Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Téli madarak a karvalyok, a baglyok, a búvárok és a hattyúk. Na meg a mérgezett sasok. Ezekről majd későbbi számunkban írunk, mert idén még sas nem volt, csak egy ölyv, melyet holnap elengedünk, mert őt sikerült meggyógyítani. Nem szép dolog a mérgezés, ezért szentelünk ennek több időt. A karvalyok ablaknak repülnek, a baglyokat elütik, róluk is későbbi számukban írok, itt most csak a búvárok és a hattyúk következnek, kiknek általában semmi baja, csak nem tudnak felszállni. Azért nem, mert vízről tudnak leg inkább. A búvárok csak és kizárólag, a hattyúk többnyire. A sarki búvár ritka, de rendszeres vendég a Madárkórházban. Olyan, mint a vöcsök, csak az nyáron van. Lába pingvinláb, azzal a különbséggel, hogy a pingvinek még táncolnak is, ha kell, a filmekben, de a vöcskök, búvárok járni sem tudnak rajta. Csak úszni, Ha nincs víz, gyalog próbálnak keresni, és ez nem szokott sikerülni. Ezért a vizes autópályát, országutat ködben, sötétben folyónak néző búvár ott landol, és amellett, hogy jól odaveri magát, hosszú gyaloglásra számíthat. Közben elkopik a lába az aszfalton. Más bajuk nemigen van, leginkább semmi, csak vízre kell tenni őket. Ez befagyott vizek esetében problémás. De némi jégtörés után megoldottuk. Rég nem látott, GYESről visszatért egykori önkéntesünk, dr. Bodó Zsuzsa, a debreceni Főnix állatorvosi rendelő vezetője és a Debreceni Zoo új állatorvosa mentette és adta vissza szabadságát ennek a sarki búvárnak, miután férje komoly munkával feltörte a jeget a Hortobágy-folyóban. Valamennyi jeget azért a búvárnak is le kellett győzni, de sikerült. Pár nap múlva érkezett bütykös hatytyúnk két nap rehabilitációt követően már az olvadás után, jégtörés nélkül úszott el ugyanott, születésnapos mikulásunk, Tikos Gergő munkatársunk kezéből. Ha nem etetik a hattyúkat, délebbre húzódnak, ahol találnak a nem befagyott vizekben elegendő növényi táplálékot. Etetéssel viszont becsapjuk őket, számítanak a táplálékra, és nem vonulnak el. Koncentrált etetésükkel fertőzések (akár madárinfluenza) terjedését, hiányos táplálékkal mozgásszervi és tollfejlődési betegségeiket segítjük elő, ezért vízi madarat se nyáron, se télen ne etessünk!

