Köszönjük, hogy repülhetnek!

Gólyafészek

 

„Néha sikerül elkapnom a hangját,

annyira elbűvöl, meg sem merek

mukkanni, félek, egyszer vége lesz,

hogy abbahagyja és elmegy, ahogy jött,

elszáll a hangjával együtt, de én

meg se tudtam szólalni, vagy dadogni

valamit, hogy ne hagyja abba még.”

/Jász Attila/

 

 

Ezúton szeretnénk megköszönni a hozzánk beérkező évi 600 beteg madár nevében Mindenkinek a segítséget, aki adója 1%-ával támogatta tevékenységünket! Kórházunk költségvetését elsősorban a felajánlott 1%-okból tudjuk finanszírozni, a madarak gyógyítása lehetetlen lenne eme lehetőség nélkül!

Mint tudjátok, a hortobágyi Madárkórház Alapítvány 12 éve állatvédő civil szervezetként sérült, védett madarak ellátásával, gyógykezelésével foglalkozik.

Az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg, védett-fokozottan védett madarak, melyek / túlnyomórészt sebészeti/ állatorvosi ellátása, utókezelése és teljes gyógyulása után, a jelenlegi feltételek között, mintegy 40%-ban visszavadításra kerülnek, ezután szabadon engedjük őket.

Kórházunk nyilvános, betegeink látogathatóak, illetve kedves támogatóink bepillantást nyerhetnek mindennapi életünkbe. Ezáltal személyesen is meggyőződhetnek arról, mire is fordítódik pontosan az az összeg, melyet felajánlottak.

Az alapítvány által 2002 nyara óta működtetett Madármentő Kiállítás Hortobágy egyik érdekes turisztikai látványossága.  Létrehozásával a Madárkórház tevékenységét megismerni akaró, állatbarát és természetkedvelő érdeklődők, óvodai-iskolai csoportok, szakemberek igényeit igyekszünk kielégíteni.

Látványkórházunkban egyirányból átlátható, hangszigetelt üvegablakokon át a látogatók betekinthetnek a lábadozó madarakhoz és a műtőbe is, végignézhetik a gyógyulás folyamatát. Meggyőződésünk, hogy a látogató szembesülve a sokszor jóvátehetetlen vagy csak nagyon nagy erőfeszítések árán gyógyítható, emberi felelőtlenség miatt történt károkozás következményeivel, megváltoztatja a szemléletét, és igyekszik másokra is hatni. A természetvédelmi mozgalmakhoz hasonlóan, próbáljuk kicsit természetszeretőbbé tenni az embereket. Fontos számunkra a környezettudatos nevelés, hogy a gyermekek szeressék természetet, és vele együtt ismerjék meg és védjék a madarakat.

Szeretettel várunk Mindenkit!!!

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Lájkolj a madarakért!

  • Most Rajtad a sor! Egy like-al 7,5 milliót nyerhetsz kedvenc szárnyasaidnak! Nagylelkű felajánlás részesei lehetünk [...]
  • Daruvonulás - 2023

  • A hortobágyi puszta csodával felérő őszi látványossága a Daruvonulás. Október elejétől november közepéig itt pihenn[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Sasengedés

  • A sas a madármentés csúcsa. Nagy, szép, és ritka. Elengedése kiváltság, különleges, ritka, megtisztelő lehetőség. Nem m[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]