Ember és madár
Történt egyszer, hogy Ági, a vörös hajú, szeplős arcú nyolc és fél éves kislány, elindult a barátnőjével sétálni egyet a városukban. Pontosan ők sem tudták, hogy mit is akarnak, de szerettek volna csinálni, venni vagy csak megnézni valami érdekeset. Hosszasan bolyongtak, valami jót keresve, de ha az egyikőjük talált valamit az a másiknak nem tetszett, ha pedig a másikjuk akadt valamire az az elsőnek nem nyerte el az érdeklődését. Végül Ági tekintete megakadt a kisállat-kereskedésen. Nehezen rávette barátnőjét is, Emmát, hogy menjenek be az üzletbe. Beléptek az ajtón és földbe gyökerezett a lábuk. Az apró bolt, mintha minimum ötször akkora lett volna, mint amit kívülről mutatott. Ahogy befelé haladtak, egymás után jöttek a különböző részlegek: esőerdő, párás és meleg levegő; sivatag, homok, száraz levegő és fojtogató hőség; mező, harmatos fű, friss és üde levegő; végül barlang, köves padló, nyirkos és egy kicsit hűvös levegő. Mintha az évszakok váltakozása nem lett volna elég, még hatalmas állatok is voltak mindenütt. Az esőerdős részben a lehetséges kígyófajok mindegyike megtalálható volt. A sivatagi szobában óriási gyíkok és különféle rovarok voltak, amik a szárazat szeretik. Mikor átértek a mezőre, minden Földön élő madár közül volt ott egy pár, néhány fiókát is nevelt. A barlangban pedig békák gőték és szalamandrák laktak. Mindegyik állat szabadon élt – leszámítva a nagyon veszélyes kígyókat. Mikor elértek a barlang legvégébe, fényesség támadt és ott álltak a kassza előtt. A pult mögött, amin a gépezet állt, kedves, idős hölgy ült, ősz haját kontyba kötötte, és kedvesen kérdezte a lányokat:
– Sikerült választani?
– Nem igazán. – mondta bizonytalanul Ági.
– Nekem igen! – lelkesedett Emma. – Azt a sárga foltos szalamandrát szeretném.
– Máris hozom. És te, kislány, még körülnézel egy kicsit?
– Azt hiszem igen.
Emma, nemsokára fizetett. Várt még egy kicsit Ágira, aztán, miután barátnője fölvilágosította, hogy valószínűleg jó ideig nem megy még haza, elindult. Nem sokkal később Ági felfigyelt egy ajtóra.
– Az az ajtó, hova vezet? – tudakolta az eladótól.
– Sejtettem, hogy fel fogod fedezni. Gyere velem! – Azzal karon ragadta Ágit és elindult vele át a mezőn a rejtett ajtóhoz.
Beértek és a lányka még a száját is elfelejtette becsukni, annyira elcsodálkozott. Mindenütt soha sem látott lények voltak. A néni sorra bemutatta őket.
– Végül pedig ez a főnix. Ez az egyetlen állat, amit a mai napig nem ismerünk teljesen. Halálakor elég és hamvaiból éled újra. Minden gazdájának mutat valami újat magáról, és sosem fedi fel az összes titkát egy ember előtt. Csodálatos állat, talán az egész boltban őt szeretem a legjobban. Hidd el, nagyon jól választasz, ha őt viszed haza.
– Hogy hívják? – kérdezte Ági lenyűgözve.
– Flamenn.
– Gyönyörű. Mennyibe kerül?
– Semmibe.
– Semmibe?
– Úgy is visszakerül hozzám. Nem tud, csak úgy meghalni, ha megölik.
– Rendben. Elvihetem akár most rögtön?
– Szaladj haza vele! – mondta mosolyogva az idős hölgy, és odaültette Ági karjára a madarat.
– Viszont látásra! – kiáltott vissza futtából a kislány, és már rohant is haza.
Amint kiért az utcára, a madár felröppent a karjáról és mellette repült. Nemsokára viszont megunta a tempót. Szaltózott egyet röptében, megragadta Ági karját és fölröppent vele a házak fölé. „Vajon ezt már más is tudja?” – futott át a lány agyán aztán lenézett és kis híján elsikította magát. Valahol a város fölött keringtek.
Hol van az úti cél? Kissé lassú vagy. Nem gondolod?
Kicsit bizonytalanul fölnézett Flamennre, majd kijelentette, hogy tegye le a házuknál.
Ahogy szeretnéd. – hallotta selymes hangját a fejében, majd a madár kiadott egy érdekes, magas vijjogó hangot és pár másodperc alatt a Cseresznye utca 3-ban termettek. Ahogy Flamenn elengedte Ági karját, a járókelők nagy szemeket meresztettek rá. Ő csak értetlenül nézett rájuk, aztán bement a lakásukba. mikor jobban körülnézett, észrevette, hogy az házuk eléggé megváltozott az elmúlt pár órában. Mindjárt ahogy elindult hosszú folyosó fogadta, a végén pedig egyetlen ajtó volt a jobb oldalon. Belépett a szobába, mint észrevette, a nappali volt, de sokkal nagyobb, mint eredetileg. A helyiség túl oldalán nagy, fatüzeléses kandalló állt. A kallandó előtt kényelmesnek tűnő kanapé és két fotel volt. A kandalló melletti falon egy öreg kép függött, amellett ablak. A párkánya díszesen faragott fa volt. Az ablak alatt íróasztalt helyeztek el, rajta minden volt, amit csak el lehet képzelni. A cukorkapapírtól a hivatalos iratokig minden megtalálható volt. A szoba bal oldalát elborították a képek és egy ajtó is nyílt onnan. Ági óvatosan átment rajta és egy elegáns hálószobában találta magát. A szüleié volt, – mivel anyukája rajongott a kékért – minden ágynemű türkizkékre lett szőve, a bútorok pedig illatos fenyőből készültek. Baldachinos ágy állt a szoba falához tolva, mellette komód. A túloldalt újabb ajtó, eléggé kirikított a szobából: vörös, sárga pacával, amin pedig ez áll: „Mond, jó barát és lépj be!” Amúgy ne!
– Ez nyilván az én szobám. – és belépett a lányka. – Idézet a Gyűrűk urából. Nem is rossz.
Körülnézett, majd hátraszólt a Főnixnek:
– Flamenn! Gyere! Itt az új szobád. Velem fogsz együtt lakni.
Már ott is vagyok! – szólt a madár. Nemsokára a szobában volt. Ági ízlését tükrözte, hogy a helyiség fala telis tele volt a különböző könyvek jeleneteinek rajzaival.(Többek között Tolkien műveiből voltak képek.) Az ablak alatt hosszú íróasztal állt, rajta egy állvány. Ezen nemsokára helyet is foglalt Flamenn.
– Szóval mi is történt pontosan mikor a levegőben voltam?
Mi történt volna? Fölemeltelek.
– Fölemeltél? De hogyan?
Ahogy a többi gazdámat is. Egyszerűen megfogtam a karodat és fölrepültem.
– Szóval ezt nem csak én tudom. És hogyan tudsz velem beszélni?
Amire gondolok, azt megmutatom neked, telepatikus kapcsolatot hozok létre kettőnk között.
– Aha… és miért változott meg az egész lakásunk?
Vannak olyan dolgok, amikre még én sem tudok választ adni. Pedig a madár azt hinné, ismeri minden egyes tollának minden szálát, de ezt a dolgot nem tudom, hogy hogyan csináltam – ha én voltam.
– És te miért láthatod az embereket, ha ők észrevételem szerint téged nem?
Mennyi kérdésed van még? Éhes vagyok!
– Mit eszel?
Tulajdon képen mindent, de a kedvencem a pirított tökmag.
– Mindjárt körülnézek, hogy van-e itthon valami.
Azzal Ági elindult, át az idegen házon, hogy kicsit körülnézzen, és valami élelmet vigyen madarának. Talált is a pincében egy nagy üveget tele különféle magokkal. Fölkapta és vitte Flamennek. Még volt egy csomó kérdése, amire választ szeretett volna kapni, de csak lassan tudta meg, ha bemegy a házba, visszarepül abba az időben. Mint kiderült a gyorsan repülő évek alatt, Ági szülei a régi világban tudtak a főnixről, de amint kilépett a házból, visszakerült a kislány az ő korába, ott pedig senki se látta kis kedvencét.
– Flamenn, – szólt egyszer csak Ági, madarához – neked ki volt az anyukád?
Nem tudom. – felelte őszintén a madár.
– Rossz lehet.
Annyira nem. Így legalább nem tudom sajnálni őket.
– És nem szeretnéd tudni legalább azt, hogy az anyukádat hogyan hívták?
Mindenki szeretne sok dolgot megtudni a világon, de azoknak a felét sem jegyezi meg.
– De, ha megismernéd, örülnél neki?
Minden bizonnyal.
Ettől kezdve, Ági folyamatosan az időutazás rejtélye után nyomozott, nem sok sikerrel. Kis idő után eszébe ötlött az idős hölgy, a kisállat-kereskedésből. Azt mondta, mindenkinek megmutat valamit a képességeiből, de senkinek se mindent, ő viszont hosszú évek óta vele lehet, ha ezt így tudja. Valószínűleg a hölgy ismeri legjobban a madarat, hát elhatározta, hogy fölkeresi, és megtudakolja tőle, hogy vissza lehet-e menni vele az időben. Nemsokára ott is állt az eladónő előtt. Hiába faggatta, fölöslegesen édeskedett neki, nem tudott belőle kiszedni semmi mást, csak azt, hogy neki kell kideríteni. Negyedórányi beszélgetés után ráunt a dologra és hazament, de nem hagyta nyugodni a tény, hogy madara – és egyik legjobb barátja – még a szüleit sem ismeri. Végül rávette magát, és megkérdezte Flamennt:
– Flamenn, lehet utazni az időben?
Nem tudom, még nem próbáltam. Miért kérded?
– Csak kíváncsiságból.
Ne érts félre, barátnak és gazdának egyaránt remek vagy, de pocsékul hazudsz.
– Ezt már mások is mondták.
Miért érdekel az időutazás igazából?
– Meglepetésnek szánom.
Már mindent értek.
– Tényleg? – kérdezte ijedten Ági.
Meglepetésnek szánod az időutazás végeredményét.
Ezen kicsit megnyugodott, viszont kiderült, hogy Flamenn repülhetett már akárhol, de az időben még nem. Ezek után megint elszontyolodódott lányka. Elhatározták hát, hogy addig fognak kísérletezni, amíg nem sikerül úgy visszamenniük az időben, hogy ne csak a ház változzon meg, hanem az egész világ, aztán vissza is tudjanak jönni. Hosszas töprengés után Ági rájött, hogyan folytassák az akciókat: ki kell vinni valamit a házból, mert így már nem csak benn, hanem kint is lesz a múltból egy kis részlet. Végre sikerült visszajutniuk és megtanulták szabályozni az időt. Többször is előfordult, hogy ott ragadtak pár órára a múltban, de aztán rájöttek, hogy oda kell visszamenni ahova érkeztek, ott kell fölrepülni egészen az űrig, sőt, még annál is tovább, és akkor leszállni, mikor nagy világosságba érnek. Csak így tudtak visszajutni a jelenbe. lassan, de biztosan haladtak a siker felé. Egyre tovább és tovább maradtak ott, és egyre későbbre mentek vissza.
Egyszer Flamenn helyett Ági mondta be az évszámot. A főnix mit sem sejtve követte gazdáját. Mikor Ági elhagyta a várost, már kezdett gyanakodni. Mikor megkérte, hogy repüljön vele egyenesen Budapestre, – vagy legalábbis a helyére – kezdte végképp megérteni a dolgot.
Mi ez? – kérdezte Flamenn.
– Ez a Kossuth utca helye, és te itt születtél.
Igen…
– Szerintem várjuk meg a szüleidet.
Alig vártak pár percet, a távolban vörös folt tűnt fel. Flamenn szülei megérkeztek. Gyorsan repültek, a mérföldek egyre tűntek el mögöttük. Mikor odaértek, Flamenn már nem bírta türtőztetni magát, előbújt a rejtekhelyükről. Ági viszont ott maradt, úgy érezte, ez nem tartozik rá. Szinte ő is érezte, amit madara: izgalmat, boldogságot, megkönnyebbülést, szeretet, mérhetetlenül sokat. Szóról szóra le tudta volna írni, hogy Flamenn mire gondol. Mikor vége lett a meghitt pillanatoknak, Flamenn anyja elkezdett lángolni, a kicsi Flamenn megszületett, de a tojó madár elégett és nem született újra. Egyszerre csak két főnix élhet az egész világon.
Flamenn lehető leggyorsabban elrepült vele oda, ahol átjöttek a múltba, fölrepült és csak repült és repült, majd visszaértek a jelenükbe. Ági abban a pillanatban, hogy otthon volt, arra gondolt, ezt muszáj volt megtenni, kötelező volt elmenni az útra.
Igen, ez sokkal több volt, mint amit érdemeltem volna. – szólalt meg Flamenn, mintha bele látott volna a fejébe.
A másnap gyorsan közeledett. Ági reggel fölkelt, körülnézett a szobában, az olyan volt, mint régen. Sehol se találta a főnixet. Viszont észrevett egy kupac hamut a földön és egy üzenetet:
Remek gazda voltál!
– Te pedig tökéletes barát.
Dombi Luca Lili