Dr. Déri János állatorvos

A madarakról sokat is tudunk, meg keveset is. Régóta foglalkoztatja az emberiséget az a tudás, aminek birtokában vannak, mi pedig nem: a repülés. Talán azért is, mert olyasfajta szabadságot ad nekik, amiből mi is szeretnénk részesülni. Szárnyra kelni, máshol lenni, amikor valahol már nem jó, vagy csak úgy vitorlázni. Sokat tudunk a testükről, a tollaik, csontjaik szerkezetéről, a párválasztásukról, fészeképítésről, fiókagondozásról, de például kevesebbet a tájékozódásuk mikéntjéről, a viselkedésükről, a vonulásuk apróbb részleteiről. Az biztos, hogy fantasztikus túlélők, gondoljunk csak bele, egy apró füstifecske milyen hatalmas távolságot képes leküzdeni, hogyan találnak élelmet télen a cinegék, hogyan töretik fel velünk a diót a városlakó varjak, vagy akár hogyan képes regenerálódni a súlyos mérgezésből egy rétisas, de eleve: több millió éves fajokról van szó. A tengerparti madarak más kihívásokkal is szembesülnek. Egyre többször hallani, hogy a tengerben lévő műanyag mikro-szemcsék milyen pusztító hatásúak, hogy a kormoránok a fiókáikat műanyaggal is etetik, mert hogyan is tudnának különbséget tenni a természetes és mesterséges tápláléknak tűnő dolgok között. Aki azt hiszi, mindez tőlünk távol zajlik, nagyon téved, egy több országra kiterjedő kutatás emberi szervezetben is kimutatta a műanyag mikro-szemcséket, bár egyelőre nem tudni, hogyan kerültek bele pontosan. Aki ezt a lapot kézben tartja, valószínűleg szívszorítónak érzi mindezt. Én is így érzek, de talán éppen ez a környezet- és természetvédelem egyik legnagyobb kudarca, nem tudja elérni azokat az embereket, akikben nincsen fogékonyság és kellő felelősségtudat a természet és annak más teremtményei iránt. Ez a felismerés indította el annak idején azt a folyamatot, hogy a nagy világszervezetek nagykövetei híres emberek, színészek, zenészek legyenek, olyan személyiségek, akik képesek hatni nagyobb tömegekre is, inspirálnak bennünket, példaképeinkké válhatnak. A környezetvédelem számos területén próbálják hallatni a hangjukat. Nemrégiben bejárta az internetet többek között az a kép is, amelyen Harrison Ford beszél egy pulpituson, alatta egy tőle származó idézet: „Stop giving force people do not believe in science!” Ne adjunk hatalmat olyan embereknek, akik nem hisznek a tudományban. Ez főleg a klímaszkeptikus politikusokra vonatkozik, akik akár szintén tudományos kutatásokra hivatkozva tagadják a globális klímaváltozás meglétét, nem képesek nagy, átfogó rendszerben gondolkodni, csak egy olyanban, amelyben ellenőrzött folyamatként irányíthatják elsősorban a gazdasági eseményeket. Pedig a gazdaságnak része a mezőgazdaság is, amelyre hatással van a tudomány (mezőgazdasági alapanyagok és gépek fejlesztése), befolyásolják az emberi tényezők (felkészült és elérhető munkaerő), de az időjárás is. Az esővíz mennyisége, vagy a vízkészletek nagysága. És a talaj minőségi változása. És a kártevők jelenléte. És a rovarok, főleg a beporzást végzők jelenléte. Egy friss kutatás szerint a kemikáliamentes gazdálkodáshoz mindössze arra lenne szükség, hogy a nagy monokultúrás gazdaságokban minden negyedik sorba virágos, mondjuk fűszernövényeket ültessenek, ami vonzza a beporzást végző méheket. Ahol így tettek, mindenhol nőtt a terméshozam, eredményesebb lett a gazdaság. Több éve a gyakorlatban is tesztelték, 4 különböző klímájú vidéken, és mindenhol működött. Nagyjából erről szól a hazai agrár-környezetgazdálkodási program is, ami szerencsére támogatott program, és aktív. Ezzel a szintén sokat emlegetett biológiai sokféleség fenntartásához járulnak hozzá a gazdálkodók, hiszen a növényfajok fenntartása mellett több állatfaj fenntartásához is hozzájárulnak: ahol több a rovar, több a madár, de teljesebb az ökoszisztéma, az a nagy rendszer, amiben a növények és rovarok is „csak” két apró tényezőként szerepelnek. „A biológiai sokféleség drasztikus csökkenésének pusztító következményei lehetnek az emberiségre – figyelmeztet jelentésében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Az egyiptomi Sarm es-Sejkben zajlott ENSZ Biodiverzitási Konferencián kiadott dokumentum szerint az éghajlati változások talán később is viszszafordíthatók, ám ha a fajok kipusztulnak, onnan már nincs visszaút.” – olvasható a Greenfo egy novemberi cikkében. Azt is olvastam, hogy a dinoszauruszok kora óta nem tapasztalt mértékű a fajok pusztulása. Szóval van mitől tartanunk, és van mire figyelnünk. Azon gondolkodva, vajon mit tehetünk mi, e lap készítői, a Madárkórház dolgozói, akik a bajba jutott madarakon próbálnak segíteni, arra jutottam, a tudásunkkal talán segíthetünk. Mert azt tudjuk csak megvédeni, amit szeretünk, és csak azt szerethetjük, amit ismerünk, amit nem ismerünk, nem létezik számunkra. Minden egyes itt kezelt madár esete bővíti ezeket az ismereteket, aminek az átadásával nem fukarkodunk. Ennek szellemében folytatjuk a munkát jövőre is. Bízunk benne, az önök további támogatásával.

