üveg mögött lábadoznak, és nincs tudomásuk az emberi jelenlétről. Az úgynevezett vadító röpdében való gyakorlatozás, és az onnan való befogás után a sok látogató között elengedett gólyák (és más madarak is) viszont kézből elengedve kapnak egy olyan impulzust, ami számukra szándékosan nem kellemes, de arra készteti őket, hogy visszanyerjék természetes vadságukat, és az embertől biztonságos távolságot tartsanak. Sok éves tapasztalat, hogy amelyeknél ez kimarad, nem állnak tovább, hanem a madárpark közelében maradnak. A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire azonnal visszatérnek fészkükhöz, az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, mely során az ugyan akkor megérkező vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még ivaréretlen fiatalok ahogy ősszel, úgy tavasszal is a park körül maradnak még egy-két hétig, és etetésükről gondoskodunk, illetve ha valamelyik egyedet úgy ítéljük meg, hogy mégsem teljesen alkalmas a szabad életre, akkor azt vissza tudjuk fogni. Amelyiket meg lehet fogni, mert hagyja magát, azt meg is kell, mert nem vadult el eléggé, és néhány ilyen feldobós gyakorlat után sokszor változik a helyzet, de egy részük minden igyekezetünk ellenére mint háziállat marad a parkban. Különösen így van ez a kézből nevelt gólyákkal, melyeket nem lehet mindig teljesen elvadítani az embertől. Ezért, ha tehetjük, inkább adoptáljuk őket vad, vagy földön fészkelő gólyákhoz. Amint repülősek lesznek, jön a villanyoszlopról leszoktató túlélő röpde, utána a parkban fészkelő 10 pár vad gólya és fiataljai tanítják meg nekik, hogy hol és hogyan kell táplálékot szerezni, bogarászni.  Bár itt nincsen üntyümpüntyüm, cukiskodás és lakásba bejárás, helyette gólyaiskolában vad társaikkal együtt nevelkedve kiképzés van, és túlélésre való felkészítés, egyfajta gladiátor képzés, a nem megfelelőket nem hagyjuk, hogy kiselejtezze a természet. Őket befogjuk és háló alatt tartjuk, nehogy elkóborolva, vagy elvonulva rossz szándékú emberek, afrikai bennszülöttek zsákmányai, vagy gyilkos villanyoszlopok áldozatai legyenek.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Más a helyzet azokkal, melyeket valahol ott akarunk tartani valamiért. Leginkább azért, hogy oda szokjanak, sőt, oda fészkeljenek. Ezeket nem az elvadító, hanem a repatriáló, azaz visszahonosító módszerrel engedjük el. Ez azt jelenti, hogy az elengedés helyén egy szoktató röpdében tartjuk őket több héten át, ahonnan kilátnak és megbarátkoznak a környékkel, vágynak a látóterükben elhelyezett fészekre, megszokják, hogy ott mindig van táplálék, és ha kinyitják a röpde ajtaját, akkor onnan ki-be járva, a táplálékra visszatérve helyben maradnak, mert ezt akarjuk. Ezért ilyenkor nincs zavarás, nincs sok ember, nincs hajkurászás és erőszakos befogás, feldobás, hanem finom bánásmód és etetés. Ezzel a módszerrel megfészkeltettünk már gólyákat olyan helyeken, ahol évtizedek óta nem fészkelt gólya, mint pl, Szőnyben, ahol 25 év után ugyan arra a plébánia kéményére rakott fészket, ahol valaha is volt gólyafészek és tavaly a Balmazújváros határában lévő Virágoskút tanyán. Szőnyben a nagy sikerre való tekintettel ismétlést kértek a helyiek és kapnak is. Virágoskúton szintúgy, mert a gólyák közrehatásával további gyermekáldásra számítanak.

Dr. Déri János

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

A Pusztadoktor Magazinból

  • Darvak nyomában

  • A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara, a daru a magyar néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, krúgatása az ősz egyi[...]
  • Szárnyat adó százalékok

  • Különös év ez. Olyan húsba vágó, félelmekkel teli, mondhatni tragikus. Mi lesz holnap? Sejti valaki? Ami most jött, azé[...]

Betegeink