Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műtéte hosszú és bonyolult volt.

Kórházunkban már szinte minden hazai madárfaj megfordult már. Itt érdekesség képen megemlítenénk, hogy fennállásunk alatt mindösszesen 4 alkalommal kellett pajzsos cankót mentenünk. A legutóbbi hármat pedig az utóbbi egy évben. Ő a negyedik. Mind a 4 egyed esetben a szárnya tört a madárnak.

Röviden e gyönyörű madárról:

Észak-Európától Kelet-Szibériáig költ. A madarak többsége Afrikában a Szaharától délre telel át. Tömegesen átvonuló parti madarunk. Tavaszi vonulása sokszor már februárban elkezdődik, március folyamán egyre nő számuk, a hónap vége felé már ezres tömegekben tartózkodnak szikes pusztáinkon mind a Kiskunság, mind a Tiszántúl területein. Magyarországon csak alkalmi költőfaj, de nagy tömegekben vonul át az országon.

Nyáron a kifejlett hímek „fülpamacsot” és hatalmas tollgallért növesztenek, amelynek színe változó: lehet fehér, vöröses, vörösbarna, kékes vagy fekete. Násztollazatát hangulatának megfelelően felborzolja vagy lesimítja a madár. Télen eltűnik a díszes tollruha. A tojó egész évben szürke-barna pettyes, ezért télen a hímhez hasonlít, de lényegesen kisebb termetű. Nyáron, amikor a hím díszes tollazatot visel, könnyű megkülönböztetni a nemeket. A tojó lába narancsszínű. A pajzsoscankó kis feje hosszú nyakon ül, csőre alig észrevehetően lefelé görbül, és a többi parti madáréhoz képest rövid. Keskeny fehér szalag húzódik a hosszú, széles szárnyon, és a farok rajzolata is fehér. A madár röpte lassú.

Társas, nappal aktív. A hím és a tojó gyakran külön él, és csak párzáskor találkoznak. Tápláléka vízi rovarokból, kagylókból, csigákból és magvakból áll. Legfeljebb 11 évig élhet.

A pajzsoscankó az ivarérettséget 1-2 éves korában éri el. A költési időszak május-augusztus között van. A fészekaljban négy olajzöld tojás található, melyeket kis fekete vagy zöldesbarna foltok tarkítanak. A tojó ezeken három hétig kotlik. A fiatal madarak röviddel kikelésük után elhagyják a fészket, és 25 naposan röpképessé válnak.

A továbbiakban sérült egyedünk szárnyának műtétjét mutatjuk be:

Mai kirakós: Pajzsos cankó rommá tört felkarcsontja 5 darabban:

A váll felöli részbe 2 injekciós tű fért bele.

Az is két részre hasadt hosszában, ugyanúgy, mint a középdarab. Mindkettőt fonalcerclage-zsal fogtuk össze csővé.

A két kialakított csontrészt már velőűrszegzéssel lehetett egyesíteni.

És végül fel kellett fűzni a harmadik, könyök felőli csontrésze. Ezt már csak a könyök felől lehetett egy újabb injekciós tűvel. A rigó méretű madár csontjai gyufaszál méretűek, így mindent sokkal kisebb implantátumokkal és fonalakkal kellett megoldani, mint a tegnap előtti hattyú ugyan ilyen műtétjét. Jóval tovább is tartott.

A beteg túlélte a 2 és fél órás műtétet, és elfoglalta helyét át 1-es kórteremben. Azóta is ott eszi a lisztkukacot.

Január 11.-én este a Madárkórház Alapítvány nagyrédei önkéntes madármentőjéhez, Nagy Attilához érkezett a bejelentés, miszerint Kápolna mellett az erdőben egy egerészölyvet találtak csapdába szorulva. A csapda rögzítve volt, a bejelentők pedig többszöri próbálkozás ellenére sem tudták kiszabadítani a madarat. Éjjel erős volt a talajmenti fagy, így a madár reggelre elpusztult volna, ha nem kap azonnali segítséget. Attila azonnal a helyszínre sietett, kiszabadította a madarat, majd magához vette. Otthonában stabilizálta az állapotát, majd másnap reggel elszállította hortobágyi Madárkórházba.

A madár mindkét szárnya sérült. Bal kéztőcsontjai szilánkosan törtek, valamint a csapda fogai a jobb és a bal szárnyon mind a bőrt, mind pedig az izmokat csúnyán roncsolták. Műtétje komplikált és hosszú lesz. Ennek ellenére van remény a felépülésére.

