Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Bogyó 2 nevű rétisasunk 2011. nyarán érkezett hozzánk Egyekről, ahol a faluközpontban egy háztetőn üldögélt. Ez merőben ritka egy rétisastól, mely azért fokozottan védett, veszélyeztetett faj, mert kevés van belőle. Márpedig azért van belőle kevés, mert nem tud úgy alkalmazkodni a megváltozott környezethez, mint pl, az egerészölyvek,  melyek az út mentén üldögélnek, mezőgazdasági területeken a traktor mögött vadásznak, elfogadják az ember jelenlétét, és nem bánják, ha a fészkük alatt traktoroznak. A rétisas az nem. Ha háborgatják az élőhelyét, akkor elvándorol. Járhatatlan ártéri erdők mélyén fészkel, és ha a fészek alatt, vagy annak 300 m-es körzetében emberi mozgást, mezőgazdasági munkát észlel, otthagyja a tojásait és inkább kihal, de nem viseli el a zaklatást. A fészekből éppen kirepült fiatal rétisasok, bár tapasztalatlanok, de az emberi környezettől ők is távol tarják magukat. Bogyó 2 nem volt ilyen, és meg is volt rá az oka. Súlyos mérgezést szenvedett, nem volt tudatánál, és zavart viselkedése miatt keveredett a házak közé. Amire kiértünk, már nem a tetőn ült, hanem az udvaron fekve hagyta magát megfogni. Lába görcsben volt, remegett, és hányt. Ilyen tüneteket a karbofurán okoz, melyet ragadozók szándékos mérgezésére használnak. 2008-óta kivonták a forgalomból, de a mai napig találkozunk vele, mert az illegális mérgezésre felkészült gazembereknek vannak még készleteik. A Madárkórház műtőasztalán már a szemét is lecsukta, nem mozdult, már a mérgezés végstádiumában, a petyhüdt bénulás szakaszában volt, de a szíve még dobogott. Egyre lassabban. Másodpercei voltak hátra. Az ellenszert, az atropin injekciót vénába kapta, az infúziót a lábszárcsontja velőüregébe. Sokat és lassan. Ott nagyon jó a vérellátás, mintha vénába kapná, de ha megmozdul, nem megy mellé a gyógyszer, nem pukkad ki a véna, és nagy mennyiséget lassan, és biztonságosan lehet bejuttatni.

Ahogy az infúzió lassan lecsorgott, úgy tért vissza belé az élet. Kinyitotta szemét, magához tért, de hagyta a beavatkozást, mintha tudná, hogy most segítenek neki. Tudta is. Az állatok, ha nagy bajban vannak, elfogadják az emberi segítséget, még a rétisasok is. Amikor már talpra állt, akkor is szelíd maradt, hagyta magát megfogni, etetni. Már volt egy ilyen sasunk: Bogyó, akiről korábbi számainkban bőven olvashattak. Ő ugyanígy került be és szelíd maradt. Elvadítása egy évet vett igénybe, és amikor elengedése után másodjára is ugyan azzal a méreggel találkozott, kereste, és elfogadta az emberi segítséget. Most párjával, a műlábas Lucával együtt második fészkelési kísérletük előtt állnak a nagyröpdében. Bogyó 2-t azért Bogyóról neveztük el, mert teljesen hasonlóan viselkedett, ugyanúgy került be, és ugyanúgy megszelídült. Ebben, mint Bogyó esetében is, akkori solymász munkatársunknak, a nagy “madársuttogónak” néhai Tóth Jánosnak is volt azért szerepe 🙂

Bogyó 2 felépült és évekig szárnyalt a röpdében. Nem engedtük el, mert nem akartuk, hogy úgy járjon, mint Bogyó. Akit mindenre megtanítottunk, hogy zsákmányt szerezzen, halat fogjon, azt meg is tudja tartani, el is tudja venni másoktól, meg tudja védeni területét, fészkét, párját és fiókáit a betolakodóktól, hogy féljen az áramtól, ne szálljon villanyoszlopra, kerüle el a légvezetéket, és legjobban az embert, csak arra nem tudtuk megtanítani, hogy ne egyen mérgezett csalétket, sem mérgezett zsákmányt ne fogyasszon. Neki szerencséje volt, nálunk kétszer született újra, de nem biztos, hogy harmadjára is lesz ekkora szerencséje, ezért inkább itt tartottuk, amíg ivarérett nem lett. Addig ugyanis a vad sasok kóborolnak, nagy területet bejárnak, mint a keselyűk, és bajba kerülhetnek. Ezért a horvátországi Cres szigeten, ahol a fakó keselyű mentőhelyen járva megtudtuk, a mentett fiatal keselyűket nem engedik szabadon, csak 3-4 éves korukban, amikor már nem kóborolnak, hanem területet választanak és fészket építenek, és ott nagyobb biztonságban vannak. Bogyóékkal is így gondoltuk, hogy majd, ha fehér lesz a farka, mely az ivarérett kor jele, akkor a Nemzeti Park közepén elengedjük egy műfészek közelében, ahol biztosan nem mérgeznek. Bogyó az idősebb, és ha beválik a módszer, következő évben Bogyó 2-t is hasonló módon engedjük majd el. Ez volt a terv, de Bogyó Lucával tavaly párba állt, és nem akartuk elszakítani őket egymástól, mert Luca a műlábbal nem engedhető el.

