Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

    Ahogy korábbi számunkban előre jeleztük, az utolsó lehetőséget megadva minden gyógyult páciensnek augusztus 18-19-20-án elengedtük az utolsó gyógyult gólyákat is. Többségük azonnal elszállt, egy részük itt volt pár napig, volt, amelyiket mindhárom nap elengedtük, de vissza kellett fogni, mert nem volt még teljesen felkészülve. 67 elengedett közül 20-at fogtunk be és tartottunk vissza, mert amelyik hagyja magát megfogni, azt meg is kell fogni. Jobb, ha mi fogjuk meg, mint az afrikai bennszülöttek. Tavaszig gyakorolhatnak, vadulhatnak a nagyröpdében. Elengedtük a gyógyult  ölyveket is, a kézzel nevelt és egérre bevadásztatott barna rétihéjákat, és az állatkertek éjszakáján a kuvikokat, a macskabaglyokat, még a tavalyról itt maradt erdei fülesbaglyokat is. Az összes fecskét, és sok gyógyult galambot, varjat. Maradt még két repülős, áramütésből felgyógyult vörös vércse, és egy szárnytörésből felépült kabasólyom, melyek rehabilitációja még tart, de az október 20-23 közötti ünnepi hangulatban a maradék ölyvekkel együtt őket is elengedjük az amnesztia jegyében. Nem az a fontos, hogy 23-án legyen, hanem az, hogy jó legyen az idő, hiszen a kabasólyom vonuló, és utol kell érnie az egy-két hete már elindult, a fecskéket követő fajtársait.
Akik még tovább szenvedik el vendégszeretünket, róluk már írtunk: a talpfekélyből végre kigyógyult pusztai ölyv (a képen), a hónapokon át több műtéten és napi átkötözésen átesett, szintén egy éve fizioterápián lévő, felkartörésből gyógyult kígyászölyv, a tavasszal bekerült, felkartörésből lábadozó lőtt parlagi sas, három láb- és szárnyműtött fekete gólya, valamint a 20 visszatartott fehér gólya mellett, akikről nem referáltunk: több egerészölyv, karvaly, varjú, sirály, vadkacsa, és további galambok, varjak és két sarlós fecske közül tavasszal engedjük szabadon azokat, melyek alkalmasak lesznek a szabad életre.

Dr. Déri János

Macedóniából, Olaszországból és Romániából érkezett az a 13 önkéntes, akik szeptemberben egy teljes hónapon keresztül ismerkedtek a madármentéssel, és segítették munkánkat. A csapat egy része a reggeli takarításban és madáretetésben vett részt rendszeresen, a többiek többnyire a parkrendezési, felújítási munkákat végezték. Az Erasmus+ program keretén belül megvalósuló Empowered by nature című projekt az első rövidtávú önkéntes programunk volt, jövőre folytatódik. Az önkéntesek közül többen tervezik, hogy visszatérnek ide.

„Tudod, a remény egy vándormadár,
mindig oda fészkel, ahová senki se jár.”

Szomorú, nagyon szomorú volt a szeptember eleje, nem tudtuk, mi lesz, hogyan tovább. Egy dolog volt biztos, sok kis életért tartozunk felelősséggel. Igen, itt élnek nálunk, várják a vacsorát, a műtétet, a kezelést, csipognak, rikácsolnak, csivitelnek, huhognak. És néznek. Folyton néznek, nem pislognak, csak néznek. Ott a tekintetükben minden, talán a világ összes titka! Várnak. Ránk várnak, tudják, megyünk, jön a víz, az etetés, a kedves szó. Nekik csak mi vagyunk. Van, aki repülni nem tud, van, aki magától enni sem. Van, aki szelíd, van, aki műtött, van, akinek minden perc gyötrelem. Segíteni kell, hogy mindenki ehessen, gyógyulhasson, fájdalmat ne érezzen, élhessen. De mi van, ha már nincs miből? Mi van, ha hiába volt alaposan átgondolva mire, mennyit, mikor, hogy elég legyen októberig? Mi van, ha sokkal több beteg tollas érkezik? Eljutottunk oda, hogy a számlák gyűltek, a készleteink fogytak, a gyógyszereket, az élelmet pedig nem adják ingyen. A számlákat félretoltuk, megírtuk a kérelmeket, nem az volt a fontos. Az volt a kérdés, hogy miből, hogyan műtjük a következő kis beteget, mivel etetjük, ha minden elfogy? Mit lehet tenni, ha minden kötél szakad? Elmesélem. Ekkor jön az, hogy kérni kell, mert nincs más lehetőség. Nekünk nem szégyen, úgy gondoljuk jó ügyért harcolunk. Hinni kell, hogy segít majd valaki. Bízni kell benne, hogy nem csak nekünk fontos a madárvédelem. És igen, ki kell mondani, le kell írni, baj van, nagyon nagy baj, segítsetek! Megtettük! És nem volt hiábavaló! Rengetegen jelentkeztetek, jöttetek, adtátok, mindenki, amit adhatott. Utolsó forintjaitokat, félretett pénzeteket átutaltátok a madaraknak, felajánlottatok nyomtatót, számítógépet, javítottatok röntgengépet, hogy dolgozhassunk, mindezt egy hét leforgása alatt. Nagyon sokat segítettetek! A madarakat el tudtuk látni, megetetni, a madármentést sikerült koordinálni és ez is volt a lényeg. Azóta megérkezett az adó 1% is, több, mint 9 ezren választottátok a madarakat. Lassan minden számlánk is rendezésre kerül, hűtők feltöltve, gyógyszerek bekészítve. Madárkáink gyógyulgatnak, jönnek-, mennek, esznek-isznak, a kezeléseket még mindig nem szeretik, néha csípnek, szóval az élet zajlik. Továbbra is megteszünk mindent értük. És hogy miért is vagyunk még mindig itt? Mert nem egyedül küzdünk a madarakért, hanem Veletek! És ez így működik! Szépen működik! Köszönjük mindenkinek! Kísérjen benneteket, csupa szív embereket mindig csivitelés, szárnysuhogás!