Veres Hajnalka

A madárkórház életében most valójában az uborkaszezont éljük szeptembertől márciusig. Ebből a szeptember tényleg az, ilyenkor tudtunk elmenni őszölni, de az októberben megérkező vándormadarak már tudnak feladatot adni, különösen a darvak százezres tömege, melyből számukhoz képest csak töredéke kerül hozzánk, de komoly leterheltséget ad a mai napig. Korábban már beszámoltam a sólyomszárny- és daruláb műtétekről, melyhez hasonlót naponta csinálok. Legutóbb tegnap érkezett egy szárny- és lábtörött fiatal daru Szegedről. 6-óra után kaptam a hívást a szentesi mentőállomásunkról, hogy a szegedi daru friss, nyílt törésekkel érkezett, konzerválták, azaz pár órára, fertőtlenítve, kiszáradás ellen nedvesen tartva, további károsodást megelőzően bekötözve, a szállítás idejére stabil állapotban tartották. A gyors, és teljes rehabilitáció érdekében azonnali beszállítást kértem. Önkéntesünk, Udvardy István azonnal indult Kiskunfélegyházáról Szentesre, és este fél 10-kor 200 km után meg is érkezett a daruval Hortobágyra. Azonnali műtét, e kései órában jobb híján ő volt az asszisztencia. A sebből 10 cm-re kiálló csupasz alkarcsontok három részre törve, a velőüregben is több cm mélyen földdel szennyeződve, izmok, inak szakadva, még ebben jártas szakember számára sem volt kicsit se biztató, de a frissesség miatt azonnali műtét járt ki neki a gyógyulás bármilyen esélyével. A csontok szennyeződésektől való megfelelő letisztítása fontosabb ilyenkor, mint a korrekt rögzítés. Hosszadalmas volt, az antibiotikumos infúzióval való le- és átmosás egy órán át tartott, de mindkettő sikerült. A csontokat felfűztem, mondhatom akár bravúrosan sikerült, stabilan tartottak a velőűrszegek, izom- és ínvarrás, sebzárás, antibiotikum, rögzítőkötés, jöhet a nyílt csűdtörés, ha még belefér a másfél órába, ami kritikus időszak madárműtéteknél. Mert ezen az időn túl, ha leáll a légzés, mert le szokott, 5 perc van az újraélesztésre. Ha a szív is leáll, akkor vége. A törött csűdnél tartottunk, amikor sebtében kiképzett aneszteziológusom, István, jó érzékkel észre véve jelezte, hogy gyengül a légzés. Olyannyira, hogy pár másod percen belül teljesen leállt. Azonnal megkezdtem a reanimációt a mellkas ütemes összenyomásával, közben a fonendoszkóppal próbáltam a szívverést meghallgatni, de nem volt mit. Leállt a szív, melyet eddig csak egyetlen egy alkalommal sikerült beindítani egy solymász egzotikus vörösfarkú ölyvén évekkel ezelőtt. Negyedóra szívmasszázs és lélegeztetés után sikerült! A szív beindult, gyorsan és erősen. Újabb negyedóra alatt a légzés is visszatért. Nagy volt az öröm. Amikor stabilizálódott, abbahagytuk a mellkas nyomkodását, és gyorsan befejeztem a csűdcsont nyílt törésének velőűrszegzését. A fixateur majd máskor, az nem fér bele. Egy percem volt rá, amikor ismét leállt a légzés, a szívvel együtt… A francba. Szívmaszszázs, másodpercek alatt hosszú tűvel adrenalin a szívbe, infúzió a csontba, mesterséges lélegeztetés egészen addig, amíg a pupilla teljesen ki nem tágult, és még utána is, hátha… amíg a szájon már kialakult a hullamerevség. Éjfél volt. Istvánt vigasztaltam, sajnos sokszor van ez így. Megpróbáltuk, nem sikerült. Szomorúan indult vissza 200 km-re. Előtte ellenőrizte az olajat és a vizet a kocsiban. Nekem még nem ért véget a nap. Nem érek rá gyászolni. A négy napja fekvő másik daru ötödik infúzióját kapja a lábszárcsontba rögzített kanülbe. Ha holnap nem áll fel, már nem is fog. Délután kérdeztem munkatársaimat, hogy mi újság? A daru mindjárt meghal, mondta Tünde. Hogyhogy? Már egész jól volt tegnap… Na ne már! Nem megyek sehova, pedig már jár a motor a kocsiban. Szőlőcukros, Duphalit-os infúzió szteroiddal, koffeinnel azonnal a csontba. Na ugye, hogy nem hal meg? Antibiotikum, vitamin, óránként 50 ml infúzió lassan. Egyre jobban van. Felállítom. Majdnem akkora, mint én. Átölelem, úgy tartom. Ezt csináljuk napok óta. Naponta többször tíz percig. Próbáljuk léptetni, hagyjuk, hogy segítsen a szárnyával egyensúlyozni. Ha nem áll fel, pár nap után meghal. Elgémberedett lábait egyenesben térdemmel tartva, közben nadrágom a daru bélsarával szennyeződik. Zöld csíkok a barna nadrágon az epétől. Kit érdekel… észre sem vettem, csak mások az adventi gyertyagyújtás alatt a templomban… Most éjfél után az ötödik infúzió. A nadrág ugyanaz, azóta nem volt idő átöltözni. Térdemmel tartom a lábát. Négy napja nem evett. Nagyon sovány. Pedig előtte az étel, mégsem eszi. Kollégáim többször próbálták etetni, de kirázta a csőréből a kukoricát. Nekem nem. Egyenként masszírozom le a szemeket a nyelőcsövén a begyéig. Tizennégyet sikerült. Egy kis vizet fecskendeztem a szájába, meg még egy kicsit, meg még egy kicsit. Lenyeli. Úgy tűnik, erőre kapott. Egy óra múlva majd visszajövök, és megint lemasszírozok pár szemet a torkán.