Bogyó 2 már fehér farkú. Jól repül, de tavaly nyáron leesett a lábáról. Egyre nehezebben landolt a faágakon, végül leesett, és szívesebben feküdt, mint üldögélt. Ha közelítettünk, elrugaszkodott és repült, mert ő is elvadult, de láthatóan egyre gyengébb volt a lába. Befogtuk, és a nagyröpdében egy elkülönített helyen tartottuk egészen az őszi esőkig. Most egy bealmozott kórteremben fekszik. Valamiért nem áll lábra, melyet anatómiai elváltozások nem indokolnak. Nincs semmi baja a lábának és mégsem használja. Vizsgáltuk, röntgeneztük, konzultáltunk más szakemberekkel, köztük ragadozók gyógyításában nagy tapasztalattal rendelkező Dr. Molnár László szlovákiai állatorvos kollégánkkal, humán reumatológus és ortopéd szakorvossal, kezeltük mindennel, de nem javul. Felfekvéseit sikerül megelőzni, de vergődésében a karmaival kétszer is kiszakította begyét, amit műteni kellett. A varratszedésig stresszlabdát rögzítettünk a markába, hogy ne tegyen kárt magában. Naponta masszírozzuk. Lábát sínbe téve, és magát széna alomba ágyazva próbáljuk normális testhelyzethez szokatni, most gyógytornával próbálkozunk. Időnként javul valamelyest. CT és MR vizsgálatra készülünk vele, melyre már állatoknak is van lehetősége hazánkban. Reméljük sikerül…

Dr. Déri János

Az Agria Padló Kft. jóvoltából új műgyanta padlózatot kapnak a kórtermek és a folyosó. Az elhasználódott padozat takarítása és főleg fertőtlenítése már nehéz feladatot jelentett a kórház dolgozóinak és önkénteseinek, ezért pont jókor jött ez a felajánlás. A kórtermeket két ütemben újítják fel a cég munkatársai, ám így is komoly logisztikai teljesítmény volt a tartósan sérült és kezelés alatt álló, vagy épp átteleltetés alatt itt lévő madarak ideiglenes elhelyezése. Kicsit újra átélhetjük a Madárkórház induláskori állapotát, amikor még a fürdőszobában is madarak voltak. Szerencsére most csak pár napról van szó, utána minden madár visszakerül a régi helyére. Kapva az alkalmon, ha már le kellett üríteni a kórtermeket, a radiátorok, párkányok festését, karbantartását is elvégezzük. A továbbiakban pedig a nyílászárók cseréje, felújítása is megtörténik. Terveink szerint tavasztól a kórtermek is jobban fognak hasonlítani egy organikus környezethez, mint egy intenzív osztályhoz.

Ez úton is szeretnénk megköszönni az Agria Padló Kft nagylelkű felajánlását és áldozatos munkáját!

Mindössze annyi dolgunk volt, hogy befogjunk egy hattyút a Keleti-főcsatornán, nem sikerült egy hét alatt sem, de nem baj. Egy bálamadzagba akadt egy bütykös hattyú valahol, majd először a csatorna hajdúszoboszlói, majd nagyhegyesi szakaszáról jelentették be. A 8-10 példányból álló telelő állományban volt a bálamadzagos madár. Szemrevételezéskor jól látszott, hogy a testén található a madzag, ami akár orvvadászatból származó hurok is lehetett. A gyűrűzésnél megszokott módon, kenyérrel etetve próbáltuk olyan közel csalogatni a madarat, ahonnan már kézzel vagy egy kampóval el tudjuk kapni. Nem egy hattyút a csapatból kézzel meg tudtunk volna fogni, kézből elvették a száraz kenyeret, de ez az egy nem jött közelebb soha. Több mint egy hétig próbáltuk becserkészni és ez alatt természetesen figyeltük is az állapotát, ami végig kiváló volt, hála a több kiló kenyérnek és kukoricának is. Közben szem elé került egy a Velencei tavon gyűrűzött példány is, illetve a csapathoz engedtünk egy Tiszafüreden befogott példányt is. Nem feladtuk a madár befogását, csak szerencsére okafogyottá vált, mert időközben sikerült neki lerágnia a madzagot, vagy beakadhatott valahová és leszakította magáról. A lényeg, hogy madár megszabadult a veszélyes toldaléktól.

