A rejtélyes beteg

 
 
 

Egy hajdúszováti állattartó telepről érkezett a bejelentés november elején, hogy megfogtak az ott dolgozók egy ölyvszerű ragadozót. Amikor átvettük a dobozt és próbáltunk belenézni, egyből lehetett tudni, hogy egy kicsit vadabb madárral van dolgunk. Egy kerecsensólyom volt, gyűrűje alapján Balmazújváros közelében élte életét. Külsőre nem látszott rajta sérülés, a röntgen viszont egy sörétszemet mutatott benne. Az emésztőrendszerének alsó traktusában helyezkedett el a sörétszem és semmilyen bemeneti nyílást sem találtunk. A sörét nem is nagyon szokott megállni ennyire lágy részekben, így vártunk egy napot. Elő is került a lövedék. A sólyom vélhetően sörétezett madarat zsákmányolt, így kerülhetett bele a lövedék. Ez jó hír, viszont továbbra sem repül. Alig egy éve szintén erről a környékről került be egy kerecsensólyom, ami minden külsérelmi nyom ellenére sem repült. Ez a madár sajnos közben elpusztult és a boncolás során derült ki, hogy nagyon előrehaladott tüdőpenésze volt, ez okozta a legyengülését, majd pusztulását. Ezért is van átfogó vizsgálat alatt a madár.
Konyhás István

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Szegett szárnyú légi vadászok

  • Solymászemberként a szívemet mindig megdobogtja a levegőben cirkáló sólymok látványa, vadászati stílusuk egyedülálló, m[...]
  • Telelő gólyák

  • Egyre több gólya telel át. Enyhék a telek, és ha egyszer bármi okból kipróbálta, megszokta a gólya, hogy talál ennivaló[...]
  • Öreg néne őzikéje

  • Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, Pocsajon, a falu szélén lakik az öreg néne, aki két éve fogadta magához[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Hattyúmentés

  • A kanizsai Csónakázó-tónál kirándulóktól kaptam több bejelentést is egy hattyúról akinek a csőre horgászdamil és horog [...]
  • Rejtőzködő lakóink

  • Kórházunkban lakik két olyan madárfaj, amelyeket nem csak munkatársaink, de a terep madarászok is ritkán látnak, általá[...]
  • Szegett szárnyú légi vadászok

  • Solymászemberként a szívemet mindig megdobogtja a levegőben cirkáló sólymok látványa, vadászati stílusuk egyedülálló, m[...]
  • Tollas ablakdísz

  • A Pusztadoktor magazin szerkesztése a téli időszakban a legélvezetesebb számomra. Ennek rendkívül egyszerű oka van. Az [...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]