Dr. Déri János állatorvos

December 8.-án hozzánk is eljön a Madármikulás!

Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot, hogy együtt ajándékozhassuk meg a madarakat! Segítsetek madárkalácsot készíteni, majd töltsük fel együtt madáretetőinket! Mindezért cserébe meglepetéssel készül Mikulásunk!:) Mindezen túl lesz még arcfestés, és madaras kifestő is.

Ne habozzatok, gyertek madarat etetni!:)

Októberben került a szentesi állomásunkra egy szárnytörött dankasirály. A bal szárnyán sérült madarat ellátták az állomáson, műtét után vélhetően újra repülhet. Magyarországon a leggyakoribb fészkelő sirályfaj, s költési időn kívül is sok madár tartózkodik a Kárpát-medencében. Tömeges tavaszi és őszi átvonuló. A fővárosban is sok dankasirály jelenik meg a Duna mentén a költési idő után. Viszonylag sok madarat gyűrűznek színes jelölőgyűrűvel, elsősorban még fiókakorban. Viszonylag sok megkerülésünk van, a legtöbb madarat az Appennini-félszigeten figyelték meg. Hozzánk északról érkeznek télire csapatai. Európában gyakori faj, hazai állománya sincs veszélyben. Telepein más ritkább fajok is megtelepednek, ezért is fontos, hogy a költési időszakban a sirálytelep nyugalma biztosított legyen. Hazánkban tavak nádasaiban, mocsaraiban és főleg mesterségesen létesített halastavi szigeteken költ. Telepesen fészkelő faj, nagyszámú kolóniában költ, amelyhez más vízimadárfajok is szívesen társulnak. A ragadozók elűzésében az egész telep részt vesz.

Konyhás István

A tél közeledtével egyre több az egerészölyv az utak mentén. Az autópályák vadkerítésének oszlopai,  vagy az utak menti lombvesztett fák ideális leshelyként szolgálnak ezeknek a ragadozóknak. Sajnos ez azzal is jár, hogy ilyenkor több az olyan baleset, amikor autó üti el az ölyveket. Sok esetben egy ilyen ütközés végzetes a madarak számára, ha pedig túl is élik, elég kicsi az esélyük az egészséges életre. November közepén két ölyv is bekerült a kórházba Túrkevéről és Törökszentmiklósról. Mindkét madarat autó ütötte el, de szerencsére agyrázkódással megúszták. Megfigyelés után hamarosan újra szabadok lehetnek.

November közepén szegedi madarászok egy lazúrcinegét vettek észre a szegedi Fehér-tavon található Algyői-főcsatorna nádasában. A lazúrcinege a cinegefélék családjába tartozó énekesmadár, elsősorban Ázsiában költ, hozzánk legközelebb Fehéroroszágban. Ritka kóborló faj Európában, eddig még csak kékcinegével hibrid példányai fordultak elő Magyarországon, így ezzel a megfigyeléssel a hazánkban előforduló fajok száma eggyel emelkedett. A ritkaságnak hamar híre ment, így a megfigyelők és a megfigyelést megerősítők száma szépen gyarapszik, ugyanakkor más érdekességekre is rábukkantak madarászok, például ugyanitt flamingót is láttak.

