A mérgezett parlagi sas szabadon engedése

 
 
 

A röpképtelen felnőtt parlagi sast egy gazdálkodó találta Heves megyében.

A madárra aratás közben figyelt fel, amint előbb a földön ugrálva próbált menekülni a gépek elől, majd összeesett és ernyedten tűrte, hogy befogják.

A madarat a gazdálkodó sürgősen a Hortobágyi Madárkórházba szállította, ahol a tünetek alapján egyértelműen mérgezésre gyanakodtak, és haladéktalanul elkezdték célzott gyógykezelését. Eközben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának helyszínre érkező munkatársai alaposan átkutatták a madár megtalálási helyének környékét, de további mérgezett madarakat szerencsére egyelőre nem találtak.

A vizsgálatok alapján szinte biztosnak mondható, hogy mérgezés következtében került ilyen állapotba, de a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak. Szerencsére a kezelésre jól reagált. Életét valószínűleg csak a gyors, szakszerű beavatkozásnak köszönheti.  A Hortobágyi Madárkórház tájékoztatása szerint szabadon engedésének állatorvosi szempontból már nincsen akadálya.

Az MME parlagisas-védelmi HELICON LIFE+ programjának keretében a napokban műholdas jeladóval látták el a madarat, így a továbbiakban nyomon követhető a mozgása, egy esetleges újabb mérgezés esetén pedig azonnal elindulhat a segítség.

A műholdas jeladót a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” biztosította.

A „Parlagi sas védelme Magyarországon” (LIFE10NAT/HU/019) projekt célja a ragadozó madarak, elsősorban a parlagi sasok ellen elkövetett bűncselekmények feltárása, az elkövetők felelősségre vonása és a sérült madarak kezelése.

A parlagi sas gyűrűzésére és szabadon engedésére 2013 augusztus 15-én 12:00 –kor kerül sor. Az esemény sajtónyilvános.

Helyszín:

Kápolna

A sas pillanatnyilag Hortobágyon, a Madárpark röpdéjében gyakorolja a repülést a hátára szerelt jeladóval. 10. 30-kor kerül megfogásra és egy utolsó állatorvosi vizsgálat és vitaminkezelés után 11 órakor indulunk vele Kápolnára, ahol 12 órakor lesz a találkozó az esemény többi résztvevőjével. A sast az MME szakemberi meggyűrűzik, és a hortobágyi Madárkórház önkéntese, Szalai Kata állatorvostan-hallgató engedi szabadon. Ezt követően az MME és a BNP képviselőivel közös sajtótájékoztatót tartunk.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]