A szabálytalanul kihelyezett csapda ügyében alapítványunk az illetékes hatóságokhoz fordul.

A 8.-ai csodálatos zúzmarával díszített téli napon érkezett a hívás, a Szabolcs Szatmár Bereg megyei vadászkamarától, miszerint röpképtelen vándorsólymot találtak pénteken Nyíregyházán. A Szabolcs megyei mentőállomásunk vezetőjével, Nagygyőry Annával a bejelentő felvette a kapcsolatot, majd Anna hamarosan meg is érkezett a madárért. A vadászkamara elnöke, ifj. Plavecz János elmondta, hogy pénteken érkezett hozzájuk a megyeszékhely belvárosának közepéből a ragadozó madár. Valószínűleg a városban élő galambok vonzották be a sűrűn lakott településre. Családja komoly solymászmúlttal rendelkezik, így a madarat beazonosították és érezvén, hogy a kondíciója gyenge, fácánhússal megetették. A madár jóízűen fogyasztotta el a felkínált táplálékot, majd egy dobozban pihent másnap reggelig. Helyszíni átvizsgáláskor  lábán duzzanat volt észlelhető, és valóban szembetűnő volt a gyenge kondíciója. Lesoványodásának oka az lehetett, hogy sérült lábát alig tudta használni, így vadászni sem tudott megfelelően. A madár valószínűleg felélte tartalékait, ugyanis kevés energiát fektetett már a védekezésbe is. A madár csak feküdni tudott, mikor Anna elindult vele és egy elgázolt, gerincsérült egerészölyvvel Hortobágyra.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Megérkezésükkor megvizsgáltuk, valamint röntgenfelvételeket készítettünk. A sólyom lábán a duzzanat egy idült ízületi gyulladás, melyet egy régebbi sérülés okozhatott. Valami megszúrhatta, vagy ami még valószínűbb, egy másik ragadozómadárral viaskodhatott a zsákmányért. A sebbe baktériumok kerültek, amik a későbbi gyulladást okozták. Hogy újra használni tudja lábát, antibiotikumos kezelés mellett műtétre is szükség lesz. Altatásban el kell távolítani az idő közben sajtosodott ízületi váladékot és gennyet. A beavatkozás előtt fel kell javítanunk kondícióját, mert ebben a gyenge állapotban még nem bírná az altatást. Folyamatos infúzióra és etetésre szorul.

A röntgenfelvételek alapján egy további körülmény is felmerült. Gyomrában egy ólomsörét helyezkedik el. Nem lőtték meg, hanem még korábban ő foghatott egy lőtt zsákmányt, aminek az elfogyasztása közben a sörétet is megette. Közvetlenül még nem okoz problémát a sörét jelenléte, de záros időn belül ki kellene köpetelnie, vagy ennek hiányában nekünk kell eltávolítanunk, mert a gyomornedv hatására az ólom felszívódhat, nehézfémmérgezést okozva ezzel.

A vadászkamara elnöke szintén szívén viseli a madár sorsát, így megállapodtunk, amennyiben sikerül a madarat repatriálni, meggyűrűzzük és közösen engedjük útjára.

Anna 8 éves madármentő tevékenysége alatt még nem mentett vándorsólymot, így számára nem egy hétköznapi mentés volt. Lenyűgözte, hogy ilyen közelről találkozhatott a leggyorsabb röptű hazai ragadozó madarunkkal, annak tudatában is, hogy ilyenkor a gyógyítás és nem a gyönyörködés az elsődleges. Ez úton is köszönjük a közreműködést!

Ismerd meg tevékenységünket, járd be virtuálisan a Madárkórház egész területét! Otthonodba hoztuk el most a Hortobágyi Madárparkot.

Számítógéped egere, vagy okos-telefonod képernyője segítségével végigvezetünk téged intézményünkben. Megtekintheted kiállítótermünket, bemehetsz a folyosóra, megnézheted kórtermeinket, bennük a lábadozó madarakat, a műtőhelységet, valamint röpdéinkbe is ellátogathatsz. Csak úgy, mintha személyesen jöttél volna el hozzánk. Mindeközben idegenvezető hanganyagunk kísér utadon.

Kellemes időtöltést kívánunk!

