Visszatekintés melegebb időkre: Állatok világnapja a Debreceni Állatkertben

 
 
 
Önkéntesünk tollából:

2014. október 4.-én tartották az Állatok Világnapját a Debreceni Állatkertben, mely napon több más alapítvánnyal együtt a Hortobágyi Madárkórházzal is megismerkedhettek a látogatók.  Az állatkert területén elhelyezett sátorban a vendégek megismerkedhettek a Madárkórházzal, az intézmény munkásságával és lakóival.  Lehetőség nyílt ragadozó madárral való közös fénykép készítésére, hiszen a Madárkórház egyik egerészölyve, Dervis,a  vándorsólyom és Csenge, a Harris-hawk is  az állatkertben vendégeskedett.  A délelőtt folyamán látványos solymászbemutatót tekinthettek meg az érdeklődők, melynek során meghallgathatták Bódis Gergely László, a Madárkórház solymászának előadását erről az ősi és nemes mesterségről és magukról a Harris-hawkokról, vagyis a szalagos álölyvekről (a faj másik, téves magyar neve a Harris-ölyv). Az előadást Csenge látványos repülési bemutatója követte, melynek során Gergely munkáját Szántó Johanna segítette. Külön meg kell említeni a madárparki delegáció harmadik tagját, Nyeső Cintiát is, aki munkájával a Madárkórház sátrát felkereső látogatókat segítette.  A solymászbemutató után rövid, szakvezetéses sétát tettek a madárkórházasok az állatkertben, melynek során nemcsak az új Lepkeházat és a nemrég született kis tapírt tekintették meg, hanem megismerkedhettek a Debreceni Állatkert ragadozó madaraival is: a pusztai sassal, a vándorsólymokkal, a hollóval és a Magyarországon csak itt látható feketehátú fuvolázómadárral.

Nagy Antal

10807819_754594821269167_1231457796_n

fotó: Nagy Norbert

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]