Forrás: Facebook.com/MME Csongrád megyei Csoport, Fotók: Szántó Bence

A rétisasoknak ornitológusok a rendszertani kutatások szerint 8 faját különítik el: eurázsiai rétisas (Haliaeetus albicilla), fehérhasú rétisas (Haliaeetus leucogaster), salamon-szigeteki rétisas (Haliaeetus sanfordi), óriás rétisas (Haliaeetus pelagicus), lármás rétisas (Haliaeetus vocifer), madagaszkári rétisas (Haliaeetus vociferoides), szalagos rétisas (Haliaeetus lucoryphus), fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus).
A 8 rétisas fajból igazából kettő a kihalás szélére került, ez a kettő a salamon-szigeteki rétisas és a madagaszkári rétisas. Sajnos napjainkban a Föld ragadozómadár fajainak szinte mindegyike veszélyeztetett. Nem kivétel ez alól a rétisasok nemzetsége sem.  Mivel nagyon érzékeny fajok mind a környezeti, mind az emberi behatásokra, sajnos bármikor visszakerülhetnek a végveszélyben levő állatok listájára. Manapság a legnagyobb veszélyt a rétisas populációra az élőhelyek, különösen a vizes élőhelyek összeszűkülése és szennyezése jelenti. További veszélyeztető tényező például a kemikáliák mezőgazdasági használata: különösen nagy pusztítást végzett a rétisas fajok állományában a múlt században gyakran alkalmazott rovarirtó szer, a DDT (diklór-difenil-trikloretán). A DDT azonban nem elsősorban azzal okozott felmérhetetlen károkat, hogy közvetlenül megmérgezte a sasokat, hanem azzal, hogy hatására a tojások héjába nem épült be a kellő mennyiségű kalcium-karbonát, emiatt a madarak túlságosan puha héjú tojásokat tojtak, amik tönkrementek a költő madár súlya alatt. Szerencsére a DDT-t már évtizedekkel ezelőtt betiltották. Ugyancsak jelentős veszélyforrás az áramütés (nagyfeszültségű-távvezetékek), ami nem csak a ragadozómadarakra veszélyes, hanem más madarakra is. (Évente több százezer madár pusztul el áramütés miatt Magyarországon.) További lehetséges veszélyeztető tényezők: az az ólom-mérgezés (lelőtt állatok tetemében levő sörét elfogyasztása okozza); éhezés; szándékos mérgezés (a fiatal sasok, mivel még nem elég jó vadászok, gyakran tetemet esznek, de télen az öreg sasok is rászorulnak a tetemekre, amik mérgezettek is lehetnek); vadászat, orvvadászat; a zavaró emberi viselkedés (pl. turizmus, sziklamászás a fészkek közlében); a fészek konkurencia (a kerecsensólyom (Falco  cherrug) szívesen  fészkel a rétisasok által épített nagyméretű biztonságos fészekben); fészekleszakadás (ez azért történhet meg, mert fészküket a párok évente felújítják és így a fészkük elérhet nagyon nagy tömeget, ilyenkor vagy a viharok, vagy a fa ága nem bírja a nagy súlyú fészket és leszakad); fészekleverés (emberek bosszúja a madarak ellen). Védelmi célokként és teendőként a következőket határozhatjuk meg: fészkelő helyek védelme; táplálkozóhelyek védelme, az éjszakázóhelyek védelme; a nagyfeszültségű távvezetékek szigetelése; téli etetés; műfészkek kihelyezése; kutatás, monitorozás. Köszönet illeti azokat a szakembereket és lelkes önkénteseket, akik fáradságot és munkát nem kímélve dolgoznak a Haliaeetus nemzetség fennmaradásért.

