Search results for "Certification SAFe-APM Training 🌏 Valid SAFe-APM Cram Materials 🦙 SAFe-APM Pass4sure Exam Prep 🆒 { www.pdfvce.com } is best website to obtain { SAFe-APM } for free download 🟥Reliable SAFe-APM Study Notes"
Szívesen csatlakoznál önkénteseink közé? Vagy csak érdekel, mit tehetsz, ha sérült madarat találtál? Most bepillantást nyerhetsz a madármentők életébe! És ki tudja, talán Belőled is az lesz…J Gyere el valamelyik képzésünkre! Garantáljuk, hogy most sok érdekeset megtudhatsz a hazai természetvédelemről!
Időpontok, helyszínek:
2024.05.07. 17.00-21.00: Budapest, Háló Közösségi és Kulturális Központ -S4 1052. Bp, Semmelweis. u. 4.
A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem véletlen, hogy ilyen sok egyed kerül be hozzánk, mivel „velünk él”, könnyű rátalálni. Van egy „testvére” viszont, a fekete gólya, ami ritkább és sokkal rejtőzködőbb is, hazai fészkelő állománya mindössze 200-250 párra tehető. A fekete gólya legkedveltebb élőhelyei a csendes vízfolyásokkal, tavakkal váltakozó erdős területek, melyekből nem hiányoznak az idős hagyásfák, vagy az egykor legeltetett erdőkből visszamaradt öreg kocsányos tölgyek. Síkvidéken legtipikusabb fészkelőhelyei a fiatal fák sűrűjében megbújó évszázados kocsányos tölgyek. A Madárkórházba bekerült fiatal példányt március idusán engedtük szabadon, előtte kapott egy színes gyűrűt, aminek köszönhetően meg tudjuk különböztetni majd fajtársaitól. A madarat szabadon engedése után többször is sikerült már megfigyelni elengedési helyétől délre és nyugatra a Hortobágy folyó mentén. Mivel fiatal madárról van szó, így ebben az évben még biztosan nem fog költeni, de eredeti élőhelyét már megtalálta. (A képen Radnai Míra Júlia látható, a gólyát meggyűrűző madarász a Madárkórházban.)
Téli madáretetők és kora tavaszi erdei séták meglepetésvendége lehet az idei évben hazánkban az aprócska vándormadár, a zsezse (Acanthis flammea). A sokak által kedvelt szürkésbarna, sötéten sávozott aprócska madár nagyjából egy kék cinegével azonos méretű (9-16 gramm). Világos szárnycsíkja, fekete torokfoltja és élénkvörös homloka jól felismerhetővé teszi. A mellen látható kiterjedt, élénkvörös tollazat csak a hím egyedek ismertetőjegye. Magyarországon a zsezse október végétől április elejéig figyelhető meg. Kizárólag északi területeken költ, Észak-Európában, Észak-Ázsiai területeken, és Észak-Amerikában. Nyíresekben, fiatal tobozos erdőkben, füzesekben, örökzöld erdőkben fészkel. A fészkét vékony gyökerekből, száraz fűszálakból valamint háncs-, és nyírfakéreg darabokból építi, majd tollakkal puhára béleli. Általában 4-7 tojást rak. Leginkább apró puha rovarokat, magokat és rügyeket eszik. Téli etetők környékén erősebb csőrű fajok által megtört fekete napraforgót és a kölesféléket fogyaszt. Mozgékony, eleven kis madár, ritkán ül meg huzamosabb ideig egy helyben. Sok esetben megfigyelhető egy-két példánya más madárfajok társaságában, előszeretettel mozog együtt tengelicekkel, zöldikével, csízekkel vagy más pintyfélével, ezért érdemes a nagyobb madár csapatokat alaposabban is megfigyelni. Saját fajtársaival általában kisebb csapatban figyelhető meg, inváziós években (tehát idén is) azonban többszázas csapatai is előfordulhatnak. Inváziója idején leginkább nyíresekben, égeresekben, gazosokban kerülhet szem elé. Tekintettel arra, hogy igen aprócska szürkésbarna, verébszerű kismadár, a zsezse megfigyeléséhez egy biciklis távcső jó szolgálatot tehet. Magyar nevét hangjáról kapta: „zse-zse”, melyet repülés közben ad ki. Természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Néhány gyakorlati tapasztalat a madármentő önkéntesi tevékenységem során megéltek közül: Több éve már, hogy sérült, beteg vagy fióka állapotban érkeznek hozzám galambok és annál kisebb termetű madarak. A jószándékú megtalálók igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy a segítségre szoruló állatok minél hamarabb biztonságba kerüljenek. A megbeszélt időpontban a lakásomra hozzák őket, többségében karton dobozba csomagolva. Mindig izgalmas pillanat, mikor kinyitom a kis csomagot. Vajon ki rejtőzik benne? Kezdetben komoly gondot okozott, hogy hogy lehet biztosítani a karantént egy lakásban?! Na és hol tároljam a madarakat, főleg mikor 5-10 példány is összegyűlik egyszerre? Az elszeparálás legjobb módjának az erkélyem bizonyult. A téli hideg hónapok kivételével minden madár ott kezdi. Akik túl vannak a karantén időszakon, azok bejönnek a lakásba. Először kalitkákkal próbálkoztam, de úgy tűnt, hogy a természetből érkező jövevények nagyon nyugtalanok és nem találnak benne biztonságra.
Szerencsére kezdtek elterjedni a cipzárral működő kisállat hordozók. Többféle méret van belőlük, gyorsan összehajtogathatóak és tárolhatók, mikor épp nincs rájuk szükség. Na és az sem mellékes, hogy jól tisztíthatóak,moshatók, fertőtleníthetők. Tapasztalatom szerint a madarak inkább búvóhelynek érzékelik, mintsem fogságnak. Kilátnak belőle, jól szellőzik, de közben biztonságot is ad a megrémült, kiszolgáltatott állapotba került kis szárnyasnak. Ne felejtsük el, ők a szabadból érkeztek és vadállatok! Törekszem rá, hogy ezt tiszteletben tartsam, ne szelídüljenek meg túlságosan! Igyekszem csak akkor megfogni őket, ha szükséges, minél kevesebbet és minél rövidebb ideig érintkezni velük, mert ők nem házi kedvencnek születtek. Mindegyik személyisége más, és mindegyiket hamar megszeretem, sorsukat a szívemen viselem. A búcsú mindig szomorú, még akkor is, ha sikertörténettel záródik. Bár nehéz pillanat, mikor távoznak tőlem, de hálás vagyok azért a csodáért, amit a velük eltöltött idő jelent számomra.
Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de nem igazán sikerült. Most sem könnyebb. A magazinnál mi ketten voltunk azok, akik – a visszajelzések alapján legalábbis – a leginkább meg tudtuk szólítani az embereket. Talán azért, mert volt bennünk valamiféle készség az íráshoz, vagy mert mindketten anyák lettünk, vagy mert a női lélek ilyen, vagy mert egyszerűen csak ilyenek vagyunk, voltunk. Vagy ki tudja. Akárhogy, is, cserélgetem még a múlt és jelen időt. Azért, mert az életnek ezen a pontján, a jelen és a múlt határán, az élet és a halál mezsgyéjén járva kapaszkodót keres az ember, ha másban nem, a grammatikában. Nem nekem kellene most írnom, és nem ezt kellene írnom….., még csak 39 éves volt. Egy kicsit láthatatlan a látogatók számára, vele nem találkozhattak a bejáratnál, vagy nap közben a kezeléseken. Viszont olvashatták a bejegyzéseit a közösségi felületeken, a sok emoji, szívecske, az apró versek az ő ujjai alatt váltak tartalommá. Esténként, amikor a kórház már bezárt, ő ment a hatosba etetni a kismadarakat, gyakran kislányával, Lillával együtt. Megnézték, rendben van-e mindenki. A madarak iránti szeretete vezérelte az ország másik feléből Hortobágyra, ahol Déri Balázs párjaként talált magának küldetést: ápolni az ég szabad vándorait. Több éven keresztül tette ezt, de sajnos egy súlyos betegség váratlanul megállította. A temetésén Balázs kérésére én egy dallal búcsúztam tőle. Lilla egy vörös vércse elengedésével. A vércsével együtt talán ő is az ég szabad vándorává vált. Elrepült, mint egy sovány kis madár, amelyik a rideg telet nem tudta felkészülten várni, de már nagyon vágyott a meleg, napsütötte délre. Most pedig elrepült, és nem jön vissza többé. De a vércséje igen. Vadászni, szelni a felhőket. Németh Móni. Nyugodj békében!
Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, és úgy intézzük, hogy legyen szabad, mert nekünk az tetszik jobban. És nekünk van igazunk. Mert mi magyarok vagyunk és azt tanultuk-örököltük felmenőinktől, hogy a szabadság a legfontosabb. Belénk ivódott. Annak ellenére, vagy pontosan azért, mert az utóbbi évszázadokban ez nem nagyon adatott meg népünknek. Amit elveszít az ember, az a legfontosabb, a legdrágább, amiért akkor harcol a legelszántabban, ha már nincs meg. És harcol akkor is, ha reménytelen. És nem engedünk a 48-ból, nekünk ne mondják meg mások, hogy hogyan éljünk, mit csináljuk, és mit nem. Ez a magyar mentalitás.
De hogy is merem gondolni, hogy a rab gólya nem akar változtatni? Mert tudom, mert látom, 30 éve tapasztalom. A most, március 15-16-17-én szabadon engedett 43 gólya közül e sorok írásakor pár nap elmúltával 26 még itt van a nagyröpde tetején, ahová láthatóan visszakívánkoznak. Itt tartja őket a csoporthatás, az itt maradottak csoportja, a délután 4-kor való etetés, a kényelem, és a megszokás. Mint a galambok, melyek inkább megfogatják magukat a macskákkal, de ott lebzselnek a röpde mellett, ahonnan szabadon lettek engedve. De ők galambok, melyek tudvalevő, hogy visszajárnak oda, ahol otthon érzik, érezték magukat. És ha ez utoljára a Madárpark egyik röpdéje volt, akkor oda. Ezért nem itt engedjük őket el, hanem máshol, ahol pár hét szokatás után, ha ott maradnak, nem baj. Háziállatok, erre szelektálták őket. De a gólyákat nem akarjuk háziállatokká nevelni, ami pedig nagyon könnyen megesik, mint teszik ezt más amatőr madármentők merő jószándékból, akik télen etetik őket, így nem is mennek el, és még a fészket is megépítik helyettük, alkalom adtán még a kaját is a fészekbe hordják! Amikor az erre hivatott valódi szakemberek ezt nem helyeslik, akkor jön a hőzöngés. Azután, amikor a házi gólyát leüti az áram, elüti az autó, és ha elvonul, – mert a többiek azért elviszik, – lelövik egy arab országban, vagy ha mégis eljut Afrikába, megeszik a bennszülöttek, nem jön vissza, akkor jön az ajvékolás, hogy akkor inkább el sem kell engedni.
A gólya magyar madár. Nemzeti ünnepeinken, március 15-én érkezik és augusztus 20-án távozik. Nemzeti érték. Hungarikum. (Na még nem egészen az, de azon vagyunk, pályázat van rá.) A nemzeti érzésünk a szabadság elsőrendűsége miatt arra késztet, hogy mint minden más mentett vadmadarat, így a gólyát is – nem a valamikori magyar sorson kesergő Tompa Mihály Gólyához címzett verse, vagy Arany János A Rab gólya szegett szárnyán panaszkodva, hanem sokkal inkább – Petőfi szemével látjuk: …”úgy tekintem én a gólya madarat, mint egyetlen valót, mely egy átálmodott szebb korból fennmaradt.”
Tudjuk, hogy a legnagyobb kincs a szabadság, és rá kell vezetni rab gólyáinkat, hogy értékén kezeljék azt a kötelezettséget, amelyet genetikai kóddal beléjük vésett az evolúció, és azt a lehetőséget, melyet adunk nekik. Ébredjenek rá, hogy jobb szabadon szárnyalni, mint rabigában senyvedni. Ezért azok számára, melyek fizikailag alkalmasak, repülni, táplálkozni, magukról gondoskodni tudnak, azon túl, hogy nem szelídítettük meg őket, egy olyan felkészítő tréninget biztosítunk, mely amellett, hogy megtanítja nekik az emberi civilizáció okozta ártalmak elkerülését, rávezeti őket a szabadság utáni vágyra. Ezt úgy érjük el, hogy módszeres zaklatással kellemetlenné tesszük az ittlétüket, és megcsillantjuk a kiharcolt szabadság megérdemelt értékét. Amelyik nem beletörődik, hanem szabadulni akar az emberi környezetből, az elektromosság, a sasok és a látogatók mellől az ismételt hajkurászás után a megfogásból, és sikeresen elrepül a röpdébe, ahol már nincs zaklatás (egy ideig, mert később mégis van), akkor az utolsó próba a szabadon engedés, amikor legtöbbjük világgá repül. Egy részük, amiknek nincs otthonuk, ami várná őket, azok visszajönnek és egy darabig a környéken bandáznak. Van, amit visszafogunk, ha szükséges: ha hagyja magát. Őket további felkészítés után majd hónapok múlva, legkésőbb augusztus 20-án engedjük megint szabadon.
Volt két pár fiatal, melyet a korábbi évek gyakorlata és a kedvező tapasztalatok szerint nem itt, hanem Halmajon engedünk szabadon pár hétig helyben bezárás, odaszokatás után, hátha ott maradnak, és fészket raknak ott, ahol korábban is volt fészek, de ahonnan eltűnt a gólya.
Különös színfoltja volt a mostani ünnepnek, hogy a 43 fehér gólyán kívül egy fekete gólya is visszanyerte szabadságát, melyet Jakab Ádám Hortobágy polgármestere és Fülöp Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közösen engedett el. Őket követték unokám és munkatársaim gyerekei által, és az előre bejelentkezett vendégek által elengedett gólyák. Mind elszálltak, felköröztek. Végül az egyik ősszel hozzánk került darut engedte el Bihari Dániel munkatársunk, mely azonnal északnak fordulva, tundrai hazája felé tűnt el a horizonton. Egy másik fiatal darut húsvétkor a tervek szerint Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója enged szabadon.
153 gólyát teleltettünk át. Ezek közül 21 a gólyakertben van, évek óta tartósan sérült. Azért vannak a kertben, és nem háló alatt, mert egyik-másik szárnyuk, vagy mindkettő részben, vagy teljesen hiányzik, vagy egyáltalán nem működik, és nem tudnak repülni. 5 pár közülük földön fészkelő.
Készülődés a kisröpdében
A Nagyröpdénél kezdjük. 83 gólya van benne. Mind tud repülni. Van, amelyik tökéletesen, de féllábú, félszemű, vagy a csőréből hiányzik valamennyi. Köztük vannak a tartósan sérült, évek óta ott a földön vagy megemelt fészekalapokon fészkelők, és tavalyi betegek közül a jobbak, és a még jobbak, melyekkel az el nem engedhetők csoportot képeznek, és velük konkurálva a táplálékon, fészken, pihenőhelyen versengve kell követniük a csoportot, ha jön az ember. Aki enni ad, de kiszámíthatatlan, mert hálóval kergeti és megfogja őket. Előtte jön az autó, búg, dudál, villog, utána durrogás, és hajkurászás. Közben jönnek a sasok. Repülősek és nem repülősek. Elveszik a gólyáktól a táplálékot, mert velük is versengeni kell, pedig van elég csirkehús, hiszen a félcsőrűeknek is kell jusson, akik csak vízből tudják kihalászni, a műlábasoknak is kell, akik lassabbak, és a fiatalabb, gyámoltalanabbak sem maradhatnak éhen. Ha közeleg a március, a sasok mennek a sasröpdébe, nehogy véresre fajuljon a fészek foglalása, mert ha a gólyák komolyan gondolják, odavágnak csőrükkel a sashoz, ő meg nem hagyja magát.
Szabadulás előtt
Voltak ott darvak is, három tartósan sérült, és ősszel érkezett hozzájuk két elengedős. Ők a legnagyobbak és ők a főnökök, elzavarják a gólyákat. De a fészkeléskor a gólyák az elszántabbak, és az ő csőrük hoszszabb, hegyesebb, pontosan eltalálják vele a nyaki ütőeret. Egymásét is, és a daruét is. Nem jó társaság a daru sem, és az ugyanott fészkelni akaró gólya sem. A gólyák gyors kelepelése fenyegetés, és ha ez nem elég, jön a bunyó. Ekkor kell lazítani a csoportot. Amit lehet, elengedni, amit nem, elosztani máshova, békén hagyva az évek óta itt fészkelőket.
Egész télen itt voltak, csak a háló alatt, ha hidegebb volt, többet kaptak enni. Nem fáztak, mert a táplálékkal belülről fűtöttek. Ha befagyott a víz, feltörtük a jeget, meleg vízre cseréltük. Ha jöttek a látogatók, – mert télen is jönnek –, a kilátóba mentek fel, és az ott lévő gólyákat, ölyveket, darvakat átzavarták a másik térfélre, ahova a vadabbak a szelídebbeket a csoporthatás miatt magukkal ragadják. Így a régebbiek már augusztusra megtanulták, hogy ha jön az ember, akkor menni kell. Amelyik nem tanulta meg augusztus 20-ig, az itt maradt. Az újabbaknak is ez volt a lecke. Mára mind megtanulták, de számot is kell belőle adni. Méghozzá úgy, ha már kintről látják, hogy jövünk, vagy ha nyílik az ajtó, felrebben mind és menekül, amerre lehet. Hogy ne törjék össze magukat a dróthálón, a röpde nagy része ember magasságban nádszövettel takart. Ezért arra hajtjuk őket a fedetlen drótháló felől. Ha mind repül, a legelőször felszállót és legjobban repülőt választjuk ki. Hiába van 82 másik, mely közelebb van, lassabb, könnyebb lenne megfogni, a legjobbat üldözzük, hajtjuk, úgy, hogy tudja, őrá most vadásznak. A tocsogót, magas beülőt, fészket, bozótost elállják a segítők. Percekig, negyed óráig is eltart, amíg az üresen hagyott sarokba szorul és ráborul a háló. Óvatosan, hogy ne sérüljön meg, de nem finomkodunk. Ne akarja, hogy még egyszer megfogják. Ezután jön a következő legjobb, és mind, amelyik menekül. Amelyik nem repül, az marad. Mindig marad köztük rafkós, amelyik tudja, hogy azt fogják meg, amelyik repül, ezért inkább nem repül. De pár nap múlva folytatódik, és ők is sorra kerülnek. Többször, de nem túl sokszor, mert megszokják, és nem fognak A kiválasztottak (Fotó: Madárkórház Alapítvány) Pusztadoktor Magazin • 2024. február 7 repülni. A hajkurászás előtt való lövöldözést és autóbúgatást sem viszszük túlzásba. Egyszer-kétszer-háromszor kell őket jól megijeszteni, abból tanulnak.
Akik sajnos nálunk maradnak
A 83-ból 24-et fogtunk ki, ők a sasröpdébe kerültek, 6 réti- és 3 parlagi sas közé. Előtte egy párba állt rétisas párt a tenyészröpdébe vittünk, ne legyen balhé. Vadkamerával figyeljük, hogy mi történik, mindig lehet baleset. A körberepülésre késztető ovális 50 méteres nagyröpde után a szintén 50 méteres sasröpde hosszú, egyenes szakasz, melynek van eleje és vége. Ezeket 2 méterrel a halászháló előtt jó látható raschel hálóval láttuk el, mely tompítja az ütközést, amíg meg nem tanulják, hogy hol a vége. Itt nincs hajkurászás, csak a sasok részéről. Két hét a pihenőidő, utána viszsza a villanypásztoros 25 méteres kisröpdébe, ahol már voltak, elengedés előtt onnan könnyebb őket kifogni. Minden gólya itt kezdi a repülést, és találkozik a villanypásztorral szerelt villanyoszlopokkal és légvezetékkel, mely enyhe áramütéssel tanítja meg nekik, hogy akkor se szálljanak rá, ha a fészekből ismerős hazai pályának tűnik. Innen kerülnek át a nagyröpdébe és elengedés előtt, a villanyoszlopra szállás kellemetlen voltát nem árt, ha átismétlik. Az a társaság, mely itt volt, ekkor már részben a nagyröpdében van, és onnan kerül a sasröpdébe, majd vissza ide, forgószínpad szerűen. A legutóbb beérkezett 45 gólya közül innen 21 teljesen egészséges és jól repülő került kiválasztásra, velük együtt összesen 42 gólya lesz elengedhető. A többi még gyakorol. Az elengedés évtizedek alatt kifejlesztett gyakorlat szerint kézből, emberek között történik. Akkor is, ha az ebben profi, de konzervatív, vagy kevésbé gyakorlott szakemberek, önjelölt műkedvelők, vagy ilyet csak filmekben látott laikusok megkérdőjelezik mindkét általunk fontosnak tartott elemet.
A kézből engedés azért jobb, mint a földről, saját ütemben való felszállás, vagy elsétáltatás, mert egyrészt azonnal kiderül, hogy az akármekkora nagy röpdében is jól repülő gólya a szabadban repülhet kevésbé jól, és vissza kell fogni. Ez nekik is, nekünk is hazai pályán könnyebb, mint máshol. Tudjuk, hogy hova szoktak szállni, hol lehet sarokba szorítani, csapdázni, vagy magától is visszajön. Másrészt a kézből kellemetlen élmények miatt szabadulni akarás és az irányított, és végleges sikeres szabadulás, sikerélményt ad a gólyának, arra ösztönözve, hogy ne adja meg magát soha, és ne hagyja magát megfogni.
A tömeg ezt segíti, egyben utolsó próbaként teszteli, hogy sikerült-e kellően elvadítani, különösen azokat, melyeket kis koruktól kézzel neveltek. Ha nem repül világgá, hanem az emberek közt leszáll, akkor megbukott. De lehet, hogy csak ijedtében, zavarában, a nem jól sikerült kézből engedés miatt, ezért kap még egy esélyt azonnal, és ha megismétli, akkor marad és gyakorol.
Ebben részt vehetnek a látogatók, az erre jelentkező gyerekek is. Ha ők életükben először csinálják ezt, és teljesen gyakorlatlanok, a gólya hamarabb kiszabadul a kezükből. Vagy visszatartják, amikor nem kéne, és földre szállás, bukdácsolás lesz belőle, de ez nem baj, mert a gólya kellemetlen élményként éli meg, és legközelebb menekül ebből a helyzetből. Hogy ez azért lehetőleg ne forduljon elő, segítünk az elengedőnek úgy, hogy a gólya elrugaszkodó lábának fix pontot jelentő kezünkkel azt fej fölé emelve lendületet adunk. Tehát nem feldobjuk, hanem segítünk neki magas pozícióból elrugaszkodni.
Az ünnepre való tekintettel immár közel 30 éve kokárdával látjuk el őket, mely egy nemzeti színű szalag a nyakukban cellux-szal a tollukhoz rögzítve. Mivel a cellux sem a szövethez, sem a tollhoz nem ragad jól, az első szárnycsapások után leesik, és a gólyát elengedő vendég emléktárgya marad.
Ha napos az idő, felköröznek, és általában elszállnak, de a fiatalok egy része pár napig a környéken marad. Idén a jó idő miatt a gólyák egy része már megérkezett. Az újak a fészekfoglalást az eredeti tulajdonossal egy rövid kelepeléssel elintézik és verekedés helyett másfelé keresnek otthont. Sok sikert nekik! Önöknek pedig legyen részük benne, jöjjenek el és engedjenek szabadon egy-egy fehér gólyát, egy fekete gólyát, vagy a két daru valamelyikét!
Az elmúlt évben tovább emelkedett a kórházba és mentőállomásainkra beérkezett betegek száma. Az állandó telt ház mellett folyamatosan fogadtuk a betegeket, de csak azok kerültek a hortobágyi Madárkórházba, melyek műtéti, vagy kórházi kezelést igényeltek, ezek száma 1954 volt, további 5121 mentett madár az ország egész területén megtalálható összesen 71 mentőállomásunkon gyógyult. Összesen 2023-ban 7075 madár került hozzánk, mellyel az országban és talán Európában is a legnagyobb számú madarat mentő szervezet évek óta a Madárkórház Alapítvány. Az itt látható táblázat szerint 6236 madár életét sikerült megmenteni. (Egyébként a mentett madarak közül az apró madarak 90 %-a általában elengedhető, a többi 70%-a szabadon bocsátható.) A kórházi ellátást igénylő súlyos betegek csonttöréssel, áramütéssel, lövéssel, mérgezéssel 60 %-ban kerültek viszsza a természetbe, 20 %-ukat elvesztettük, és 20 %-uk tartósan sérülten élete végéig a hortobágyi Madárpark lakója marad.
Az év során folyamatosan itt tartott mintegy 5-600 madár közül jelenleg mintegy 140 gólya, 80 egerészölyv, 20 barna rétihéja, 40 vörös vércse, 40 különféle bagoly féle ilyen. A madarakat, ha alkalmasak rá, elengedjük, az itt maradókat állatkerti körülmények között bemutatjuk, de nem gyűjtjük. Tartásuk helyet, időt, takarmányozásuk, gyógykezelésük munkát és pénzt igényel, mely egyre nagyobb költség. Közülük szívesen adunk tovább engedéllyel rendelkező mentőhelyre, állatkertekbe, vadasparkba bármennyit, és igyekszünk megszervezni a mentett madarak elhelyezését külsős, hozzáértő munkatársainknál, önkénteseinknél. Így az apró madarak Gádorosra, a galambok Egerbe és Egyekre, a varjúfélék Kiskőrösre és Budapestre, a ragadozók és gólyák főleg Hortobágyra kerülnek.
Tesszük ezt 20 állandó dolgozóval és több száz önkéntessel. A mentés szervezésében diszpécserszolgálatunk egy-két munkatársunkkal folyamatosan 0-24 órában az év minden napján fogadja a bejelentéseket, melyeket főleg telefonon várunk. Figyeljük a közösségi médiában, így a Facebook Madármentő csoportjaiban megosztott kéréseket is, melyeket különösen Budapest területén 18 mentőállomás vezetőnk és 32 aktív önkéntesünk folyamatosan, és jómagam heti egy-két napos jelenléttel igyekszünk megoldani.
Ebben nemcsak a Madárkórház Alapítvány aktivistái vesznek részt, tesszük ezt az általunk készített és az interneten megtalálható térképen és listán szereplő más együttműködő partnerek részvételével, az MME, az MTE, a Zöldhatóságok, nemzeti parkok és más mentő szervezetek, csoportok mukájával, egy olyan madármentő adatbázis segítségével, melyet mi is átvettünk, és mindenhol egységes madármentő listaként szerepel. Fontos tudni, hogy a listán csak azok találhatók, akik a GDPR szerint hozzájárultak adataik közzétételéhez, és vállalják a munkát. Ez lehet csak telefonos szaktanácsadás, személyes kiszállás, elsősegély nyújtás, a madár mentőhelyre szállítása, átmeneti, vagy tartós elhelyezése. Jóval többen, több százan vannak a nyilvánosságot nem vállaló anonimok, akik elérhetőségét csak mi tudjuk, és mi szervezzük meg velük a találkozót. Így a bejelentett madarat a hozzá legközelebb lévő, és állapota szerint arra alkalmas mentőhelyre, vagy kórházba irányítjuk.
Saját munkatársaink és mentőállomásaink, állatorvosaink és önkénteseink mindezt ingyen végzik, a szállítást, orvosi ellátást, kórházi kezelést, élethosszig való panzióztatást beleértve. Más szervezetek vagy magánszemélyek, állatorvosok nem biztos. Ettől függetlenül a madár állapota szerint legalkalmasabb és legközelebbi mentőhelyet ajánljuk a bejelentőnek, és megszervezzük a madár odajuttatását.
Nekünk a madár élete és a szabad életre való alkalmassága a legfontosabb, ezért ha valakinek az esetlegesen fizetős szolgáltatás, vagy a szállítás költsége gondot okoz, vagy megterhelő, vagy esetleg a madár végtagjának amputálása, vagy végleges elaltatása merül fel, kérjük, hívjon a +36309435494-es számon, és megbeszéljük, hogyan tudunk segíteni.
A korábbi évekhez hasonlóan e havi magazinunkban ismét közzétesszük mentőállomásaink listáját, eredményeit, és az év során bekövetkezett változásokat. Így sajnálattal és megrendülten tudatjuk, hogy budapesti, pestszentlőrinci mentőállomásunk kiváló vezetője, Kökény László barátunk elhunyt, és tevékenységét családja nem tudja folytatni. Emlékét megőrizzük. Ugyancsak a XVIII. kerületben, pestszentimrei mentőállomásunk vezetője Stefopoulou Erika családi okok miatt, Honton Sámuel Zsuzsa betegsége miatt szünetelteti a tevékenységét. Budapesten, Zuglóban Németh Ádám más szervezetet erősít, de új mentőállomásunk létesült Balassagyarmaton Szabó Péter, Szolnokon Kiss Papp Erika, és Téten a régóta Madármentsvár néven működő mentőhely Nagy Amélia vezetésével. Számítunk rájuk, és sok sikert nekik!
A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pénztárcában marad-e napraforgóra való is. A madarakról való gondoskodás sokak életének része, ezt tanítjuk a gyerekeinknek otthon, az iskolában, óvodában, a múzeumi, állatkerti foglalkozáson, ki hol találkozik ezzel, hogyan van lehetősége a bemutatására, az ismeretek átadására. Madarak nélkül néma maradna a tavasz. Ez fel sem ötlik az emberben egészen addig, amíg nem szembesül vele valahol. Néhány olyan országban, ahol a monokultúrás mezőgazdasági művelés az ökológiai egyensúly nagymértékű megbomlásához vezetett, szinte teljesen eltűntek a rovarok. A beporzók, amiknek a megmentésére globálisan indulnak kampányok: létesítsünk rovarhotelt, hagyjuk a gyomnövények, azaz vadvirágok egy részét virágozni, hogy éltető, élelmet adó növényeinket legyen, ami megtermékenyíti. Kiemelt figyelmet kapnak ebben a méhek, mert mézet tudomásom szerint más módon egyelőre nem tud az emberiség előállítani. Nélkülük is néma maradna a tavasz. Ugyancsak fogynak a madarak, számukra az élőhelyek eltűnése, megváltozása jelenti a legnagyobb kihívást. A napokban a mi kertünkben kisebb cinege csapatok csaptak ribilliót, de egy ismerősöm a pusztán már barázdabillegetőt is látott. Róluk jutott eszembe, mennyire üres lenne minden a tavaszi hangok nélkül, ami a rövid tél után már a nyakunkon van. Nálunk az eresz alatt verebek és fecskék is költenek. A gyerekek ébresztését hozzájuk lehet igazítani. Amikor megszólalnak, már hamarosan kelthetem a családot. Éppen ezért mindig furcsa a kirepülés, amikor csendesek maradnak a reggelek. A tavaszi zsivajt viszont minden évben gyorsan megszokjuk. A kutyánk idén lesz hároméves, ő is felfigyel rájuk, de szerencsére tőle még nem kellett madarat elvenni. Az utcán találtunk már a szomszédból kirepült fecskefiókát, bukdácsolva közlekedett. Dobozba tettük. Bevittük. Mégiscsak ott van a legjobb helye, ha már a fészek kidobta, a Madárkórházban.
Erdei természetjárás közben talán a legszembetűnőbb kísérőink a fakopáncsok. Ilyen közegben a legtöbb faj a közeledő ember láttán nem repül el, csak felkúszik a lombkoronába, sok esetben a fa legmagasabb ágára, majd távozásunk után újra alacsonyabbra ereszkedik. Néha halk, néha nagyon zajos dobolással mutatja: itt vagyok!
Az idősebb erdők harkályokban sokkal gazdagabbak, mint a fiatalok. De a hazai fakopáncs fajokat akár kertekben vagy madáretetőkön is, udvarokban és városi parkokban is megfigyelhetjük. A harkályok kiemelten fontos szerepet töltenek be a természetben ugyanis odú építő tevékenységüknek köszönhetően költő és éjszakázó helyet hoznak létre más állatfajok számára.
A közép fakopáncs talán legszembetűnőbb vonása a fehér arc és homlok és a fejtetőn elhelyezkedő élénk piros sapka
A leggyakoribb faj a nagy fakopáncs. Hazai költő állományának nagysága 320 000 pár feletti. Szinte minden madarász kis kedvence a közép fakopáncs. Hazai állománya a tizede, nagyjából 30.000 pár körülire tehető.
Kicsit leegyszerűsítve tehát minden tizedik fakopáncs, amit az Északi-középhegység vagy a Dunántúli-dombság öreg tölgyeseiben és az alföldi ártéri erdőkben figyelünk meg lehet akár közép fakopáncs is. Hasznos lehet tehát ha meg tudjuk a két fajt terepen különböztetni, színesítve ezzel a természetjárás közben megfigyelt fajok listáját. Ez nem olyan nagy feladat, mindösszesen az kell hozzá, hogy ismerjük a két faj határozó bélyegeit.
A hím nagy fakopáncs fején jól megfigyelhető a nagy kiterjedésű fekete tollazat az erős csőr valamint a markáns bajuszsáv és a tarkón elhelyezkedő piros tollazat.
Első ránézésre nagyon egyformák, az eltérések az apró, finom részletekben rejtőznek. A testméretük közel azonos, nagyon kis méretbeli eltérés a természetben alig észlelhető. A közép fakopáncs legjellegzetesebb vonása a fehér homlok és arc, amennyiben azt látjuk egy fakopáncson, hogy a fején nincs fekete szín abban az esetben jó eséllyel közép fakopáncsot látunk. Ha a fehér fej jól kivehető akkor érdemes a madár testét is szemrevételezni. A közép fakopáncs hasa hosszan árnyalt narancsosan, pirosasan sávozott márványos benyomást kelt, a nagy fakopáncs élénk piros faroktövével ellentétben, amelynél a piszkos fehér szín és a mélyebb piros faroktő viszonylag élesen határolódik el. Amennyiben ezt is megfigyeljük a madáron szinte teljesen biztos, hogy közép fakopáncshoz van szerencsénk.
A méretarányosan ábrázoló képpáron jól kivehető minden fontos határozóbélyeg
A távcsővel végzett megfigyelés nagyban megkönnyíti a dolgunkat. Az élénk piros fejtető minden kétséget kizár, ez ugyanis a hímeken és tojókon is jól látható fontos határozó bélyeg.
Ha van időnk sokáig megfigyelni egy közép fakopáncsot koncentráljunk tudatosan a madár külső formai jegyeire és színezetére. A sokkal filigránabb, törékenyebb csőr és a rövidebb faroktollak távcsővel jól megfigyelhetők. A fiatal, első éves nagy fakopáncsok feje teteje is piros. Ennek megfelelően ha tudjuk figyeljük meg az összes fontos, a fajra jellemző határozóbélyeget.
Szerencsére mind a két védett fajnak a hazai állománya emelkedő. Ennek köszönhetően, egyre gyakrabban és egyre több helyen találkozhatunk velük bármelyik évszakban. Az erdei életközösség kiemelten fontos természeti érték. A természetközeli erdőgazdálkodás és az álló holtfák visszahagyása kedvező hatást gyakorol a hazai fakopáncs fajok költőállományaira.
Morvai Szilárd
Ismerd meg a többi harkályfélét is! A balkáni fakopáncsól lentebb olvashatsz:
Az otthon itt van, harkályfióka nevelés élőben
A harkályfélék, odúépítő szerepükből adódóan kivételes helyet foglalnak el az állatvilágban. Abban a kivételes szerencsében van részem idén, hogy az ablakomból kísérhetem figyelemmel egy balkáni fakopáncs pár (Dendrocopos syriacus) költését. Csak a függönyt kell elhúznom ehhez minden reggel.
Hátramaradó odúikat sok más hazai védett faj használja téli szállásnak és költési időben is rendszeresen találhatunk hazai költőfajokat olyan odúban amit fakopáncsok vájtak a korábbi időszakokban. A balkáni fakopáncs a nagy fakopáncshoz (Dendrocopos major) hasonló méretű és még 100 éve sincs hogy a Balkán félsziget felől benépesítette a Kárpát medencét. 1960-ra a hazai nagy fakopáncs állomány tetemes része erdei területekre szorult, a balkáni fakopáncs pedig a kertek, szőlősök, fasorok madarává vált. Jelenlegi stabil állománya nagyjából nyolcada a nagy fakopáncsénak.
Terepi határozása inkább szakemberek feladata, képen viszont nagyon könnyen különbséget tudunk tenni a két faj közt. Ha kertben látunk fakopáncsot az nagy valószínűséggel balkáni, ha erdőben az nagy valószínűséggel nagy fakopáncs.A nagy fakopáncs csőrtől induló fekete bajuszsávja eléri a fekete hátat azonban ez a sáv a balkáni rokon esetébensohasem kapcsolódik a háti részhez, és a nagy fakopáncs szélső farktollai fehér alapon fekete foltosak, a balkáni fakopáncs szélső farktollai pedig fekete alapon fehér foltosak.
A balkáni fakopáncs fogyasztja az összes hazai harkály faj közül a legtöbb lédús gyümölcsöt (eper, cseresznye), és ami tudományos szempontból új, és az illusztráló képekből kiderül, hogy ezzel a táplálékkal fiókáit is nagy mennyiségben eteti. A vitaminban gazdag változatos étrend fontos a fiókák csontozatának (és persze egyéb szerveinek) megfelelő kialakulásához.
Hallgasd meg a hangját is:
Emberközeli élőhelyének megfelelően olyan fa fajokat preferál odúépítés céljából amik a kertben megtalálhatók: alma, szilva, barack, cseresznye, akác vagy eperfa.
