Madártani érdekességek szeptemberben

havasi lileA szeptemberi markáns hidegfront sok vonuló madarat megmozgatott. A fecskék teljesen eltűntek hazánkból, de a máskor inkább csak december-januárban előforduló sarki búvárral már találkozhatunk többfelé is az országban. Talán még a limikolák tartják legjobban vonulási szokásaikat. Ahogy az várható volt, az augusztus 20 előtti hidegfronttal megérkeztek a havasi lilék (a képen), partfutók. A Kardoskúton megjelenő lilebíbic egy kicsit kilóg e sorból, hiszen a főleg oroszországi és kazahsztáni fészkelő helyéről iraki vagy iráni telelőterületeire vonulás során nem igazán esik útba hazánk. Ha bulvárújság lennénk, akkor írhatnánk, hogy halfarkasok lepték el az országot, hiszen tény, elég sok előfordulása van szeptemberből az Eurázsia és Észak-Amerika tundraövezetének északi részén honos szélesfarkú halfarkasnak vagy Európa sarkköri vidékén élő ékfarkú halfarkasnak. De ezek a sirályhoz hasonló madarak korántsem olyan veszélyesek, mint nevükből  következtethetnénk, és csak néhány példányáról van szó. A klasszikus libavonulási szezon még odébb van egy kicsit, de úgy tűnik, néhány apácalúd fázós volt idén, mert Hortobágy több halastaván előkerültek példányai. A darvak is hirtelen érkeztek meg, október elején létszámuk közel hetvenezer és már az ország déli részein is előfordulnak kisebb csapataik.

Kép és szöveg: Konyhás István

Már PayPal-on keresztül bankkártyával is támogathatod betegeink ellátását:

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868, Tiszántúli Takarék

Get Adobe Flash player

Friss híreink

  • Gólyatojás mentés

  • A cikk megírásakor három, mára már négy fokozottan védett fehér gólya fészket "fosztottunk ki". Tettük ezt a Zöldhatóság[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Szarkakár

  • A minap egy kedves osztrák fotós házaspárral találkoztam. Szeretik Hortobágyot, szeretik Magyarországot, gyönyörű nálunk[...]
  • Gólyatojás mentés

  • A cikk megírásakor három, mára már négy fokozottan védett fehér gólya fészket "fosztottunk ki". Tettük ezt a Zöldhatóság[...]

Betegeink

  • Gólyatojásokat mentettünk...

  • Vasárnap reggel egymás után érkeztek a bejelentések, hogy mind Nádudvaron, mind Debrecenben egy egy költő gólyát ütött a[...]
  • Telelő pingvin Hortobágyon

  • A pápaszemes pingvin az egyetlen afrikai pingvinfaj, ezért egyes helyeken az afrikai vagy foki pingvin elnevezéssel is t[...]