Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Létezik  a Madárkórházban egy kórterem, ahol  „teltház” van minden nyáron. Akár 40-en, 50-en is éldegélnek itt egyszerre. Ez a  kismadaras, vagy röviden az 1-es. (Azért 1-es, mert a látványkórházban ez az első számú kórterem, ezt látják először a látogatók.) Lakóik nem mind betegek, sőt javarészt egészségesek. Csak éppen picik. Törékeny, apró kis jószágok, még farok és szárnytollak nélkül, pihésen. Fészkükből kipottyant fecskék, verebek, rigók, rozsdafarkúak, tücsökmadarak……Vannak, akik fészkestől érkeznek, amit a vihar lesodort. Árvák! Anya és apa nélküli, tátogó, éhes kis gombócok.  A mi életünknek csak pár hétig a részei. De addig a pár hétig csak Ők vannak számunkra! Óránként etetjük őket! Máshogy nem lehet. Mivel az emésztésük nagyon gyors, ha két órán belül nem kapnak enni meghalhatnak.  Az anyamadár is egész nap ezt csinálja! Repül…legyet fog….megetet….repül….legyet fog…….megetet. Nincs más lehetőség, csak etetés van, óránként! Kalciumos, vitaminos vízbe mártott lisztkukac.  Mindenkit, mindig, amint kéri….Óramű pontossággal. Világostól- sötétedésig! ( Épp csak repülve vadásznunk nem kell, mert van lisztkukac, szerencsére.)  És közben nőnek, fejlődnek, tollasodnak, na meg persze esznek. 🙂 És csipognak és kérnek egyfolytában.  Aztán gyakorolnak. Tanulnak maguktól enni, vagyis felcsipegetni  a kukacot. Mi pedig  figyelünk, árgus szemekkel lessük, ki az akinek ez sikerül! Ha ez már megy, mehet ki a dobozból, vagy a kalitkában kialakított fészekből a kórterembe. Repülni tanul. Néha fél méter után lepottyan, de hát, esni  is tudni kell. Aztán pár nap múlva repül, úgy, hogy megfogni sem tudjuk, csak ugrabugrálunk a hálóval, van, hogy egy órán keresztül. De ez jó! Ezért engedhetjük el, mert elrepül még előlünk is, Ő, akit felneveltük.  Ha nem repülne el, hanem odarepülne, mondjuk a kezünkre, akkor a szabadban lehet, hogy  egy cica orrára szállna. Vagyis, felesleges volt minden erőfeszítésünk. A cica jóllakik, de mi minek neveltünk fel kisfecskét? Ezért fontos, hogy bármilyen kis cuki, és pici, nem simogatjuk, nem pátyolgatjuk, csak etetjük és figyeljük. Nem szabad  babusgatni, mert akkor szelíd lesz, és azt fogja hinni, hogy ő is ember! Vagy mi vagyunk fecskék! Nem lesz életképes, az első macska megfogja! Mert nem fél!  De, aki már ilyen kis ügyeske, fél és végre sikerül megfogni mehet. Szabadon engedjük. Nincs már óránkénti etetés, figyelés, hanem csak elrepül. Talán még utoljára lekakil, vagy csipog egyet, aztán ennyi….Már szabadon él. Mi pedig visszaballagunk az 1-esbe és folytatjuk ahol abbahagytuk. Neveljük a többi kicsit, akiktől majd szintén röptükben búcsúzunk.

Németh Mónika

Bepillantás a kórterembe:

Tegnap elengedett fecskéink:

További kismadaraink szabadon engedése: