Madzagba akadt hattyú a Keleti-főcsatornán

 
 
 

Mindössze annyi dolgunk volt, hogy befogjunk egy hattyút a Keleti-főcsatornán, nem sikerült egy hét alatt sem, de nem baj. Egy bálamadzagba akadt egy bütykös hattyú valahol, majd először a csatorna hajdúszoboszlói, majd nagyhegyesi szakaszáról jelentették be. A 8-10 példányból álló telelő állományban volt a bálamadzagos madár. Szemrevételezéskor jól látszott, hogy a testén található a madzag, ami akár orvvadászatból származó hurok is lehetett. A gyűrűzésnél megszokott módon, kenyérrel etetve próbáltuk olyan közel csalogatni a madarat, ahonnan már kézzel vagy egy kampóval el tudjuk kapni. Nem egy hattyút a csapatból kézzel meg tudtunk volna fogni, kézből elvették a száraz kenyeret, de ez az egy nem jött közelebb soha. Több mint egy hétig próbáltuk becserkészni és ez alatt természetesen figyeltük is az állapotát, ami végig kiváló volt, hála a több kiló kenyérnek és kukoricának is. Közben szem elé került egy a Velencei tavon gyűrűzött példány is, illetve a csapathoz engedtünk egy Tiszafüreden befogott példányt is. Nem feladtuk a madár befogását, csak szerencsére okafogyottá vált, mert időközben sikerült neki lerágnia a madzagot, vagy beakadhatott valahová és leszakította magáról. A lényeg, hogy madár megszabadult a veszélyes toldaléktól.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Madárinfluenza veszély - 2023

  • Mint rendesen, Karácsony és Újév között mindig jön a madárinfluenza. Most is így volt, és még mindig tart. Már nem kell[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Madárinfluenza veszély - 2023

  • Mint rendesen, Karácsony és Újév között mindig jön a madárinfluenza. Most is így volt, és még mindig tart. Már nem kell[...]
  • Szívünk melegével

  • „Oda kinn, ide benn,Vihar most már ne legyen,Tudod, megpróbálnánk,Milyen volna könnyebben” Kedves olvasóink, támogat[...]
  • Levél Bogyóhoz

  • Drága Bogyó! Pici korom óta imádom a madarakat. A ragadozók közül az egerészölyvek és a sasok állnak a szívemhez a l[...]
  • Negró köszöntője

  • Khm, Khmm, Negro, Negro…Szevasz Negro…Jön a Télapó…Hohohó! Ragyogó,Hull a hó, jaj de jó…Itt jár a Mikulás is,A gyereke[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]