Zágráb Károly

Idén hosszú és száraz volt az ősz, alig pár milliméter csapadék esett. Ilyen őszön a hozzánk érkező darvak nehezebben találnak ivó- és éjszakázóhelyet. A főleg kukoricatarlókon szedegető darunak fontos, hogy napközben is legalább egyszer igyon, és ha van lehetősége, szívesen fürdőzik is a csatornák vagy pusztai kiöntések vizében. Szerencsére ezen az őszön elég sok halastó meder volt alkalmas éjszakázóhelynek, és a csapolások során kiszökött víz is sok kisebb pusztai szállást biztosított a madaraknak. Ennek is köszönhető, hogy a száraz ősz ellenére idén is több mint százezer daru tartózkodott Hortobágy térségében. Szeptember közepétől már volt alkalmas táplálkozó- és éjszakázóhely, csak daru nem jött még. De ez így van rendjén, hiszen érkezésük dátuma, mint minden más vonuló madárnál, nem attól függ, hogy a puszta készen áll-e már, hanem attól, hogy fenn északon milyen a táplálékbőség és mikor fordul igazán zordra az idő. A hideg meg is érkezett október elején Finnországba és Észtországba, így szinte egyszerre zúdult le hatvan-hetvenezer daru az Alföldre. A pusztát járva hihetetlen élmény volt megtapasztalni, hogy egyik nap még csak a nagy csend terült szét a legelőkön és a szomszédos mezőgazdasági területeken, másnap pedig mindenütt csak daru, akármerre megy az ember. Október végéig pedig csak jöttek és jöttek, szép lassan szétterültek az egész Alföldön, így a hónap végén már Szeged térségében is szép számmal éjszakáztak a nekik alkalmas helyen. Hortobágy legérdekesebb éjszakázóhelye a 33-as főúttól északra a Nyírő-réten alakult ki, ahol néhány ezer daru sokáig beszállt egy jelentős pusztai kiöntésre. Az úttól pár száz méterre töltötték az éjt egy hónapon keresztül. Az állítólag óvatos madár miért választ ilyen fura éjszakázóhelyet? Nem szokatlan ez annyira. Finnországban tudok olyan fészket, ami egy kövesút közvetlen közelében van, alig pár méterre a forgalomtól. Azon a szakaszon más okból közúti tábla tiltja a megállást, így csak kiszámítható útvonalon és sebességgel közlekedő gépkocsival találkozik a költő pár, ezt pedig meg tudja szokni, ahogy sok más madár is. Hasonló okból választották a Nyírő-rétet a darvak nálunk is, úgy, mint legalább húsz éve a Hortobágyi-Halastavak délkeleti medencéjét, közel a vonatközlekedéshez. November közepén amilyen hirtelen jöttek, úgy is álltak tovább a darvak, elfogyott a kukoricatarló nagy része. Közben e hónap elején hasonló hirtelenséggel érkeztek meg a vadludak is. Októberben még csak a nálunk is költő nyári ludakkal lehetett találkozni, majd az egyik esti behúzásnál, amikor a darvak érkezése előtt kiözönlenek a libák, meghallottam az első liliket, ott repült a nyári ludak között. Alig pár nap múlva a sötétebb színű nagy lilikek átvették a hatalmat, a nyári ludak gágogását teljesen elnyomták reggeli, esti mozgalmuk során. A pár ezer nyári lúd teljesen elveszett a több tízezer lilik között. De más libafélék is megbújnak e nagy libacsapatokban. A nagyon ritka kis lilik, – amit sárga szemgyűrűje alapján lehet a legbiztosabban megkülönböztetni nagyobb testvérétől –, és a vörösnyakú ludak. E két kihalás szélén lévő libaféle általában november végén tovább vonul, ezért is lett december első napja a libavadászat kezdetének hivatalos dátuma. Nem csak a Hortobágyon, hanem a Dunántúlon is lehet libahúzásban gyönyörködni. A legismertebb libagyülekezőhely a Tatai vár szomszédságában található, az egykor a várhoz tartozó halastó. Itt is főleg nagy lilikeket, de egyéb libaritkaságokat is meg lehet figyelni. A Tatai Vadlúdsokadalom, mely idén november 24-én lesz pedig a sok programmal egész napos élmény lehet bárkinek, aki ellátogat oda.

