Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Miért is? Mert a kutya ugat, a macska nyávog, a költő ír, a madárdoktor pedig madarat gyógyít. Mert az a dolga, ez a lényege, nem is tud mást tenni. Ez hivatás, erről már beszéltünk legutóbbi számunkban. Ez azonban nem egy öncélú hóbort, amivel erőnek erejével bele akarunk avatkozni a természet rendjébe. Nem akarunk az evolúció ellen dolgozni, bár a hivatalos természetvédelem is ezt teszi: védi a fajokat és az élőhelyeket, ahol azok kialakultak és csak ott tudnak fennmaradni. Védett  területekkel, korlátozásokkal, akár belépési tilalmakkal, ami ütközést is jelenthet a gazdálkodók, erdészek, vadászok, vagy akár a természetjárók és a természetvédők között, jóllehet, mind a természet szerelmesei. Azért, hogy megőrizzük a jelen és az utókor számára a biológiai sokféleséget, azt a természetet, amiből jobbára már tényleg csak a nemzeti parkokban létezik az, ahonnan mi is kiléptünk egykor. Ami talán még nem is olyan régen létezett körülöttünk.

Én még emlékszem, amikor nem kellett belépőjegy a Hortobágyra, amikor a vízitúrán ott táboroztunk, ahol ránk esteledett, és nem kellett engedély, hogy átlovagoljak az angyalházi pusztán Álomzugba. De most már kell, és belátjuk, hogy szükséges is. Van is eredménye, mert  tényleg vannak sasok: Lesz-e sas 2000-ben? Ez volt egy könyv címe, s amikor ezt írták a 70-es években, akkor bizony még kérdéses volt. És lett sas 2000-ben, és most 2014-ben még több van: 5-600 példányt számolnak rendszeresen az országban.

Darwin szerint nem a legerősebbek, legügyesebbek vagy a legokosabbak élnek túl mindent, hanem amelyek a legjobban tudnak alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. A madaraknak a 150-200 millió éves evolúciójuk során – a  dinoszauruszoktól kezdve – volt alkalmuk hozzászokni a kórokozóktól a ragadozókon át a természeti veszélyekig mindenhez, de az emberi civilizáció utóbbi pár száz évben történt változásai evolúciós mértékben a legtöbb fajnál nem követhetők. A  valaha gyakori vörös vércse leginkább az áramütéstől veszélyeztetett. Lassan talán nálunk is eltűnnek a villanyoszlopok, föld alá kerül a vezeték, de addigra lehet, hogy eltűnik a vércse is. Mert nem biztos, hogy ki tudja húzni addig. Az egerészölyv tudja. Elütik, áramütést szenved, mérgezik, néha még le is lövik, mégis a leggyakoribb ragadozó madár Európában. A sas nem ilyen. Ő nem viseli el, hogy a fészke alatt traktorozzanak. Inkább otthagyja a tojásait és kipusztul. Ezért kell védeni az  élőhelyet, de az egyedet is.

Nem is olyan régen még pár tucat sas volt összesen az országban, és (már akkor is) évenként jó néhány példány élete rajtunk múlott! A vezetéknek ütközés mellett a szándékos mérgezések pedig a kipusztulás szélére sodorhatták volna őket. Hogy ez nem így történt, abban talán nekünk is volt szerepünk. Ezt úgy gondolom, nem vitatja el tőlünk senki.

Mert azért lehet rólunk tudni: 2000-ben a tiszai ciánkatasztrófa során sikerült megmenteni a “Ciános sast” mellyel hazai és nemzetközi ismertségre tettünk szert. Pár éve a műcsőrös gólyával a „Time” vezető, amerikai heti hírmagazinban szerepeltünk egész oldalas cikkben. Most a műlábas sasunk, Luca szerepel saját magazinunk címlapján. Nem akarunk  az evolúció ellen dolgozni, de mentünk és gyógyítunk minden madarat és más vadon élő, vagy háziállatot is, melynek nincs gazdája. Nemcsak azért, mert esetleg kevés van belőle, hanem azért, mert sajnáljuk, szeretjük, és jót  akarunk nekik.  Humanitásból, szeretetből. Mert nekünk is így jó. És ezzel nem vagyunk egyedül: a székesfehérvári Vadmadárkórház mellett együttműködő partnereink, madármentő állomások, állatorvosok, iskolák és több száz önkéntesünk országszerte követi  példánkat. Ez a lap most 18 000 példányban fogy el, és az Interneten több tízezer követőnk van.

