Telelő gyúrgyóka a Madárparkban

 
 
 

IMG_63232016. június 5-én érkezett hozzánk egy fiatal, sérült gyurgyalag. Sajnos a szárnya olyan mértékben roncsolódott, hogy műtéti beavatkozással sem lehetett rendbe hozni, így a madár röppképtelenné vált.

Először, mivel a madár nem evett magától, tömni kellett lisztkukaccal és méhekkel. A vad madaraknál gyakran előfordul, hogy a stresszesebb fajok az új környezet, a bezártság, valamint a kezelések miatt, az első időszakban nem esznek maguktól. A gyurgyalagok rendkívül stresszesek tudnak lenni fogságban. Ez a fiatal egyed viszont pár hét alatt rácáfolt erre az állításra, ugyanis nem csak magától kezdett el enni, hanem kézből is elveszi a táplálékot és még a gondozók kezére is felül. A szabadon engedhető (tehát sikeresen felépült) madarakat mindig távolság tartással etetjük, valamint csak a legszükségesebb esetben tartózkodunk a közelükben. A tartósan sérült madarakkal, viszont más a helyzet, őket megpróbáljuk valamilyen szinten megszelídíteni, hiszen úgy nekik is és nekünk is könnyebb.

Mivel egy fiatal költöző madárról van szó, az átteleltetése, csöppet sem egyszerű feladat. A gyurgyalag elsősorban repülő rovarokkal táplálkozik. Leggyakrabban hártyásszárnyúakat (darázs, méh), egyenesszárnyúakat, szitakötőket, kétszárnyúakat (bögöly, légy), futó-, kőris- és fináncbogarakat, poloskákat, lepkéket zsákmányol. Házi méhet leginkább hosszan tartó esős időszakokban fogyasztanak. Ezért, mi is megpróbáljuk minél változatosabban táplálni, hogy a gyurgyalagunk a telet sikeresen átvészelje, pl.: lisztkukaccal, tücskökkel, legyekkel, szitakötővel. Reméljük, sikerrel járunk és jövő nyáron már a kinti kalitkájában találkozhatnak ezzel a színpompás kis madárkával vendégeink.

Gál Renáta

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]