Etetem a sast. Hatalmas fiatal tojó, nem is nagyon láttam még ekkorát. Csupasz kezemmel tartom csőréhez a hal belsőséget: májat, szívet, vesét, kopoltyút, ezeket szereti a legjobban. A hatalmas kampós csőrével ugyan le tudná harapni az ujjamat, karmaival meg is tudna ölni, de leheletfinoman veszi el és eszi le kezemről a pár centis, kocsonyásan csuszamló ínyencségeket anélkül, hogy a bőrömet megsértené. Bár véres, nyálkás, de látja, és a csőrével megérintve érzi, tudja, hogy az az enyém, és a hal rajta az övé. Ugyanúgy, ahogy egy ló enne a kezemből, vagy egy kutya, vagy egy nagyon szelíd solymászmadár. Ahogyan őt is etette az anyja, öklömnyi pelyhes korában.

Most megint ez történik vele. Visszatérnek az emlékek és visszatér a baba viselkedés. Sokszor tapasztaltam ezt, nemcsak fiatal rétisasoknál, hanem fehér farkú, sárga csőrű öregeknél is. Rájön és onnantól tudja, hogy ez most etetés, és jobb etetve lenni, mint magától enni. Ha rászokik, elvárja a meglett felnőtt sas is. Ezt tette annak idején Luca, a műlábas sasunk, és Szelídke aki most már egyáltalán nem szelíd, de akkor, amikor még az volt. De csak addig, amíg rászorult, egy idő után már nem akarja, hogy etessék, nyaktollait mereszti, méltatlankodó hangot hallat, majd odacsíp, ha nem elég, legközelebb már támad. De most még nem itt tartunk. Ha bemegyek a kórtermébe, figyeli, hogy mit viszek. Kis vödörben halat. Először ami volt, apró keszegeket, melyből vagy húszat etettem meg vele egyszerre. Nem kellett lefogni és megtömni.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

„Felső madárfogás”, a felső csőrkáva felülről megfogva felfelé nyitja a szájat, és a halat fejjel előre egészben le a torkán, még csak nem is gondol a védekezésre, vagy ellenállásra, a másodikat már csak a szájába, és nyeli, mint kacsa nokedlit. Megeszi, ha nincs más választása, de rétisasnak a nagy hal az igazi. A kiló feletti tükörpontyot a szomszéd halastóból, az Aranyponty Kft. hortobágyi halgazdaságából kaptuk, kifejezetten neki. Éppen lehalászás volt, kértem a sasnak, és adtak többet is. Először csak berakom mellé e g é s z b e n , és otthagyom. Nem nyúl hozzá. Órák múlva bemegyek, az orra előtt egy ollóval felbontom, széthajtom, és megint otthagyom. Semmi. Kivágom a belszervet, és markomban az orra alá tartom. Közben hangosan csámcsogok. Ő is. De nem nyúl hozzá. Diónyi falatokra osztom, és ujjaimon az szájához értetem. Megpiszkálja, csámcsog, de nem eszi. Most jön a felső madárfogás, és nyeli. Az egész belszervet, mind. Azután a kopoltyút, majd az agyvelőt. Erre még Luca, a féllábú rétisas tanított, amikor már ott tartottunk, hogy a felnyitott halat a csőréhez tartva tépte, ahol akarta, én ellentartottam, és ollóval segítettem leválasztani a kívánatos falatot. Először mindig a sötétebb, frissebb pirosat, a szívet, kopoltyút, majd az agyvelőt, végül a májat, vesét beleket ette ki. A fehér hús nem kell nekik. Azt eszik meg, amit mi kidobunk. Ami nekünk kell, azt meghagyják. Nem vagyunk konkurensek, egész jól kijönnénk egymással.

Advent első vasárnapjára érkezett a kórházba. A Börzsöny Ipoly menti hegyvidéki területén nem szoktak előfordulni rétisasok, még akkor sem, ha közel az Ipoly, mely azért nem akkora folyó, ahol sasok halászgatnának, a Dunában inkább, de az légvonalban is 10-15 km. Repül ennyit egy rétisas, még többet is, de nem a hegytető erdővel határos mezőgazdasági területén keres táplálékot.

De mégis ott találták mozgásképtelenül.