Szeretettel köszöntjük minden kedves olvasónkat, régi és leendő támogatónkat, 1 %-ot felajánlókat, segítőinket, madarat bejelentőket, madarat mentőket, és örökbe fogadókat, látogatóinkat, régi és leendő önkénteseinket, régi és új munkatársainkat, együttműködő partnereinket, más társszervezetek munkatársait, segítőit, támogatóit, honlapunk olvasóit és facebook oldalunk követőit, és minden régi, új és leendő állat- és madárbarátot. Kívánunk mindannyiunknak egészséget, boldogságot, anyagi és lelki gazdagságot, emberi kapcsolataikban, családjukban, gyermekeikben sok örömöt, sok boldog állatot, sok boldog éneklő és magasan szálló madarat, napsütést, és jó időt, jó szelet, és jó szerencsét és Isten áldását a 2017. Új Évre!

Új évet kezdünk. Minden új lesz. Új koncepció, új kuratórium, új dolgozók, új önkéntesek, a szezonra felújított kórház, berendezés, új labor, hűtőkamra, sasröptető, kutya futtató, a madárparkban új pallóút, felújított játszótér, új virágoskert, felújított szállásépület, új kemence és szabad téri főzőhely, madármentő táborok, továbbképzési rendszer, és reméljük, hogy új állatorvosok is lesznek.

Ezek az új terveink, melyekről már nem annyira új igazgató helyettesünk, Konyhás István korábbi írásaival összhangban lépésről lépésre számol be. Ebben a lapszámunkban a kórház padló és falburkolatának felújításáról, a műtő berendezéséről, és a hűtőkamráról, és az önkéntes rendszerünk átdolgozásáról ír. További lapszámainkban a soron következő, aktuális eseményekről tájékoztatja kedves olvasóinkat.

Az új dolgok mellett a madarak és a problémák a régiek. Az emberi civilizáció okozta balesetek, az áramütés, a mérgezések jelen vannak, és továbbra is adnak munkát mindannyiunknak. De itt is van új: megjelent a madárinfluenza is, mely úgy tűnik, végigsöpör Európán. Az országot és a megyét elérte, de kórházat elkerülte, és bízunk, benne, hogy az újonnan beérkező betegek elkülönítésével és a hamarosan elkészülő vakcina megelőző alkalmazásával megakadályozhatjuk a bent ápolt, mintegy 300 madár megbetegedését. Továbbra is fogadjuk a betegeket, de az óvintézkedések a költségeket növelik. Ehhez továbbra is várjuk a támogatásaikat és az 1%-ot!

Máshol is újítanak, nem biztos, hogy számunkra kedvezően. A Fressnapf új vezetője még tavaly olyan rendelkezést hozott, hogy a Pusztadoktor Magazint, melyet már 10 éve, mint támogatónk valamennyi áruházukban elhelyezték, és ahonnan olvasóink jelentős része is hozzájut, a továbbiakban nem fogadják, mert csak saját reklámkiadványaikat kívánják terjeszteni. A vezető meggyőzéséhez szívesen vennénk támogatóink csatlakozását a facebook oldalunkon indított aláírásgyűjtéshez. Ha nem sikerül meggyőznünk az együttműködés folytatásáról, a Tesco és Metró áruházakban próbáljuk meg az újság és már jelen lapszám terjesztését is. Itt is megújulunk.

Tisztelettel és köszönettel:

Dr. Déri János és a Madárkórház Csapata

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek a hattyú szó hallatán Csajkovszkij első balettja villan az eszébe, A hattyúk tava. Azt írják, ez a legtöbbet színpadra állított és legismertebb balett, így e testes, ám kecses madár a sas, veréb, vadkacsa verhetetlenül közismert hármasa mellett vélhetően sokak madár szótárában szerepel. A bütykös hattyú költ is nálunk rendszeresen az ország különböző részein, de télen is sokat látni őket, az emberhez könnyen hozzászokik, sokfelé kenyérrel etetik, gyűrűzéskor vagy baj esetén is közelebb lehet csalogatni őket. Azt a hattyút, amit a Madárkórház Alapítvány munkatársai menekítettek ki a Tisza-tóból január elején viszont nem kellett csalogatni, szegény oda volt fagyva a tó jegéhez. Ahogy rutinos madarászok mondják, ez a madár elég balfék tud lenni, gyakran megtéveszti a nedves útfelület is, a csillogást vízfelületnek nézi, és ott landol, felszállni viszont már nem tud róla. Ahhoz hiányzik a víz taposásakor és nekifutáskor keletkező felhajtóerő, ami a hosszú nyakat és a nagy testet képes a levegőbe emelni. Ez a madár azonban nem jutott el idáig, a nedves tollak odafagytak a tóhoz, az ilyen szorítás pedig könnyen a madár halálához vezethet. Ha nem is fagy meg és pusztul éhen, ragadozók, rókák vagy akár kóbor kutyák is okozhatják pusztulását. Telefonon értesítettek bennünket január első napjaiban erről segítséget kérve a madár számára és kis mentőcsapatunk gyorsan összeállt. Beülő, palló, aláöltözet. Ekkor még egyikük sem tudta, hogy a kalandnak ígérkező akció a több évtizede nálunk önkénteskedő Szűcs Edit számára a vártnál maradandóbb élményé válik. A vékony jég Tikos Gergő, a Madárkórház dolgozója alatt berepedt kicsit, Konyhás István is túl nehéz volt ahhoz, hogy megkockáztassa a bejutást, ráadásul neki fontos szerep jutott a biztosításban, így a legkisebb, legkönnyebb mentőalakulat tag, Edit ment a madárért, a fiúk együtt húzták ki őket.