A madárpark csöpp csapata nevében:
Németh Mónika

Ha nem írogatunk, nem posztolgatunk, az azt jelenti, hogy dolgozunk és nem érünk rá írogatni. Én végképp nem. Sem a facebookon, sem a honlapon, nem is az én dolgom, Balázs fiam, Veres Hajni és Konyhás Pista feladata lenne a kommunikáció, de ők is dolgoznak és nem érnek rá mindenre. A rám vonatkozó szakmai részt nekem illene és kellene, ha két műtét között, vagy a nap végén lenne rá energiám, ami ritkán sikerül. Nem napi egy-két esetünk van, melyet megosztva várhatnánk a lájkokokat a cukiságra, a respektet a helytállásra, vagy a drukkolást a beteg túlélésére, hanem napi 20-30 beteg, és a bent álló 300 utókezelést igénylő ápolt. Ha mégis találkoznak egy-egy beteg madárról szóló képpel, rövid beszámolóval, azt nyugodtan meg lehet szorozni legalább 50-nel. Két állatorvos és az asszisztencia, valamint 10 munkatárs és 20 önkéntes folyamatos, megfeszített munkája, akiknek nincs hétvége, nyári szabadság meg egyáltalán, hiszen ekkor van a csúcsszezon. Májustól szeptemberig reggel egy kávé után beülök a műtőbe, és este 9-10-ig, de sokszor éjjel kettőig ki sem tudok jönni, még a mosdóba is alig, enni egyáltalán nem jut idő. Az érdekesebb műtétekről több ezer kép van a telefonomon, már rég megtelt a memória, de rögtön megosztani akkor nincs idő, mert a páciens élete múlhat azokon a perceken is, átnézni, rendezgetni, valamit megkeresni még tovább tart. Fontossági sorrendben a beteg az első, a nyilvánosság utána következik. Régebben úgy volt, hogy télen kevesebb a dolog, jobban ráértünk ilyesmire, de pár éve már télen is naponta több a műteni való beteg, menni kell ide-oda, tolódik, végül késik, vagy elmarad az újság. Olyan is van, most volt, hogy nincs rá pénz, mert másra, gyógyszerre, takarmányra, üzemanyagra kell. Mert a betegek létszáma megkétszereződött az utóbbi években, most is folyamatosan növekszik: tavaly 1200 körüli volt a beérkező betegek száma, most már októberre elértük ezt a számot. A rezsi is drágult, a bevételink pedig szinten maradtak, és az 1 % megérkeztéig szeptemberben elfogytak a tartalékaink. Hálás köszönet támogatóinknak, akik adományaikkal átsegítettek likviditási gondjainkon. Ez most megoldódott, mert megérkezett az felajánlott 1 %, mely ugyan több, mint a tavalyi, de a szentesi madármentő állomásunk támogatói által felajánlott részét átadjuk a szentesi költségvetés számára, hiszen oda szánták. De most már van pénz az újságra is, és most rá kell szánni ezt a néhány percet, mert támogatóink és az érdeklődők megérdemlik a tájékoztatást. Így most fogadják szeretettel az augusztus-szeptember és októberi számunkat egyben.

Dr. Déri János

   „A mai nap egy szép és hasznos gesztusnak a megemlékezése, a hortobágyi Madárkórház Alapítvány Szentesi Madármentő Állomás megnyitásának egyéves évfordulója. Ez nekünk, madarászoknak, de a madarakat szerető embereknek is jelentős esemény, öröm számunkra, hogy még több madár meggyógyulhat. Köszönet és hála mindazoknak, akik elősegítették ennek az állomásnak a létrejöttét! Engedtessék meg, hogy néhány nevet említsek: A szentesi lakosok nevében Szirbik Imre természetszerető polgármester urat, aki felkarolta ezt a projektet, és támogatta az akkori elképzelést, a madármentő állomás megvalósulását. D. Déri Jánost, a hortobágyi Madárkórház igazgató főorvosát, és munkatársait, akik már több ezer madarat mentettek meg és gyógyítottak. A doktor úr odaadással vesz részt az itteni madárgyógyításban is. A madarak szeretete arra ösztönzi, hogy akár 200 kilométerre is elmenjen egy veréb, galamb megmentéséért. Erre élő példa találkozásunk, amikor Szentesre hozott vissza egy gyógyult galambot. Nagy Tímea igazgatónőt, aki szervezője és kitalálója a madármentő állomásnak és ma már odaadással irányítja az intézményt. Természetesen köszönet illeti az itt dolgozókat is áldozatos munkájukért.
Hogy rájöjjünk, miért fontosak és szükségesek a madárkórházak, madármentő állomások, néhány szóval említsük meg a madarak történetét: az első madár, az Archaepteryx 150 millió évvel ezelőtt élt. Az ősi fénykor, az eocén időszak 57-37 millió éve olt. 45 millió évvel ezelőtt már a flamingók, gólyák, íbiszek, baglyok és más ragadozók is jelen voltak a földön. A szakirodalom szerint ma a világon 9500-10 000 faj él, ez nagyjából 100 milliárd egyedet jelent. Érdekes adat a pleisztocén korból (2 millió-25 ezer ével ezelőtt), hogy 11 500 faj élhetett, vagyis 1500 fajjal több, ami hanyatlást mutat, és amt ma is tapasztalunk. A madarak a rovarok után a legnépesebb élőlényei a földnek, de a legszebbek és csodálatosak: az alakjuk különböző, tollazatuk a szivárvány minden színében pompázik, hangjuk, énekük csodálatos zene, sokszor koncert számunkra, a kicsinyeikről aló gondoskodás miatt (napkeltétől napnyugtáig fáradhatatlanul hordják az élelmet), küzdelmük a fennmaradásukért (az elköltözőknek a hosszú út küzdelmei, az itt maradóknak a zord téli idővel való küzdelem).
Mi, emberek a madarakban nem csak gyönyörködünk, hanem bizonyos dolgokat ellestünk tőlük. Például a repülőgép alakja, működési elve a sasoktól, a helikopter egy helyben maradása a kolibritől származik. A szájápolást a bölömbikától leshettük el. Ez a madár, ha megeszi a halat, csigát, a középső lábujján levő szaruképződménnyel, (ami a mai fogkefe elődje lehet), kimossa a csőrét.
A térség madárvilágáról néhány adat: az Alföldön található az ország legnépesebb madárállománya, Kunszentmárton-Szentes határában található a Vekeri-halastó, azaz a vekeri határnév Dr. Bod Péter (a szentesi kórház nyugdíjas igazgató főorvosa) ornitológus barátommal 28 év kutatómunka eredményeként 205 fajt regisztráltunk a tavon és környékén. Említésre méltó, hogy olyan ritka, védett, 1 millió forint eszmei értékű madarak is előfordultak, mint a rétisas, parlagi sas, kerecsensólyom, túzok. (Erről könyvet is írtunk a Vekeri-halastó madárvilága címmel, mely reprezentálja a térség madárvilágát, de talán a Dél-Alföldét is. A szentesi madármentő állomás parkja sem elhanyagolható, itt 31 madárfajt regisztráltam, 261 egyedet egyszeri számlálásra.
Ez a gazdag madárvilág teszi szükségessé a madármentő állomás meglétét, hiszen a globalizált és urbanizált világban elszaporodtak a madarak balesetei.
Veszélyt és pusztulást jelentenek a madarakra: a vadászatok: a mai napig is vadásznak madarakra, ami megdöbbentő, hogy még a kis énekesmadarakra is; az élőhelyük pusztulása, szűkítése: gyepek, erdők, fasorok megszüntetése, vizes élőhelyek, mocsarak lecsapolása, a lakott területeken istállók, ólak, fészerek eltűnése, egyszóval az életterük felszámolása; a madárkereskedelem: piacokon, kereskedelemben eladásra szánt madarak befogása; a kemizálás: a mezőgazdaságban erős mérgek használata, ami nemcsak a madarakat, az eleségüket is elpusztítja; az elektromos vezetékek nagyon sok balesetet okoznak, főleg a nagytestű madarak között, légvezetékek helyett a föld alatt vezetett kábelekre lenne szükség; a járművek szintén sok balesetet okoznak a gyorshajtás révén; az „üvegpaloták” és ablakok, melyek visszatükrözik az égboltot, s a madár azt hiszi, akadálytalanul repülhet, ezek az ütközések rengeteg balesetet okoznak, sokszor a pusztulásukhoz vezetnek.
Ezek miatt az okok miatt van szükség az ilyen madármentő állomások, madárkórházak létrehozására és működtetésére.”