Ott nincsenek hörcsögök, inkább lőtt nagyvadak, melyeket nem találnak meg, vagy kizsigerelt belszerveit a vadászok otthagyják. Ezek tartalmaznak részeket az ólomlövedékből, mely a rétisasok első számú károsítója. Fő táplálékuk a hal, de a vizes élőhelyeken gyakran találnak sörétezett vadkacsát, vadlibát, melyek akár sérültek, akár elpusztultak, a bennük lévő ólomsörét szintén a rétisas gyomrába kerül. Az az ólomsörét, mely célt tévesztett, az is még sokáig mérgezi a környezetet, ahova kioldódva is veszélyes. A vadkacsák zúzókavics helyett felvehetik az iszapból és ott van a gyomrukban, mely őket is mérgezi az őket fogyasztó embert és sast ugyanúgy. Az ólom az emésztőnedvekben feloldódik, felszívódva a vérbe kerül, és a csontjaikban elraktározódik, onnan magától soha ki nem ürül, és ha elér egy bizonyos szintet, akkor jelentkezik a mérgezés, látászavar, vakság, remegés, gyengeség, koordinációs zavar, fejtekerés hasmenés tüneteivel, mely gyakran halálos. De sasunknál megfigyelhető görcsös tünetek nem ólommérgezésre, sokkal inkább karbofuránra utalnak. Ott lehet az ólom is a háttérben, de Szlovák oldalon, apróvadas területen is élnek rétisasok, ahol mérgezhetik a rókát és a varjakat. Ha meglátnak egy számukra csábító, szándékosan bemérgezett csalétket, vagy egy azzal már lemérgezett, és elhullott célállat tetemét, akkor az ismert forgatókönyv szerint a varjakkal, ölyvekkel együtt 2020. november-december 5 Adventi sas sasok is fekhetnek a terítéken, vagy nem sokkal távolabb. Általában nem jutnak másfél kilométernél messzebb, de 15 km távolságra is eljutott már mérgezett sas. Így át is repülhetnek a hegyen a Dunához, és ha útközben meglátnak egy táplálékforrást, leginkább egy tetemet, akkor az ott tarthatja őket.

Így lehetett, mert már egy nappal korábban is látták a vadőrök, de akkor másodmagával, egy elhullott szarvasborjú tetemén. Amikor megtalálták, merev izmokkal feküdt, lábait előrenyújtva, ujjait görcsösen marokba szorítva. Diszpécserközpontunkba érkezett a hívás, éppen Pesten voltam, egy óra alatt odaértem. Fél másodperc alatt megvolt a diagnózis: karbofurán mérgezés. Pár másodperccel később az ellenszert is beadtam. Atropin injekció 1 ml mellizomba.

A következő szakmai részeket elsősorban állatorvos kollégáimnak ajánlom figyelmébe:

Az Atropin általános adagja 0,1 mg, a 10 %-os készítményből 0,1 ml lenne testtömeg kg-onként, egy 5 kilós sasnak 0,5 ml, de ha karbofurán mérgezés van, akkor ennek 10 szerese, 1mg/ ttkg, azaz 5 kg-ra 5 ml a hazai egzotikus szakállatorvosok ajánlása. De ha mégsem karbofurán, akkor túladagoltuk, és megmérgezhetjük. A 0,1 mg-os adag viszont akkor sem árt, ha nincs mérgezéses terhelés. Ennek duplája még elmegy, de tapasztalatom szerint az ötszöröse már veszélyes. Az ilyen veszélyek elkerülése érdekében én tört adagban addig emelem a dózist, amíg a pupilla háromnegyed részére tágul. Ez azt jelenti, hogy van Atropin hatás, és ha szűkül, akkor ismétlem a háromnegyedes tágulásig. Ez függ az méreg acetilkolin-eszteráz bénító hatóanyagának jelenlététől és m é r t é k é t ő l , melyet annak megfelelően e l l e n s ú l y o z az atropin, amely nem hatástani, de tüneti ellenszer. Létezik hatástani antidótum is, a toxogonin, de ez általában nincs az állatorvos táskájában. És amire beszerezzük már túl vagyunk a kritikus időszakon.