Később egy másik hattyú, amelyik valószínűleg később került oda, vagy jobb kondícióban volt, kiszabadult és el tudott repülni, neki nem volt szüksége mentésre. Ennek a madárnak viszont igen, nagyon legyengülve találtak rá. Ha nincs az a betelefonáló, nem jut el hozzánk az információ, ha dolgozóink nem mennek el érte, nem érte volna meg a következő órákat sem. De hosszan lehetne sorolni, hány madár menekül meg így, emberi segítséggel. Országszerte több tucat önkéntesünkhöz tudjuk irányítani a segítséget kérőket, akiknek egy része a nálunk szerzett tapasztalatok alapján legalább azt meg tudja állapítani, mi a baj, sőt kisebb sérüléseket kezel is sürgősségi ellátásként, vagy legalább segíteni tud a madár Hortobágyra való eljuttatásában. Több tucat madár sorsa múlik ezen, ami hallva a híreket a fagy elől megmenekülő emberekről, felvetheti a kérdést. Miért madarakat mentünk, és nem embereket. A válasz nagyon egyszerű. Mert nekünk az a dolgunk. Erre szegődtünk vagy szerződtünk, nem is tehetünk másként. Most sem, télen. Ezért kereshetnek önök is bennünket, ha sérült madarat találnak. És ehhez kérjük önöktől továbbra is nagylelkű támogatásukat, adományaikat, és nem utolsósorban a figyelmüket. Néhány madár számára csupán ennyi is elég, ha bajba kerül.

Veres Hajnalka

A tél a kertekbe egy másik világot varázsol. Ilyenkor más arcát mutatja meg a természet. Télen a hólepte kert látványa lenyűgöző. Kora reggel igazán különleges látványt tud nyújtani, amikor még dér és jég borítja a növényeket. Élvezzük ki a tél csodáit is. Sétáljunk ki kertünkbe és készítsünk fotókat a bokrokról, fákról, madarakról, vagyis magáról az alvó természetről. Ezt a legkönnyebben a saját madáretetőnk környékén tudjuk megtenni. Nem csak a természet, a háziak is igyekeznek szebbé, színesebbé tenni a látványt, így az ünnepekben új lakók költözhetnek a fák, bokrok tövébe. Ehhez az interneten nagyon sokféle dekorációs ötletet, madáretető elkészítési módot lehet találni, amik nem csak hasznosak, de a kert díszei is lehetnek. Ezek közül válogattunk össze Önöknek néhány környezetbarát tippet.

A következő etetőhöz, nem kell más, mint egy narancs, valamint magok. A narancsot vágjuk ketté, a gyümölcshúst kaparjuk ki és fonál segítségével akasszuk fel, mint egy kis mécsestartót, és töltsük meg minden jóval. A narancs héja tartós, a színe pedig felüdülés a kopár, fakó tájban. Bármilyen madáretetőt is készítünk kerti madarainknak, nem az etetőnk anyaga, vagy külleme a fontos, hanem az, hogy odafigyeljünk és felelősséget vállaljunk értük. Ha már odaszoktatjuk kertünkbe a madarakat, bizony gondoskodnunk kell róluk egész télen. Minden nap ellenőrizzük az etetőink tartalmát, és ha megcsappan a készlet, töltsük fel azokat rendszeresen!

Állati faggyúval összetapaszthatunk olajos magvakat, ezzel a madarak számára egész télen terített asztalt biztosíthatunk. Ehhez az etetőhöz nem kell más, mindössze néhány toboz, egy kevés állati faggyú, madáreledel és zsinór, hogy el tudjuk készíteni.  A tobozra kössük rá a madzagot, kenjük be jó alaposan faggyúval (ha nincs otthon, az sem baj, mert használhatunk helyette akár zsírt is – de csak ha már tartós fagyok vannak, mert a zsír hamar olvad), – majd hempergessük meg a magokban.

