Negró köszöntője

 
 
 

Khm, Khmm, Negro, Negro…
Szevasz Negro…
Jön a Télapó…
Hohohó! Ragyogó,
Hull a hó, jaj de jó…
Itt jár a Mikulás is,
A gyerekeknek jutott ajándék is…
Madaraink is boldogok,
Egyik másik egy két magot,.. hamm,…
bekapott…

Ezúton is szeretnénk megköszönni Önöknek kedves Látogatóink és Támogatóink, hogy megtiszteltek bennünket a december 3-án megrendezett „Adománygyűjtő Madármikulás” napi jelenlétükkel, adományaikkal és támogatásukkal. Sok esetben egy mosoly, bátorító szó, netán egy kis apróság is sokat számít munkánk során. Nagy hasznát vettük, és vesszük a sok „kis apróságnak” is; kötszereknek, elsősegély csomagoknak, fertőtlenítő-, tisztítószereknek, takarmánynak, madáreleségnek… és még sorolhatnánk, ami ezen a napon összegyűlt. Külön öröm volt számunkra, hogy mi is meg tudtuk ajándékozni a gyermekeket. Ezen a napon egy-egy kis csomaggal is készült Mikulásunk manói segítségével. Családias hangulat kísérte ezt a napot.

A látnivalók mellett kézműves foglalkozással, madáretető készítéssel, és madáretetéssel is készültünk, ahol a gyerekek is aktívan kipróbálhatták magukat. Támogatóink és Adományozóink nagylelkűségét nem tudjuk elégszer megköszönni. Természetesen ők és a kicsi gyerekek díjtalanul vehettek részt programjainkon. Köszönjük Önöknek, köszönjük nektek, köszönjük mindenkinek! Madaraink nevében is köszönjük, mert sok esetben ők is tudják, hogy mi értük vagyunk és számítanak ránk. Reméljük, a jövőben is lesz alkalmunk egyegy ilyen jó hangulatú napot együtt eltölteni. Áldott, Békés Karácsonyi ünnepeket Kívánunk!

Molnár Mihály

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Madármentő képzések

  • Légy Te is madármentő! Szívesen csatlakoznál önkénteseink közé? Vagy csak érdekel, mit tehetsz, ha sérült madarat ta[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Hajdúnánáson lövik a gólyát

  • A Sólyom utcában. Elit környék, vállalkozók, 40-50 éve ott lakó, egymást ismerő, becsületes, tisztességes emberek lakna[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]