A sas másnapra felállt. De ahogy ilyenkor szokott lenni, még egyensúlyozási zavarokkal küszködött. Ez a több évtizedes tapasztalat szerint pár napig szokott tartani, de most már két hete bizonytalankodik. A szakirodalom 3 napon át ajánlja az atropinozást, mi 4 napig adtuk, B-vitaminokkal együtt, az idegrendszeri tünetek ellensúlyozására. Javul, de lassabban, mint kellene. Valami más is van a háttérben. És rétisasok esetében az ólommérgezés borítékolható. Bár annak vannak jellemző tünetei, és ezek nem annyira azok, de beleférhet. Ezért ólommérgezés ellen is próbáltam volna adni valamit. Az egyetlen szert, ami volt, a Chelintox injekciót már 5 éve nem gyártják, és a forgalomban lévő készletet egy éve visszahívták, tehát nincs. A többi hatásos ellenszer (D penicillamin, dimerkaptan) szintén nem hozzáférhető. A hatóanyag Ca-EDTA, azaz kálcium-etiléndinátrium-tetra-ecetsav, mely egy nehézfémekkel kelátokat képző molekula. A vérből kivonja az ólmot, és a vizelettel kiüríti. A vérből 5 napos adagolás során eltávolítja az ólmot, de az a csontból felszabadulva továbbra is kifejti mérgező hatását, a kezelést 5 nap szünet után további 5 napi ciklusokkal többször ajánlják folytatni. Ennek megfelelő készítmény nincs forgalomban, de az egyik gyógyszergyártó állít elő EDTA-t, melyet egy pesti boltjukból (Azúr festékbolt, Bp, József krt. 65.) sikerült beszerezni. A por alakú hatóanyagot vízben oldva, az ajánlott dózisban, a sasnak 300 mg-ot kihígítva, injekciós fecskendőben mértem ki, és a hal húsába fecskendezve ette meg a sas a kezemből. Ezt egészítettem ki a debreceni Vezér állatkórház gyógyszertárában ajánlott Humac készítménnyel, melynek huminsav és fulvósav tartalma általános toxin megkötő tulajdonságú por, melyet szintén a halba csempésztem bele. A fulvósav ilyen hatásának nagyüzemi kipróbálását 20 éve én végeztem először több ezres lúdállományon az Egis gyógyszergyár jóvoltából. Akkor és most is ereményesen, mert sasunk másnapra felrepült az ablakpárkányra. Két hét után ez megnyugtató eredmény. De még folytat- 6 2020. november-december Adventi sas juk a kezelést, amíg a sas is elfogadja. Úgy szokott lenni, hogy ahogy javul, egy idő után menne, és szétszedi a kórtermet, emiatt sürgősen át kell helyezni egy nagyobb külső röpdébe. Ehhez azonban át kell csoportosítani a két nagyröpdében lévő gólyákat, sasokat, mert a röpdéink túlzsúfoltak, és részben felújításra szorulnak. Ezért egy új nagy, 50 m-es tárolóröpdét kell felépítenünk még Karácsony előtt.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Jelenleg folynak a munkálatok, és reméljük, hogy mire e lapszám olvasóink kezébe kerül, sasunk is már a túlélő röpdében rója a köröket. Négy repülős rétisasunk mellett ő lesz az ötödik. Közülük Bogyót nem engedjük el, korábbi, tavaszi sasos cikkeimben leírt lábgyengesége miatt. Ő most a nagyröpdében van egyedül a 80 gólyával, mert párja, Luca halála óta másfél év után most kezdi megtalálni önmagát. Már újra a legmagasabb ponton ül, és elfoglalta az egyik fészket. A többi 9 sast áttettük a kisebbik, túlélő röpdébe, hogy ne zavarják a gólyákat, melyek soha nem látott mennyiségben telelnek most nálunk. Összesen 102 gólyánk van, melyek közül mintegy 30 a korábban is évek óta itt élő tartósan sérült, a röpképtelenek, a félszárnyúak a gólyakertekben lábalnak, a féllábúak, félcsőrűek, félszeműek az egészségesekkel együtt a nagyröpdében szárnyalnak. A kezelés alatt állók még a kórtermekben lábadoznak, de mintegy 20-30 olyan gólyánk van, melyeknek nem jó a sasok között szerencsétlenkedni, mert felhívják magukra a ragadozók figyelmét. Amíg a szabadon engedésre való felkészítést jól szolgálja a gladiátorképzés, a szabad életre alkalmatlanoknak ez veszélyes üzem.

Nekik és a gyengébbeknek épül most a médiában meghirdetett társadalmi munkában önkéntesek segítségével az a tároló röpde, mely a nagyröpdénk tehermentesítésére szolgál. A 2006-ban épült 50 m hosszú, és 25 m széles, 12 m belmagasságú röpde fagerendáit és műanyag hálóját 2013-ban már egyszer ki kellett cserélni, mert az anyagok ennyit bírtak, elértek. Azóta eltelt megint 7 év, és már megint megrogyott a gerenda, és szakad a háló. Most még a nagy hidegek beköszönte előtt kijavíttatjuk a már látható hibákat, de tavasztól sort kell keríteni az egész felújítására. Erre most nincs kiírt pályázat, de akkor is meg kell csinálni, mert nincs hova tenni a madarakat. A 2004-ben évi 300 madárra tervezett Madárkórház és Madárpark ma évi 3000 madarat fogad. Az egyszerre bent tartott madarak száma közel 400. A tízszeres forgalommal a költségek is emelkedtek, a rezsi, a dolgozói létszám és a dolgozói fizetések is. Az 1 %-os bevétel is emelkedett, de közel sem annyival. A Covid miatt tavasszal kiesett látogató forgalom jelentős része, és az osztálykirándulások bevétele, de ez volt most ősszel is, és télen is zárva vagyunk. Nincs bevétel, de a költségek vannak. Az állami kompenzáció a vállalkozásoknak segít, a civileknek nem. Ezért kérjük támogatóink segítségét!

