Szabadság, gólyák, szerelem – Március 15.-e a Madárkórházban
Minden érdeklődőt sok-sok szeretettel várunk idén is a március 14-15.-ei hétvégén a Hortobágyi Madárparkba, a meggyógyult és átteleltetett gólyák szabadon engedésére. A gólyák – mint igazi magyar madarak – pontosan e napon érkeznek vissza Afrikából, és így a madárkórházban ápoltak is egyenlő eséllyel foglalhatnak velük fészket.
A gólyákon kívül gyógyult egerészölyveink is visszanyerik szabadságukat, akiket látogatóink engedhetnek útjukra. A hagyományainknak megfelelően nemzeti ünnepünkön a gólyákat kokárdával ékesítve bocsátjuk útjukra. A kokárdákat természetesen úgy rögzítjük, hogy az elengedés pillanatában, de legkésőbb az első szárnycsapások után leessenek, hogy ne zavarják a madarakat további életükben.
A fehér gólyák szabadon engedése mindkét napon 12-14 óra között történik.
Látogatóink számára a szabadon engedéseken kívül igyekszünk változatos programokkal is szolgálni: Lesz ingyenes szakvezetés, solymászbemutató, kézműves foglalkozás, és egzotikus kisállatbemutató.
Fotógaléria a tavalyi eseményről:
Miért pont ekkor engedjük szabadon Őket?
Az első gólyák március közepén érkeznek meg Észak-Afrika felől. A hormonális változások és a telelőhelyükön zajló összetett folyamatok késztetik indulásra őket. A gólyák tehát nem szokásoknak, hanem a biológia dinamikájának engedelmeskednek.
Az tény, hogy ez a nap nálunk kitüntetett esemény. Alkalmat kínál arra, hogy vendégeink megismerhessék a munkánkat, maguk is részt vegyenek az elengedés folyamatában.
Nálunk az elengedést minden gyógyult madár esetében a természetbe való fokozatos visszavezetés előzi meg. A Madárkórházban az ember közelségét megszokó madarat ismét el kell „vadítani”: hozzá kell szoknia ahhoz, hogy ellenségek is lehetnek körülötte, hogy az ember nem barátságos, valamint táplálékot kell szereznie és harcolnia is kell. A röpdék, vagyis zárt röptető helyek éppen ezt a célt szolgálják. Azonban mindig lesznek olyan gólyáink, amelyeket fizikai vagy mentális állapotukból fakadóan nem tudunk szabadon engedni, mert a természetben nem élnének túl.
A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire visszatérnek a helyükre. Az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, és ennek során a vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még nem ivarérett fiatalok a Madárpark körül maradnak még egy-két hétig. Etetésükről gondoskodunk, illetve ha úgy ítéljük meg, hogy valamelyikük mégsem egészen alkalmas a szabad életre, akkor vissza tudjuk fogni.
Az elengedés, visszaszoktatás, visszatérés tehát bonyolult kérdéskör. Óvatosan kell eljárnunk. De számunkra az egyik legfontosabb pillanat is: többek között ez adja meg a munkánk értelmét.
De mi köze van a gólyák elengedésének e nevezetes dátumhoz?
Nagyon is sok. A forradalmak tavasszal kezdődnek. Julius Caesart is március idusán ölték meg. Nem véletlenül. A gólyák tavasszal érkeznek. És éppen március idusán. Ennek közös oka van: a hormonok, melyek emberben-állatban ilyenkor szabadulnak fel az indulatokkal együtt. Ha tovább benn tartanánk őket, akár egy nappal is, a röpdében is kitörne a forradalom. Mint ahogy az elengedésre alkalmatlanok között is történik. Évek óta együtt tartott, nem repülős feketerigók hímjei is ilyenkor ölik meg egymást, ha nem figyelünk oda eléggé. Ezért ezek szabadon engedése az időjárástól függetlenül nem kegyetlenség, hanem előrelátáson alapuló döntés, természeti szükségszerűség.
A Madárkórház Alapítvány minden madarat csak abban az estben enged szabadon, ha előtte megvizsgáltam, és a szabad életre alkalmasnak találtam. Akkor is megvizsgáljuk őket, ha korábban már teljesen egészségesek voltak, és teljes mértékben felkészültek a szabad életre, mind fizikailag, mind mentálisan, és csak a kellő időt kellett kivárniuk a tél elmúltáig, mert az utolsó pillanatban, akár a befogáskor is megsérülhetnek. Mindig van olyan gólya, melyet az utolsó vizsgálatkor itt tartunk, vagy elengedés után valamiért visszafogunk.
A fehér gólyák esetében két nagyobb kibocsátás szokott lenni egy évben, augusztus 20-án és március 15-én. Ennek egyik oka, hogy a fehér gólyák legkésőbb szinte egyszerre augusztus végén, az Észak-Alföldön pontosan augusztus 20-án indulnak útnak. Ennek is oka van, nem véletlenül esik a nyárbúcsúztató országszerte erre a napra, mert tudjuk, hogy általában ez az utolsó igazán meleg nyári nap, mely után már másnap egy északi hidegfront elfújja nyarat. Ilyenkor van alkalom utoljára önfeledt ünneplésre, az új kenyértől kezdve az Alkotmányig. István királyunk egész világon augusztus 15-i halálát követő augusztus 16-i megemlékezése helyett nálunk szentté avatásának emlékére pont ezért mégis erre az évszakváltó jeles napra tették az ünnepét. A gólyáknak pedig ez az utolsó lehetőségük a felszálló légörvényekben termikelni, hogy szárnycsapás és energiaveszteség nélkül vitethessék magukat a széllel Dél felé.