Gál Renáta

A hétvégén érkezett hozzánk legyengülve ez a fiatal Kis kárókatona. Közeli rokonától, a Nagy kárókatonától testmérete különbözteti meg, ami mindössze 45-55 cm testhosszt jelent. További különbség, hogy vonuló, telelni délebbre húzódik. Jóval ritkább is. Szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, Európában sebezhető fajként tartják nyilván. Magyarországon eszmei értéke 100 000 Ft.

Jobban lett, jégre tettük a kis kárókatonát.

Azért a jégre, mert a Hortobágy folyó ezen szakasza ember számára eléggé veszélyes télvíz idején, viszont annál jobb a madaraknak. A település déli részén található egy artézi kút, amiből a meleg víz belefolyik a folyóba, így a szóban forgó szakaszon, nem fagy be. Ez pedig jó telelőhely a vízimadaraknak. Ezért csak a part mentén található kisebb jégfoltokig szabad merészkedni. A kis kárókatona fokozottan védett madár. A legkisebb Európában is előforduló kormoránfaj, körülbelül fele akkora, mint a kárókatona. Csőre arányaikhoz viszonyítva rövidebb, mint nagyobb testű rokonáé. Rendszeres fészkelő 1991 óta, elsősorban a Hortobágyon. Az ezt megelőző évtizedekből alig van költési adata, sőt kóborlóként is kifejezetten ritka volt. Víz alá bukva keresi a 10-15 centiméteres nagyságú halakat, de elfogyasztja a vízirovarokat, kis rákokat és piócákat is. Vonuló faj, ilyenkor már nem kellene itt lennie, tavasszal márciusban érkeznek meg. Hazai költőállománya ezer pár körülire tehető. Ezt a példányt a madárkórház munkatársai fogták be, legyengülten az Árkus folyón. Tollaira sok víz ráfagyott, vélhetően ezért gyengült le. Elengedése után előbb egy fára szállt fel, ez is jól mutatta, hogy a kondíciója megfelelő a szabadon engedésre, kis idő múlva már a folyó gőzölgő vize melletti jégfoltra ereszkedett és a vizet kémlelte.

Nagyon sok látogató kérdezte már, valamint küldött részünkre aggódó levelet azzal kapcsolatban, hogy télen miért nem visszük be a gólyákat zárt, meleg helyre. Bejelentéseket is rendszeresen kapunk villanyoszlopon, fészekben álldogáló gólyákról.  Amíg egy madár egészséges, addig nem kell befogni, nem kell feltétlenül megmenteni. A következő cikket az ő kételyeik eloszlatásáért közöljük.

A költöző madarak nagy része nem azért megy Afrikába télen, mert nálunk a hidegben fáznak. A vonulás oka nem közvetlenül a „hidegben” keresendő, ez csak a közvetett ok. A valódi problémát a madarak számára az jelenti, hogy mivel télen hideg van és a fagyok is gyakoriak, így a táplálékuk eltűnik, és nem lesz mit enniük a madaraknak. Tehát az esetek többségében a madarak táplálékhiány miatt vonulnak el melegebb földrészekre, ahol a kedvezőbb klíma miatt megtalálhatóak a rovarok, kétéltűek, hüllők és egyéb táplálékok. Ha egy madár elegendő élelmet talál folyamatosan idehaza, akkor nem szükséges elköltöznie. Ugyanis a testét borító tollak nagyon jól szigetelnek, így alapvetően nem fáznak a téli időszakban.

Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhattunk télen fehér gólyákkal hazánkban. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy nem a hideg, hanem az esetleges táplálékhiány miatt költöznek télen melegebb vidékekre. A gólyák nyáron elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit megesznek, amit le tudnak nyelni: békákat, gyíkokat, kisebb rágcsálókat, kígyókat, halakat is megfognak. Mivel a fő táplálékbázisukat jelentő rovarok télen nem hozzáférhetőek, így a faj alapvetően vonulni kényszerül. A télen itt maradt gólyák a fentebb már említett rendkívül gazdag tápláléklistájuknak köszönhetően viszont képesek átvészelni a telet. Ilyenkor nagyon fontos táplálékukká válik az egér és a pocok, azok a kisemlősök, amelyek nem alszanak téli álmot. Éppen ezért télen a gólyák elsősorban a szántókon, tarlókon táplálkoznak. Ezen kívül, ha az idő enyhe, és a vizek nem fagynak be, akkor még halászni is tudnak, valamint nagyon sok helyen etetik őket az emberek, így a már rutinosabbak ezt is számításba veszik. Feltehetően, ha egy fehér gólya sikeresen átvészelt egy telet, akkor nagyobb valószínűséggel fog a következő évben is a maradás mellett dönteni.