Akik korábban kritizálták tevékenységünket, sőt be akartak záratni, már utánoznak: több helyen madárkórháznak nevezik a mentőhelyet és  kiadványainkat is koppintják. Úgy tűnik, hogy már a konkurenciánkat is kitermeltük, mert az az 1%, mely alig elég a saját működésünkre, sok más követőnknek is elkelne, de ugyanerre pályáznak más,  nem velünk együttműködő szervezetek is. Miért is érezzük szükségét, hogy akkor is csináljuk, amikor nincs rá pénz? Amikor nem kifizetődő? Amikor szakmailag nem is indokolt?  Amikor sokszor alig van egy pici kis remény? Vagy annyi se? És amikor mindenki azt mondja, és már magunk is  elhisszük, hogy nem érdemes, mert úgysem sikerül? Mert akkor is sikerül. Csak kell hozzá szív, tudás, tapasztalat és szándék. Egy kedves ismerősöm, aki egy mentett kisrigót ápol, megosztotta velem a következőt: “Nyitva felejtettem a kalitka ajtaját  az erkélyen. Kiröppent a rigó a padlóra, mire hazaértem. Nem láttam, hogy ott van, azt hittem elment. A kutya ijesztette meg, s akkor szárnyra kapott. A szemközti fán landolt. Hívtam, ideszállt hozzám. Sírtam. Még maradni akar nagy örömömre.  Ezt az érzést kívánom bárkinek, aki még nem élte át.”

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, hogy természetvédő, minden hivatalos támogatást nélkülöző munkánkat tovább folytathassuk és megmenthessünk, visszaadhassunk a természetnek évenként  6-700 vadmadarat, az Önök segítsége és támogatása is szükséges. Kérjük, adójuk 1 %-ával segítsék ezt a munkát, és tartsanak velünk!

Köszönettel:

Dr. Déri János

Gólyát ritkán ér áramütés, de ha igen, akkor sem mindig akkora a baj, mint kisebb madaraknál. Most viszont már négy áramütésből lábadozó gólyánk is van. A gólyák sérülései között gyakoribbak a törések, ilyenkor általában a szárnyuk, lábuk törik.  Fiókák a költési időszakban kerülnek be hozzánk nagyobb számban, amikor a már a repülést próbálgatva lesodródnak az addig biztonságot nyújtó fészekből. A képen szó szerint lábadozó madár pár napja állt fel, két hétig csak feküdt, és bal lábát oldalra  nyújtva vegetált. Infúzió, szondatápszer, gyógytorna után már a szép időben való sétáltatásnál tartunk. Kezdetben még fogni kellett, de most már megy egyedül is néhány lépést. Két másik társa még a kórteremben gyűjti az erőt. Bízunk benne, hogy  hamarosan nekik is sikerül!

Dr. Déri János

A Májális hosszú hétvégéjén végig dolgoztunk. Lehoczky Krisztián a Mályi Madármentő Állomás vezetője az utóbbi napokban hozzájuk érkezett betegeket: egy szürkegémet, egy örvösgalambot és a már korábban ott ápolt, és a TV híradóból is ismert, vak  egerészölyvet adta át további kezelésre a Madárkórháznak. A szárnytörött szürkegémet azonnal megműtöttük, azóta a számára a természetes környezetére hasonlító festett kórteremben lábadozik. A vak ölyvet a másik, nálunk élő vak ölyvvel egy  kórteremben helyeztük el. Társának nem sok esélye van a gyógyulásra, de neki Dr. Dobos András szentesi kollégám által később beültetésre kerülő műanyag szemlencsével remélhetőleg visszaadható lesz a látása.

Déri János

 
Tegnap érkezett hozzánk két fiatal róka. Felszámolt rókavár környékéről mentették őket. Dúvadként a fiatal rókákat üldözik, mérgezik lövik, így befogadtuk őket.

