Újabb madármentőket képzünk

 
 
 

Idén májusban már volt egy Hortobágyon, júniusban Kaposváron, júliusban Budapesten, és augusztus 12-én 10 órától ismét Hortobágyon tartottuk meg az elméleti és gyakorlati alapfokú madármentő képzésünk vizsgával egybekötött záró rendezvényét. Azok számára, akik már voltak egyik-másik, vagy akár valamennyi alapfokú elméleti és gyakorlati oktatásunkon, ez egy összefoglaló képzés volt, mely során a kismadaras elméleti anyag gyakorlati bemutatása és mindenki által való begyakoroltatása mellett betekintést nyújtunk a kórház csúcsszezonjában az aktuális munkába, főleg gólyák baleseti sérüléseink ellátásába a hallgatók részvételével. Előadóinkat azok közül a több éve folyamatos képzéseinken meghívott oktatóink közül választottuk ki, akiket a legjobbnak tartunk az adott szakterületen. A kismadaras oktatást már második alkalommal bíztuk Orbán Tamásra, akinek a legjobb eredményei vannak ezen a téren, és mind előadásmódja, mind a kiadott anyaga kimagasló. A  varjúfélék mentésében Békés Viktória és Bíborné Veres Dorottya szintén második alkalommal adott elő, a galambok témájában Kelemen Tamás, jogszabály ismeretben Lehoczky Krisztián már korábban leadta az anyagot a hallgatóságnak, a ragadozók és gázlók tekintetében jómagam vállaltam a feladatot, az elméleti vizsgáztatással együtt. A gyakorlati oktatást és vizsgáztatást az előadók, és munkatársaink végezték.

Az alapfokú képzéseinket olyan kezdő önkéntes madármentőknek hirdettük meg, akik be akarnak kapcsolódni a munkánkba úgy, hogy saját lakóhelyükön segítenek a sérült, beteg madarak, vagy rászoruló fiókák felkutatásában, befogásában, elsősegély nyújtásában és mentési szállításában.
A több helyszínen előadott elméleti anyag a Madárkórház Alapítvány hortobágyi kórházának és a madárparknak a munkáját, a természetben és emberi környezetben a madarakat fenyegető veszélyeket, azok megelőzését és sürgősségi ellátását, műtéti megoldását, utókezelését és rehabilitációját mutatta be a szabadon engedésre való felkészítésig, hogy a hallgatóknak legyen egy általános képe a lehetőségekről. A mentés, mentőhely engedélyeztetés és madártartás, természetvédelmi és állatvédelmi jogszabályi háttere mellett gyakorlati foglalkozás keretében megtanulják a madarakkal való bánásmódot, elsősegély nyújtást, a sürgősségi intenzív ellátást, beleértve a bőr alá vagy akár csontba való infúzió beadást is.

Képzésünk célja, hogy egységes szemlélettel és biztos alapokkal rendelkező, olyan madármentő önkénteseink legyenek, akiknek az elméleti és gyakorlati vizsga során meggyőződtünk a felkészültségéről, és tudjuk, hogy lehet rájuk számítani önkéntes munkájuk során. Tudják eldönteni, hogy az adott madár segítségre szorul-e, és ha igen, akkor az milyen szintű: pl madzagból kiszabadítva azonnal elengedhető, vagy ablaknak repült, agyrázkódott madár pár óra pihenés után, vagy legyengült fióka etetés-itatás után elengedhető, vagy további kezelést igényel? Ez otthoni körülmények között megoldható, vagy mentőhelyre, kórházba, esetleg specialistához kell szállítani, és hova? Be tudja fogni, meg tudja vizsgálni, el tudja látni, etetni, megfelelő körülmények között tartani. A vizsgáról oklevelet kapnak, és a vizsgázottak közül azokkal, akik ezt vállalják, önkéntes szerződést kötünk, melyben leírjuk az önként vállalt feladatokat. A hangsúly az önkéntességen van, ami nem jelent kötelezettséget, csak lehetőséget. Kit, mikor, hol, milyen körzetben, milyen feladatra lehet megkérni, és ha ráér, miben számíthatunk rá. Akik írásban hozzájárulnak, elérhetőségüket az országos madármentő listán honlapunkon, facebook oldalunkon, és kiadványainkban közzé tesszük, melyet együttműködő partnereink, társszervezeteink, és más, madármentéssel is foglalkozó intézmények, szervezetek is használhatnak és megoszthatnak. A munka más szervezetekkel is közös, hiszen önkénteseink a székhelyükhöz legközelebb eső, az adott feladatra alkalmas, fogadóképes mentőhelyre szállítják a madarat. Az önkéntes is tartozhat más szervezethez. A velünk is szerződött önkéntes, ha az adott feladatra a mi megbízásunkból, a mi nevünkben jár el, lojalitást várunk el tőle a szemléletünk, filozófiánk, módszereink ismerete és elfogadása, azokról való kommunikáció, és belső információink kezelése tekintetében, melyre az önkéntes szerződés aláírásával kötelezettséget vállal.

Dr. Déri János

Képzéseinket igyekszünk minél több alkalommal újra és újra megtartani. Aki szívesen csatlakozna, és szeretne értesítést kapni a következő alkalom megtartásáról, kérjük jelezze felénk a madarkorhaz@gmail.com e-mailcímen!

Képzett önkénteseink, valamint az országban fellelhető madármentési lehetőségek elérhetőségei az alábbi linken elérhetőek:

Sérült madár bejelentése – Madármentés

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Madármentő képzések

  • Légy Te is madármentő! Szívesen csatlakoznál önkénteseink közé? Vagy csak érdekel, mit tehetsz, ha sérült madarat ta[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Hajdúnánáson lövik a gólyát

  • A Sólyom utcában. Elit környék, vállalkozók, 40-50 éve ott lakó, egymást ismerő, becsületes, tisztességes emberek lakna[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]