A tárolóröpde vasvázának anyagát, egy 50 m-es fóliasátor vázát a Rózsa Péter balmazújvárosi biotermelő Virágoskút Kft-je adományozta, további anyagot a hajdúszoboszlói Vasudvar bocsát folyamatosan rendelkezésre, Tar Lajos balmazújvárosi és Barna István tiszaörvényi hegesztők mellett Takács Levente hajdúböszörményi hegesztő és Kárpáti Zoltán várpalotai és debreceni segítőink markológéppel dolgoztak a hétvégén 26 tiszafüredi és tiszaföldvári polgárőr keze alá, akik nemcsak a tárolóröpde, de a legelső, 21 éves, igencsak avult fabarakk röpdesor felújítási munkálatait, és a vízborította terület lecsapolását is segítették. Kiss Júlia hajdúböszörményi madármentőnk csapata, Fekete Zsolt és Juhász Kata mellett az MTE részéről Lehoczky Krisztián is itt volt segíteni, és naponta jönnek az új önkéntesek.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

Hálásan köszönjük az országos öszszefogást, és mindenkinek az idejét és munkáját, melyet a karácsonyi készülődés helyett a madaraink javára fordítottak!

Békés Karácsonyt, mindenkinek!

Dr. Déri János

Elég sok portálon olvasni a napokban olyan szalagcímeket, hogy „idén elmarad a Karácsony.” Már mitől maradna el? Az nem marad el, csak nem mehet senki máshová… Mint ahogy Húsvétkor sem lehetett/kellett menni sehová. Mégsem maradt el. A Karácsony is megmarad. Sőt, talán most találunk rá igazán a mondanivalójára. „A fényt is a sötétben a legkönnyebb megtalálni.” Ha odafigyelünk, lehet, hogy pont a lényegét kapjuk vissza annak, amit elveszni hiszünk.

Egy kis kitérő történet: Katolikus gimnáziumba jártam. Ott történt egyszer, hogy Karácsony előtt a tanulószobán páran összeverődtünk, és valamilyen – már nem tudom pontosan milyen – témazáró dolgozat december 22.-ei megíratása miatt húztuk egymást egyre feljebb tanulás helyett. Ilyesmi mondatok hangoztak el: „Van szívük a szeretet ünnepe előtt két nappal minket ezzel terhelni? Hogy készüljünk így a Karácsonyra?!!?” Mi nem vettük észre, de ekkor már a teremben volt az igazgató. Szigorú, keménykezű ember volt. – Sajnos pár éve már nincs köztünk. Isten nyugosztalja, mindig emlékezni fogunk rá. – Elkapta a beszélgetést, és igen erőteljes hangon közbeszólt: „Mit prédikáltok itt szeretetről, karácsonyról mi? Nincs itt plusz szeretet! A Karácsony nem a szeretet ünnepe! Honnan veszitek ezt? A Karácsonykor Krisztus, a Teremtő fiának születéséről emlékszünk meg, nem a szeretetről. Szeretni minden nap kell, szeretet minden nap van. Nem kell külön megünnepelni! Régen rossz, ha egyszer szerettek egy évben! Ha jól tudom, ti biológia fakultációsok vagytok… Foglalkozzatok inkább Isten teremtményeivel felszínes demagógiák helyett! Témazárók pedig lesznek nyugodjatok meg!”

Keményen, akkor még illúzió rombolóan hatottak szavai, de sok év után visszaemlékezve rengeteg volt benne az igazság. A „Karácsony” sokkan jobban ott lehet bennünk inkább a hétköznapokban, mint adott dátumokon. Amikor madarat gyógyítunk, vagy csak kinézünk az ablakon a madáretetőre, benne sok kis csipegető teremtményre. Sokkal jobban, mint mikor lázasan kergetjük a bejglit a boltokban, pedig lehet, nem is szeretjük, de az az elvárás, hogy legyen, és átvigyük a rokonoknak, akik szintén nem szeretik. Némi ellenérzéssel, szorongással megköszönik, majd összeszorított foggal megkóstolják, és közben alig várják távozásunkat, hogy „eltehessék végre valahová”. Persze örülnek ilyenkor nekünk, de lehet a hétköznapokban jobban szoktak örülni. Mert akkor nem visszük a bejglit, és spontán módon, őszintén átadhatják magukat a találkozásnak… Elnézést kérek mindenkitől, aki szereti a bejglit, én is szeretem. Egy példa volt, behelyettesíthető bármire a kötelező zoknin át a díszdobozos parfümkészletre, vagy bármire, amire amit egy ilyen látogatáskor kényszeresen hajtunk, mert Karácsony van.

Ez a dátum az, ami minden évben sokakat megőrjít. Ilyenkor a felszínes szokásoknak, a „kötelező köröknek”, giccsekhez való ragaszkodásnak hála elindul egy görcsös rohanás, ami teljességgel elveszi az Ünnep eredeti mikéntjét. Idén, ha a jelen helyzetet megpróbáljuk pozitív gondolkodással kezelni, kaphatunk egy kis esélyt arra, hogy mindezen elgondolkodjunk, és elmélyedjünk egy kicsit magunkban. Rájöjjünk, mi is a legfontosabb számunkra, szeretteink számára, megtervezzük, mivel is „lepjük meg” a hozzánk közel állókat nem (csak) most, hanem az elkövetkező egész évben. És itt ne ajándékokra gondoljunk, hanem hozzáállásra, figyelemre.

A nagy rohanások helyett mi most is, madarakat ápolunk, meg még röpdét is építünk. Ahogy máskor is, valamint minden Karácsonykor. Így a mostani helyzet számunkra nem is olyan idegen. Nekünk minden Karácsony „madaras”. Máskor sincs esély nagy rokonlátogatásokra, mert páciens ilyenkor is érkezik. És általában az állapota sürgősségi beavatkozást igényel. És hát ő is egy teremtmény, őt is el kell látni a Teremtő fiának születése napján, már csak az Ő tisztelete miatt is. A Karácsonyi vacsora várhat, vagy akár el is maradhat. Mit ér az akkor, ha miatta cserben hagyunk egy teremtményt? Ilyenkor az Ünnep még plusz erőt is adhat. Az 5 éves lányom úgy tartja, akárhányszor jót cselekszik, akkor egy csodaszép pillangó száll fel mellőle az égbe a Jóistenhez, hogy elmesélje neki hogy ő milyen jót tett. Szemei ilyenkor ragyognak a boldogságtól. Nos, neki van igaza. Egy Ünnepet sokkal inkább így lehet megélni, jócselekedetekkel, belső boldogsággal.

Kívánunk minden kedves olvasónak áldott, meghitt, bensőséges, rohanásmentes Karácsonyt! Vigyázzunk egymásra, rokonainkra, és ha lehet, idén hanyagoljuk a „bejglit”, had szóljon ez az Ünnep arról, amiről valójában szólt!

Déri Balázs

Mit jelent számomra a madármentés, a Hortobágyi madárkórház? Sok ember azt hiszi, Tündérország csak a mesében létezik, pedig itt a Földön, ezen a csodálatos bolygón, amelyen élünk, is van egy Tündérország, ahol naponta történnek csodák. A hivatalos neve: Hortobágyi madárkórház.

Aki átlépi a kapuját, úgy érzi, egy csodálatos, különleges világba került. Olyan helyre, ahol szívvel-lélekkel mindent megtesznek a segítségre szoruló madarakért, és más, vadon élő kis állatokért.Önkéntesek végzik ezt a munkát.

Egy ideje a kórház csapatához tartozom és nagyon büszke vagyok rá. Mit jelent számomra a madármentés? Nehéz szavakkal megfogalmazni. Egy kis élet megmentése olyan kincset ad az embernek, amelynek az értékét nem lehet számokkal kifejezni. Kapsz egy csupasz, vaksi fiókát vagy egy sérült madarat. Ápolod, óránként vagy gyakrabban eteted. Ahogy telnek a napok,a madárka erősödik, fejlődi, gyógyul. És eljön a nap, amikor alkalmas lesz a szabad életre, el kell engedni. Boldog, de nehéz pillanat. Boldogság, hogy sikerült felnevelni, meggyógyítani, mégis nehéz őket elengedni, mert nagyon az ember szívéhez tudnak nőni. De bármennyire is fáj a szív, el kell őket engedni. Szabadnak születtek, joguk van a szabad életre.