Kenneljüket már kezdik felfedezni. Még félénkek ugyan, de már látogathatóak! 🙂
 

 

2013. augusztus 20.-án érkezett hozzánk Mezőnagymihályból az elárvult gólyafióka. A 2231-es sorszámú madár sikeres felnevelése után nálunk, a Hortobágyi Madárparkban telelt át.

2014.03.26-án Ludányhalászi Ipoly ártéren Papp Ferenc, az MME munkatársa bocsájtotta szabadon, valamint napelemes jeladót is kapott.

Útját, valamint pillanatnyi tartózkodási helyét ITT lehet nyomon követni!

Forrás és további információk:

satellitetracking.eu

Egyik szerda délután éppen egy idősotthonban végeztem szokásos délutáni rendelésemet Nyíregyházán, mikor a feleségem, Viki felhívott, hogy egy tőkés réce tojót látott elvonulni a házunk mellett 13 kiskacsájával együtt. Ez még önmagában nem is lenne különös, csakhogy a lakásunk Nyíregyháza egyik lakótelepén helyezkedik el, a legközelebbi vízfelület is több mint másfél km-re van tőlünk. Hogy hogyan keveredtek a zsúfolt lakótelepre, azt a mai napig nem tudom megmondani, talán nem is fontos. Valószínűleg egy elhagyatott kertet választhatott magának a kacsamama, csak azt nem vette számításba, hogy a kiskacsáknak valahogy el is kell majd jutniuk a tóhoz. Sajnos az odavezető út meglehetősen hosszú, ráadásul a város legforgalmasabb útjain kell keresztülmenniük.

Szóval jött a riasztás, de sajnos nekem még másfél óra munkám hátravolt a rendelésből, így csak késve tudtam elkezdeni a keresésüket. Addig is hívtuk az egyik állatvédő egyesületet, de sajnos nekik nem sikerült befogni az állatokat, akik akkorra az egyik közeli iskola udvarára menekültek. Megérkezésemkor már sajnos se az állatvédők nem voltak ott, se a közelben lakók nem tudták megmondani, hogy hová tűnhetett a kacsacsalád. Hosszas keresgélés után néhány száz méterrel távolabb, épp a lakótelep szélén sikerült észrevennem őket, amit egy négysávos út kereszteződésén próbáltak áttotyogni.  Ennek veszélyeit gondolom nem kell ecsetelnem.  Szerencsére a kereszteződést egy bokros terület választotta el a lakótelep házaitól és még azelőtt sikerült eléjük kerülni, hogy az útra kiértek volna. A közelben lakók segítségével sikerült a kacsacsibéket összeterelni és megfogni, de sajnos minden erőfeszítésünk ellenére a tojó elrepült. A cél természetesen az lett volna, hogy az egész családot biztonságosan a közeli Bujtosi-tóra vigyük és ott szabadon engedhessük őket, hiszen a kiskacsák hiába születésüktől kezdve önellátóak,  szükségük van a szülői támogatásra a megfelelő viselkedésminták megtanulásához illetve, hogy  biztonságban felnőhessenek.

Így a mentés következő lépése a tojó elkapására irányult. Ezt a következőképpen próbáltuk véghezvinni: a kiskacsákat egy jól látható helyre kihelyeztük egy kosárban, hogy a tojó észrevehesse és meg tudja közelíteni őket. Ez a rész tökéletesen be is vált. A második része az lett volna a dolognak, hogy a kiskacsákat szépen lassan elkezdjük átvinni a tóhoz, az anyjuk pedig a csipogásukat hallva követi őket. Ez az esetek többségében be is szokott válni, de sajnos jelen esetben a tojó anyai ösztönei nem voltak a legerősebbek, amihez ráadásul a nagy forgalom is hozzájárult, így nem volt hajlandó követni a csibéit, majd egy idő után vissza sem jött már értük. Így a kiskacsákat hazavittük, lámpa alá tettük őket, hogy felmelegedjenek, majd a fürdőkádba engedtünk nekik vizet, hogy egy kicsit lubickoljanak és inni tudjanak. Akinek még nem volt a kádjában 13 pelyhes kiskacsa el sem tudja képzelni, mennyire mókás látvány tud lenni, ahogy pancsolnak, ugrálnak és szaladgálnak.  A két és fél éves kisfiam, Levente, természetesen teljesen odáig volt értük, nem győztük eldugni előle a csibéket, nehogy túlzottan megszeretgesse őket. Fürdés után jött a gondos szárítgatás, estére kaptak kukoricadarát és jöhetett végre a pihenés. Másnap nekiálltunk pótmamát keresni, mivel az anyjuk már nem jött vissza értük és a közeli tavakon sem sikerült megtalálni a szülőket. Szerencsére Dr. Gubicz Pál állatorvos barátom tanyáján éppen előtte születtek vadkacsák, így ő be tudta fogadni őket. Hol is lehetne jobb helyük, mint egy állatorvos felügyelete alatt, kint a természetben, fajtárs szülők és kiskacsák társaságában? Úgyhogy Gubicz doktornak köszönhetően a csibék megfelelő új otthonra leletek, segítségét ezúton is nagyon köszönöm.