Katona Mihály
Kunszentmárton, az MME tagja

Egy évesek lettünk

Ha a természetet védelmezed,
szereted, törvényeit tiszteled,
vele együtt élsz,
a természet ölébe vesz,
madárdalra elringat, dédelget,
éltet, és oltalmaz.
Ezért óvd, védd és őrizd
ezt a csodálatos, sokszínű
természetet,
hogy örökül tudd adni utódaidnak
és továbbra is
zenghessen a madárdal szimfónia.

   Szeptember 9-én ünnepelte egyéves működését a Madárkórház Alapítvány Szentesi Állomása. A vasárnap délutáni ünnepséget Szirbik Imre polgármester nyitotta meg a Bocskai utcai épületben. Rajzkiállítás, arcfestés, játékos programok és meglepetés solymász bemutató színesítette a különleges rendezvényt.
Egy év alatt 620 madáron segítettek a szentesi állomáson, néha embert próbáló módon. A fiókákat felnevelték, a sérült madarakat kezelték, a súlyosabb sérülteket a központba, Hortobágyra irányították. Sok a tartósan sérült madár. Röpde hiánnyal küzdenek, mára azonban a faanyag és a háló rendelkezésre áll, kezdődhet az építkezés, így nemsokára a tartósan sérült madarak is visszatérhetnek. A nyitás óta 170 önkéntes gyermek segíti a munkát, közülük jópáran kimagasló eredménnyel teljesítettek az év folyamán. Ők azok a gyermekek, akik felnőtteket megszégyenítő módon kezelnek sérült madarakat, nevelnek fiókákat, és ha kell, akár műlábat készítenek egy tartósan sérült madárnak, felelősségteljes munkát végeznek. A hortobágyi Madárkórház is elismerését fejezte ki munkájuk kapcsán. A nyári szünetben 120 gyermek táborozott itt, ők előadásokon, foglalkozásokon, valamint a madarakkal való gondoskodásban vehettek részt, mára közülük is sok a kis önkéntes.
A látogatócsoportok száma elérte a kétszázat, óvodások, iskolások, középiskolások, nem csak Szentesről, hanem más városokból is érkeztek. A 2018/2019-es tanévben is várják a diákokat előadásokra, filmvetítésekre tanóra keretében is. A magánlátogatók száma egy év alatt elérte a 7000-et, idén a német turisták voltak többségben, és volt, aki mentett madarat is hozott. Sokan nem tudják, hogy a Madárkórház nonprofit szervezet, adományokból és az adó 1 %-os felajánlásokból tartja fenn magát. A beérkezett összegekből üzemeltetik a madármentő állomást, kezelik a madarakat, és a takarmányozásuk is ebből történik. Az épület fenntartása közel 900 ezer forint, ebből az összegből még hiányzik, de bíznak benne, hogy találnak segítőket. A madarak kezelése, ellátása mellett fő feladatuknak tekintik a gyermekek szemléletformálását.
Madarat menteni felemelő érzés, szabadon engedni dicsőség, gyermekekkel foglalkozni, tanítani őket a természet szeretetére csodálatos dolog! A madarak mentése, valamint a gyermekekkel való foglalkozás motivál, hogy minden reggel újult erővel kezdjem a munkám, függetlenül attól, hogy hány gyermekkel foglalkozom és mind emellett milyen sérülésekkel érkezik egy madár. Nagyon szeretem a munkám, úgy gondolom, erre vagyok hivatott, és így tudok hasznára válni a társadalomnak és a népemnek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik támogatták a szentesi állomást: a város önkormányzatának az épület biztosításáért, Szirbik Imre polgármesternek az elismerő szavakért, valamint az önkéntes gyermeket elismerő oklevélért! Antal Balázs Tibornak, a városfejlesztés bizottság elnökének az elismerő oklevélért, a képviselőknek a támogatásokért és mindazoknak, akik bármilyen adománnyal segítettek és segítenek a mai napig. Oklevelet kaptak Szentes város önkormányzatától, valamint a Madárkórház Alapítványtól: Bihari Dániel József ,Molnár Emma, Szalai Virág Katalin, Szalai Kamilla Luca, Bárdi Gergő Bese, Barna Csenge, Olasz Tibor Dominik, Balog Álmos, Barna Villő, Balázsi Dániel, Sajtos Hanna, Nagy Bernadett, Bartos Adelina, Piti Balázs, Makai Balázs.

Nagy Tímea
Szentesi Madármentő Állomás vezetője

 Fotógaléria a túráinkról:

Hortobágy legszebb őszi látványossága a daruvonulás.

A közönséges daru, vagy más nevén szürke daru (Grus grus) hasonlóan más nemzetekhez, a magyarságnak is megbecsült, ősi vadmadara. A „daru” szó feltehetőleg finnugor eredetű hangutánzó szó. Az éberség és a hűség jelképeként számos ókori és középkori ábrázoláson láthatjuk, legtöbbször lábával követ tartva. Hazánkban tolla elmaradhatatlan kelléke volt a „valamire való” legények kalapjának. Ma már nem gyűjthető, védett madár származékaként birtoklása szintén a hatályos természetvédelmi törvényekbe ütközik.

A daru védett madár, eszmei értéke 50 000 Ft.

Az Európában élő állomány nagysága szerencsére növekedő tendenciát mutat, jelenleg 100-120 ezer párra becsülik.

Megjelenése karcsú, kecses. A hím testhossza 120-130 cm, a tojóé 100-110 cm. Szárnyfesztávolsága átlagosan 180-240 cm közt mozog. Alapszíne palaszürke, fekete szárnyvégekkel, fején fehér, fekete és vörös mintázattal. Az elsőéves fiókák tollazata eltér, fejük sárgásbarna, egyszínű. A kifejlett egyedek hangja a „krúgatás”, míg a fiataloké sípoló.