Konyhás István

2002-ben láttam, azóta már Prof. Dr. Michael Lierz, az Egyesült Arab Emirátusokban 10 évet királyi sólyomdoktorként dolgozó német állatorvos kollégám előadásában vetített dián egy rétisas 7 részre szilánkosan törött csüdcsontjának tökéletes összelegózását 27 tűvel megoldott fixateur externe technikával. Az előadása után beszélgettünk komplikált csonttörések műtéti megoldásáról, és ő minden esetben a külső fémes rögzítést, a fixateur externe-t ajánlotta. Ez a technika a törött csontrészek keresztben átfúrásával, a törvégenként befúrt legalább 2-3 fémnyárs kívülről egymáshoz hajlításával, és műgyantás rögzítésével jár. Később, amikor alkalmanként felhívtam konkrét csontsebészeti esetek konzultációja során mindig ezt ajánlotta. Való igaz, hogy a csöves csontok rögzítésében az általam leginkább alkalmazott velőűrszegzés, (azaz a törött csont üregébe vezetett fémrudakkal való összecsapolása) nagyobb terheléssel és fertőzésveszéllyel jár, viszont biztosan tart, és a vadmadár nem tudja könnyen kiszedni az implantátumot. A külső rögzítés inkább gazdás háziállatoknak, solymászmadaraknak való, melyek kontroll alatt állnak, és a gazda be tud avatkozni, ha a páciens nem együttműködő. Ugyanis a kiálló vékonyabb fémeken jobb fogás esik, így azokat és a rögzítő műgyantát erős csőrükkel a madarak esetenként el tudják mozdítani, le tudják bontani, ki tudják szedni. Vadmadaraknak nem lehet gallért feltenni, hogy ne érjék el a műtéti területet. A madárkórháznak a vadmadár vadságát megőrző, emberi jelenlétet kizáró tartási körülményei a folyamatos megfigyelés lehetősége mellett nem teszik lehetővé az azonnali beavatkozást, ezért ezt a technikát csak indokolt esetben alkalmazom.
Ilyen indokolt eset az, amikor más módon nem lehet megoldani biztonsággal a szilánkosra törött csontdarabok rögzítését. Csenkey Gábor solymász barátom több vándor- és északi sólymát műtöttem már láb- és szárnytöréssel. Most valahogy rájár a rúd, mert fiatal vándorsólyma a solymász szándékától merőben eltérően egy őzbakba (!) akaszkodott, és az az agancsával megsebesítette. Három részre törött a felkarcsontja, és a középdarab pecsétgyűrű alakban vált le. A műtét során velőűrszegzést alkalmaztam a csont velőüregébe vezetett, és mindhárom csontrészt belülről felfűző három fémrúddal (a technika leírójáról elnevezett Kirschner dróttal). A testhez közelebbi (proximális) csontvégen a velőüregben befúrva, a felkarcsont vállízületi vége mellett kivezetett fémrudakat a csontok helyreigazítása után visszatolva csapoltam belülről. A középdarabot alkotó vékony falú, és keskeny csontszilánkot a belső rögzítés nem tartotta meg eléggé, azért jobb híján 3 db 20-as injekciós tűvel kívülről rögzítettem a törvégekhez. Az egymáshoz való rögzítésüket műgyanta helyett kábelkötegelővel és leukoplaszttal oldottam meg. A külső rögzítést vattával alápárnázva leukoplaszttal ágyaztam be a felkart és alkart egymáshoz rögzítő kötésbe. meg A műtét után ambulánsan láttuk el, egy hétig antibiotikumot kapott. A külső rögzítést 4 hét múlva, a velőűrszegeket 6 hét múlva távolítottam el. Most 150 m magasra repül erőből a drón után, mellyel gazdája trenírozza.
Ezt a módszert alkalmaztam most egy lábtörött daru műtétje során is. A vélhetően vezetéknek repült daru lábfeje félig leszakadt, a csüdcsont ujjízületi vége három részre tört. A negyedkörömnyi csontrészeket altatásban 5 db 20-as injekciós tűvel rögzítettem a helyükre, melyeket két helyen is egymáshoz a műanyag kónuszukon átfúrt vastagabb injekciós tűvel fixáltam. Az ízületi tok és a seb varratokkal való zárása után a lábfejet és a csüdöt vattával alápárnázva spatulákkal sínezve leukoplaszttal rögzítettem egymáshoz. A daru teljesen jól használja a lábát.

Galéria a műtétről:

Az injekcióstű technikát kismadarak lábtörésének külső rögzítésére rutinszerűen használjuk. Általában akkor van rá szükség, amikor más módszer nem célravezető, és a madár méretéből adódóan a velőüregbe a tűn vagy kanülön kívül más nem fér be. Ekkor a vékony csontot több helyen keresztbe is átfúrjuk, és egymáshoz rögzítjük a tengelybe vezetett tű körüli rotációjának megakadályozására. Az injekciós tűk csontrögzítésre való használatával több száz madár és több tucat denevér sikeres műtétje során szerzett tapasztalataimat állatorvos kollégáknak tartott továbbképzéseinken adom tovább. Akit érdekel, várjuk jelentkezését.

