A hét madárdala: Vörös vércse – 2020.07.27

Az egyik legismertebb ragadozómadarunk, ami még Budapest belvárosában is költ.

A vörös vércse (Falco tinnunculus) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj. Belgium hivatalos madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1992-ben „Az év madarává” választotta.

Igen nagy elterjedési területe van. Európában, valamint Ázsia és Afrika jelentős területén honos. Mezőkkel tarkított erdőkben, facsoportokban, mezőgazdasági területek és legelők közelében él. A sűrű, zárt, összefüggő erdőket kerüli. Az ember közelsége nem zavarja, gyakran megjelenik a városokban.

Testhossza 32-35 centiméter, szárnyfesztávolsága 70-80 centiméter.

Hím:

A hímeken a vöröses-gesztenyebarna szín dominál. Testtömege 160-210 gramm. A farktollaik kékes-szürkék és határozott, széles fekete sávval végződik. Hátuk és a szárnyuk tollborítása vöröses-gesztenyebarna,  apró fekete pöttyökkel. A külső szárnytollaik sötétek. Hasa sárgás, világosbarna, feketén pöttyözött. A feje kékes-szürke. Fekete szemét sárga szín övezi körbe, a lábai szintén sárgák.

Tojó:

A hímekhez hasonlóak, de a farktollaik barnábbak és egyenletesen oszlanak el a pöttyök rajta, tehát gyakorlatilag sávosak. A fejük barna színű (nem szürkés-kék). A hátuk és a szárnyuk tollborítása kevésbé vöröses. Testtömege 200-250 gramm.

Fotó: Konyhás István

Otthonosan mozog a levegőben. Gyakran egy helyben lebeg (szitál) zsákmányt kémlelve. Szárnycsapásai gyorsak, gyakran néhány szárnycsapás-sorozat siklórepüléssel váltakozik. Ritkán kapja el levegőben az áldozatát, általában sebes zuhanás után a földön fogja meg a zsákmányát. Rágcsálókkal, kisebb madarakkal, gyíkokkal, valamint nagyméretű rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik. Kiemelkedő, magasabb tereptárgyakon pihen.

A vörös vércsék rendkívül jól látnak, hiszen képesek érzékelni az ultraibolya fényt is. Így egészen a sötétedésig tudnak vadászni. Ez az ultraibolya látás azért is hasznos, mert a mezei egerek vizeletmintákat hagynak maguk után, ami ultraibolya fényben világít. Így ez olyan, mintha a kis mezei egerek egy térképet adnának a vércséknek arról, hogy éppen hol vannak.

A vörös vércsék nem építenek saját fészket. Többnyire varjaknak a fák tetején lévő, gallyakból álló fészkét foglalja el; amíg a fészek használható, nem keres másikat. Előszeretettel fészkel más madárfajok közelében. Ha nem fán fészkel, akkor gyakran választja a fák odvait, löszpartokat, sziklafalakat, kőbányákat, várromokat és a városok magasabb épületeinek – főként templomtornyoknak – a tetőzetét. Néhány párt megfigyeltek a budapesti Parlament épületén fészkelni. A tojásokat áprilisban 2-3 napos eltéréssel tojja a tojó. Ennek az az oka, hogy így a kisvércsék eltérő fejlődési szakaszban lesznek, ami növelheti a túlélési esélyüket (a kotlás közben megrepedhetnek a tojások, ami végzetes). Fészekalja 3-8 tojásból áll, melyeken 28-30 napig kotlik a tojó. Addig a hím hoz ételt. Ezt követően mindkét szülő táplálja őket. A fiatal madarak szintén 28-30 nap múlva repülnek ki. A fiókák jellegzetes vérszívója a Carnus hemapterus nevű ektoparazita légy.

Hangja itt hallható:

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

 

 

 

Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó madár, de egyes példányok elvonulnak.

A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem veszélyeztetettként szerepel. Európában csökkenő állományú fajnak számít. Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 forint.

Történelmi érdekességek:

Az I. és II. világháborúban is aktívan használtak postagalambokat, akikre komplett fényképezőgépeket is felcsatoltak az ellenséges területek feltérképezéséhez. Ezeket a galambokat sólymokkal, vércsékkel vadásztatták le, némely egyedet ki is tüntettek munkásságáért.

A 19. században (1870-1871) a Francia-Porosz háborúban  az ostrom alatt lévő párizsiak galambokat használtak, hogy üzenetet juttassanak a városon kívülre, amire az ostromló porosz hadsereg sólymokat és vércséket (vadászmadarakat) kezdett el az állományba használni, hogy levadásszák a galambokat.

Forrás: szajkodesign.blog.hu

De az időszámításunk előtti 6. században már Cyrus (magyarul II. Nagy Kurus) perzsa király is használt hadi postagalambokat, és már abban a korban is használtak sólymokat, vércséket az ilyen postagalambok levadászására.

A “nomád” népek is előszeretettel használtak vadászmadarakat vadászatra és hadviseléshez egyaránt.

Adója 1%-ával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!

Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Bankszámlaszám: TKSZ 59900029-10001868

Friss híreink