Észak-Európa, illetve Eurázsia (nagyrészt Svédország, Finnország, Észt- és Oroszország) térségének erdős, nádasos, lápos sztyeppéin költ. Fészkeléshez nyugodt, emberi tevékenységtől távoli, nehezen megközelíthető helyet választ. Ezek többnyire vízzel, láppal, mocsárral, nádasokkal borított területek. Szereti a jól belátható, biztonságos környezetet mind a fészkelés, mind a vonulás során. Ivaréretté 3 éves kor után válik. Párválasztása a „dürgés” egyfajta „duett” a hím és a tojó közt. Ez nem egyenlő a „darutánccal”, mely a hímek közti territoriális harcban jelenik meg, erőfitogtatás gyanánt. Monogám, többnyire egy életre választ társat magának. A földre, zsombékokra helyezett fészkébe 4 tojást rak, melyből többnyire 1-2, esetleg 3 utódot tud sikeresen felnevelni. Fészkeléskor fehérje gazdag táplálékot fogyaszt, növényi hajtások mellett kisemlősöket, puhatestűeket, rovarokat is eszik. Az áprilisban kelő fiókák nyár végére elérik a kifejlett kori testméretet.

Télire a táplálékhiány miatt Észak-Afrikába, Dél-Európába, valamint a Közel Keletre vonulnak. Nyár végén – ősz elején megkezdik a gyülekezést, majd útnak indulnak az első csapatok. Három vonulási útvonaluk Nyugat-, Közép- és Kelet Európán keresztül vezet. Közép-európai útvonaluk egyik kiemelkedő állomása hazánk, ahol „félúton” megpihennek. Az első csapatok szeptember végén, október elején érkeznek elsősorban Hortobágy, Kardoskút, valamint Szeged térségébe. Vendégszeretetünket majd egész ősszel élvezik, a legutolsó csapatok november közepéig maradnak, de leginkább az első hó lehulltáig. Itt tartózkodásuk csúcspontja október közepére tehető. Az itt tartózkodásukat a további útjukhoz szükséges tartalékok megszerzésével töltik, mely a mezőgazdasági területeken történő táplálkozásból áll. Itt már inkább keményítőben gazdag táplálékot fogyasztanak, leginkább a learatott kukoricatarlók pergési veszteségeit részesítik előnyben. Az éjszakát valamely lápos területen, vagy leeresztett halastavon 10-, 20-, akár 50 ezres csapatokban töltik. Napkeltekor a szélrózsa minden irányába kisebb, párszázas csoportokra oszolva látogatják a környező szántókat, ahonnan napnyugtakor térnek vissza. Rendkívül óvatos, éber madár. Mint fészkelésekor, vonuláskor is a nyílt, átlátható területeket kedveli. Bármely egyed veszélyt érez, az egész csapat felriad, és együtt távoznak. Megközelítésük nehézkes, szinte lehetetlen.

Daruvonulás szempontjából Hortobágy szinte egész Európa legkedveltebb állomása. Évente majd 160 000 egyed fordul meg ebben a térségben. Október közepén a szinkronszámlálások során egy nap alatt becsült darvak mennyisége meghaladja a 110 ezres egyedszámot is. A közeli tarlókon táplálkozó darvak 20-30 ezres csapatokban húznak éjszakázó helyükre, páratlan látványt nyújtva a naplementében.

daru , darvak , daruvonulás , programok , Hortobágy Hortobágyi Nemzeti Park , vonulás , madár , költöző madarak , madár , természet , puszta , kirándulás , túra , természetvédelem , programok , program , nemzeti park , látványosság , turizmus , Daruvonulás a Hortobágyon , látványosság , őszi programok , program ajánlat , daru , daru , daruvonulás , darvak , darvak , darvak , szállnak a darvak , leglátványosabb madármozgalom , naplemente , Hortobágy , daruhúzás, éjszakázás ,  behúzás, októberi programok Hortobágyon, terepjárós túrák, kirándulás

Tovább:

Osztálykirándulás – Bográcsételek – Daruvonulás

Minden szeptember anyagi nehézségekkel jár a civil szervezetek számára. Az aktuális adó 1%, ami az éves költségvetés jelentős részét képezi, még nem érkezett meg, az előző évi pedig már a végét szokta járni.

Az idei nyár számunkra a szokásosnál több munkával, pácienssel és nem várt kiadásokkal telt. A korábbi évekhez képest sokkal nagyobb erőfeszítésekkel dolgoztunk sok-sok kis életért. Nem csak fizikailag, de anyagilag is kimerültünk. Eszközeink elhasználódtak, kifizetendő számláink pedig halmozódtak.

Eljutottunk arra a pontra, hogy anyagi kereteink elfogytak. Pedig csak egy kis idő hiányzott. Általában az adó 1% felajánlásokból összegyűlt támogatás szeptember végén kerül folyósításra. Költségvetésünket igyekszünk minden évben úgy összeállítani, hogy eddig az időpontig ki tudjuk húzni adósságok nélkül. Sajnos idén jóval több páciens ellátását kellett megoldanunk,(1262 madár és nincs még év vége…), így most pusztán a jószándékra támaszkodhatunk. Szeptember elején anyagi forrásaink kimerültek… Nem így terveztük, mégis hetek vannak még hátra, és ott állunk, ahol a part szakad. De nem ez az első ilyen évünk.

Természetesen addig sem zárunk be, nem hirdetünk létszámstopot, nem mondunk nemet egy páciensre sem. Ne a vadmadarak lássák kárát a fennálló akadálynak! Továbbra is fogadunk, mentünk és ellátunk minden segítségre szoruló madarat. Természetesen ingyen, ahogyan eddig is tettük. Csak most pénz nélkül, fogyóeszköz készleteinket kimerítve. A sorra érkező közüzemi számlákat, fizetési felszólításokat most félre kell tennünk. Már a sokadik méltányossági kérelmet írjuk fizetési határidő meghosszabbítására, de csak gyűlnek a további csekkek, számlák rezsiről, közüzemi tartozásokról, telefonszámláról, veszélyes hulladék elszállításról, illetékekről, kötelező gépjárműbiztosításról, rendelt gyógyszerekről, madáreleségekről, takarmányról, és minden kisebb nagyobb állandó költségről, ami szükséges egy intézmény fenntartásához. Itt megjegyeznénk, hogy tovább nehezíti a költségvetést, hogy tavaly nyár óta Szentesen is fenntartunk egy madármentő állomást, mely épületének fenntartása hasonló volumenű költségekkel jár.

Betegeinket akkor is gyógyítani fogjuk, ha kikapcsolják az áramot, vagy elzárják a vizet, de lényegesen nehezebben. Persze a régi időkben egyáltalán nem volt áram, mégis minden ment a maga útján. Csakhogy lámpa nélkül, gyertyafénynél nem könnyű egy törött csontot helyreilleszteni, de ha másként nem megy, megtanuljuk ezt is. Inkább csináljuk így, minthogy ne csináljuk sehogy.

