Telelő gólyák
- Egyre több gólya telel át. Enyhék a telek, és ha egyszer bármi okból kipróbálta, megszokta a gólya, hogy talál ennivaló[...]
Töredékek madame Sosa feljegyzéseiből – 2014.08.11
Oly régen írtam. Miért, hogy épp ma jön ez az érzés, és az íráskényszer? Ma három hónapja, hogy elhagyni kényszerültem otthonomat, a békés szentesi baromfiudvart, a társaimat, szeretett asszonyomat. Csak egy fekély, gondoltuk, amely bizonyára hamar rendbe jön, s visszatérhetek.
Három hónap, hát ezért ez az érzés, és ezért ez az írás. A szokatlan helyzet megszokása, amikor a mindennapok a korábban elképzelhetetlen töredékekből adódnak össze. A Hortobágyi Madárkórház csöndje, a magány, a vizsgálatok, a szondázás. Ugyanakkor tudom, hogy a kórterem üvegfalán túl emberek néznek be rám. A beszűrődő töredékek: „Ó, szegény!” „Juj, de csúnya”, „Amúgy milyen aranyos volna”. A kiszolgáltatottság szülte szánalom nekem fájó szavai. Zavart, bántott, szomorú voltam, enni sem akartam. Aztán kiderült, hogy már nem is tudok enni. A kétségbeesés, aztán a megadás érzése.
Doktor úr megoperált, de enni még nem tudok. Másik terembe kerültem, távol a látogatóktól. S mégis, azóta inkább vagyok emberközelben. Lábadozásom óta ugyanis sokat sétálok a madárkórház parkjában, ahol rengeteg a látogató. De már nem zavar. Mert vállalom a betegségem nyomait. Ilyen vagyok. Én vagyok madame Sosa. És azóta mintha kevesebbszer hangzanának el a korábbról annyira ismert lesajnáló szánalom szavai.
Tudom, hogy betegségem nem gyógyul, de a fájdalmat enyhíti a törődés, régi életem hiányát, bánatomat begyógyítja a szeretet.
Dr. Szendrei Eszter
Fotógaléria a Madame-ról:
