Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Néhány nap a Hortobágyon a Madárkórházban ahogyan én láttam

Már elég rég óta terveztem, hogy néhány napra meglátogatom a Madárkórházat . S,ez  Pünkösdkor megvalósult. Én most arról írok, én hogyan láttam a mindennapokat, amelyeknek részese voltam. Ismernek engem, és nagy szeretettel fogadtak. Érkezésem napján csak nézelődtem, beszélgettem.

    Másnap reggeltől intenzíven részt vettem a munkában, nem kértek meg rá, én döntöttem el, hasznossá teszem magam. Telefon ügyelettel kezdtem,kétségbe esett ember hívták a kórházat,sérült madarat találtak,segíteni akarnak. Mindent részletesen feljegyzeteltem,s mentem kérdeztem mit mondhatok,mit tegyen,hogyan segíthetek. Tünde,Juci, Eszter,István,Laci,Balázs ,ebben készségesen segítettek nekem. Majd átvették a telefont és intézkedtek. Megfigyeltem, amikor beszéltek és telefonáltak, nem csak tanácsokat adtak, egyben nyugtatták az embereke. Szeretettel beszéltek. Azonnal intézkedtek, s keresték az adott környéken lévő önkéntes segítőket. Tájékoztatták a kétségbe esett embereket, hova, s hogyan tudnák eljuttatni a madarat, hogy minél hamarabb segítő kezekbe legyen. Volt egy telefon egy gólyával kapcsolatban, vezetékre szerette volna építeni fészkét, én 9 órakor beszéltem a hölggyel, István még délután 2 órakor is ezzel kapcsolatban intézkedett. Talán ő észre sem vette, órák óta ezen dolgozik, hogyan segítsen.

    Naponta sok ilyen telefon van, s  ha kell azonnal útra kelnek, s menteni mennek. Sokan személyesen hozták el az általuk talált sérült madarat,s adták át,kellő ellátásra.

    Figyeltem a madarakat is a kórtermekben, néhányan még riadtak félnek, nem értik mi történik velük, hiszen tegnap még szálltak fent a levegőben, de valami történt valami fáj, és most riadtan néz, szemével segítséget kér. Itt megkapja a gondoskodást, a segítő ellátást. Talán,megérzik,itt jó helyen vannak,hiszen segítséget kapnak. Enyhítik a fájdalmat, és mindennap finom falatokat adnak. Mindenki, aki itt van, teszi a dolgát, önkéntesek segítenek, s látszik, rajtuk örömmel tevékenykednek. Én több kezelésnél és műtétnél részt vettem, számomra nem ismeretlen az állatorvosi munka, hiszem a testvéremnek is sokat segítettem. Amikor egy madár a kezelő asztalon van,és már nem először,szinte tudja most ismét jó lesz,mindent érte tesznek,fájdalmát enyhítik. Mindig néztem  a madarak szemét,látszott benne  a remény. Utána egy kicsit megszeretgettem majd a helyére tettem,hogy pihenjen. Egyszer odajött hozzám, egy nagyon kedves önkéntes lány,s megkért,arra,ő is szeretne részt venni a kezelésben. Átadtam a helyem, s figyeltem. Számára ez egy élmény volt, talán rég óta várt rá, hogy ott üljön a kezelő asztalnál. Segítsen egy olyan embernek, akit csodál, jó volt látni szemében a csillogást.

    Néztem, ahogyan Eszter a kis fiókákat gondozza. Apró finom falatokat készít számukra és szeretettel adja,etetés közben ő is beszél hozzájuk,s figyeli hogyan fejlődnek.Ha egy kis fióka nem úgy viselkedik mint előző nap  aggódva figyeli,s öröm jelenik meg az arcán,amikor újra eszik. Talán kicsit a fióka huncutkodott,mint a kisgyerek most rám figyelj!S a kellő figyelmet megkapta.

    Néztem  a többieket is,Juci, Tünde ahogyan fogadták a látogatókat,szeretettel,és mindenről részletesen tájékoztatták az ide érkezőket. Telefonon intézkedtek, sérült madarakon segítettek, szervezték a dolgokat, s mindezt mosolyogva.

    Figyeltem az idelátogató emberek  családokat csoportokat.

    Volt egy csoport középiskolások, még kint az épület előtt persze lazák,kicsi morgás mit keresünk itt,miért jöttünk ide,ez folytatódott  az első teremben is,majd egyszer csak némaság lett,elcsendesedtek,figyeltek. Figyelték Laci mondatait amint bemutatta mit is látnak itt, érdeklődő tekintettel. Majd végig mentek a folyosón s csak nézték a kórtermeket. Már nem lazák voltak, valami megérintette őket. Majd miután bejárták a parkot,játszótérre mentek. Hirtelen ismét gyerekek lettek. Hintáztak, mászókáztak,csak néha egy fotó miatt vették elő a telefont,újra játszottak ott kint a szabadban.S,hiszem ez a látogatás bennük is nyomot hagyott,már nem mondták miért jöttünk ide,élményekkel mentek el.

    Balázs Katinkával bemutatót tartott, készültek a képek,s csillogtak a szemek  ezt mindenkinél észrevettem. Életre szóló élmény volt mindenkinek.

    Volt egy különleges látogatónk Emma a kicsi lány. Születésnapja volt,s ő azt kérte szeretne eljönni ide,s látni egy hogyan  kezelik a madarakat. Érkezésekor még nem tudta nem csak az üvegfalon át láthatja, részese lehet. János behívta a műtőbe, nem tudott megszólalni,de a szemei mindent elmondtak. Mágnessel kezelte a madarat,s közben a szemét le sem vette róla. Én megkérdeztem mit érzel, milyen érzés ez most neked? Rám nézett könnyekkel a szemében,s csak annyit válaszolt nem tudom elmondani. Ebben a feleletben minden benne volt. Talán ez lesz az egyik legszebb születésnapja. Nem játékot kért,egészen mást, egy élményt ami mindig a lelkében megmarad.

    Biztosan felmerül sok mindenkiben az a kérdés,azok a madarak akik itt maradtak nekik milyen itt az életük?Többen vannak,akik soha el nem szállhatnak,ők tartósan sérültek .Sokat örökbe fogadtak,s gondoskodnak ,érdeklődnek,s látogatják őket.  Milyen az ő életük? Az otthonuk itt van, a szabad világban ők nem tudnának élni,olyan sérüléseik vannak. De boldogok mindnek neve van,s azon szólítják őket. Ápolást szeretet kapnak,hangjukkal jelzik ha azt akarják gyere ide legyél velem,más hangon jelzik most menj fészket építek. Ők itt biztonságban vannak,a szabadban elpusztulnának.

    Azok  a madarak akik meggyógyulnak,ismét szabadon szállhatnak.

    Én egy kakukk madarat repíthettem el,előtte megszeretgettem beszéltem hozzá,majd útjára engedtem,kicsit még ült a fán nézelődött,s  elköszönt,majd egyszer csak elszállt,s azóta éli újra  azt az életet ahonnan ide hozták.

    Szinte elmondhatatlan mennyi élményt adott számomra ez a pár nap. Egy életre szól.

    Részese lehettem az itt folyó munkának, amiért hálás vagyok.

     Akik itt jártak mielőtt elmentek mindent megköszöntek,s szép megható sorokat írtak a vendégkönyvbe.

    Én köszönöm,hogy ott lehettem,s amint tudok újra elmegyek.

Dobos Rozália