Egyszemélyes misszió – 2014.04.16

 
 
 

 

Kollégánk, Kiss Balázs hétfőn indult útnak, hogy számos iskolában tartson előadást a diákoknak, mint a jövő környezettudatos generációjának. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok testközelből is tapasztalják környezetünk szépségeit, előadásaink által személyesebben érintse őket e téma a száraz tananyagoknál!

Balázs egy hétig vonattal és gyalogosan vándorol iskoláról iskolára. Útján egerészölyve, Katinka kíséri csupán. Ahol megfordulnak, mindenhol nagy népszerűségnek örvendenek. A helyiek barátságosak, a tanárok kedvesek, a gyerekek pedig szívesen fotózkodnak Katinkával. Hétfőn a helyi televízióban is szerepelhetett. 🙂

Az elmúlt két napon már 7 iskolát látogatott meg. Teljesítményéről naponta fotókkal is beszámol, jelen bejegyzést igyekszünk ennek megfelelően frissíteni! 🙂

Eddigi helyszínek:

Első nap:

Székesfehérvár:

1.Táncsics Mihály Általános Iskola volt, itt az alsó tagozattal találkoztam

2. Református Általános Iskola, itt minden fiatallal

3. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, itt szinte mindenkivel

4. István Király Általános Iskola és Óvoda, itt mindenkivel

5. Teleki Blanka Gimnázium, itt egy érdeklődő csoporttal és a Fejért Tv-vel, ami riportot készített velem” – írja Kiss Balázs

Második nap:

1. Siófoki Vak Bottyán Általnos Iskola

2. Széchenyi István Általnos Iskola

Fotók a „küldetésről”:

 

 

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Lájkolj a madarakért!

  • Most Rajtad a sor! Egy like-al 7,5 milliót nyerhetsz kedvenc szárnyasaidnak! Nagylelkű felajánlás részesei lehetünk [...]
  • Daruvonulás - 2023

  • A hortobágyi puszta csodával felérő őszi látványossága a Daruvonulás. Október elejétől november közepéig itt pihenn[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Sasengedés

  • A sas a madármentés csúcsa. Nagy, szép, és ritka. Elengedése kiváltság, különleges, ritka, megtisztelő lehetőség. Nem m[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]