Rejtőzködő lakóink
Kórházunkban lakik két olyan madárfaj, amelyeket nem csak munkatársaink, de a terep madarászok is ritkán látnak, általában hangjukkal árulják el magukat, hogy a területen tartózkodnak. Ők a haris, illetve a guvat.
Természetben ritkán akad olyan terület, ahol mindkét fajt meg lehet figyelni, ugyanis a fokozottan védett, haris jobban kedveli a nedves réteket, kaszálókat, ahol az ott fellelhető vegetáció lakója.
Ezzel szemben a védett státuszú guvat, a folyó menti nádasokat részesíti előnyben. Fiókáik fészekhagyók, kikelésüket követően hamar szüleik védelmében önállóan keresgélnek az aljnövényzetben, az apró ízeltlábúakból álló menünek köszönhetően nagyjából 1 hónapos korukra-anyányira cseperednek, és elkezdenek repülni. Az ősz beálltával a túlélésükhöz elengedhetetlen rovarvilág megszűnésével egy időben, madaraink is útra kelnek, hogy a telet Afrikában tölthessék, a haris általában Dél Kelet Afrikáig is képes eljutni, ellenben a guvat megelégszik a mediterrán éghajlattal is.
Viszont a nem befagyó vizes élőhelyeken télen is megfigyelhető, miközben a nádszálakból szedegeti az ott telelő dermedt rovarokat, sekélyebb vízfelület alól pedig a kisebb hal ivadékokat és lárvákat zsákmányolja.
A Madárkórházban lakó madaraink tavasszal kerülnek elengedésre, hogy folytathassák, amit elkezdtek, és gyarapítsák a veszélyben lévő állományukat.
Bihari Dániel
