Hálószoba titkok
Kukkolok a hálószoba ablakán. A sajátomon, kifelé. 20 éve figyelem a gólyákat a gólyakertre nyíló hálószobám ablakából. 15-en vannak. Néha többen. Tartósan sérültek, egyáltalán nem tudnak repülni, ezért megtartja őket a méteres kerítés. De rendszeresen van köztük külsős, etetéskor berepülő potyázó, vagy pártválasztást próbáló egészséges, vad, vagy általunk elengedett, de itt maradó fiatal is. A faluban fészkelő pár egyik tagja évek óta itt telel.
Éjszakára az ablak alatt lévő gázkonvektor külső szellőzője körül csoportosulnak, télen a meleg miatt, nyáron megszokásból. Hajnalban csőrükkel kopognak a fém szellőzőn. Kérik a bekapcsolást, mert akkor van a leghidegebb? Vagy csak ezzel szórakoznak. Ha kinyitom az ablakot, arrébb húzódnak, de megszokták a leskelődést. Ablakon át nem veszélyes az ember, de ha kimegyek, menekülnek. Ha vödörrel jön valaki, odamennek. Az ide szokott repülős gólyák is követik a vödrös dolgozót, amikor etet, mindenhová. A macskák is, persze. A gólyakertiek márciusban elkezdenek vetélkedni, a hímek kakaskodni, a földre épített tradicionális fészkelőhelyeiket védő tojók is fújnak, fenyegetően, gyorsan, röviden kelepelnek másokkal és kedvesen, lassabban, hosszabban a párjukkal.
Két komolyabb fészek szokott lenni, és további egy-kettő komolytalanabb. A komolyabbak rendes, vastag gólyafészkek, az egyik egy rőzsehalmon, méter magasan, a másik a földön, egy megemelt fészekalapon. Az fészkel magasabbra, amelyik a dominánsabb. Amelyik rendesen meg tudja rakni a fészkét de alacsonyabban, az a béta pár. Amelyik fészkel ugyan, de elveszik tőle a többiek a gallyat és beépítik saját fészkükbe, az is letojik és védi is a fészkét, ki is kelteti a tojásait néhány gallyon, rongydarabon, és sok gólyatollon. A nagyröpdében ugyanez a helyzet, a nem jól repülő, földön fészkelő gólyák különböző magasságú és vastagságú fészkekben védik tojásaikat egymástól és a sasoktól is, azok elhullajtott tollaival bélelve a fészket. Nem biztos, hogy a legmagasabb, legnagyobb fészek a legjobb. Ott költenek a legagresszívabb hímek, és mint tudjuk, ki kardot ragad, kard által vész el.
A nagyröpde legfrekventáltabb fészke az idén újra megüresedett. Utoljára 7 éve volt, hogy az ott több éve fészkelő és a környezetében rémuralmat tartó hímnek valaki visszaütött. Most is. Pontosan az állkapocs alatt, a nyaki ütőeret találják el. A daru is így járt, róla írtam a legutóbbi számban, de ő megmaradt. A gólya nem. És ilyenkor a tojások sem. A tojó egyedül nem tudja megvédeni is, meg kikeltetni is, közben táplálkozni is. A fészek most üres, amíg nem lesz megint egy harcias hím, amelyik megküzd érte.
Az ablakon át fényképezem a gólyák viselt dolgait, Fiam, Balázs le is videózta, meg is osztotta a párzást, a tojások napi alakulását, a kisgólyák kikelését.
Az első kisgólya:
Sőt, a TV híradó is évek óta közvetíti a gólyahíreket:
Nemcsak a gólyák, hanem Csacsogó nevű ölyvünk és Sába nevű pusztai sasunk is rendszeres földön fészkelő nevezetessége a madárkerteknek.
De a tenyészvolierben vércséink, a bagolyvárban gyöngybaglyaink is rendszeresen keltetnek fiókákat. Ők sikeresek, az ölyvek valamiért nem. Tojások mindig vannak, de fióka még nem volt. Őket is meg kéne kukkolni, de nincs kiépítve a leshely.
Rendszeresen kérdezik, hol finoman, hol durvábban, laikusok és szakmabeliek is, hogy miért nem altatjuk el a tartósan sérült repülésre, szabad életre alkalmatlan betegeinket. Egy madár, a szabadság jelképe, rabként, szegett szárnyon… Az állatjóllét biológiai posztulátuma a szaporodás és a küzdőképesség megtartása. Ők küzdenek és szaporodnak. A körülményekhez képest boldogok. Ha maguk nem is tudnak szárnyalni, utódaik majd fognak. Aki nem hiszi, jöjjön el, és lássa. Már lehet!
9 óra, vége a kukkolásnak, átmegyek a kórházba, kezdődik a reggeli vizit. Azután lehet, hogy ki sem jövök estig.
Dr. Déri János
