Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Elárvult fiókák felnevelése

Igen fontos! Ha a fióka nagyon kiéhezettnek tűnik, feltehetően fél nap óta vagy még hosszabb ideje nem kapott enni, akkor haladéktalanul (egy órán belül) próbáljuk megetetni, megitatni. Minél fiatalabb egy fióka, annál kevésbé tudja elviselni a tartós éhezést. Sajnos elofordulhat, hogy még él, de már annyira legyengült, hogy a táplálékot a szervezete már nem tudja feldolgozni, és emiatt az etetés után néhány órával elpusztul.

Mivel és hogyan etessünk?

A galamb-, gerlefiókákat (akárcsak a papagájokat) a szülők kizárólag a begyükből felöklendezett begyváladékkal (ún. begytejjel), az idősebb fiókákat főleg a begyükben puhított magvakkal etetik. Ezért a nagyobb (már tollas) fiókáknak jól megfelel a következő „pempő” (elnevezés tőlem): Teáskanálnyi búzadarát (grízt), kukoricadarát pár csepp vízzel felfőzünk. Alaposan keményre főzött tojásnak a sárgáját, lereszelt fehérjét keverünk hozzá bőven; ha kéznél van, adhatunk hozzá csecsemőtápszert is. (Minden fióka neveléséhez fontos az állati fehérje-bevitel!) Ehhez adjunk még vitamint (Jolovit vitamincseppet vagy Laktiferm M+C vízben oldható port, mindkettő állatpatikában kapható), valamint a kalciumbevitel végett igen fontos porított tojáshéjat (a jól kifőzött tojás héját mozsárban megtörjük). Nagyon hasznos adalék még a reszelt sárgarépa, vitamindús és a beleket is rendben tartja. A nagyobbacska fiókának egyre nagyobb mértékben lehet mozsárban kissé megtört magvakat (kölest, búzát), durvább kukoricadarát keverni a „pempőhöz”, és azt egyre szilárdabbra készíteni.

A fiókát megfelelő méretű dobozban az ölünkbe ültetjük, fél kézzel puha csőrét óvatosan szétfeszítjük, és a nem túl puha „pempőből” készített galacsint elég mélyen a szájába toljuk. Begyének megtapintásával ellenőrizzük, hogy eleget kapott-e. Vízigényét műanyag szemcseppentős flakonból vagy injekciós fecskendőből adagolt néhány csepp (vitaminos) vízzel elégítsük ki. A galamb-, gerlefiókát elég naponta négyszer, később háromszor megetetni, majd idővel fokozatosan rászoktatni a mageleségre. A magvak emésztéséhez tiszta homok, kölesszem nagyságú sóder is szükséges! (Akváriumban használatos sóder a legmegfelelőbb.)

Az énekesmadár-fiókák legtöbbjével könnyebb lehet a dolgunk. A rovarevők fiókái (a magevő énekesmadarak legtöbbje is szinte kizárólag rovarokkal eteti a fiókáit, pl. a verebek is), ha elég kicsinyek, szerencsés esetben első pillanattól hatalmasra tátott csőrrel kérik az eleséget. Előfordul, hogy az első néhány etetésnél még megilletődöttek, később azonban felismerik a csipeszben közeledő rovart és nagyra nyitják a csőröcskéjüket. Így nemigen tévedünk, ha az első néhány etetést – ha van kéznél – felébe-harmadába vágott lisztkukaccal, ha ez nincs, kicsiny friss húsdarabkákkal (legjobb a csirkehús) vagy főtt tojással oldjuk meg (a sárgáját darabosan fogjuk a (szemöldök- vagy bélyeg-)csipeszbe, a fehérjét lereszeljük és pici kekszreszelékkel vagy grízzel megszórjuk, hogy ne ragadjon). – Az itatást náluk is műanyag szemcseppentős flakonból vagy – óvatosan – injekciós fecskendőből oldjuk meg, vigyázva, nehogy megfulladjanak a vízsugártól (az üveg szemcseppentő, ha eltörik, a szilánkjaival végzetes sérülést okozhat). Számos rovarevő fiókája nem is igényli a külön itatást, elegendő, ha a kukacdarabkákat a vitaminos vízbe mártogatjuk. Náluk is fontos gondoskodni a megfelelő kalcium-, ásványi anyag-bevitelről, pl. úgy, hogy a lisztkukacokat még pirított tojáshéjba is bemártjuk.