Mindeközben eszközeink is túlterhelődtek. Két madármentő autónk közül az egyik hosszú ideje a szervizben várja, hogy összegyűljön a javítására szükséges keret. A másik egész nap úton van a telefonon bejelentett sérült, beteg madarakért. Üzemanyagtartályát sofőrünk saját pénztárcájából tankolja, akkor is, ha abban már alig jut vacsorára való. Hűtőszekrényeink közül is kettő tönkrement a nagy nyári melegben egy, ezen túl röntgengépünk szintén meghibásodott. Ez utóbbira kiemelten nagy szükségünk lenne, javítására szívesen fogadunk technikai segítséget is! (Lásd korábbi bejegyzésünket: https://www.facebook.com/madarpark/photos/a.278493372231177/1886113968135768/?type=3&theater) És csak, hogy recepciónkon a madármentést koordináló diszpécserünk munkája is nehezebb legyen, a nyomtató sem működik, valamint a számítógép is kiszámíthatatlan (öreg, windows xp hajtó, pentium 2-es). Jelenleg kézzel írott papírok alapján tudja csak felvenni, koordinálni a bejelentéseket. Na, de ugye erre mondják, „ami elromolhat, az el is romlik”. Számítógép tekintetében: amennyiben valakinek van otthon felesleges asztali pc-je, és szívesen felajánlaná szervezetünknek, szívesen fogadnánk. Nem kell új-, nem kell hogy okos legyen. Csak stabilan üzemeljen, a kor irodai felhasználású adatforgalmával elboldoguljon, ne fagyjon le, és a postafiókba való bejelentkezés ne tartson 10 percnél tovább…

Ezeket a költségeket elnézve sajnos a továbbiakban csak álmok maradnak azok az eszközök, amikkel még nem rendelkeztünk, de szintén nagy hasznukat vennénk munkánk során. Ilyenek pl.: ultrahang készülék, digitális röntgen, esetleges jeladók az elengedett madarak nyomon követésére, röpdék felújításához felhasznált anyagok, és még sorolhatnánk. Ja és amit már néhányan hiányoltatok is, ilyen tétel még a Pusztadoktor Magazin augusztusi lapszáma is. L Nem, most nem lesz magazin, az is sokba kerül, nem tudjuk kifizetni a nyomtatását. Amit tudunk, megígérni, hogy dolgozunk, mentünk, műtünk, etetünk, pedig tudjuk, hogy ebben a hónapban a kollégák nem kapnak fizetést. Ez a dolgunk, ezért vagyunk itt mindannyian. Csak a madaraknak jusson táplálék, gyógyszer, és amire szükség lehet. Ennyi tollas között olyan nincs, hogy nincs!

Ritkán kérünk direkt támogatást, de most elengedhetetlen.

Tisztelettel kérjük, aki teheti, segítsen átvészelni ezt az igen szűkös hónapot!

Hálás köszönettel:

A Madárkórház Alapítvány csapata

Bankszámlaszámunk: HU50 59900029-10001868-00000000, számlatulajdonos: Madárkórház Alapítvány

U.I.: Segítségkérésünk megosztásával szintén hozzájárulsz munkánk sikeréhez!

    Itt állok a lakhelyed előtt, mint annyiszor már. Éveken  át, naponta álltam itt. Jöttem, hogy köszönhessek, s te visszaköszönj. Mindig elém ugráltál, tettél- vettél, illegetted magad, ébenfekete  tollaidon a napfény ragyogott, vagy épp esőcsepp csillogott. Mindent  tudó okos szemeddel, kissé félrehajtott fejjel néztél, s szóltál: Hauuuu! Dobáltál egy kis kavicsot, megmaradt vacsorát dugdostál az itató alá, faágat hordtál, csőrt tisztítottál, dolgod volt, rengeteg. Bárcsak lenne még…..
De most csak a semmi néz rám.
Úgy állok itt, mint hat éve Jani (Tóth János, solymász †1954-2012) ajtaja előtt. Ő nevelt fel téged, veled élt  20 évet, de tovább nem maradhatott.  Elment csendesen, neki több nem adatott.  Hónapokig,  akárhányszor megláttál egy számodra ismerős arcot, hallottál ismerős lépéseket, köhögtél.  Pont úgy, ugyanazon a hangszínen,  ahogy ő köhögött. Hisz ismerted jól, utánoztad tökéletesen. A hideg is kirázott, akárhányszor meghallottam.  Kapkodtam a fejem, itt van Jani, hát visszajött? De nem ő volt, hanem te. Így szerettél volna emlékezni rá, ugye?
Most te távozol közülünk, neked is lejárt a földi időd. Megöregedtél, s ezen  nem segíthetünk. Szeretnénk, de csodát nem tehetünk. Azt beszélik, egy holló száz évig is élhet, de ez csak egy mese. Azt is mondják, a földi lét után vár egy másik világ, ahol ott várnak ők, kik korábban mentek el. Ez nem tudom, igaz-e, de, ha így van, már sosem leszel egyedül. Szeretném, ha így lenne.  Szeretném, ha nem lennél egyedül, ha már velünk nem lehetsz. Örülnék, ha ott is tudnál pakolászni, csőrt csiszolni, enni, inni, mutogatni, milyen is vagy te. Mert különleges vagy nagyon. Egy csodálatos, tollas jó barát. De, ha ez is egy mese, nincs is másik világ, akkor csak szép álmokat kívánhatok neked, a legszebbeket.
Aludj hát Coco! Én meg még egy kicsit állok itt…

Németh Mónika

A szezon csúcsán, amikor a kis gólyák kirepülnek, és vezetékbe- kerítésbe akadva, áramütést szenvedve egyre-másra sérülnek, napi több, gyakran éjszakába nyúló műtétek után, és azzal párhuzamosan folyamatosan megy a gyógyultak, és az általunk tojás korától felnevelt, vagy a földön fészkelő szülők már szintén repülős utódainak repatriációra való felkészítése. A repatriáció visszahonosítást jelent, azok számára, melyek a kórházi, mentőhelyi tartózkodás alatt elszoktak a természetes élettől, vagy nem is volt módjuk azt megismerni, mesterséges körülmények közötti tartásuk során. Ez nálunk saját 34 éves, valamint munkatársaim szintén több évtizedes és több ezer madár elengedése során szerzett tapasztalataink szerint állandó fejlesztés alatt álló folyamat. Lényege, hogy a vadmadár lehetőleg ne legyen szelíd soha. Ha ez a tartás bizonyos fázisában elkerülhetetlen, hosszabb vadítási folyamattal fordítható vissza. Egyes fajok egyes egyedei maguktól elvadulnak, és ösztönösen megtalálják táplálékukat, és sikeresen szaporodnak a természetben, mint a fecskék és a vércsék, míg másokat kiselejtezne a természetes kiválogatódás, melyet nem akarunk hagyni. Azért nem, mert kézre kerülésük, sérülésük oka minden esetben az emberi jelenlét a természetben, ablaküvegekkel, autóutakkal, elektromos árammal, mezőgazdasági és szándékos mérgezéssel, melyet evolúciós mértékkel, mely százezer években mérhető, nem tud követni a fajok tulajdonságainak genetikai anyagban rögzült változása. Ezért nemcsak arra tanítjuk meg őket, hogy mit egyenek, azt hol találják, hogyan oldják meg azt, hogy ne a saját fajtársuk, vagy náluk nagyobb, erősebb, rámenősebb konkurens, vagy ragadozó vegye el tőlük, esetleg az életükkel együtt, hanem arra is, hogy kerüljék a villanyoszlopot, az országutat, és leginkább az ember közelségét. Figyeljenek társaik és más fajok viselkedésére, hogy felismerjék a veszélyeket, azok elkerülésére alkalmas viselkedést, el tudják dönteni, hogy mikor kell menekülni, elbújni, vagy támadni.
Erre kismadarak esetében fecskéknél a zárt térben való reptetés elegendő gyakorlat, a többit fajtársaiktól tanulják el, melyekhez azonnal csatlakoznak. Rigók, seregélyek, rozsdafarkúak jó ha egy kalitkába zárva, azt a kertben fára akasztva macskáktól és szárnyas ragadozóktól védve ismerkednek fajtársaikkal, vagy nálunk egy külön teremben vegyes madárfajok felnőtt, vad egyedeivel együtt tartva tanulják el a megfelelő viselkedést. A ragadozókat be kell vadászni. A vércsék ösztönösen fogják ami mozog, az ölyvek, baglyok eltanulják a tapasztaltabbaktól, a kuvikok még félnek is az egértől először, ezért több turnusban kell gyakoroltatni őket, míg mindegyik jó vadásszá válik. Mindez persze felesleges lenne, ha a szülőkkel nevelkednek, de pont arról van szó, hogy pótoljuk a szülői nevelést. Ezt egy ideig az ember végzi, de kell húzni egy határt, amikor csalódniuk kell bennünk, mégpedig nagyon nagyot. Ez lehet fokozatos átmenet, ha van rá idő, kijárja a többi madárnak való iskolát a különböző bevadásztató-, túlélő- és vadító röpdékben, mint az általunk kis koruktól nevelt gólyáknál, melyeket folyamatosan hajkurászva naponta válogatunk ki, és a jól repülő, embertől menekülő egyedeket a földre helyezzük a madárparkban, ahol folyamatos etetés mellett ki-be repdesve a vad gólyákkal együtt tanulják el a gólyaéletet. A frissen bekerült gólyák esetében sokszor ez nem járható. A kisgólya most repül ki, és 10 nap múlva el kell vonulnia Afrikába, nulla repülési gyakorlattal. A szülők magukra hagyják, mindent a társaitól tanul el útközben. Épp ellátjuk a sebét, és ha mehet, nincs idő hosszú repatriációra, semmire sincs idő, legfeljebb arra, hogy ne szálljon villanyoszlopra, a túlélő röpdénkben a villanypásztorral szerelt oszlopokon, és rá kell jöjjön, hogy az az ember aki eddig etette,  most bántja, minta a kismacskát az anyja, ha nem engedi már szopni. Amikor a kamaszlány kap a szülőtől egy pofont, mert nem jött haza este 10-re, akkor többet egyáltalán nem jön haza, csak évek múlva a gyerekkel. Rossz módszer a gyereknevelésben, de éppen ezt akarjuk elérni a gólyák „feldobásával”. Nem feldobás, hanem az elrugaszkodás segítése, ennek hiányában a kezdő sebesség, magassági pozíció megadása, ha ez az erre önként vállalkozóknak nem sikerül jól, és a madár visszaesik, vagy nem repül messzire, újra megpróbáljuk. Ha másodjára is az emberek közé száll le, akkor nem vadult el rendesen, harmadjára is ez lesz, és megeszik az afrikai bennszülöttek vacsorára, ezért befogjuk, és vadítjuk tavaszig. Ez a nagy, vadító röpdében történik, ahova a látogatók is bemennek, és átzavarják a társaságot a másik térfélre. A szelídebbeket a vadabbak magukkal ragadják, és pár hét múlva azt sem tudjuk már, melyik volt a szelíd, kézből etetett madár. Őket már nem kell vadítani, de ha nem akarjuk, hogy itt maradjanak, szintén feldobjuk, fenti okok miatt. De ha meg akarjuk telepíteni valahol, akkor persze, hogy nem hajigáljuk, hanem a kívánt helyen bezárjuk egy ketrecbe, ott etetjük pár hétig, és onnan ajtó nyitással távoznak, ha akarnak, de állandó etetéssel ott tarthatók, fészkelőhely biztosításával megtelepíthetők. Amelyik madárral ez megoldható volt, már túl vagyunk rajta, most a gyors, elvadító módszert alkalmaztuk.