A télen is hazánkban maradó fehér gólyák tehát nem reménytelenül indulnak neki ennek a zord évszaknak. Alkalmazkodóképességüknek és az emberek segítségének, illetve némi szerencsének köszönhetően reális esélyük van arra, hogy túléljék a telet. Ezért nem kell félteni a röpdénkben kint maradt gólyákat sem, hiszen őket bőségesen ellátjuk minden nap eleséggel.

Gál Renáta

Különleges szerelem van kibontakozóban a Hortobágyi Madárparkban. Egy szelíd, nevelt holló és egy vad társa talált egymásra.

Tavasz derekán engedtünk szabadon nagyröpdénkből egy felgyógyult hollót. Kiváló egészségnek örvendett, viselkedése alapján is alkalmasnak ítéltük a szabad életre. Szépen elrepült, azt gondoltuk nem látjuk már viszont. Jó utat kívántunk neki, had élje életét a természetben.

Szeptember tájékán, mikor a látogatóforgalom elcsendesült, egy-egy délután látogatást tett nálunk. Ezek szerint a környéken találta meg a helyét, nem ment el messzire. Vagy eleget vándorolt, és visszatért arra a helyre, amit már otthonának tart. Nem tudjuk. Ahogy telt az ősz, egyre többször vendégeskedett a parkban.

Most, Karácsonykor, a hollók fészkelési időszakának hajnalán fény derült számunkra, mi, vagy ki is húzta vissza szívét. Napról napra közeledett Negróhoz, majd egyre többet időzött röpdéjének tetején. Mára beteljesülni látszik a vonzalom, heves udvarlásba kezdtek.

-SzevaszNegró!

-SzevaszNegró!

Így üdvözlik már reggel egymást. Igen, a hős udvarló átvette Negró szava járását, már ketten beszélnek emberi nyelven. A vad holló ajándékokkal halmozza el szíve választottját, kavicsokat gyűjt, az ölyvkertből élelmet „lop”, fészekanyagot, puha fűcsomókat szed, majd beadogatja a lyukon.

Sajnos, a rácson keresztül szerelmük csak plátói…A röpde kerítése vasfüggönyként választja őket el egymástól.

Joggal merülhet fel a kérdés, miért nem engedjük szabadon akkor Negrót? Szívesen megtennénk, de nem lehet. Több okból sem. Korábbi cikkünkben már írtunk róla, milyen következményekkel járna. Negró nevelt madár, emberi közelséghez szokott. Nem tart az embertől, egyenesen keresi a társaságát. Ez veszélyes. Rá nézve is, az emberekre is. Revírjét őrzi, támad is ha kell. Jelenlegi helyét elfogadta, territóriumként védi. Nem mehet be akárki. Most úgy tűnik, volna olyan, akit beengedne… Udvarlója viszont a természetben nevelkedett, nem lenne helyes, ha fogságban élne. Nos, hogy vágyai milyen erősek, és mit diktálnak, csak ő tudhatja. Beteljesül valaha, valamilyen formában szerelmük? Számunkra is rejtély. Valami azt súgja, a történet még folytatódik…

Déri Balázs

Fotógaléria:

A Tv2 Tények adásából:

Szántó Johanna vagyok, 12 éves. Körülbelül 2013-óta vagyok a Madárkórház lelkes önkéntese. Első élményem a madarakkal az volt, mikor 2012-ben a Madárkórház mikulás ünnepséget tartott a gyerekek számára, természetes volt, hogy ott leszek, hiszen édesanyám a Madárkórház dolgozója 2008 óta. A mikuláson kézre vehettük az egyik dolgozó vörös vércséjét, Ginát. Eleinte nagyon féltem, hogy megcsíp, vagy rosszul tartom. De utána megbarátkoztam a madárral, aki pár perc leforgása után büszkén ült a kezemen. Ezután pedig megismerkedtem a Madárkórház akkori solymászával, Bódis Gergellyel (Bogyó), aki mái napig nagy hatással van rám, mind a való életben, mind a madarak terén. Ő vitt bele engem a solymászat gyönyöreibe, küzdelmeibe és undoraiba. Az idősebb önkénteseknek Tóth János volt a legnagyobb mester e téren, sajnos én már nem ismerhettem, de én is nagy tisztelettel nézek fel a munkásságára. Számomra viszont Bogyó lett az én Tóth Jánosom.

