Karácsonyi üzenet

 
 
 

Ismét itt a karácsony. S, mint az illendő ünnepi ruhát öltünk, ünnepi ételeket sütünk- főzünk, ünnepi fát díszítünk, ajándékokat halmozunk fel. És nagy- nagy ünnepélyességgel szeretünk. Mert , hát ez a szeretet ünnepe. S, akit szeretünk azt nem átöleljük, ugyan már! Veszünk neki! Okosabbnál okosabb telefont, hűtőt, sütőt, zsenimixert, intelligens fúrót, millió részes legót. És már kész is a boldog karácsony, mindenki megkapja amit akar, aztán egy évig csend legyen, éldegéljünk csak egymás mellett. Nem igaz? Csak én nem tudom, mi ez? Ezt miért is hívják karácsonynak? Valahogy nem erre emlékszem. Kisgyerekként mindig vártam. Kucorogtunk hárman, öcsivel és unokatesónkkal a kályha mellett, Papi csak mesélt , mesélt és megérkezett a Jézuska, tudniillik ő hozta a fát. Kicsit nagyobb fejjel persze már tudtuk, hogy Anya az,  mivelhogy anya volt a minden. Jézuska, Mikulás, Húsvéti nyuszi, meg még az apánk is egyben. Na meg varázsló is volt, a „nincs itthon semmi”- ből ebédet főzött. Ez a jó szokása még most is megvan. És szép volt így a karácsony, egy kis apróság, karácsonyfa, vacsora. Nem, nem lazac, vagy pulyka. Nálunk pizza volt. Anya csinálta a tésztát, és mindenki választott feltétet, ki milyet szeret. Annál finomabb nem is volt még semmi. Nekünk ez volt a szeretet ünnepe. Aztán felnőttem, és most már tudom, hogy anya egész évben dolgozott és spórolt, hogy legyen legalább egy új pulcsink karácsonyra. Tudom, azért volt házi pizza, mert másra tényleg nem futotta. És tudom, hogy a szíve szakadt meg minden egyes ünnepkor, mert az egész világot megvette volna nekünk, ha teheti. De nem tehette, ezért  Ő mindent adott. Mosolyt, gondoskodást, odafigyelést, szeretetet, örömet. Mindent, amije volt. És most, ha 5 hónapos kislányomra nézek, már tudom, hogy én is meg tudok adni neki mindent karácsonyra. Mindent amim van, amit én is kaptam.

Kedves Olvasó! Önnek is azt kívánom, kapjon meg mindent a szeretet ünnepén, és kérem adjon is belőle tovább. Had jusson Mindenkinek!

Németh Mónika

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Lájkolj a madarakért!

  • Most Rajtad a sor! Egy like-al 7,5 milliót nyerhetsz kedvenc szárnyasaidnak! Nagylelkű felajánlás részesei lehetünk [...]
  • Daruvonulás - 2023

  • A hortobágyi puszta csodával felérő őszi látványossága a Daruvonulás. Október elejétől november közepéig itt pihenn[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Sasengedés

  • A sas a madármentés csúcsa. Nagy, szép, és ritka. Elengedése kiváltság, különleges, ritka, megtisztelő lehetőség. Nem m[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]