A jövőben úgy gondolom egyre gyakrabban találkozhatunk hasonló jelenséggel, mivel a tőkés récék nagyon jól alkalmazkodnak az emberi környezethez, így sokszor olyan helyeken is fészket raknak, például nagyvárosok magas épületeinek a tetején, ahonnan az újszülöttek nem tudnak eljutni a vízhez. Ilyenkor legfontosabb, hogy minél hamarabb szakavatott kezekbe kerüljenek, mivel a kiskacsák hamar kimerülnek és kiszáradnak, ha nem jutnak el a nekik megfelelő környezetbe.

Dr. Kiss Csaba

Az erdők, parkok és ligetek jellemző madara a szépen flótázó sárgarigó vagy népies nevén: aranymálinkó.

A sárgarigó (Oriolus oriolus) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a sárgarigófélék (Oriolidae) családjába tartozó faj. Egész Európában és Nyugat-Ázsiában előfordul. A természetes élőhelye, ligetekben, ártéri erdőkben, parkokban és kultúrtájakon van.

Testhossza 24 centiméter, szárnyfesztávolsága 44-47 centiméter, testtömege 56-79 gramm. Csőre vörös, szárnya, farka vége fekete, a hím testének többi része aranysárga, a tojó alul szürkés, finoman mintázott. Az öreg tojók torka és hasa fehér, csak a testoldal sárga, szárnyuk fakóbb fekete. A fiókák a tojóhoz hasonlítanak. A fiatal madarak melle és testoldala csíkozott, testükön a sárgászöld szín dominál. Élénk színezetük ellenére a lombkoronában nem könnyű észrevenni őket. A hímek jellegzetes flótázó énekéről (a népnyelv szerint „huncut a bíró”) vagy éles kiáltásuk („ksréék”) nyomán szerezhetünk tudomást róluk.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Mindig igyekszik észrevétlen maradni. Óvatos, vad és nyugtalan madár. Fajtársaival állandóan marakodik és kergetődzik, de más madarakkal is. A rovarokat, főleg hernyókat, lepkéket fogyaszt, gyümölcsérés idején a cseresznyét és a bogyókat pusztítja. A rovarok fogyasztásával hasznot hajt. Trópusi rokonai között nektárfogyasztók is vannak.

A sárgarigó kedveli az ember közelségét, így megtelepszik városi parkokban, a falvak gyümölcsöskertjeiben, alföldi, dombvidéki és hegylábi szőlőkben, alföldi tanyák fás ligeteiben, fasorokban, facsoportokban.

Az emberi településektől távolabb is azokat az élőhelyeket részesíti előnyben, amelyek emberi beavatkozás nyomán jöttek létre. Gyakori fészkelő-helyei az alföldi akácosok, s talán a sárgarigó az egyedüli madár, amely jól érzi magát a más fajok számára alkalmatlan telepített nyárasokban is.

Legkorábban május 17-én találták teljes fészekalját, rendszerint azonban csak május utolsó harmadában kezd fészkeléshez. A sárgarigó költési ideje július közepéig tart. Évente egyszer költ. Pótköltése ritkán fordul elő.

Kosárszerű fészkét mesterien szövi lombos fák ágvillájába. A csak a peremet erősíti az ágvillába, fészek egésze az ág alatt található. Fészkét fűből építi, de gyakran felhasználja a szőlőkötözéshez használt műanyag rafiát (tejeszacskó-csíkot) is.

