A rejtélyes sólyom

 
 
 

Sok talány övezi azt a sólymot, ami januárban került be a madárkórházba. Lehet egy kóbor vad madár, ami így igaz kuriózum a hazai madártanban. Lehet egy legálisan tartott, de még nem felszerszámozott solymászmadár, ami valamilyen módon elszökött gazdájától. Mérete, habitusa alapján még az sincs kizárva, hogy egy hibrid madárral van dolgunk. De akkor legalább azonosító gyűrűnek lennie kellene a lábán. Mivel ez a madár nem igazán gyakori még a solymászok körében sem, így már biztosan tudnánk róla, ha valakitől elszökött volna. Illegálisan elég nehéz hozzájutni és becsempészni az országba, ráadásul ennek semmi értelme, mert a kevés vadászmadár és a solymászok jogkövető magatartása miatt úgyis hamar lelepleződne a madár és a tartója is. Egyelőre a legvalószínűbb mégis az, hogy a Földközi-tenger partjáról, mint legközelebbi téli előfordulási helyéről idetévedt madárral lehet dolgunk.

A Feldegg-sólyom Afrika szinte egész területén elterjedt a sivatagokat kivéve, de dél-Európában is megfigyelhető, főleg a téli hónapokban. Olaszország nagy részén is állandó madár. Hazánkban rendkívül ritka kóborló. Fészket, mint sólyom természetesen nem rak, sziklákon szeret költeni. Szicíliában február közepétől, másutt általában márciustól fészkel. 3-4 tojását 2-3 naponta rakja le, és a tojó költi ki, a hím a revírt védi és a tojót, majd a fiókákat ellátja élelemmel. A fiókák növekedésével a tojó is segít a hímnek a táplálékszerzésben. A fiókák 35-42 nap után hagyják el a fészket, de még 4-6 hétig a szülők gondoskodását élvezik.

Reméljük, hamarosan fény derül a sólyom kilétére, hiszen jól repül és várhatóan szabadon engedhető lesz. Addigra pedig mindenképp ki kell deríteni a múltját, hiszen nem mindegy, hogy egy vad madárról van szó, amelyik képes a szabad életre, vagy egy szelíd, félszelíd madárról, ami a szabad életre nincs felkészülve és a gazdája visszavárja.

Konyhás István

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]