-
A röpképtelen felnőtt parlagi sast egy gazdálkodó találta Heves megyében.
A madárra aratás közben figyelt fel, amint előbb a földön ugrálva próbált menekülni a gépek elől, majd összeesett és ernyedten tűrte, hogy befogják.
A madarat a gazdálkodó sürgősen a Hortobágyi Madárkórházba szállította, ahol a tünetek alapján egyértelműen mérgezésre gyanakodtak, és haladéktalanul elkezdték célzott gyógykezelését. Eközben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának helyszínre érkező munkatársai alaposan átkutatták a madár megtalálási helyének környékét, de további mérgezett madarakat szerencsére egyelőre nem találtak.
A vizsgálatok alapján szinte biztosnak mondható, hogy mérgezés következtében került ilyen állapotba, de a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak. Szerencsére a kezelésre jól reagált. Életét valószínűleg csak a gyors, szakszerű beavatkozásnak köszönheti. A Hortobágyi Madárkórház tájékoztatása szerint szabadon engedésének állatorvosi szempontból már nincsen akadálya.
Az MME parlagisas-védelmi HELICON LIFE+ programjának keretében a napokban műholdas jeladóval látták el a madarat, így a továbbiakban nyomon követhető a mozgása, egy esetleges újabb mérgezés esetén pedig azonnal elindulhat a segítség.
A műholdas jeladót a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” biztosította.
A „Parlagi sas védelme Magyarországon” (LIFE10NAT/HU/019) projekt célja a ragadozó madarak, elsősorban a parlagi sasok ellen elkövetett bűncselekmények feltárása, az elkövetők felelősségre vonása és a sérült madarak kezelése.
A parlagi sas gyűrűzésére és szabadon engedésére 2013 augusztus 15-én 12:00 –kor kerül sor. Az esemény sajtónyilvános.
Helyszín:
Kápolna
A sas pillanatnyilag Hortobágyon, a Madárpark röpdéjében gyakorolja a repülést a hátára szerelt jeladóval. 10. 30-kor kerül megfogásra és egy utolsó állatorvosi vizsgálat és vitaminkezelés után 11 órakor indulunk vele Kápolnára, ahol 12 órakor lesz a találkozó az esemény többi résztvevőjével. A sast az MME szakemberi meggyűrűzik, és a hortobágyi Madárkórház önkéntese, Szalai Kata állatorvostan-hallgató engedi szabadon. Ezt követően az MME és a BNP képviselőivel közös sajtótájékoztatót tartunk.
Search results:
-
Lejárt
-
Szeretettel várunk mindenkit a Madárparkba és Hortobágyra a Hídivásár idején!
A vásárban megfáradt látogatóink számára felfrissülésként üdítővel, és hideg sörrel,
valamint izgalmas programokkal készülünk!
Szabadon engedjük gyógyult madarainkat, majd solymászbemutatókkal fokozzuk a hangulatot!
A gyógyult gólyákat, ölyveket, galambokat és más madarakat látogatóink engedhetik szabadon.
Az új elemekkel és egy egzotikus madárfajjal gazdagodott
solymászbemutatónk, valamint a madárelengedések
augusztus 17-20-ig mindennap 12-13 óra és 16-17 óra között lesznek.
Megközelíthetőség:
4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. (A vásártér mellett)
GPS koordináták: 47°34’52,04 N; 21°09’09,73 E
A Madárpark megközelítése a főbejárat mellett a Hídi vásár térről a keleti oldal étkezősorán át is lehetséges, ahol erre a célra egy utcányi területet bérlünk az önkormányzattól!
-
Délelőtt újabb sast hoztak hozzánk, a hortobágyi Madárkórházba, mérgezéses tünetekkel. Egy gyönyörű, idős tojó parlagi sasról van szó. Vecs – Detk – Kápolna – Visznek négyzetben találták egy napraforgótáblában, aratás közben. Az aratógép előtt ugrált, felszállni nem tudott. Megjegyezném, a magas napraforgóból egy egészséges sas sem tud felszállni, ő azonban össze is esett, majd hagyta magát megfogni. Ez utóbbi már jót nem jelent… Vizsgálat közben bágyadt volt, erőtlen. Kondíciója vitalitásához képest jó, lába koszos, egyensúlyérzete bizonytalan volt. Csőréből büdös, vegyszer szag áramlott. Leggyakrabban patkánymérgek esetében tapasztaltunk hasonlót. Szállítás során hányt is, mely eredményét, székletével együtt laborvizsgálathoz csomagoltuk.
Kapott atropint és infúziót, illetve szódabikarbónát szondán keresztül. A kezelésre meglepően jól reagált, délutánra szinte már teljesen rendbe is jött. Egyensúlya visszatért, élénk, figyel környezetére, és reagál is az eseményekre. Használj a behelyezett ülőkéjét, és még repdes is. Egyszóval túl van a nehezén. Szeretnénk mielőbb szabadon engedni. Addig azonban még teljesen helyre kell jönnie, és meg kell bizonyosodjunk róla, hogy készen áll az újbóli szabad életre.
-
Étlapunk átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Tovább:
Osztálykirándulás – Bográcsételek – Daruvonulás
-
Így telik Nálunk az este,
S, aki ezt most itt megleste, / sőt, rímekbe szedte :)/
Fotózgatott mindent Nektek!
Had lássátok mit is tesztek,
Mikor minket segítetek!
Éhen senki nem maradhat,
Vacsi mellé szeretet!
Önkéntesek lelkesen, etethetnek rendesen!
És, hogy ezt itt megtehetjük,
Bizony Nektek köszönhetjük!
-
Nádudvarról kaptunk bejelentést, hogy egy réti sast találtak. A madárka mérgezés gyanújával került kórházunkba, azonnal meg is kapta a szükséges atropin kezelést, amire jól reagált. Enni még nagyon keveset eszik, de reméljük ez változni fog,
amint jobban lesz. A megtalálás helyszínén méreganyagot, kihelyezett csalétket nem találtunk. A vizsgálat során kiderült, hogy bal szemére sajnos nem lát, még nem tudjuk, hogy ez maradandó károsodás- e, vagy csak egy pillanatnyi állapot. Nagyon szelíden viselkedik, ez is mutatja, hogy beteg, mivel teljesen közel engedi magához az embert.
Készítettünk Nektek, Róla jó szokás szerint fotókat, sőt még egy videót is az etetésről.
Nézzétek csak:
-
Egyik fent a vezetéken, másik az oszlop alatt vár.
Lassan megszakad a szívünk, a segítség hiába már.
Még egy, még egy, még egy, s, újra két halott madár.
Fekete csőrükön látszik, Afrikát még nem látták.
Sajnos nem is látják már.
A keresztágak szigetelve, egy mégis csupasz maradt.
Ismét elvett két életet az áram.
Örök hiány az ég alatt.
-
Kuvikóvodánk lakói immáron felcseperedtek, s az oviból „elballagtak”…:)
Tiszafüreden egy családi ház padlásán kialakított speciális odúba költöztek, ahonnan szabadon ki és be járhatnak.
A TV2 Tények adása a szabadon engedésről:
Az RTL Klub adása:
-
Kedves Mindenki! Egy kis segítséget kérnénk Tőletek, akik még sosem hagytatok cserben minket. Pénzgyűjtő akcióba fogunk, mivel rengeteg felújítási munkálatot kellene elvégeznünk, a gyermekröptető felújításától a nagyröpde áthálózásáig. Ezen felül, sajnos kinőttük magunkat, egyre több beteg kis tollasunk van, akiket szeretnénk meggyógyítani, felnevelni! Ezért új röpdéket is építenünk kell, hogy sérült madárkáink kényelmes, nyugodt körülmények között gyógyulhassanak. Mindezek halaszthatatlan dolgok lennének, amire sajnos nincs anyagi keretünk. A szükséges összeg egy aprócska részét fedezné, ha el tudnánk adni ezeket a cserepeket, hiszen most minden forint számít. Szépen kérünk Benneteket, Madárbarátok, legalább egy megosztással lendítsetek az ügyön, ha cserépre nincs is szükségetek! Adományaitokat pedig a következő bankszámlaszámon továbbra is hálásan fogadjuk: Madárkórház Alapítvány, TKSZ 59900029-10001868. Nagyon szépen köszönünk bármilyen segítséget előre is!
Információk a cserepekről a 0630/9-435-494 -as telefonszámon, illetve a következő linken: http://www.jofogas.hu/hajdu_bihar/Bontott_bekescsabai_hofogo_tetocserep_elado_2800db_10596684.htm?ma=1
-
Alapítványunk munkájának biztosítására továbbra is szükségünk van nagylelkű támogatóink anyagi segítségére. Mi is haladunk a korral és igénybe vesszük azokat a technikai újításokat, amelyek lehetőséget teremtenek számunkra arra, hogy „egyengethessük”, megkönnyítsük a nekünk szánt támogatások útját.
Ezért alapítványunk – számos más hasonló szervezettel együtt – csatlakozott Magyarország vezető terminálrendszerének partneri köréhez. Mostantól az ország 17 pontján bárki egyszerűen, gyorsan és kényelmesen küldhet anyagi támogatást – készpénz formájában – Alapítványunk számára a Poli.Pay terminálok segítségével.
A terminálokon számos pénzügyi művelet elvégezhető. Az újfajta, modern pénzügyi lehetőségeket szolgáltató biztonságos fizetési rendszerben mindenki, a hét minden napján, a nap 24 órájában, sorban állás nélkül gyorsan és egyszerűen elintézheti a számlafizetéssel kapcsolatos ügyeit. Sőt, a Poli.Pay arra is lehetőséget biztosít, hogy az automata visszajáró váltópénzt olyan fontos célok támogatására fordíthassa, mint például az Alapítványunk támogatása.
Mit jelent mindez a gyakorlatban? Egyszerűen annyit, hogy a terminálokon – forradalmi újdonságként – egy olyan menüpont is kialakításra került, amely lehetővé teszi azt, hogy például a közüzemi számlák befizetésekor fennmaradó töredék összeg azonnal felajánlható legyen adományként számunkra! Azaz egy 4 750 forintos számla befizetésekor a terminálba helyezett 5 000 forintos bankjegy esetén a fennmaradó 250 forintot, akár azonnal elküldheti Alapítványunk számlájára.
Sok kicsi sokra megy. Ezért kérjük, az alábbi linken (http://www.polipay.hu/polipontok) Ön is ismerje meg az önműködő terminálok elhelyezkedését, és amennyiben lehetősége van arra, azok igénybevételével támogassa munkánkat, kérjük, tegye meg azt értünk.Keresd a legközelebbi Poli.Pontot!
Budapest
Sugár Üzletközpont (földszint, HÉV) 1148 Budapest, Örs vezér tere 24. Sugár Üzletközpont (1.emelet, Árkád átjáró) 1148 Budapest, Örs vezér tere 24. T-Systems Irodaház 1117 Budapest, Budafoki út. 56. Keszthely
Interspar Áruház 8360 Keszthely, Tapolcai út 17. Szentes
Maxi Coop ABC (157.sz.) 6600 Szentes Apponyi tér 7. Maxi Coop ABC (111.sz.) 6600 Szentes, Köztársaság utca 23. Zalaegerszeg
Zalaegerszegi Kórház (A. épület) 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1. Zalaegerszegi Kórház (TBC épület) 8900 Zalaegerszeg, Dr. Jancsó Benedek u. 1.
-
Május 23.-án Balmazújváros határában földművelési munkálatok közben találtak rá erre a kabasólyomra (Falco subbuteo). Egy villanyvezeték közelében ült, közel érve hozzá nem repült el. Azonnal értesítettek minket, és kollégánk a helyszínre sietett.
A megtalálás körülményeiből következtethető-, illetve az alapos vizsgálat során megállapítható volt, hogy áramütést szenvedett. Mint ahogy az áramütéses esetek nagy többségében, itt is égési sérülések voltak láthatóak ez egyik szárnyon és az ellenkező oldali lábon. Jelen esetben a kisülő
áram a bal szárnyvéget és a jobb lábon a középső ujját és csüdjét érintette.
Áramütéses esetekben az égési sérülésen kívül, más folyamatok is megfigyelhetőek. A hajszálerekben a vér megalvadhat, elzáródásokat okozhat. Mindez az első napokban nem látszik, nem produkál tüneteket. Az érintett végtag vérellátása viszont nem megfelelő, így kezelés nélkül az áramütést követő hetekben elhalásnak indul.
Az elhalás mágneses és lézeres terápiával megelőzhető, illetve terjedése megállítható, fékezhető. Mint az ehhez hasonló esetekben, Leila is azonnal megkapta az első kezelést: Az érintett végtagokat két-két percre két mágnes közé helyeztük úgy, hogy a mágnesek északi pólusa egymással szembe legyen, és taszítsák egymást. A két mágnes egy mágneses mezőt képez, mely a vérben levő hemoglobinra hatva élénkíti vérkeringést, és az érszűkületeket átjárhatóvá teszi. Ezt követően egy akupunktúrás lézer segítségével igyekeztünk az égési sérülések regenerációját elősegíteni. A kezelést antibiotikum tartalmú kenőcsökkel és masszírozással zártuk, majd az érintett részeket bekötöttük, hogy ne csipkedhesse ki magának a sebeket. A kezeléseket minden nap szükséges ismételni, legalább két héten keresztül. Leila kötéseit ma már csak 2-3 naponta cseréljük.
A kezelések sikere sajnos nem volt maradéktalan. Középső lábujja menthetetlen volt, elhalás után leszáradt. A csüdjén az égés során egy ín elhalt, ezért lábujjait csak részlegesen fogja tudni mozgatni. Sebe azonban szépen gyógyul. Mi örülünk, hogy eddig sikerült eljutni. Az első hetekben nagy volt az esély rá, hogy a csüdön lévő seb súlyossága miatt egész lábát elveszti. A szárnyán lévő sérülés miatt, legfontosabb evezőtollai voltak veszélyben, azonban itt a seb meglepően szépen gyógyult. Ma már egy pici heg emlékeztet csak minket az akkori ijedtségre.
Összefoglalva Leila idén még repülni fog és a lábai is megmaradnak. A szabadon sajnos már nem élhet, és vadászni aligha tudna mozgathatatlanná vált lábujjaival. Viszont megígérhetjük, hogy vigyázni fogunk Rá!
További fotók:
Leila májusban és most – 2013.08.09
Egy kis örömhír itt a mérgezéses történetek között. Mint már írtunk Róla Nektek, májusban egy áramütött kabasólyom került hozzánk, elég rossz állapotban. Nos, mára elmondhatjuk Leilánk lába és szárnya stabilizálódott. Fél lábát ugyan nem mozgatja, de rajta a seb és a szárnya meggyógyult. A kórtermében, mert azért még bent tartjuk megfigyelésre, már röpköd néhány métert. Szóval újra tanul élni, repülni, szerencsére töretlen lelkesedéssel. Mindenki, aki a gyógyításban támogat minket húzza ki magát, együtt Őt is megmentettük!
-
Gyűlnek a pöttöm kuvikok a Madárparkban. Először négy pici érkezett Sóskútról, mert lakhelyüket, egy tetőteret lebontottak, így a fiókák lakhely nélkül maradtak volna, de a kedves háztulajdonos gondoskodott róluk. Ezután jött még kettő csöppség, Ők Poroszlón pottyantak ki a fészekből. Majd befutott még egy, Ő Kisújszállásról, neki a lábacskája sérült meg. Aztán jött a következő kis lakó egyenesen Hosszúpályiból, aki idejekorán indult világot látni. Tehát megnyílt a kuvikóvodánk! Aki nálunk jár, láthatja is őket a délutáni, esti levegőzéskor, amikor a törpe tollasokat, természetesen szülői felügyelettel (a szülők jelenleg lelkes, ügyes önkénteseink) kitesszük napozgatni. Készítettünk Nektek egy kis fotógalériát róluk, bár nem ment könnyen, mivel eléggé mozgékonyak, egyik balra, másik jobbra kukucskál, a többi ugrálgat, esetleg elbújik, nehogy már lekaphassuk. Egyszóval rafinált, de tüneményes kuvikcsapatot nevelünk, etetgetünk, gondozgatunk!
Fotógaléria:
Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09
Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:
Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank
Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!
Friss híreink
15 éves a Madárkórház Alapítvány - 2014.09.23
- "Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat [...]
Megérkezett Luca új műlába - 2014.08.22
- Sokat írtunk már Lucáról, a fél lábú rétisasról. Még évekkel ezelőtt érkezett hozzánk, lába egy ágvillába szorult.[...]
Ünnepi szabadság - 2014.08.21
- Szokásunkhoz híven 20.-án idén is útjukra bocsájtottuk felépült pácienseinket.
Kinőtt a szárnyunk! - 2014.08.13
- "Kinőtt a szárnyunk, most merre szálljunk? Arccal a szélnek, hol új remények élnek,...." Lé[...]