Dr. Déri János

A gólya lövés soha nem volt reneszánszát éli. Söréttel, légpuskával, egyszerre többel is. Korábban is volt évente egy-egy eset, amikor légpuska lövedéket találtunk egy gólyában, melynek oka lehetett bizonyos körökben megélhetési bűnözés, mint a Nyíregyháza-Sóstón, és Tatán befogott és megevett hattyúk esetében többször, vagy az autót, járdát, háztetőt ürülékükkel piszkító gólyák távoltartására, elüldözésére való törekvés, vagy csak egyszerűen gonoszság.
De most itt, Hajdú-Bihar megyében egyértelműen sörétes lőfegyverből kilőhető, a légpuskánál kisebb, 3 mm-es kaliberű, friss, még nem eltokolódott, tehát korát illetően nem a vonuláskor arab országokban szokásos vadászat során beléjük lőtt lövedékekkel is találkoztunk a röntgenvizsgálat során, melytől a helyi vadászatra jogosult felháborodva határolódott el. Akár felháborodik, akár nem, ha az ő területén rapsickodik valaki sörétes fegyverrel, mely azért messziről hallható, neki, mint a terület gazdájának, az ő fizetett vadőrének, vagy területet járó vadásztársainak kell észrevenni és felderíteni, és a rendőség segítségét kérni, hogy ott kik és mire lövöldöznek. Ha ilyet találunk feljelentést teszünk, és közzé is tesszük az esetet, mert ennek van visszatartó ereje. Aki nem akar a címlapra kerülni, az ne csinálja, vagy tegyen ellene.
Mert a rendőrség tesz, mivel a nyilvánosság őket is inspirálja. Korábban két hónappal a bejelentés után kérték az adatokat, és egy hónappal később kaptuk a nyomozást lezáró értesítéseket, most már a feljelentés kézhezvétele előtt kérték a bizonyító röntgenfilmet és a lövedékeket szakértői vizsgálatra, mert gyorsított eljárással már le is foglalták a gyanúsítottaktól a fegyvereket.
A Borsodban szitává lőtt, de golyóálló gólyában 3 mm-es sörét is van, és kétféle kaliberű légfegyverből származó 4,5, és 5,5 mm-es szoknyás és gömb alakú ólom lövedék. Összesen 8-szor találták el. Egy lepattant, ez okozta a kéztő ízületi gyulladást, mely miatt nem tud repülni, kettőt kiszedtünk bűnjelnek a fegyver azonosításához, 5 lövedék még most is benne van a hasában, melyekkel együtt köszöni, jól érzi magát. Ezeket már nem szedjük ki, mert az operáció nagyobb kockázattal jár, mint amit a lövedékek okoznak. Ennyi lövedéket nyilván nem egyszerre kapott, hiszen mindegyikből 2-2 volt benne, hacsak nem valami bűnszövetkezetben elkövetett, orvvadászat, állatkínzás, természetkárosítás, lőfegyverrel való visszaélés halmozott bűncselekményét elkövető 8 tagú kommandó sortüzét szenvedte el. Életszerűbb, hogy fészkén, fiókáit védő gólyába lőttek bele többször, többféle fegyverrel, hogy elriasszák, vagy puszta beteges szórakozásból. Egy biztos, nem a szomszéd faluból repült így át, tehát a helyi gólyafészkek körül kell keresni a tettest. Mégpedig ott, ahol egy felnőtt gólya hiányzik a családból. A rendőrséggel együtt végig jártuk a lehetséges helyszíneket, és most szakértők vizsgálják a puskákat. Ez hónapokig tarthat, de lesz eredménye. Akárhogy is volt, fenti bűncselekmények miatt 8-10 év is járna, amit reméljük ezúttal ki is szab a bíróság.De ha ez nem volna elég, nem sokkal utána ugyancsak Borsodból, egy másik településről érkezett egy szintén légfegyverrel lőtt gólya, ebben is két lövedék volt. Az elkövető jobb, ha feladja magát, mert az egyébként gólya-szerető lakosság lincs hangulatban keresi a tettest.

Dr. Déri János

Korábbi cikkünk a lőtt gólyától itt:

Egyszerre 4 különböző kaliberű fegyverből adtak le 8 lövést a fészken ülő gólyára

A honfoglalás kori és az azt megelőző időszak magyar és avar régészeti emlékein, sőt a közép ázsiai griff ábrázolásokon is visszatérően egy stilizált, de egyértelműen sólyom alak az égbe ragadó szent madár, mely szárnyain, tollatlan csűdjén, és a csőrének „sólyom fogán” is látszik. A fején a fülek, vagy„bóbita” a ma is használt ázsiai solymász sapka által meggyűrt tollak képe. A solymászatot Európába behozó őseink kedvelt vadászmadara lehetett, mint ahogy ma is ő az első számú sólyom az arab világban. Azért nem a mienk, hanem inkább a kazahsztáni alfaj, mely nagyobb és tényleg szebb. Nem lehet véletlen Európa más népeinél való elnevezése (faukon sacré, saker), mely szent, felkent, királyi jelentésű. Mivel fő tápláléka az ürge, mely ugyan a mi kultúránkban kevésbé királyi eledel, de nyílt, löszös, pusztai, alföldi élőhelyet kedvel, és tőlünk nyugatabbra azért sem fordul elő, mert ott ilyen területek már nincsenek, ezért ott nincs ürge, így kerecsen sincs. Egy ideje már nálunk is alig van ürge, de a közben a 60-as években szinte kihalt, majd 20 éve ismét elszaporodott kerecsen ma már főleg galambokon él. Az európai állományának jelentős része most is nálunk fészkel, ezzel a magyar- és európai természetvédelem egyik ikonikus faja. Ő van az 50 forintoson. Védelmét az EU komoly támogatásokkal segítette, elsősorban az áramütés okozta veszélyeket sikerült visszaszorítani a fészkelő helyein lévő villanyoszlopok madárbaráttá tételével, ugyanakkor a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopain elhelyezett költőládákban sikeresen szaporodott, olyannyira, hogy visszafoglalta egykori fészkelő területeit az egész országban. A 2000-es évek elején majd 300 pár fészkelt, azt mondják a szakértők, sokkal több revir már nem is fért volna el hazánk mai területén. Határainkon túl is terjeszkedni kezdett a Partium és Délvidék felé. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan gyakori madár, mely a honfoglaláskor is szinte minden nagyobb fán fészkelt, hogyan lehet egy nép totemállata, és a történelem során mindig értékes fejedelmi ajándék? Erre válasz a kerecsen és az északi vadászsólyom elterjedési területének határán honos nagy termetű altáji kerecsen, mely az ujgur – magyar rokonság elméletének megfelelő elterjedésű, mindig ritka és fenséges madár, melynek szépségéről, erejéről, bátorságáról, röptéről, gyorsaságáról arab solymászok ódákat zengenek, megjegyezve, hogy olyan ritka, hogy még senki sem látta! Ez annyiban igaz lehet, hogy az Altájt ez ügyben megjárt Balázs István ornitológus barátunk kutató csoportja sem találta, pedig ha ott lett volna, biztos észrevették volna. Az alfaj bizonyára létezik, sőt, nálunk is előfordult az itt vendégeskedő szovjet csapatok repülőtereinek őrzésére szolgáló állományban lévő solymászmadarak között, mert egy tőlük származó, annak mondott példányát magam is láttam a HNP górési állomásán a 90-es években. Erről a hol volt, hol nem volt turulról Bogyai Frigyes solymász barátomnál bővebb információ található.

A kerecsen hazai állománya az utóbbi években valamiért összeomlásnak indult, azt mondják már csak mintegy 50 pár fészkel. Ennek oka lehet a vándorsólyom északról délre való terjeszkedése, mely a sziklai fészkelő helyekről a fákra áttevődve, valamint ugyanazon elektromos tartóoszlopokon való fészkek foglalásával már szintén elérte az 50-es fészkelő pár számot, ami örvendetes, de a kerecsen populációdinamikája nyilván lehetővé tette ezt valamiért.
A kerecsen ettől függetlenül mindig ritka vendég a Madárkórházban. 34 éves pályafutásom alatt, a több, mint 10 ezer betegből alig 5-6 alkalommal volt hozzá szerencsém. Fejből emlékszem valamennyire. Egy repülőgépnek ütközöttet kezeltünk vagy 20 éve, a légcsavar kitépte a farkát, vagyis szakszerűbben a kormánytollait. Rövid sebkezelés után hosszú vedletést követően engedtük szabadon. Azután volt két szárnytörött, melyeket műtöttünk, és a HNP górési állomására kerültek. Az egyik tenyészmadár lett, a másik ott elpusztult valahogy. Azután volt egy elütött, többszörösen, súlyosan sérült, melyet nem tudtunk életben tartani, és egy áramütött, mely mindkét szárnyát elveszítette. Ez is elpusztult Góréson, most kiállításunkon van kitömve. Azután egy másik, kétes kórjóslatú áram ütöttet hosszú, de eredményes kezelés után húsvétkor engedtünk szabadon pár éve.