Sokan nem tudják, hogy a madarazás nem csak gyönyörű és fenséges, hanem rengeteg áldozattal, munkával és küzdelemmel jár. Szavakba nem önthető boldogságot és szabadságot érzek, amikor egy madárral lehetek együtt, amikor a kezemen ül és érzem, ez egy különleges kapcsolat. Minden madárral más és, más a kapcsolatom, akár csak az emberekkel, de nem felejthetem el, hogy én vagyok a madarak alatvalója és nem fordítva, én csodálom őket és nem ők engem. Küzdelemmel kapcsolatosan egyik meghatározó élményem volt, mikor mesteremmel, Bogyóval kellett megtanulnom, hogyan is kell magamat megszerettetni egy madárral, hiszen ez nem megy egyik pillanatról meg a másikra. Persze kivételek azok a madarak, akiket emberek közelében neveltek fel emberek. Sok héten keresztül jártunk ki a Madárkórház elé gyakorolni. Sokszor volt, hogy majdnem feladtam, de Bogyó és a családom tartotta bennem a lelket és kitartottam. Akkor tanultam meg leküzdeni az igazán nagy akadályokat, és tanultam meg, hogy minden akadály leküzdhető, csak erősen kell küzdeni és haladni a cél felé. Persze a küzdelmek sorozata itt nem fejeződött be és tudom, nem is fog, hiszen ettől érdekes és hívogató ez a madárvilág.

2013 nyarán volt szerencsém megismerni Cseszlai Zsombort (a fő önkéntes), aki azóta már szinte a családunk tagja. Találkozásunk szintén egy madárral fűzhető össze, mivel egy kis verebet találtunk a kertünkben, állatbarátként pedig kötelességemnek éreztem bevinni a madarat a kórházba. Mivel ez egy kései órában történt, így már a dolgozók nem voltak a Madárkórházban, így a legfőbb önkéntes fogadott és látta el a verebet.

Ezt követően kezdtem el önkénteskedni. Itt megismerkedtem jobbnál jobb lelkű emberekkel, akik ugyanúgy érdeklődnek és csodálják a madarakat, mint én. Sokáig csak mások madarán gyakorolhattam, mígnem otthon is és a Madárkórházban is lett egy komolyabb madaram. Otthon egy dolmányos varjú, akinek le voltak törve a tollai, de mára már kinőttek és azóta repül is. A kórházban pedig egy macskabagolyt vettem a gondozásomba, aki szárnysérült. A macskabaglyot 2016 nyarán Kisteleki Gergely béklyózta fel, majd miután a kezemre vettem, egyből beleszerettem és így nem tudtam elengedni. Így hát itt maradt velem a Madárkórházban és elneveztem Pitypangnak.

Az iskola miatt sajnos csak hétvégente és a szünetekben tudok több időt ott tölteni, de az az idő is mindig tartalmasan és gyorsan telik. Sosincs olyan, hogy ne lenne mit tenni. Hordozom Pitypangot, takarítom a madarak helyét es segítek a Madárkórház dolgozóinak. Gyakran járok el rendezvényekre a madarakkal, ilyen például a FeHoVa, ahol bemutatjuk a madarakat és reptetnek a solymászok. Ilyenkor minden madarakat szerető és madarakkal foglalkozó ember összegyűlik és hallgatjuk a jobbnál jobb madaras történeteket. Nagy köszönettel tartozom Dr. Déri Jánosnak amiért lehetőséget biztosít, hogy a madarakkal foglalkozhassak. Macskabagolynőnek Konyhás István, a Madárpark igazgatóhelyettese hív mostanában. Talán megtartom ezt a nevet.

    Szántó Johanna

2016. június 5-én érkezett hozzánk egy fiatal, sérült gyurgyalag. Sajnos a szárnya olyan mértékben roncsolódott, hogy műtéti beavatkozással sem lehetett rendbe hozni, így a madár röppképtelenné vált.

Először, mivel a madár nem evett magától, tömni kellett lisztkukaccal és méhekkel. A vad madaraknál gyakran előfordul, hogy a stresszesebb fajok az új környezet, a bezártság, valamint a kezelések miatt, az első időszakban nem esznek maguktól. A gyurgyalagok rendkívül stresszesek tudnak lenni fogságban. Ez a fiatal egyed viszont pár hét alatt rácáfolt erre az állításra, ugyanis nem csak magától kezdett el enni, hanem kézből is elveszi a táplálékot és még a gondozók kezére is felül. A szabadon engedhető (tehát sikeresen felépült) madarakat mindig távolság tartással etetjük, valamint csak a legszükségesebb esetben tartózkodunk a közelükben. A tartósan sérült madarakkal, viszont más a helyzet, őket megpróbáljuk valamilyen szinten megszelídíteni, hiszen úgy nekik is és nekünk is könnyebb.

