Szárnyatörött egerészölyv

 
 
 

Faj: Egerészölyv

Sorszám: 2343

Bekerülés oka: Jobb felkar csont törött. A törés nyílt, azonban sarjszövet már nőtt köré.

Megtalálás helye: Poroszló

Bekerült: 2014.01.22

Kezelés: Amoxicillin, fertőtlenítés, rögzítőkötés, műtéthez előkészítve

 

Kora reggel, már nyitásra érkezett az alábbi egerészölyv a hortobágyi Madárkórházba.  Egy poroszlói hölgy várta vele kolléganőnket parkolónkban. Az út mellett találta Poroszlón, nem tudott elrepülni. Valószínűleg elütötték. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy jobb felkarcsontja törött, méghozzá feltehetőleg jó pár napja. A törés nyílt, azonban sarjszövet már körülnőtte a sebet. Repülni nem tudott, de az út mellett némi táplálékot találhatott az elmúlt napokban, hisz kondíciója kielégítő volt. Állapotát stabilizáltuk, a sebet lefertőtlenítettük, majd a műtétig rögzítőkötéssel láttuk el.

2014.01.30 – frissítés:

Az ölyvet 2014.01.27.-én megműtöttük. A törött felkarcsontba két darab velőűrszeget helyeztünk, majd a sebet összevarrtuk. A beavatkozás sikeres volt, feltehetőleg repülni is fog tudni.

 

Képek a madárról és a műtétről az alábbi galériában:

Adója 1%-ával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!

Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Bankszámlaszám: TKSZ 59900029-10001868

Get Adobe Flash player

Friss híreink

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Lájkolj a madarakért!

  • Most Rajtad a sor! Egy like-al 7,5 milliót nyerhetsz kedvenc szárnyasaidnak! Nagylelkű felajánlás részesei lehetünk [...]
  • Daruvonulás - 2023

  • A hortobágyi puszta csodával felérő őszi látványossága a Daruvonulás. Október elejétől november közepéig itt pihenn[...]