Van nagyon fájdalmas része is a madármentésnek. Sokszor minden igyekezetünk ellenére sem sikerül megmenteni a madarat, gyakran a kezünkben hal meg. Ilyenkor lehet sírni, gyászolni, de lelkileg összeomlani nem szabad. Bármikor jöhet egy telefon, egy madárkának szüksége van a segítségünkre. A madármentésről sokan azt hiszik, abból áll, a képzett madármentők átveszik a segítségre szoruló madarat, gondoskodnak róla. Ennél jóval összetettebb dologról van szó. Ahhoz, hogy egy segítségre szoruló madárka eljusson hozzánk, az kell, aki talál egy ilyen kis tollast, ne hagyja sorsára, kérjen segítséget.

A fészkelőhely biztosítás, téli etetés is beletartozik a madármentés fogalmába. Az én szememben azok is madármentők, akik valamilyen formában-pénz vagy tárgyi adomány, támogatók szerzése, stb-támogatják a madárkórházat. Sajnos egyre több a sérült madár-sokan életük végéig a kórház lakói maradnak-szükség van a támogatásra, adományokra. Egy kis összeg vagy néhány tekercs kötszer, stb. is nagy segítség a kórháznak.

És itt van a támogatók szerzése. Hogyan tudunk legkönnyebben támogatókat szerezni? Szervezzünk kirándulást a madárkórházba! Sajnos a vírushelyzet miatt idén ez nehéz volt, de 2 kirándulás csak összejött. Kb. 70 embernek tudtam megmutatni az általam Tündérországnak nevezett helyet. Az utazás alatt játékos formában-madártotó-ismerkedtek a résztvevők a madarakkal, madármentéssel.

A kórházban doktorunk, Dr. Déri János és munkatársai meséltek az ott folyó munkáról. Negro, a beszélő holló is elvarázsolt mindenkit. A csoport tagjaira nagy hatással volt, amit láttak, legszívesebben örökre a kórházban maradtak volna, hogy naponta részesei lehessenek azoknak a csodáknak, amelyek itt történnek.

És végül még valami. Tapasztalatból tudom, sokan furcsán néznek a madármentőkre, nem tartják őket teljesen normálisnak. De úgy hozza a sors, ellátogatnak a madárkórházba, megismerik az ott folyó munkát. És utána más szemmel néznek ránk. Már tudják, azt a munkát, amit végzünk, elszántság, megszállottság nélkül nem lehet csinálni. És azt is tudják, a munkánkért olyan kincset, lelki gazdagságot kapunk, amelynek az értékét nem lehet számokkal kifejezni. Ez is csodálatos a madármentésben.

Sámuel Zsuzsa

önkéntes – Madárkórház Alapítvány

A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara, a daru a magyar néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, krúgatása az ősz egyik elmaradhatatlan hangulati eleme. A darutollas kalap pedig egyfajta státuszszimbólum volt a magyar nép körében. Egykor Magyarországon is nagy számban költött, de az 1910-es évek óta erre nem volt példa. Több mint 100 év után 2015-ben először figyelték meg egy daru pár költését Magyarországon. Ősszel nagy tömegben vonul át hazánkon. A Hortobágy az európai daruállomány kiemelt fontosságú gyülekezőhelye. A madarak nagy része novemberben elhagyja hazánkat, de egyre gyakrabban telelnek át csapatai.  A nálunk megpihenő darvak szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik. A darvak szempontjából jelentős területeken folyó gazdálkodást úgy kell kialakítani, hogy figyelembe vegyék ennek a zavarásra érzékeny fajnak az érdekeit is. A telet Európa déli részén és Észak-Afrikában tölti.

Tőzeglápokon, mocsarakban, nedves réteken, erdei tisztásokon, füves sztyeppeken költ. A párok nagyon látványos tánc közepette foglalják el költőhelyüket. Fészekalja általában két tojásból áll, a szülők ezeken felváltva kotlanak 28-31 napig. A fiókák pár nap eltéréssel kelnek ki. Amíg a másik tojáson kotlik az egyik szülő, az idősebb fiókát a másik vezetgeti. A fiókák viszonylag lassan fejlődnek és még az őszi vonulás során is összetart a család.

Konyhás István