Nyírfában való költést szakemberek még nem írták le, talán mert nem egy tipikus kerti fafaj a nyír, szerencsére nálam ez a pár költésre ezt is megfelelőnek találta. Remélem jövőre is visszatérnek majd, bár a balkáni a legtöbbször minden költés előtt új odút készít magának.
Fészekalja 4-7 fiókából áll. Mindkét szülő kotlik a tojásokon felváltva. Az odúban felhalmozódó ürülék eltávolítása megfigyeléseim szerint a hím madár feladata. Kikelés után 24-25 napra az anyányi méretű fiókák kirepülnek.
Nem vonuló madár. Védelme téli etetéssel elősegíthető: napraforgóval, olajos magvakkal, faggyú és napraforgó összeolvasztott keverékével, mogyoróval, mandulával és dióval. Költési időben 46 mm-es röpnyílású rönk odúval telepíthető.
Morvai Szilárd
Szeretnél még több madárfajjal megismerkedni? Látogass el youtube csatornánkra, és hallgasd meg madárdalainkat:
A sárgafejű királyka hazánk egyik legkisebb madara. Közeli rokonával, a tüzesfejű királykával osztozik ebben a megtisztelő címben.
Tömege sokszor még az 5 grammot sem éri el. Rovarevő. Rövidtávú vonuló, de bizonyos populációk egész télen kitartanak a költőhelyükön. Az áttelelő példányok még a zord hónapok idején is pókokat és rovarmaradványokat fogyasztanak. Az etetőre kirakott szalonnát, faggyút vagy hájat szívesen fogyasztják. Ennek oka, hogy finom, vékony csőrük nem alkalmas a magok felcsipegetésére, megtörésére. Ilyenkor a sűrű fenyvesekbe behúzódó rovarokat keresik meg.
Kóborlásuk idején gyakran tűnnek fel városi környezetben is. Meglehetősen bizalmas madár, olykor méterekre megközelíti az embert. Eurázsiai elterjedésű. Általában lucfenyvesekben él, ezért elterjedési területe is a lucosok vonalát követi. Kedveli a sűrű, homogén állományokat. A síkvidékeket elkerüli, bár telepített alföldi lucerdőkben is megfigyelték már költését. Telente lehet vele találkozni Hortobágyon is, a folyó melletti madárgyűrűző helyen rendszeresen hálóba akad.
Évente két fészekaljat nevel. Mivel az első költése sokáig elhúzódik, a tojó a fiókák egyhetes korától új fészek építésébe kezd, és megkezdi a második költést. Ekkor a hím veszi át az első fészekalj fiókáinak gondozását. Egy átlagos fészekalj 7-11 tojásból áll, melyeket a tojó mindig egymaga költ ki.
Magyarországon viszonylag gyakori fészkelő. Hazai állománya állandó, részben rövid távú vonuló, telelőterülete a Kárpát-medencén belül található. Kisszámú, rendszeres átvonuló, de rendszeresen találkozhatunk áttelelő példányokkal is, hazai költő állománya kb. 10000 párra tehető.
A Madárkórházba is főleg városi parkokból kerülnek be, és sok esetben falnak vagy ablaknak ütközve agyrázkódást szenvednek. December elején is egy ilyen sérülésből felgyógyult királykát engedtünk szabadon.
Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt jelentve ezúttal a hazánkban élő hattyúfajokra. A nálunk költő állományok rövidtávú vonulók, a hideg tél kezdetével általában az ország déli részére, vagy a Balkánra húzódnak. Persze utóbbi éveinkből hiányoznak az igazán hideg-, fagyos telek, így vonulásuk is el-elmarad.
Az elmúlt hét időjárása „szokatlanná” is vált számukra. Az ország több pontyáról sorban érkeztek a bejelentések jégbe fagyott, emiatt mozgásképtelenné vált egyedekről. Az esetek nagy részében elegendő volt kiszabadítani a fogságba esett madarakat.
Sajnos nem mindenhova tudott idejében odaérni a segítség. Keszthelyen mire az információk körbefutottak, és értesíteni tudtuk a Vízimentők Országos Szakszolgálatát, addigra egy róka megelőzte a mentőcsapatot. Balatonszárszón viszont szintén az ő segítségükkel sikerült felderíteni egy másik esetet, hol szerencsére a jég nem közvetlenül ejtette foglyul a madarat, hanem a kimerült hattyú csak megpihent rajta.
Ez úton is köszönjük a vízimentők áldozatos munkáját!
A Tisza-tónál, Abádszalók és Kisköre között fél úton fogságba esett hattyúhoz még a róka előtt érkezett a segítség. A jégbe fagyott madárról elsőként Süveges András, az Ezerarcú Tisza-tó szerkesztője.
„2024. január 14. Vasárnap volt. Gyönyörű, de hideg idő. Fotózni indultam, Kisköre felől Abádszalók irányába haladtam, hogy megörökítsem a Tisza-tó nemrégiben felöltött téli ruháját. Ekkor pillantottam meg egy hattyút, elég közel a parthoz…”– fogalmaz facebook posztjában.
A poszt hírére közösségi összefogással, több szervezet és helyi lakos kitartó szervezésével sikerült idejében megkezdeni a mentést. Több helyi lakos segítségével a Tisza-tó Mentőcsoport kollégája a partra mentette a madarat.
Szerencsére a hattyú sérülés nélkül megúszta, kiszabadulása után békésen sétált a parton, majd könnyedén lubickolt a vízben a még be nem fagyott szakaszokon.
