Horogra akadva – 2015.04.11

 
 
 
IMG_5318Húsvét hétfőn déltájban Tiszalúcról Zákány Albert, a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre egy horogra akadt rétisast hozott a madárkórházba. A tiszalúci morotva partján kiránduló fiatalok egy mozgásképtelen sast vettek észre, és értesítették az őrt. Kiérkezésekor már látta, hogy egy pergetéshez használt, három horoggal ellátott, műanyag csalihalas, úgynevezett támolygó készség tartotta fogva a helyben fészkelő öreg rétisas pár egyik tagját. Az pedig csak a hím lehet, mert a tojó ez idő tájt a fiókákkal kéne, hogy legyen. Két éve ismeri a fészket, most is vannak már fiókák. A csőrében két horoggal, a harmadikkal a szárnyában horogra akadt sas tényleg nem tudott, és nem is akart mozdulni. Egy nagyobb hal elragadta horgostul és damilostul a felszerelést a horgásztól, amelyet azután a sas kifogott a vízből és megevett. Közben a az egyik horog a felső, egy másik az alsó csőrkávájába fúródott, és összezárta a száját, és a vergődéstől a szárnyredőjébe akadt harmadik a szárnyát is mozgás képtelenné tette. Ő a kabátjával leterítette a sas fejét, ami, ha eltakarta a szemét és nem lát, megnyugtatja a madarat. Megállapította, hogy mindkét csőrkávában egy-egy horog, és a szárnyába akadt harmadik a visszahajló szakállával olyan mélyen beékelődött, hogy kíméletesen kiszedni nem tudta, de egy fogóval levágta őket. Ahogy a damil fogságából megszabadult, már támadott is a sas. Kesztyű nélkül veszélyes művelet rögzíteni és dobozba tenni, pláne egyedül, de muszáj volt, mert a horgok többi részét is el kellet távolítani, ami a mi dolgunk, itt a kórházban. A sas majdnem összeérő szeméremcsontját tapintva, 5 kg-os testtömegével, 86 cm-es testhosszával és 214 cm-es szárnyfesztávjával valóban hímnek bizonyult. A tojók ennél nagyobbak, és a szeméremcsontjuk között is legalább két ujjnyi a rés, hogy kiférjen a tojás. Röntgenezés után látszott, hogy jól benne vannak a beékelődött horgok. Altatásban szedtem ki az egyiket a szárnyredőt átfúrva, bemeneti irányát megtartva, hogy a szakáll tüskéje ne okozzon roncsolást. Egy varratot így is be kellett tenni, mert a korábbi rongálódástól jobban kilyukadt a bőr. A csőrt nem akartam a csontos szájpadlást és az állcsontot átfúrva megsérteni, ezért onnan finoman kiügyeskedve, a szakáll ellenében, visszafelé tudtam eltávolítani a horgokat. A sast antibiotikummal ellátva egy napra megfigyelésre bent tartottuk, hogy nincs-e más baja, de amikor másnapra már-már szétszedte a kórtermet, nem akartuk tovább visszatartani, nem is lehetett, mert a családja védelme és táplálékkal való ellátása fontosabb, mint a még gyulladt sebek a csőrén és a szárnyán. IMG_5489A hím sasok ilyenkor nagyon vadak és agresszívek, és nem lehet visszatartani őket, mert tényleg szétszedik a körletet, ha menni akarnak. Hiszen ha a tojónak kell táplálékot szerezni, az őrizetlenül hagyott fiókák más ragadozóknak, vagy akár varjaknak, hollóknak eshetnek áldozatul. Elengedhettük volna itt, Hortobágyon is, mert a légvonalban közel száz km-re lévő Tiszalúc a sasnak egy óra, de nem akartunk semmit kockáztatni. Út közben rengeteg nagyfeszültségű vezeték jelenthet veszélyt a fogságból hirtelen szabadult, fészkére igyekvő, nyugtalan sas számára. A kézre kerülés helyének közelében barátunk, Bereczki Attila madármentő aktivista által meggyűrűzve, a megmentője, Zákány Albert engedte szabadon. Széllel szemben indult (ahogy a madarak és a repülők is felszállnak), majd egy félkörrel a fészek felé vette az irányt, és eltűnt az ártéri erdő fái mögött, amíg szemmel követni lehetett.
A rétisas ritkán akad horogra, de nem példa nélkül való. Ez sokkal gyakoribb hattyúknál és vadkacsáknál. Leginkább szándékos mérgezés, vagy légvezetéknek való ütközés során kerül kézre. A villanyoszlopon elszenvedett áramütés náluk ritka, mert elkerülik az emberi építményeket. Viszont gyakrabban fordul elő náluk ólommérgezés, mint más fajokban, mert a vizes élőhelyeken folyamatosan vehet fel vizivad vadászatra korábban használt ólomsörétet a sebzett, és könnyű zsákmányt jelentő vadkacsák közvetítésével, melyek nemcsak a vadászat során sérülnek, hanem a mellé ment sörétet zúzókavics gyanánt is felveszik.  
A rétisas fokozottan védett, veszélyeztetett faj, eszmei értéke 1 000 000 Ft. Hazai fészkelő állománya mintegy 230 pár. 
Dr. Déri János
A Balmazújvárosi Televízió adásából:

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]
  • Rabok legyünk, vagy szabadok?

  • Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, [...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Meglepetésvendég a zsezse

  • Téli madáretetők és kora tavaszi erdei séták meglepetésvendége lehet az idei évben hazánkban az aprócska vándormadár, a[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]