A fiatal, rövidke farkú fiókákat egy-két óránként etetnünk kell, három-négy óra már elég súlyos éhezésnek számít. Később fokozatosan ritkíthatjuk az etetést két-három órás időközökre. Kezdetben fészekhez hasonlító bélelt dobozban pihenhet a picike, később kalitkában célszerű tartani, de a szabadon röpködést is naponta biztosítani kell a számára. A lisztkukac a fehérjén kívül zsiradékban is gazdag, energia-dúsabb, mint a nyers hús vagy sok más rovar. A főtt tojás sárgája a fehérjén és zsiradékon túl még fontos vitaminokat is tartalmaz. Természetesen adhatunk egyéb kisebb rovarokat, legyeket, nem mérgező hernyókat, sáskát, szöcskét, hangyabábot, szárított bolharákot stb. is. Csontkukacot ne adjunk, mert a nem megfelelően tisztított, előkezelt csonti a tenyésztési módja miatt súlyos fertőzéseket terjeszthet! Párizsit se adjunk, mert a kismadarak a só bevitelét igen rosszul tűrik! – Az eleven rovarok etetésénél még arra is vigyázni kell, hogy a rovart vagy roppantsuk meg, vagy vágjuk ketté, nehogy az élénken mozgó rovar, kukac a fióka emésztőrendszerében kárt okozzon! Persze mikor már önállóan eszik a fióka, akkor maga öli meg a kukacot, bogarat. A feketerigó közismerten sok földigilisztát fogyaszt, azonban a giliszta etetése veszélyes lehet (a légcsőférgek közti-gazdája), csínján kell bánni az etetésével. A nagyobbacska rigó-, seregélyfiókák szívesen esznek magvakat (köles, zabpehely, kendermag), apróra vágott alma-, cseresznyedarabkákat is.

Néhány magevő vegyes táplálékkal, tehát begyben puhított apró magvakkal és rovarokkal is eteti fiókáit. (A magevő madarakat kúpos csőrükről lehet felismerni.) Ezeket a fiókákat mi is vegyes táplálékkal etessük, vagyis a galamboknál ismertetett „pempővel” és lisztkukac-eleséggel. Néhány etetés után a fióka többnyire úgyis kiválasztja, mi a jó neki, és ennek megfelelően egyikkel vagy másikkal folytathatjuk a táplálását. Az irodalom szerint a zöldikék kizárólag mageleséggel etetnek. Én ennek ellenére (boldog tudatlanságban) probléma nélkül felneveltem egy zöldike-fiókát vegyes táplálékon, szívesen ette a félbevágott lisztkukacot is, majd felnőtt korában rátért a papagájeleségre.

Hogy melyik énekesmadár mivel eteti fiókáit, erre nézve azt hiszem, egyedülállóan gazdag leírást találhatunk Schmidt Egon Madárlexikon c. kiváló könyvében. Már csak az a nem kis probléma, hogy eldöntsük, melyik énekesmadár fiókája is a kis gondozottunk.

Nem utolsósorban fel szeretném hívni a figyelmet a higiénia fontosságára! A táplálék, ivóvíz tisztaságára, jó minőségére éppúgy ügyelni kell a madárfiókánál, mint az ember csecsemőjénél, hiszen mindegyikük immunrendszere fejletlen. Ezért ügyeljünk, hogy romlott tojás, szagos hús, penészes eleség semmi esetre se maradjon előttük! A nedves „pempő” is csak hűtőben tartható (és persze csak meglangyosítva etethető), mert a penészgombák igen hamar elszaporodhatnak rajta. Nem csak a láthatóan penészes eledel okozhat súlyos betegséget!

Végezetül: a felnőtt fióka szabadon eresztésénél ügyeljünk rá, hogy a környezetben legyen ivóvíz, viszont lehetőleg ne legyen macska; és arra is tanácsos gondolni, hogy a gerlék, a rigók igen agresszíven űzik el a „betolakodó” új fajtársukat!

A vadmadarak sérülésének, betegségeinek okai

A bekerülés okai közül elsősorban szárny-törött, baleseti sérültek, lőtt, áram-ütött és mérgezett esetek a számottevőek. Ezek minden esetben az emberi civilizáció, gondatlan, vagy szándékos károkozás, de mindenképpen az emberi jelenlét hatásaival függenek össze. A baleseti sérültek közül az autóbalesetek következtében az utakon kis- vagy középtestű madarak sérülnek. A nagyobb testűek, sasok óvatosabbak, elkerülik az utakat, a nagy gázló madarak nem ott táplálkoznak. Az utak mentén a takarmányt szállító járművekről lehullott magvakat szedegető, apróbb énekesek általában nem élik túl az ütközést. A varjak, szarkák szemfülesebbek, de az ugyanitt táplálékot találó rágcsálókra vadászó, főleg a zsákmányejtésre koncentráló ragadozók, nappal az ölyvek, vércsék, éjjel a baglyok, különösen a számukra megszokott – megengedett – sebességet jelentősen túllépő gépjárművek áldozatai lesznek. A sérültek általában polytraumatizáltak, alkar-felkartörések sokszor együtt fordulnak elő, gyakori a láb- és előfordul a kulcscsont és medencetörés is, sok esetben belső szervek sérüléseivel, belső vérzéssel, agyrázkódással együtt. Az önálló agyrázkódás általában a repülő zsákmányt szenvedélyesen üldöző kistestű ragadozóknál, tükröződő üvegfelületnek, vagy fehér falnak ütköző karvalynál, kabasólyomnál fordul elő.

• A nagytestű és hosszú szárnyú fajok (nagy sasok, gólyák, darvak, gémek) elsősorban légvezetéknek ütközve szenvednek általában alkar-, ritkábban kéztő-, vagy felkartörést.
• Erre leginkább rossz látási viszonyok között, (ködben, vagy szürkületkor, sötétben) kerül sor.
• Az áramütésnek itt nincs szerepe, csupán a fizikai ütközés hatása következtében sérülnek a madarak.
• A balesetes esetek közül lábtörés általában a fiókák fészekből való kiesésekor történik.

A védett állatok lelövése általában a héjákat és egerészölyveket érintő szándékos orvvadászat. Ilyenkor szintén polytraumatizált, több szerv sérülésével járó esetek a jellemzőek, de a még életben kézre kerültek általában szárny-töröttek.

Az áramütést a villanyoszlopok fém keresztágára szálló, és valamelyik vezetékkel érintkezve, az áramkört lábával és szárnyával záró madarak szenvednek. A kézre került vörös vércsék 99 %-át, és egerészölyvek 30 %-át érinti. Ilyenkor az életben maradt betegeknek az áramkört záró végtagjai megbénulnak, majd elhalnak.

A mérgezések általában vizes élőhelyeken, a halastavak biológiai egyensúlyának a planktonok szaporodását célzó trágyázással való felborítása következtében fellépő botulizmus, illetve a mezőgazdasági kemizáció során az élo vizekbe jutó vegyszerek következtében alakulnak ki.

Sajnos minden évben előfordul a kártékonynak vélt ragadozók szándékos mérgezése állattelepek környékén és fácános vadászterületeken. A leggyakrabban a rovarirtásra használatos szerves foszfát észterek, és a csávázószerként is használatos karbamátok kerültek kimutatásra.

A mérgezés tünetei igen szembetűnőek. Már akkor erre gyanakodhatunk, ha az általunk talált, egyébként jó kondícióban lévő, ép (nem sérült) szárnyú ragadozó madár az ember közeledtére nem repül el, az embertől nem menekül, és könnyen kézbe vehető. A mérgezés további jelei a mozgásképtelenség, a remegés, az összerendezetlen mozgás, egyensúlyzavar, lábgyengeség, görcsös testtartás. Jellemző a mérgezésgyanús esetekre, hogy a madár az izmokban létrejött görcs miatt fejét hátra, farkát felfelé tartja, széttárt szárnyára támaszkodik, valamint, hogy lábujjait marokba szorítja.

A fertőző betegségek nemritkán az állattartás és veszélyes hulladék kezelés szabályainak be nem tartásával függenek össze, amikor beteg háziállatok, vagy azok fertőző tetemei, váladékai kerülnek a természetbe. Ilyen pl. a vakcinázatlan, nagyméretű vízibaromfi állományokban fellépő baromfikolera következtében elhullott, és a legelőn hagyott állatok tetemeit fogyasztó ragadozók fertőződése.

A félheveny és idült mérgezések, belgyógyászati, vagy fertoző megbetegedések következtében figyelmetlenebb madarak gyakrabban válnak balesetek, vagy orvvadászat áldozataivá.

A madárkórház

Hortobágyon, a Madárkórház Alapítvány az országban egyedül álló kórházat működtet. Az intézmény az egész ország területéről, de főként a Hortobágyi és Bükki Nemzeti Parkból bekerülő, sérült, beteg, védett madarak állatorvosi ellátását, kórházi ápolását és rehabilitációját végzi. Az évente beérkező 200-300 beteg közül 35-40 % visszakerül a természetbe.

A hortobágyi madárkórház 1999 óta működik. A madármentő tevékenység szervezett formában 1991-óta folyik a Hortobágyi Nemzeti Park Górés tanyán lévő ragadozómadár rehabilitációs állomásán. Ott jelenleg csak a már gyógyult páciensek rehabilitációja és a szabadon engedésre alkalmatlan, fokozottan védett madarak zárt téri tenyésztése történik. Az állatorvosi ellátást igénylő betegek kezelésére Hortobágy községben állat egészségügyi centrumot hoztunk létre. Itt a madárkórház mellett a visszavadításra alkalmas nagy sasröpde, állatgyógyszertár, nyilvános labor is működik. Kórházi szintű működéshez megfelelő szakosított ellátást lehetővé tevő helyiségek (vizsgáló, röntgen, műtó, labor, fertőző betegelkülönítő, intenzív osztály), megfelelő műszerezettség, és a betegek elhelyezéséhez a gyógyulási fokozatoknak megfelelő, különböző méretű és belső kialakítású helyiségek, kifutók, röpdék, és 24 órás szakorvosi felügyelet szükségesek. Ez utóbbit dr. Déri János és távollétében helyettesítő önkéntes állatorvosok látják el. A kórházi működéshez kutató és oktató tevékenység is társul, melyet a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának Belgyógyászati Tanszékéről dr. Beregi Attila docens koordinál. Évek óta bel- és külföldi állatorvostan-hallgatók töltik itt szakmai gyakorlataikat, és több egyetemista, diák önkéntes is segíti nyaranta a munkát. A kórház nyitott, melyet a hortobágyi Madárparkban a látogatók számára látványkórház, madármentő kiállítás és öko-teleház egészít ki, és látogatható nagyröpdével, tavakkal, játszótérrel, pihenőparkkal vesz körül, ahol a madarak rehabilitációja végig figyelemmel kísérhető.