És most van itt egy idei fiatal, melyet most készülünk elengedni. A környéken lévő ismert fészekből repülhetett ki, és egy közeli tanyán került kézre legyengülve. Talán még sohasem vadászott, jobb szárnyával kissé gyengébben húzott, amikor megreptettük a kórház folyosóján. Mivel az áramütést nem zárhattuk ki, annak megfelelő kezelést is kapott. Pár hét alatt felerősödött, és a túlélő röpdében gyakoroltattuk a villanypásztoros villanyoszlopokon, sasokkal, ölyvekkel, gólyákkal együtt. Amíg a nevelt, és elengedésre felkészített vércséinkkel tettük ugyanezt, behoztuk egy kórterembe, nehogy megegye őket, és addig ürge helyett egerekkel bevadásztattuk. Ezután még kell jó néhány kör a kisröpdében a gólyákkal együtt, mert nem elég erős a röpte, utána némi vadítás, és reméljük, hogy mehet útjára. Elengedését az őszre tervezzük, vegyenek részt rajta, mert nem mindennapi eseménynek lehetnek tanúi! Sólymot repíteni királyok kiváltsága, királyi sólymot pedig csak áhítattal nézhet földi halandó.

Dr. Déri János

Idén májusban már volt egy Hortobágyon, júniusban Kaposváron, júliusban Budapesten, és augusztus 12-én 10 órától ismét Hortobágyon tartottuk meg az elméleti és gyakorlati alapfokú madármentő képzésünk vizsgával egybekötött záró rendezvényét. Azok számára, akik már voltak egyik-másik, vagy akár valamennyi alapfokú elméleti és gyakorlati oktatásunkon, ez egy összefoglaló képzés volt, mely során a kismadaras elméleti anyag gyakorlati bemutatása és mindenki által való begyakoroltatása mellett betekintést nyújtunk a kórház csúcsszezonjában az aktuális munkába, főleg gólyák baleseti sérüléseink ellátásába a hallgatók részvételével. Előadóinkat azok közül a több éve folyamatos képzéseinken meghívott oktatóink közül választottuk ki, akiket a legjobbnak tartunk az adott szakterületen. A kismadaras oktatást már második alkalommal bíztuk Orbán Tamásra, akinek a legjobb eredményei vannak ezen a téren, és mind előadásmódja, mind a kiadott anyaga kimagasló. A  varjúfélék mentésében Békés Viktória és Bíborné Veres Dorottya szintén második alkalommal adott elő, a galambok témájában Kelemen Tamás, jogszabály ismeretben Lehoczky Krisztián már korábban leadta az anyagot a hallgatóságnak, a ragadozók és gázlók tekintetében jómagam vállaltam a feladatot, az elméleti vizsgáztatással együtt. A gyakorlati oktatást és vizsgáztatást az előadók, és munkatársaink végezték.

Az alapfokú képzéseinket olyan kezdő önkéntes madármentőknek hirdettük meg, akik be akarnak kapcsolódni a munkánkba úgy, hogy saját lakóhelyükön segítenek a sérült, beteg madarak, vagy rászoruló fiókák felkutatásában, befogásában, elsősegély nyújtásában és mentési szállításában.
A több helyszínen előadott elméleti anyag a Madárkórház Alapítvány hortobágyi kórházának és a madárparknak a munkáját, a természetben és emberi környezetben a madarakat fenyegető veszélyeket, azok megelőzését és sürgősségi ellátását, műtéti megoldását, utókezelését és rehabilitációját mutatta be a szabadon engedésre való felkészítésig, hogy a hallgatóknak legyen egy általános képe a lehetőségekről. A mentés, mentőhely engedélyeztetés és madártartás, természetvédelmi és állatvédelmi jogszabályi háttere mellett gyakorlati foglalkozás keretében megtanulják a madarakkal való bánásmódot, elsősegély nyújtást, a sürgősségi intenzív ellátást, beleértve a bőr alá vagy akár csontba való infúzió beadást is.

Képzésünk célja, hogy egységes szemlélettel és biztos alapokkal rendelkező, olyan madármentő önkénteseink legyenek, akiknek az elméleti és gyakorlati vizsga során meggyőződtünk a felkészültségéről, és tudjuk, hogy lehet rájuk számítani önkéntes munkájuk során. Tudják eldönteni, hogy az adott madár segítségre szorul-e, és ha igen, akkor az milyen szintű: pl madzagból kiszabadítva azonnal elengedhető, vagy ablaknak repült, agyrázkódott madár pár óra pihenés után, vagy legyengült fióka etetés-itatás után elengedhető, vagy további kezelést igényel? Ez otthoni körülmények között megoldható, vagy mentőhelyre, kórházba, esetleg specialistához kell szállítani, és hova? Be tudja fogni, meg tudja vizsgálni, el tudja látni, etetni, megfelelő körülmények között tartani. A vizsgáról oklevelet kapnak, és a vizsgázottak közül azokkal, akik ezt vállalják, önkéntes szerződést kötünk, melyben leírjuk az önként vállalt feladatokat. A hangsúly az önkéntességen van, ami nem jelent kötelezettséget, csak lehetőséget. Kit, mikor, hol, milyen körzetben, milyen feladatra lehet megkérni, és ha ráér, miben számíthatunk rá. Akik írásban hozzájárulnak, elérhetőségüket az országos madármentő listán honlapunkon, facebook oldalunkon, és kiadványainkban közzé tesszük, melyet együttműködő partnereink, társszervezeteink, és más, madármentéssel is foglalkozó intézmények, szervezetek is használhatnak és megoszthatnak. A munka más szervezetekkel is közös, hiszen önkénteseink a székhelyükhöz legközelebb eső, az adott feladatra alkalmas, fogadóképes mentőhelyre szállítják a madarat. Az önkéntes is tartozhat más szervezethez. A velünk is szerződött önkéntes, ha az adott feladatra a mi megbízásunkból, a mi nevünkben jár el, lojalitást várunk el tőle a szemléletünk, filozófiánk, módszereink ismerete és elfogadása, azokról való kommunikáció, és belső információink kezelése tekintetében, melyre az önkéntes szerződés aláírásával kötelezettséget vállal.

Dr. Déri János

Képzéseinket igyekszünk minél több alkalommal újra és újra megtartani. Aki szívesen csatlakozna, és szeretne értesítést kapni a következő alkalom megtartásáról, kérjük jelezze felénk a madarkorhaz@gmail.com e-mailcímen!

Képzett önkénteseink, valamint az országban fellelhető madármentési lehetőségek elérhetőségei az alábbi linken elérhetőek:

Sérült madár bejelentése – Madármentés