Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

A vörösbegy (Erithacus rubecula) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez és a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó faj.

Az Egyesült Királyság nemzeti madara.

Csak költési időben alkot párt. Kedveli az erdőket és a fás kerteket, majdnem mindig sűrű aljnövényzetben költ. Rovarokat, férgeket, bogyókat és magvakat fogyaszt. Általában néhány évet él, de a legidősebb elérte a 13. évét.

A vörösbegy Eurázsiában, Nyugat-Szibériától kezdve egészen Algériáig jelen van, valamint megtalálható az Azori-szigeteken és Madeirán. Vándormadárként feltűnik Izlandon. Európa délkeleti részén élőhelye eléri a Kaukázus hegyvonulatát. Az Anglia területén élő vörösbegyek jelentős része költőterületén tölti a telet és csak egy nagyon kis méretű kisebbség -főleg tojók- vándorolnak télen Spanyolországba, míg a Skandinávia és Oroszország területén élő egyedek a telet inkább Nyugat-Európában és a Brit-szigeteken töltik. Ezen vándormadarak arról ismerhetők fel, hogy tollazatuk felső részén szürkésebb tónusúak és halványabb narancsszínű mellkasukról. A vörösbegyek előnyben részesítik a fenyőerdőket Észak-Európa vidékein, míg a Brit-szigeteken élő példányok inkább kertekben, parkokban vernek tanyát.

Parkokban, arborétumokban, kertekben, patakpartokon, erdőkben, évente kétszer költ. A gyökerekből, fűszálakból, levelekből, mohából és pehelytollakból készülő fészket a tojó építi parfal vagy épület üregébe. Elfoglalja a mesterséges „C-típusú” odút is. 4-8 tojásán a tojó egyedül kotlik, miközben a hím eteti párját és énekelve a revírt őrzi.
A hím egyedek híresek arról, hogy területüket agresszíven védelmezik. Megtámadják a többi hímet, ha azok betévednek a területükre és megfigyelték, hogy más kis termetű madárfajokat is megtámad, amelyek a területére berepültek, minden komolyabb provokáció nélkül is. Számos összecsapás végződik halállal, amely egyes területeken a vörösbegyek halálozási okainak több mint 10 százalékát is kiteheti.
Hazánkban a domb-, és hegyvidékek madara, gyakori fészkelő a dús aljnövényzetű, bokros aljú lomb-, vegyes-, és fenyőerdőkben, de a fás kertekben is megtelepszik. Viszonylag hosszú csüdje a felborzolt avaron való lépegetésben segíti. Halk füttymotívumokkal induló erőteljes, trillázással véget érő éneke a legkorábban – már március második felében – felhangzó madárdalok közé tartozik. Békés természetű madár, de a területére tévedő betolakodókkal szemben agresszíven viselkedhet. A költési időszakon kívül többnyire magányosan él.

A vörösbegyek nappal aktívak, éjjel pihennek, bár megfigyeltek példányokat, amelyek erős holdfénynél, vagy mesterséges megvilágítás fényénél rovarokra vadásztak.

Érdekességek:
A vörösbegyek kiemelt szerephez jutnak a brit népművészetben és Franciaország északnyugati részein, ám Európa többi részén e madárfajnak jelentéktelenebb szerepe van a kultúrában. Úgy tartották, hogy a viharfelhők madara, amely Thor szent madara a skandináv mitológiában.
Számos karácsonyi bélyegen feltűnnek a vörösbegyek. Egy régi brit mese arra próbál magyarázatot adni, hogy miért is ilyen feltűnő e madarak mellkasa. A legenda szerint eredetileg minden vörösbegy barna színű volt, ám amikor Jézus keresztre volt feszítve, egy vörösbegy repült oda hozzá és kezdett el énekelni, hogy így próbálja enyhíteni a szenvedését. Jézus vére festette meg a madár mellkasát, és ettől kezdve minden vörösbegynek vörös lett a mellkasán a tollazat.

Ha tettszett, ossza meg másokkal is!

Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is! 

A feketerigó (Turdus merula) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a rigófélék (Turdidae) családjába tartozó faj. Szép énekével kellemes hangulatot teremt erdeinkben, sőt ma már akár a városokban is.

A fekete rigó Svédország nemzeti madara.

Bogarakat és azok lárváit, pattanókat, cserebogarakat, lószúnyogokat és gilisztákat zsákmányolnak, de nagyon szeretik a gyümölcsöket is. Egy részük állandó, más részük a Földközi-tenger nagy szigetein és Olaszországban tölti a telet.

A hím fekete rigó szinte egész teste fekete, kivéve narancssárga csőrét és szemgolyója körüli gyűrűjét, míg a nőstények és a fiókák elsősorban sötétbarna színezetűek. E madárfaj egyedei erdőkben, kertekben építi fel sárral bélelt, csésze formájú fészkét. Mindenevő, főleg rovarokat, gilisztákat, bogyókat és gyümölcsöket fogyaszt. Mindkét nem védelmezi territóriumukat és ilyenkor hevesen ellenállnak a betolakodóknak, ám telelési területükön és vándorlás közben jóval barátságosabban viselkednek egymással. A párok egész évben a területükön maradnak azokon a vidékeken, ahol az éghajlat elég enyhe ehhez.

A fészket a tojó építi, meglehetősen változatos helyekre. Leggyakrabban bokrokon, fákon, épületeken, ereszcsatornákon, vagy akár a talajon gallyakból, fűszálakból és sárból alakítja ki a fészkét. Meglehetősen elővigyázatlan, emiatt rendszeresen megsemmisülnek fészekaljai. Sok esetben előfordul, hogy a tojásos fészekaljakat elhagyja és máshol kezd költésbe. Rendszerint 4-6 tojást rak.

 A fiókák még teljes röpképességük előtt kiugrálnak a fészekből, de szüleik még hetekig etetik őket. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy jó szándékú emberek a gyámoltalannak és elhagyottnak tűnő fiókákat megfogják, hazaviszik nehogy elpusztuljanak. Erre azonban semmi szükség, ugyanis jelzőhangok alapján az öreg madarak a fészket elhagyó fiatalokat könnyedén megtalálják és teljes kifejlődésükig etetik őket.

Éneke:

Az elsőéves hím fekete rigó, amelyik már ivarérett és ezért részt vesz a párosodás jogáért folytatott versenyben, kedvező időjárás esetén már január végén elkezdi éneklését, hogy ezáltal is kijelölhesse felségterületét, melyeket március végén az idősebb hímek éneklése követ. A hímek dala változatos és dallamos, kissé hajlított trillázás, melyeket fák tetején, tetők ormain, vagy magasabban fekvő pontokon állva ad elő, elsősorban a márciustól júniusig tartó időszakban, néha július elejéig. Számos egyéb hívójel is ismert a fekete rigóknál, ide értve a „szííí” és a „púk-púk-púk” figyelmeztetést, amelyet a területre belépő földön járó ragadozók (például macskák) megpillantásakor hallat, valamint a különféle „csink” és „csúk-csúk” hangelemek. A területét védelmező hím változatlan formában adja a „szink-szink” hangjeleit esténként (általában sikertelenül), hogy elzavarja a többi hímet és megakadályozza ezáltal, hogy az ő területén kezdjenek el énekelni. Akárcsak más énekesmadarak, a fekete rigó is magas „szííí” hangot hallat, ha ragadozómadarak bukkannak fel és a hangot gyorsan változtatja, ezzel is megnehezítve annak forrásának megtalálását a növényzetben.

Ha tettszett, ossza meg másokkal is!

Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is! 

   A kék cinege, sokszor becézően kékcinke (Cyanistes caeruleus) a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a cinegefélék (Paridae) családjába tartozó apró termetű, közismert és közkedvelt madárfaj, az európai régió egyetlen sárga-kék cinegefaja.

A kék cinege alapvetően európai madárfaj. Gyakorlatilag az egész kontinens területén találkozhatunk vele, de Észak-Afrika mediterrán területein és a Közel-Kelet kevésbé száraz vidékein is megél. Egyedül a különösen hideg övezeteket kerüli, de az ember közelségéhez jól alkalmazkodott.

A faj igen hasznos kis rovarpusztító, kedvelt táplálékát lepkehernyók, pókok, poloskalárvák, lószúnyogok, bársonylegyek képezik. Állandó madár, telente kényszerűségből magvakat fogyaszt; ilyenkor rendszeresen felkeresi a madáretetőket, akár más madárfajok társaságában is. Szűkös kínálat esetén kóborolhat is.

Énekhangja vidám trilla, egyébként sokféle hangadása közül a legismertebb a „tszí-tszí-tszí-tszit”.

A kék cinege szaporodása különféle természetes és mesterséges erdőkhöz kötődik, mivel fészkét faodvakban rendezi be. Gyakori vendég a kihelyezett fészekodvakban. Az elfoglalt odvakban gyökerekből és fűszálakból építi fel fiókái jövendő lakhelyét, amit mohával és szőrszálakkal puhán kibélel. Évente kétszer költ. A költés ideje április–július között van.

Egy fészekalj kb. 12 tojásból áll, amelyeken a szülők felváltva kotlanak két hétig. A kikelő csupasz és vak fiókák fészeklakók, de alig 18-22 napon belül kitollasodnak és kirepülnek. Addig gondos szüleik különféle ízeltlábúakkal, különös szeretettel lárvákkal táplálják őket.

Ha tettszett, ossza meg másokkal is!

Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is!

Bulizók közé esett egy madár, a fiatalok azt hitték, hogy meglőtték a madarat, ezért elvitték a kórházba. A röntgen viszont nem mutatott ki söréteket, viszont kiderült, hogy valamilyen idegen anyag van a gyomrában. Azt nem tudják, hogy mitől lett beteg a madár, mindenestre úgy legyenegült, hogy reptében leesett a bulizók közé.

Forrás: tv2.hu

Van úgy, hogy megijedünk, nem tudván, mi lesz ezután. Van, hogy a szándék túl kevés, de várjuk a csodát! Hihetjük, hogy lesznek még, kik velünk segítenek! Köszönjük, nem tévedtünk! Angyalok léteznek!

Így történt, hogy Karácsonykor angyalok látogattak hozzánk. Az először egy vadonatúj sterilizátorral lepték meg a Madárkórházat, hogy eszközeinket fertőtleníthessünk, majd temérdek kötszerrel, gézzel láttak el, hogy ne szenvedjen hiányt egy betegünk sem.

A madarak nevében most mit is mondhatnánk?

Köszönjük!

Karácsony táján szinte lépten-nyomon belebotlunk a támogatást kérő levelekbe, felhívásokba, emberekbe. Ezt halljuk a rádióban, olvassuk az újságban, látjuk a televízióban, és nem csak közvetve, sokszor közvetlenül, a tekintetetekben is. Ilyenkor mindenki segítséget kér, és ha sikerül a fogyasztói társadalom nyomásának ellenállva a valódi örömöt megtalálni az ünnepben, rájövünk, hogy ilyenkor könnyebben tudunk adni is. Mindig kérünk ilyenkor valamit. Általában azt, amire leginkább szükségünk van. Mi sem teszünk, nem is tehetünk másképp, hiszen mint a Kis Herceg, mi is felelősséggel tartozunk azért, amit megszelídítettünk. Látogatóink tudják, hogy ezt a kifejezést a Madárkórház esetében csak átvitt értelemben használjuk, hiszen nekünk nem célunk a természet vad madarainak magunkhoz édesgetése, szelídítése. Nem szeretnénk „ölebekké” silányítani őket, hiszen nem erre születtek. Viszont felelősek vagyunk értük, mert sérüléseik nagy részét mind a mai napig mi, emberek okozzuk. Az autóinkkal, a légvezetékeinkkel, az üvegablakainkkal, vagy véletlenül, pusztán a figyelmetlenségünkkel. És mi, a Madárkórház dolgozói felelősek vagyunk értük azért is, mert környezetükből kiszakítva arra vállalkozunk, hogy meggyógyítsuk őket. Ehhez biztosítanunk kell a megfelelő körülményeket számukra, karbantartani a röpdéket, a kórházat, műtőt, a madárkerteket, beszerezni a gyógyszereket, a táplálékot, aminek egy részét adományként kapjuk, de a javát vásárolnunk kell. Ezt nem tudnánk megtenni az önök támogatása nélkül. Nem tudtuk volna megtenni eddig sem, és nem lennénk rá képesek bármiféle állami támogatás nélkül, a magunk erejéből a jövőben sem. Ezért kérjük továbbra is, hogy támogassák alapítványunkat! És ezért kell most átnyújtanunk önöknek szerényen, amit mindezért cserében adni tudunk: a köszönetünket. A pénzbeli és tárgyi adományaikért, a gyógyító munkához használt segédeszközökért, a munkáért, amivel segítenek betegeink ellátásában, a lábadozók tisztán tartásában, a látogatók tájékoztatásában rendezvényeinken, vagyis a Madárkórház Alapítvány működésének segítéséért. És az élményért, amit átélhetünk akkor, amikor egy hónapokig, vagy akár évekig kezelt sérültünket örömmel vegyes félelemmel a magasba dobjuk és útjára engedjük. Ahhoz, hogy ezt a munkát minél sikeresebben végezzük, igyekszünk saját tudásunkat és másokét is bővíteni. Ezért nyitottuk meg egy európai uniós pályázati támogatás révén oktatóközpontunkat Hortobágyon, így az eddig megszerzett tapasztalatokat széles szakmai körben is megoszthatjuk. Ez az alapítvány életében új fejezetet nyit, és új kihívásokat, terheket is jelent majd, azonban a vadmadarak gyógyításának országosan is ismert gyakorlata lehetővé teheti a jövőben egy régóta várt és általunk már több éve kezdeményezett vadmadárkórház-hálózat létrejöttét. Reméljük, néhány év múlva már ezekről a lépésekről is beszámolhatunk, és bízunk benne, hogy ennek a folyamatnak önök is részesei lesznek tevékenységünk támogatásával! Köszönjük minden egyes látogatónkat és támogatónknak a segítségét!

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

A Madárkórház dolgozói nevében Veres Hajnalka szerkesztő, a Madárkórház önkéntese