A sárgarigó fészekalja rendszerint 4, ritkábban 3 vagy 5 tojásból áll. Harminckét vizsgált hazai fészekaljából 25 négyes, 5 hármas és 2 ötös volt. 14-15 napig kotlik. A kotlásban a hím és a tojó is részt vesz. A kikelésükkor a majdnem teljesen csupasz és vak fiókákat a szülőpár együtt táplálja, bár a fiókák etetésében a hím kisebb szerepet vállal. A fiatalok 14-15 napos korukban hagyják el a fészket.

Rendszeres fészkelő, a Kárpát-medencébe a vonuló madarak közül legutolsóként. Tavasszal csak a fák teljes kilombosodása után, április utolsó napjaiban vagy május elején érkezik. Ősszel szeptember 10-e táján láthatjuk az utolsó példányokat.

Hosszútávú vonuló, az év nagyobb részét Afrikában tölti, még Madagaszkárra is eljut.

A hazai gyűrűs példányok legtöbbjét (10 példányt) Görögországból jelentették vissza, valamennyit az őszi vonulási időből. A tavaszi visszajelentések (Tunézia, Szicília és az Appennini-fél-sziget) arról tanúskodnak, hogy más útvonalon érkezik, mint amin elvonult.

Magyarországon védett fajnak számít, pénzbeli értéke 25 000 Ft.

Olvasónk levele:

Törött szárnyú gólyát találtunk a Kétegyházi nagy gyep területén!
Pontosan a Medgyesi úti karos sorompó melletti vasútbejáró kavicsos földút mellett,egy hatalmas ezüstnyárfa tövénél találtuk szegénykét! Az eset telefonon a koordinátoruknak is be lett jelentve! Amit igen illendően meg köszönt,és némi utána járás után visszahívott,és mondta hogy már tudnak róla és három napja megfigyelik az állatot.Befogni nem tudják,mert támad!!!  Mink pedig minden gond nélkül megsimogattuk! Mozdulni nem tud szegény!
Remélem mielőbb el tudják juttatni orvosi kezek közé mert nem sokáig fogja bírni ilyen állapotban! Főleg ha kóbor ebek is rátalálnak!

Üdvözlettel .: F.B.

Állatorvos válaszol:

Olvasónk válasza:

Az évek elszállnak, mint a madár. Ez minden bizonnyal úgy is van, de én nem érzem úgy. Én nem érzem magam annyinak, amennyit a gyertyák mutatnak. 22 évesnek érzem magam azóta is, amióta akkor történt velem biztos valami, így a nevelt fiammal, Zolikával vagyok most egyidős. Másik két fiammal már voltam korábban. Az ember lelke nem öregszik, fiatal madarad, de úgy is érzi magát.  Ezt magyaráztam Kiss Balázsnak, aki most 20 éves, és nekem szintén olyan, mint a fiam: hogy én fizikailag is ugyan olyannak érzem magam, mint 30 éve. Amikor sérült kacsát akartunk fogni Tatán, és futni kellet, ugrani, vetődni, nem éreztem, hogy nem tudnám megcsinálni.

A munkában nem fáradok el. A madarazásban és a doktorkodásban nem tudok. Mert a madárdoktorkodás nem munka, hanem hivatás. Ezt csinálni kell, mert nem tudom nem csinálni. Ha nem csinálom, meghal a madár… De ez egyben érdekes, szórakoztató, akár pihentető, olyan, mint a horgászat. Nem baj, ha Húsvét vasárnap csöng a telefon, és tanácsot kér valaki, vagy madarat hoz. Ha kell, leteszem a kanalat ebéd közben és megyek műteni. És ha 18 műtét volt egy nap – mert volt olyan is – az sem volt túl sok. És éjjel kettőkor is felveszem a telefont és elbeszélgetek a kétségbeesett madármentővel. És megpróbálom megnyugtatni a “síró” bagolyfiókáért aggódó telefonálót hogy nem, veszett el a kisbagoly, sem a szülei, csak ő így kér enni, és a szülei a hangja után találják meg a fákon, vagy akár a bokrok alatt. És nem kell összeszedni a feketerigó fiókákat, akkor sem, ha macskák vannak arra. Macskák bárhol lehetnek, és tényleg megfogják a kisrigókat is néha. De ha kivonjuk a forgalomból a kisrigót, és ha emberi környezetben neveljük, majd pát hét múlva elengedjük, még jobban megfogjak a macskák, mert leszoktattuk a kötelező éberségről, amit csak a szülei tudnak neki megtanítani. De ha már itt van, mert mégis “megmentették” a szüleitől, akkor mi hogyan tanítsuk meg neki? Erre szolgál a Madárpark. Ahogyan a kisbaglyot megtanítjuk egeret vadászni, úgy a kisrigót kukacot, gilisztát keresni, és csak akkor engedjük el, amikor mindezt tudja, de tudja, azt  is, hogy félni kell a kutyától, macskától és leginkább az embertől.

            De a legtöbb madarat tényleg meg kell menteni. Az odúban, komoly fészekben élő fiókák, mint a seregélyek, cinegék, harkályok, vagy fecskék, varjak, vagy gólyák, ha nincs is bajuk, de hagyják magukat megfogni, akkor segítségre szorulnak. Ők nem fészekhagyók, és ha még nem tudnak repülni, akkor éhen halnak.  Amelyik hagyja magát megfogni, azt meg is kell fogni, mert az embertől való kötelező félelem még a súlyos sérülteknél, betegeknél is végsőkig való menekülést vált ki a vadon élő állatokból. Ha egy madár nem menekül el, akkor vagy törött a szárnya, vagy olyan súlyos beteg, hogy percei, esetleg órái vannak hátra. Őket ott, és akkor kell megfogni, ahol, és amikor meglátjuk, mert percek múlva kis erőt gyűjtve eltűnhetnek előlünk, és akkor biztosan elpusztulnak. Tehát megfogni, dobozba tenni, és kórházba szállítani. A többi a mi dolgunk. Meggyógyítjuk, kiképezzük, elvadítjuk őket. És azután elrepülnek. Erről szól Laboda Tímea végzős főiskolás diplomafilmje, melyet rólunk forgatott. Nekem tetszik. Szerintem Önöknek is. (További információ: www.madarpark.hu/elrepulnek )

Hogy ez működjön, van rá több intézmény, állatkertek, mentőhelyek, és jelenleg az országban két kórház. Ezek legtöbbje valahova tartozik: a nemzeti parkok kötelezően állami pénzből kell, hogy működtessenek mentőhelyet, az állatkertek (ha van is rá rásegítő alapítványuk) önkormányzati támogatásból és a belépőjegyekből végzik ezt az ő megfogalmazásuk szerint “nem akarom” munkát. Ami tényleg nem a fő profiljuk. A madármentés a madárkórház profilja. Ebből kettő van: az egyik kórház a mienk Hortobágyon a másik a velünk együttműködő székesfehérvári vadmadárkórház.  A munkánkat segítő hozzánk kapcsolódó mentőhelyek teszik országos körűvé a valóban hatékony madármentést. Erre viszont nincs sem állami sem önkormányzati keret. Tényleg nem kapunk egy fillér állami támogatást sem. Magunknak kell megteremteni a rávalót. Ez adományokból és főként az 1 %-os felajánlásokból működik. Ami mindig kevesebb mint amennyit el tudnánk rá költeni. Ezért kérjük az 1 %-ot! Kérjük adója 1 %-ával segítse a Madárkórház Alapítvány működését, mellyel évi 6-700 madár kórházi ellátását és rehabilitációját tudjuk megvalósítani. A rendelkező nyilatkozatot ITT tudja letölteni!

Tisztelettel és köszönettel:

Dr. Déri János

állatorvos 

Szeretettel, változatos programokkal és természetesen gyönyörű madarakkal várunk minden kedves érdeklődőt a hortobágyi Madárparkba egy izgalmas Madármajálisra!

Programok:

A hosszú hétvége minden napján:

–          12:00 – Solymászbemutató

–          15:00 – Hollóbemutató

Egész napos programok:

–          Kézműves foglalkozások gyermekeknek – gipszfigurafestés, kifestő

–          Madárfelismerés – Gyűjts össze 3 különböző, a Madárparkban elrejtett madaras képet, majd recepciónkon mondd meg milyen fajt ábrázolnak, és nyerj!

