Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Hugert Hubert

A történet egy hűvös őszi estén kezdődött. A faluban az asszonyok a délutáni műszakból jóval napnyugta után indultak haza. Ki biciklivel, ki gyalog.  Fáradtak voltak, mert az egész napos munka kiszívta belőlük a frissesség minden cseppjét. Ilyenkor csak egyetlen vágyuk volt, hogy a hideg, szeles, októberi éjszakában minél előbb hazaérjenek családjaikhoz. Ez szépen és problémamentesen ment, egészen az egyik októberi éjszakáig. Valami történt a faluban, amiről a gyerekek csak fél füllel hallottak, csak sejteni lehetett, hogy baj történt, amit csupán a felnőtteknek volt szabad tudni.

A gyerekekhez annyi jutott el, hogy egy fiatal nő a kanálisba fulladt szerelmi bánatában. Szülei a búcsúlevelet későn találták meg, így sajnos bekövetkezett a tragédia. Mivel a falu erősen katolikus vallású volt, ezért nagyon ritkán fordult elő, hogy bárki szerelmi bánatban meghaljon. Azonban a pletykáknak ez forró táptalaja volt. A sok sutyorgás, szóbeszéd és mindenféle kitaláció, már csak az emberek fantáziájára volt bízva.

Mivel szegény lány egy szál fehér hálóingben sétált a mocsaras kanálisba, ezért csak úgy emlegették a szellemét, hogy a „fehér ruhás asszony”.

Mindenki látni vélte éjszakánként őt, amint átlibben a falun, megjelenik az emberek álmában, de az is előfordult, hogy elapadt a tehén teje a látványától. Ha a gyerek torokgyulladást kapott, természetesen az is csak a „fehér ruhás asszony” miatt lehetett. Az senkinek sem jutott eszébe, hogy Józsi, aki a 6/b-be járt, a reggelre befagyott jeget szopogatta, mert azt gondolta, hogy fagyi. De édesanyja szerint, a fehér ruhás nő az oka mindennek!

Még a legbátrabb asszonyok is féltek este elindulni a munkából, és ezért vagy csoportosan indultak haza, vagy a férjeik értük jöttek és együtt sétáltak a biztonságos otthonukba.

Hanem ezt a furcsa helyzetet megzavarta egy amúgy is szokatlan dolog. Történt  ugyanis, hogy a Szőlő soron lévő Hugert birtokon, egy romos háznál túlvilági hangok kezdtek hallatszani. Mindig csak éjjel, amikor már sötét volt. Huhogás, motoszkálás, szárnysuhogás,  vinnyogás, és a kutyák ugatása verte fel az éjszaka csendjét. A varrodából hazafelé tartó asszonyok nagyon féltek, és szent meggyőződésük volt, hogy a „fehér ruhás asszony” az oka mindennek. A férjeik gyűlést hívtak össze a művelődési házba, meghívták a papot is, meg a falu vezetőit, hogy valahogyan vessenek véget a „fehér ruhás asszony” kísértésének. Közelgett a Mindenszentek ünnepe és ez még félelmetesebbé tette a helyzetet, és egyúttal sürgetőbbé is. Természetesen mindenki megígérte, hogy mindent megtesz, hogy legyen már vége ennek a szokatlan eseménysorozatnak! A pap vasárnap misézett az elhunyt lelki megnyugvásáért.  A sírjára virágot vittek és kérték, hogy békéljen meg, hogy a volt vőlegénye mást szeret. De minden hiába…  A dolog csak egyre rosszabb lett. Egyik éjjel a szomszéd ház macskája éktelenül nyivákolt, és még legalább öt különböző hangot adott ki. Az utcában senki nem tudott aludni, mert a többi macska is belépett a kánon szólamba, és úgy tűnt, hogy a környék összes macskája koncertet ad, ami valami mély és fájdalmas dologról szól. Kimenni és megnézni még a legbátrabb férfiak sem mertek. Aztán reggel, amikor Olga néni azt látta, hogy Bandi macska fél szeme hiányzik, szegény asszony elájult ijedtében. Mindenki szaladt az orvosért és megkongatták a harangot!

 Ekkor már csak egy nap volt hátra Mindenszentekig, így a legnagyobb hangú férfiak a tejcsarnoknál megbeszélték, hogy párban őrséget járnak minden utcában. El is készítették a beosztást, hogy ki, melyik utcában őrködik. Mivel a nagypapa a Szőlő soron lakott, így őt oda osztották be akkor éjszakára, a történelem tanárral együtt.  Szegény tanár bácsi hiába bizonygatta, hogy nincsenek szellemek, és ez az egész egy félreértés, de a férfiak nagyon elszántak voltak, és szegénynek nem volt mit tenni, hát vállalta az őrködést… Papával megbeszélték, hogy este nyolckor kezdik a megfigyelést az utca elején. Épp akkor ért haza az állatorvos, akinek elmesélték a faluban zajló történéseket. Persze már Ő is hallott erről a históriáról, de szerinte ez csak egyszerű hiszti az asszonyok részéről, és a tanár bácsihoz csatlakozva elmondta, hogy szellemek nem léteznek.

Megkezdődött a „nagy megfigyelés” hadművelet. A nagypapa még a távcsövét is elhozta, ha esetleg a szellem jó messze lenne, így annak segítségével most éjjel mindenképpen leleplezhetik! Alig indultak el a megfigyelésre, szárnyak csapkodására lettek figyelmesek. Miután jobban megfigyelték, rájöttek, hogy a harangtoronyból kirepülő éhes denevérek vircsaftja okozza a hangokat. Mindenki megnyugodott, és a Papa a távcsőbe nézve sem látta a szellemet. Lassan haladva sétáltak az utcában. A házak ablakaiban meglebbent a függöny, amiből Papáék tudták, hogy a lakók figyelik a történéseket. Mindenki szerette volna, ha vége lenne a furcsa hangoknak és látomásoknak.  Ahogy a Hugert bácsi romos vályogházához értek, egyszer csak huhogó hangot hallottak. Mindketten megálltak és a lélegzetüket visszafojtva hallgattak. Hirtelen az orgonabokrok közül erős szárnycsapások hallatszottak és valami elrepült a két férfi feje felett. Mindketten állították, hogy csak egy madár volt, és semmi köze a szellemhez. Aztán tovább haladtak a víztorony irányába. Elérték az utca végét. Visszafordultak és elindultak a tejcsarnok irányába. Egész éjszaka oda-vissza járkáltak a tejcsarnok és a víztorony között. Néhány szárnysuhogást és a macskák nyávogását leszámítva nem történt semmi. Az asszonyok meleg tejjel, vagy forró teával kínálták a bátor férfiakat az éjszaka folyamán. A házban lévők is várakozva, ébren próbálták  múlatni az időt. Ugyan őket védte a dunyha melege és a kályhában lobogó tűz. Aztán eljött a hajnal. Hugert bácsi romos háza felett kikandikált a nap első sugara, majd a többi is előbújt, áttörve a reggeli ködöt. A tanár bácsi és Papa teljes egyetértésben befejezték a megfigyelést és mindenki hazament.

Az asszonyok nagyon csalódottak voltak, hogy nem járt sikerrel az éjszakai hadművelet. A tejcsarnok reggel hatkor nyitott, de aznap már mindenki előbb ért oda, hogy hátha hall valami érdemlegeset az ügyben. A férfiak újra elkészítették a beosztást az éjszakát illetően. Mindenki egyetértett abban, hogy a dolog végére kell járni. Ki az, aki rettegésben tartja a falut, és a Szőlő soron huhogva ijesztgeti a népet?  Papa, miután ellátta a házkörüli teendőket, megetette az állatokat, eltökélte, hogy szemügyre veszi az orgonabokrot, ahonnan a szárnysuhogásokat hallották az éjszaka. Először az utca felől közelítette meg a kerítésként szolgáló elburjánzó orgonabokrot, melyen már egy levél sem volt. Az ősz nem kímélve a bokrot, minden levelét elvette, így az aránylag jól átlátható volt. Fújt a szél, de a Papa más hangot nem hallott. Aztán a nyikorgó kiskapun bement a portára, amit már vagy húsz éve nem lakott senki. A kiskert felől is megnézte a bokrot és néhány apró csontszerű maradványon kívül semmit nem talált. Azt gondolta, hogy valami rágcsáló féle martalékának a része. A házba is be tudott menni, mivel a zár már évek óta nem látta el feladatát. Az idő vasfoga megtette dolgát és megadta magát a zár a rozsdának is. A házban sem volt semmi feltűnő. Sem szellem, sem huhogás. Néhány egér szaladt el a Papa lábai mellett érdeklődve, hogy ki az, aki a házban megzavarta az „egér rendet”. A padlásra sajnos nem lehetett feljutni, mert az öreg létra, mely valaha ezt szolgálta, több fokát is elvesztette egy vihar alkalmával. Veszélyes lett volna a létrán felmászni, így a Papa a földön heverve hagyta azt. De volt egy gondolata, hogy a megoldás a padláson lesz. Nem volt ez tudatos, csak olyan paraszti megérzés. A dologról nem szólt senkinek. Úgy gondolta, hogy amíg nincs eredmény, nincs is mit mondania a többi férfinak.

Aztán eljött az este. Aznap a postás Józsi bácsi és a traktoros Pisti sétáltak a Szőlő soron, ahol a Papáék laktak. Papa a szoba ablakából a távcsövével figyelte a szemközti Hugert bácsi házának tetejét. Semmi nem történt. A két férfi épp a házuk előtt ment el, halkan beszélgettek. A szomszéd asszony meleg teával kínálta őket, hogy bírják a szeles október végi hideg éjszakát. Ekkor huhogás hallatszott. Majd szárnycsapkodás, a macskák vinnyogtak és nyávogtak, a kutyák acsarkodva ugattak. A szomszéd néni kiabálni kezdett, hogy itt a fehér ruhás szellem! Persze senki nem látta, de a kiabálásra az egész utca kiszaladt a házakból. Volt, aki nyújtófát, volt, aki vadászpuskát, és volt, aki egy jókora husángot tartott a kezében. Mindenki azt kiabálta, hogy hol a szellem? Szaladgáltak összevissza, és mindenkin a zavarodottság és a félelem látszott. Miután nem látták a szellemet, mindenki visszahúzódott a házába. Akkor éjjel senki nem aludt. A gyerekek sem. Valami izgalmas, valami szokatlan történt… Az iskolában, a szünetben is erről beszéltek a gyerekek, és a nagyok a kicsiket a szellemmel heccelték. Nagypapa a tejcsarnokból hazafelé menet eltökélte, hogy ha törik, ha szakad, Ő bizony felmegy a padlásra. A tervet véghez is vitte. Otthonról a vállára vette a létrát, majd elindult a romos ház padlásfeljárójához. Az úton éppen akkor jött az állatorvos. Papával megbeszélte, hogy beszáll a nagy kalandba. Először a létrát biztonságosan a feljáróhoz tették, majd megbeszélték, hogy először a nagypapa megy fel és a doktor bácsi csak akkor követi, ha a Papa szól neki.

Így is lett. Amint a Papa felért, semmit sem látott a poros padláson a sötétben. De apró neszeket, motoszkálást hallott. Szólt az állatorvosnak, hogy az autójából vegye ki a zseblámpát és hozza fel. A hangokra még erősebb motoszkálás volt a válasz. A Papa tudta, hogy nincs egyedül. Azonban, hogy ki van még ott, elképzelni sem tudta. Ekkor érkezett meg az állatorvos, aki nagy lámpájával bevilágította a kis poros padlást. Szépen körbepásztázta a lámpa fényével a helyiséget. Egereken kívül nem láttak mást. Azokból is csak kettőt. Aztán a padlóra esett a lámpa fénye. Ekkor Sanyi bácsi, az állatorvos odalépett egy furcsa kupachoz és lehajolt a kémény tövéhez. A talált kupacot közelebbről is megvizsgálta a lámpa fényénél és a nagypapát is oda hívta.

– Látja Laci bácsi!? Ez itt köpet.

– Minek a köpete ez, doktor úr? Ilyet láttam az orgonabokornál is.

– Na, mindjárt kiderül, hogy ki lakik itt! És a lámpa fényét a kéményen lassan elkezdte felfelé irányítani. Szép lassan. Aztán egyszer csak meglátták, hogy két tégla hiányzik a kéményből és olyan rozoga szegény, hogy bármikor lerogyhat.

– Vigyázzon doktor úr, nehogy a kémény ránk dőljön!

Ekkor mozgolódás hallatszott,  és egy szempár nézett ki rájuk a téglák közül.

– Laci bácsi, látja ezt?!  Ez bizony nem a fehér ruhás asszony, hanem egy bagoly! Ez riogatta huhogásával az embereket.

Mindketten lejöttek a padlásról és nevettek a történteken, hogy a falu egy fiatal bagolytól félt mindvégig.

A nagypapa és az állatorvos a faluban elmondták, hogy a huhogást a Hugert házban lakó bagoly adja. Nincs fehér ruhás szellem, így megoldódott a nagy titok! De az asszonyok nem akarták, hogy a bagoly ott lakjon, mert féltek tőle. Újra összehívták a falu lakosait, hogy megbeszéljék a dolgot. Az arra lakó és közlekedő asszonyok ugyanis féltek a madártól. A férfiak mind azt hajtogatták, hogy ők tudták, hogy nincs is szellem, csakis egy bagoly lehet a ludas! Utólag mindenki nagyon bátornak tűnt! Aztán a legvégén Sanyi bácsi, az állatorvos szólt a témához:

Kedves falusiak!

Tudom, hogy a mezőn vagy az erdőben élő állatokat mindenki szereti, és ezzel a kis fiatal bagollyal sem lenne gondjuk, ha az erdőben élne. Azonban ő úgy döntött, hogy itt velünk, a faluban szeretne élni, a Hugert bácsi birtokán. Számára nagyon ideális a hely, hiszen a kémény belsejében meleg és biztonságos otthonra talált. A szomszédságban kezdődnek a szőlőskertek és azon túl a mező. A házak között nagyon jó lehetőség van a kukoricagórék körül az egerek elfogására. Bőséges táplálékhoz jut egyaránt a házak környékén és a mezőn is. Kár lenne egy ilyen hasznos madarat kiköltöztetni a környékről. Valamint a hatóságoknak is jelentenem kell, hogy védett faj lakik az öreg Hugert házban. Kérem, fontolják meg, hogy hagy maradhasson ott a madár, ha a hatóság is jóváhagyja, na és persze Hugert bácsi, akié a romos ház.

Csend lett a teremben. Hugert bácsi, felállt és elmondta, hogy tőle lakhat ott a madár. Ő szereti az állatokat és legalább kevesebb egér költözik a házba.

Néhány asszony nem szerette volna, hogy az állat ott legyen, mert félnek, amikor huhog. Aztán szavazásra bocsájtották, hogy menjen vagy maradjon a madár? A többség a maradás mellett döntött. Az állatorvos Sanyi bácsi elmondta, hogy reggel felhívja a hatóságokat és ez még úgy is lehet, hogy ők elviszik a madarat. Holnap értesít minden illetékest, hogy milyen utasítást kapott. Ezzel be is zárult a gyűlés és mindenki haza indult. A gyerekek az iskolában hallottak a bagolyról. El is nevezték Hugert Hubertnek. Azt senki nem tudta, hogy milyen nemű, de a Hubert nevet kapta. A tanárok  minden osztályban elmondták, hogy a bagoly védett állat és egyre kevesebb van belőle. Elmesélték, hogy az ember számára milyen hasznos, hiszen a ház körüli és a mezőn élő rágcsálókat is elpusztítja. Így jobb, ha Hubert ott marad, ahol van. A hatóságok másnap eljöttek és megvizsgálták Hubert életkörülményeit. Azt a határozatot hozták, hogy a tollas jószág maradhat a Hugert birtokon.

Anyukámék  esténként az ablakból figyelték, amint Hubert az orgonabokorról leste az egereket, és könyörtelenül lecsapott rájuk. A háznál lévő macskák sem panaszkodtak, hogy Hubert eleszi előlük az egeret, mert inkább jobban szerették a frissen fejt tejet lefetyelni.

Aztán egy nap történt valami. Hubert mellett megjelent egy másik bagoly. Őt Hugónak nevezték el a gyerekek. És onnantól már ketten ültek a kémény peremén, vagy az orgona- bokron. Hugó és Hubert boldognak látszottak. Néha Anyukámék titokban felmásztak a padlásra, hogy a kéményben lévő fészekbe bepillantsanak. Egyszer aztán találtak két tojást. Nem nyúltak hozzá, mert tudták, hogy nem szabad. Néhány hét múlva, két kis gombóc kelt ki a tojásból. Nagy szemeik voltak és úgy néztek ki, mint két pelyhes teniszlabda. Érdeklődve figyelték a látogatókat a padláson. Pár hét után, a padlás szellőző nyílásán ücsörögtek. Még nem merték elhagyni az otthon biztonságát. Aztán egy másik alkalommal már a kéményen is látni lehetett őket és az orgonabokor zöld lombjait is felfedezték. A kicsik nagyon cukik voltak.

Anyukám és a családja a nappali ablakából hosszú évekig figyelte a bagoly család életét. Még a félős asszonyok is elmosolyodtak, amikor esténként a templomból a májusi ájtatosságról hazatérve ráköszönt a bagoly család. Már mindenki tudta, hogy szerethető, kedves állatok.

Nem tudjuk, hogy mi lett a családdal, mert egy nap a nagy viharban összedőlt a vályogház. Egy augusztusi éjszaka közepén történt az eset. Villámokat szórt az ég, szinte rengett a föld, úgy dörgött, aztán egy nagy puffanás és reccsenés hallatszott a Hugert birtokról. Anyukámék azt gondolták, hogy villám csapott a Hugert házba. De ennél szörnyűbb volt látni az ablakon keresztül az összedőlt vályogházat. A viharban nem tehettek semmit a baglyokért.  Reggel az emberek keresték az állatokat, hogy nem rekedtek-e a romok alatt, de nagy valószínűséggel megmenekültek, mert senki nem talált a mentő csapatból madártetemet. A faluban, a Szőlő soron nagyon megszerették  Hugót és Hubertet!  Mindenkinek hiányoztak.

Csak reméljük, hogy új otthonra talált a bagoly család, és békében éltek az új fészkükben és szeretettel fogadták őket az emberek!

Zajácz Enikő Linda