Dr. Déri János

November elején a Hajdúnánás és Balmazújváros közötti bekötőúton talált rá egy fiatalember erre a fára fölakadt darura, azonnal a Madárkórházba szállította. Külsérelmi nyom nem volt rajta, de sokkos állapotba került. A daru kifejezetten érzékeny madár, így a nyugalom, a pihentetés volt számára a legmegfelelőbb kezelés. Néhány napos megfigyelésre bent tartottuk a kisröpdében, ahol gólyák és egy másik daru társaságában gyűjtött erőt, majd hamarosan szabadon is engedhettük. Ködös időben gyakran megfigyelhetjük, hogy alacsonyabban szállnak a madarak, így könnyebb tájékozódniuk, így könnyebben előfordul az is, hogy villanyvezetéknek ütköznek, vagy épp egy fának, ahogy ezzel a madárral is történt. Idén rekordszámú daru gyűlt össze ismét a térségben, szakemberek számlálási adatai alapján 160 ezer példány, de a mezőgazdasági területeken, főleg kukorica tarlókon találtak elegendő élelmet, és biztonságos, sekély vízű éjszakázóhely is volt elegendő. A darvakat más madárfajokhoz hasonlóan jellemzően a költőhelyen szokták madárgyűrűvel ellátni. Darvak esetében éppen a stresszérzékenység volt az egyik oka, amiért nemzetközi szinten ez terjedt el, a kifejlett madarak ugyanis néha éppen a megfogás alatt elszenvedett sok miatt pusztultak el. Másik oka az eljárásnak, hogy a gyűrűket akkor helyezik fel a lábukra, amikor még röpképtelenek, de már felnőtt méretűek, így futva (ha néha nehezen is), de be lehet őket cserkészni. A csűd fölé helyezett színesgyűrűt a finnországi költőhelyen gyűrűző madarászoktól kaptuk, a daru adatlapja bekerült egy nemzetközi adatbázisba, így, ha valaki észleli majd, nyomon követhető lesz a további sorsa is. A darvak nagy része már tovább állt Hortobágyról, de néhány kisebb csapat még itt tartózkodik, egyből csatlakozott is hozzájuk.

Veres Hajnalka-Konyhás István

Fotógaléria:

Ha egy geget szeretnénk ebből a címből kihozni, akkor itt most egy utcai lámpa által megvilágított emelődaru képe jelenhetne meg, de természetesen nem erről van szó. A sokak által ismert, de legtöbbünk által csak képekről ismert aurora borealisról és az eurázsiai daruról, vagy csak simán daruról, a madárról, mely a Hortobágyi Nemzeti Park emblémáján szerepel, mely a hűség és éberség jelképe, és melynek hangjától őszidőn hangos a puszta. Ilyenkor nem csak a darvak érkeznek nagy tömegben a pusztára, hanem a kirándulók is, akik szeretnék maguk is látni e méltán híres jelenséget, és ha már itt vannak, a legtöbben szeretnék meg is örökíteni. A legkülönfélébb képrögzítő eszközökkel jönnek, tablettel, telefonnal, kamerával, fényképezőgéppel, van, akinek több is lóg egyszerre a nyakában, mint egy komoly sajtótájékoztatón a buzgó fotóriporternek, nem akarnak lemaradni „a” pillanatról. Arról, amit láttak már egy másik fotón, a naplementében éjszakázni húzó darvak látványára beindul a fantázia, előkerül a hatalmas teleobjektív, és az „ilyet én is lövök” felbuzdulásával elkészítik a tizennyolcezer ötszázhuszonkettedik daru fotót, amit büszkén mutogatnak. Nem szabad lebecsülni ezt az igyekezetet, sőt, hiszen aki a természet szépségeire nyitott, azt támogatni kell, mert amit szeret, azt védeni is fogja. Inkább a képdömping alapján érzi néha az ember, főleg, ha maga is fotózik, hogy jó lenne valami mást is látni. A daru sarki fényben ilyen ritkaság. Nem csak képen, élőben is. Ahhoz, hogy egy ilyen fotó elkészülhessen, több dolog szerencsés együttállására van szükség. Arra, hogy eléggé északon legyen az ember, hogy legyen sarki fény, és amikor az még látható, a vonulás előtt legyen még ott daru is. A kép Finnország északi részén készült, fotósáról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy elhivatott, tulajdonképpen a darvak miatt adta fel az itthoni életét és költözött oda több mint egy évtizede, aminek nagyjából a felét várakozással töltötte. Erre az együttállásra várt. Éveket. Végre megadatott neki. Most tovább vár, hogy legalább még egy ilyen fotót készíthessen, egy jobbat, egy másikat, hogy újból együtt láthassa ezt a két lélegzetelállítóan szép jelenséget, a kedvenc madarát, és a napkitöréseknek köszönhető káprázatos fénynyalábokat. Irigylésre méltó helyzet, de nem biztos, hogy mindannyian képesek lennénk megörökíteni. Kell hozzá az is, hogy valaki kivárja, az a nagyjából öt év.

Veres Hajnalka