–          Fotózkodás madarakkal

Május 1.-én ezen felül:

–          11:00 – Lufiverés cukorkáért – Szerezd meg a lufikba rejtett cukorkákat!

–          13:00 – Májusfamászás

Jó szórakozást kívánunk!

Megközelíthetőség:

4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. (A Vásártér mellett)

GPS koordináták: 47°34’52,04 N; 21°09’09,73 E

Nagyobb térképre váltás

A szürke légykapó (Muscicapa striata) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez és a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó faj.

Hossza 14-15 centiméter, szárnyfesztávolsága 23-26 centiméter, testtömege 14-20 gramm. A hím és nőstény tollazata egyformán foltozott. Hátoldala sötétszürke, a tollak szára fekete. Fejteteje hasonló, kissé világosabb foltokkal; minden toll fehérrel vagy sötétszürkével van szegélyezve, mi által a fejen gyönge foltrajzolat keletkezik. Hasoldala szennyesfehér, a mell oldalán rozsdássárga árnyalattal. A torok oldala és a mell elmosódott sötétszürke hosszfoltokkal rajzolt. A szárnyfedőtollak világosszürke végszegélyei a szárnyon két keskeny csíkot alkotnak. Szeme barna, csőre és lába fekete. Csőrük mérsékelten hosszú, a felsőkáva orma erősen összenyomott, a csőrtő sörtékkel fedett.

Neve beszédes, életmódját jól jellemzi. A levegőben repülő rovarokra, kétszárnyúakra, szúnyogokra, darazsakra, apró bogarakra vadászik. Leshelyéről gyors libbenéssel vág a repülő rovarokra, majd visszaszáll pihenőhelyére.

Hangja vékony, kissé érdes „szi-szi”. Éneke gyorsan hangzó, magas „szip-szip-szii-szitti-sziszi”.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Európában és Ázsia nyugati részén honos. Hosszútávú vonuló, telelni Afrikába és Ázsia déli részére vonul. Áprilistól októberig tartózkodik Magyarországon, rendszeres fészkelő. Leginkább a nyílt fenyvesek, illetve ritkás erdők, parkok és emberi települések lakója.

A hímek többnyire néhány nappal a tojók előtt érkeznek, de előfordul, hogy a pár egyszerre jelenik meg a költőhelyen. Ha tojó érkezik a revírbe, a hím hangosan énekelve és fáról fára szállva mutatja a fészekhelyeket. Minden egyes kiválasztott helyre leszáll és halkan énekelve hívja a tojót, amely végül kiválasztja a számára megfelelőt. A hím a fészeképítés után már alig vagy egyáltalán nem énekel. Üregekbe, korhadt fák odvaiba készíti fészkét, melyet fűszálakkal, mohával és pókhálóval bélel ki. Évente egy-két alkalommal költ. Fészekalja 3-6 tojásból áll. A tojó a fiókákat 11-13 nap alatt kelti ki. Kezdetben főként a hím etet, mikor a fiókákat már kevésbé kell melegíteni, mindketten vadászni járnak. A fiatalok kéthetes korukban hagyják el a fészket.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50.000,- forint.

A Szent György napi látványos és vidám programok a pásztoréletet mutatják be. ” Mert tavasszal kihajtáskor, Minden ember lehet pásztor”

A jószágok kora tavasztól – Szent György napjától – a legelőket járják. A pásztor felelősséggel tartozik a rábízott állatokért, ezért a gazdával közösen megszámolt jószágok számát fába rótták, a rovásfa egyik fele a pásztornál, a másik a gazdánál maradt. Ezt a hagyományt ápolják Szent György hetének szombatján Hortobágy vásárterén, ahol télbúcsúztatásra és a tavasz köszöntésére az öreg pásztorok és a kisbojtárok pásztortüzet gyújtanak.

A vásár és az ünnep alatt szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, pihenni és felfrissülni vágyót a Madárparkba!

Programjaink:

12:00 – Solymászbemutató

14:00 – Hollóbemutató

Egész napos: „Fotózkodj madarainkkal!”

Jó szórakozást kívánunk!

Megközelíthetőség:

4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. (A Vásártér mellett)

GPS koordináták: 47°34’52,04 N; 21°09’09,73 E

Nagyobb térképre váltás