Szabadon engedtük a mérgezett parlagi sast

 
 
 

„Meggyógyultál, Isten veled!
Várnak fenn a kék fellegek!
Légy mindig erős, büszke, s szabad.
De most már jobban óvd magad!
Szeretnénk majd újra látni,
Ahogy szárnyalsz, azt csodálni”

Németh Mónika

Fotók: Morvai Szilárd

A röpképtelen felnőtt parlagi sast egy gazdálkodó találta Heves megyében.

A madárra aratás közben figyelt fel, amint előbb a földön ugrálva próbált menekülni a gépek elől, majd összeesett és ernyedten tűrte, hogy befogják.

A madarat a gazdálkodó sürgősen a Hortobágyi Madárkórházba szállította, ahol a tünetek alapján egyértelműen mérgezésre gyanakodtak, és haladéktalanul elkezdték célzott gyógykezelését. Eközben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának helyszínre érkező munkatársai alaposan átkutatták a madár megtalálási helyének környékét, de további mérgezett madarakat szerencsére egyelőre nem találtak.A parlagi sas gyűrűzésére és szabadon engedésére 2013 augusztus 15-én 12:00 –kor került sor.

A madarat állatorvostan hallgató önkéntesünk, Szalai Kata Viktória bocsájtotta útjára, akinek az életmentő beavatkozás is köszönhető volt.

A tv2 Tények tudósítása az eseményről:

 

 

 

Korábbi cikkek a sasról:

A mérgezett parlagi sas szabadon engedése
A sasok mérgezése folytatódik… – sajnos
Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Számadás 2019

  • Madarakat mentünk már 36 éve. Így kezdtem a tavalyi beszámolót, de akkor 35 évnél tartottunk. Hogy honnan és hová fejlő[...]
  • Karkötőből Bagolyvár

  • Elköteleződve a zero waste elv (nulla hulladék elv) iránt  a Zelga Universe Kft. termékeit és csomagolásukat különböző [...]
  • Egy hívás életeket menthet

  • Újabb lehetőség nyílt kórházunk, egyben munkánk és betegeink támogatására. A NIOK Alapítvány által üzemeltetett Adjukös[...]
  • Világos színű ölyv

  • Ennyire fehér szépséget még mi sem láttunk. Ugyan többször volt már nálunk – legutóbb nem is olyan régen – világos, sz[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Számadás 2019

  • Madarakat mentünk már 36 éve. Így kezdtem a tavalyi beszámolót, de akkor 35 évnél tartottunk. Hogy honnan és hová fejlő[...]
  • KÉZFOGÁS EGY DENEVÉRREL

  • Kisebbfajta csoda történt néhány évvel ezelőtt egy délelőtti madárkutatásom alkalmával. Szlovákiában, Búcs községben m[...]
  • Karkötőből Bagolyvár

  • Elköteleződve a zero waste elv (nulla hulladék elv) iránt  a Zelga Universe Kft. termékeit és csomagolásukat különböző [...]
  • Kapaszkodjunk!

  • Kedves olvasóink, hű támogatóink, segítőink! Eltelt egy év, kezdődött egy másik. Mindig jön egy újabb év, ami, ha ne[...]

Betegeink

  • Sasok a kórházban

  • A vadon élő állatok sérülései faji jellegzetességekkel élőhelyekhez és időszakokhoz kötődnek. Ilyenek az áramütés, a mé[...]
  • Húsvéti gólyatojás mentés

  • 2019 április 21-én, Húsvét vasárnap reggel érkezett a bejelentés a mikepércsi rendőröktől egy fészekben elpusztult fehér[...]
  • Téli madarak

  • Téli madarak a karvalyok, a baglyok, a búvárok és a hattyúk. Na meg a mérgezett sasok. Ezekről majd későbbi számunkban í[...]