Mivel egy fiatal költöző madárról van szó, az átteleltetése, csöppet sem egyszerű feladat. A gyurgyalag elsősorban repülő rovarokkal táplálkozik. Leggyakrabban hártyásszárnyúakat (darázs, méh), egyenesszárnyúakat, szitakötőket, kétszárnyúakat (bögöly, légy), futó-, kőris- és fináncbogarakat, poloskákat, lepkéket zsákmányol. Házi méhet leginkább hosszan tartó esős időszakokban fogyasztanak. Ezért, mi is megpróbáljuk minél változatosabban táplálni, hogy a gyurgyalagunk a telet sikeresen átvészelje, pl.: lisztkukaccal, tücskökkel, legyekkel, szitakötővel. Reméljük, sikerrel járunk és jövő nyáron már a kinti kalitkájában találkozhatnak ezzel a színpompás kis madárkával vendégeink.

Gál Renáta

Köszönjük! Egy rövid szócska utána egy felkiáltójellel, pedig tőmondat. Naponta elhangzik, mondjuk, ha csak megfogja valaki a bejárati ajtót, ha előre engedünk valakit a buszon, egyszóval ha előzékenyek vagyunk. Önök is előzékenyek voltak, felelősen cselekedtek, amikor úgy döntöttek, hogy adójuk egy százalékát nekünk ajánlják fel. Köszönjük! Mi sem tudunk mást mondani, de szeretnénk, ha e rövidke szó mögött éreznék, hogy többre gondolunk, mint egy rutinos udvariasságra. Amikor megérkezik az első értesítő arról, mennyi lett a felajánlások összege, egy kisgyermek izgalmával bontjuk ki a borítékot. Idén kicsit több mint 46 millió forintot szántak nekünk önök. Örülünk ennek az összegnek, mert nagy szükség van rá a madarak gyógyításához. Örülünk, mert több pénzt kaptunk, mint tavaly, vagy azelőtt, így nagy része már meg van a biztonságos működésünknek. Örülünk, mert ha jövőre is hozzá tudjuk tenni a munkánkat, ötleteinket, akkor jut majd fejlesztésre is. És örülünk, főleg azért, mert a nagyobb összeg több támogatót jelent, több olyan embert, akik úgy gondolkodnak, mint mi, akik fontosnak tartják a természeti értékeink megóvását.

Fontos szólni a köszönet mellett a felelősségről is. Saját elvárásainknak is meg kell felelni úgy, hogy a támogatóink is elégedettek legyenek velünk, ha meglátogatnak bennünket. Felelősséggel, szabályosan és a lehető leghatékonyabban kell felhasználnunk ezt a támogatást. Ebben az évben eddig 913 madarat mentettünk meg, a tartósan sérültek és kezelés alatt lévők száma pedig, eléri a 352 példányt. A kórház működtetésének csak egy részét fedezi az egy százalékos felajánlások összege, a többit nekünk kell előteremteni a belépőjegyekből és más források felkutatásával, mivel állami támogatást nem kapunk. Tehát mindenre nem jut belőle, de erős alapot ad a jövő évi építkezéshez, biztonságot és főleg lendületet a tervezéshez, a napi munkához. Bízunk benne, hogy mindezt érzik önök is, amikor azt mondjuk: Köszönjük! A Madárkórház költségének legnagyobb részét a működési költség teszi ki, a rezsi, a madarak gyógykezelése, napi gondozása.

E munka mellett kell a kórház állagát megóvni, és fejleszteni is szükséges. Az év második felében már elindultak ezek a munkálatok. Az állagmegóvás mellett új elemmel is bővültünk, a bejárat előtti parkolóban megépült a kemencénk, mely alapja és bázisa lesz jövőre a parkba látogatók fogadásának. A napokban indult el annak a hűtőkamrának a kialakítása, amit már évek óta szeretnénk megvalósítani, de csak idén nyílt rá lehetőség. Turisztikai fejlesztéseinket is szeretnénk folytatni. Ennek a munkának, tervezésnek záloga az önök felajánlása, támogatása. Mi pedig a kétkezi munkánkat, ötleteinket tesszük hozzá. Új koncepciónk szerint, amit lehet, elvégzünk mi a fejlesztések során, legyen az hídépítés, vízvezeték telepítés, amihez nem értünk, ott pedig elsősorban más civil szervezetek, vagy önkéntesek segítségét kérjük. A kemencénk is így épült, ezzel közel fél millió forintot spóroltunk, és így a hűtőkamránk bekerülési költsége is jóval a piaci ár alatt lesz. Úgy gondoljuk, ez a koncepció jó, hiszen így tudjuk a leghatékonyabban felhasználni a támogatásokat, így marad a legtöbb érték az alapítványnál, így tudunk esténkét nyugodtan lefeküdni. Azzal a tudattal, hogy nem csak felhasználjuk a támogatásukat, hanem meg is becsüljük, vigyázunk rá.