Március idusán pedig megérkeznek, bármilyen időjárási körülmény is fogadja őket, hiszen tavaszi vonulásukat nem a hazai időjárás befolyásolja, hanem a telelőhelyeken történő komplex változások, és a fentebb írt hormonális robbanás. Szerencsére idén nem ígér az időjárás jelentés zord, kellemetlen időt, így a hazatérő gólyák előnyös helyzetben vannak. Az elsők már meg is érkeztek.
A téli hideg ellen fokozott táplálás esetén mindenféle zsírréteg nélkül is belső fűtéssel hatékonyan védekeznek. A költöző madarak egy részénél őszre felrakódik egy bizonyos zsírtartalék, sőt a ludak mája még el is zsírosodik, melynek nem a hőszigetelésben, hanem a folyamatos repülés miatti energiatartalék miatt van szerepe azoknál a fajoknál, melyek nagy távolságokat erőből repülve nem érnek rá táplálékot keresni vonulás közben. A gólyák valamennyi vonuló madárhoz hasonlóan az őszi északi és a tavaszi déli, „böjti” szeleket kihasználva sodortatják magukat, de ők nem erőből repülnek, hanem a termikeket kihasználva, a vitorlázó repülőkhöz hasonlóan szárnycsapás nélkül vitetik magukat a széllel. Ezért el sem fáradnak nagyon, és nem gyengülnek annyira le, mint éjszakánként erőből ezer kilométereket repülő társaik. Ha nincs szél, vagy termik, nem repülnek, hanem táplálkoznak. Ott tartanak pihenőt, ahol van mit enni-inni.
A kinti röpdékben teleltetett gólyákat az időjárás függvényében két-háromszoros mennyiségű táplálékkal láttuk el. A tapasztalatok szerint, ha fokozatosan szoknak hozzá a kinti hőmérséklethez, és van megfelelő táplálék, belső és külső hőszabályozásuk működik, a hidegnek semmilyen káros hatása nincs rájuk nézve, még a tollal nem borított lábukra sem, mert annak tökéletes vérkeringése a laikusok aggályaival ellentétben mínusz 20 fok alatt is megvédi őket minden fagyási sérüléstől.
A mostani szabadon bocsájtásra készülődő fehér gólyák az egész telet a szabadban töltötték, a hideghez is jobban hozzászoktak, és sokkal jobb kondícióban kerültek elengedésre mint vad társaik, illetve etetésükről mindaddig gondoskodtunk míg végleg el nem hagyták a park területét.
Egyre több gólya vészeli át hazánkban a telet!
Nagyon sok látogató kérdezte már, valamint küldött részünkre aggódó levelet azzal kapcsolatban, hogy télen miért nem visszük be a gólyákat zárt, meleg helyre. Bejelentéseket is rendszeresen kapunk villanyoszlopon, fészekben álldogáló gólyákról. Amíg egy madár egészséges, addig nem kell befogni, nem kell feltétlenül megmenteni. A következő cikket az ő kételyeik eloszlatásáért közöljük.
A költöző madarak nagy része nem azért megy Afrikába télen, mert nálunk a hidegben fáznak. A vonulás oka nem közvetlenül a „hidegben” keresendő, ez csak a közvetett ok. A valódi problémát a madarak számára az jelenti, hogy mivel télen hideg van és a fagyok is gyakoriak, így a táplálékuk eltűnik, és nem lesz mit enniük a madaraknak. Tehát az esetek többségében a madarak táplálékhiány miatt vonulnak el melegebb földrészekre, ahol a kedvezőbb klíma miatt megtalálhatóak a rovarok, kétéltűek, hüllők és egyéb táplálékok. Ha egy madár elegendő élelmet talál folyamatosan idehaza, akkor nem szükséges elköltöznie. Ugyanis a testét borító tollak nagyon jól szigetelnek, így alapvetően nem fáznak a téli időszakban.
Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhattunk télen fehér gólyákkal hazánkban. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy nem a hideg, hanem az esetleges táplálékhiány miatt költöznek télen melegebb vidékekre. A gólyák nyáron elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit megesznek, amit le tudnak nyelni: békákat, gyíkokat, kisebb rágcsálókat, kígyókat, halakat is megfognak. Mivel a fő táplálékbázisukat jelentő rovarok télen nem hozzáférhetőek, így a faj alapvetően vonulni kényszerül. A télen itt maradt gólyák a fentebb már említett rendkívül gazdag tápláléklistájuknak köszönhetően viszont képesek átvészelni a telet. Ilyenkor nagyon fontos táplálékukká válik az egér és a pocok, azok a kisemlősök, amelyek nem alszanak téli álmot. Éppen ezért télen a gólyák elsősorban a szántókon, tarlókon táplálkoznak. Ezen kívül, ha az idő enyhe, és a vizek nem fagynak be, akkor még halászni is tudnak, valamint nagyon sok helyen etetik őket az emberek, így a már rutinosabbak ezt is számításba veszik. Feltehetően, ha egy fehér gólya sikeresen átvészelt egy telet, akkor nagyobb valószínűséggel fog a következő évben is a maradás mellett dönteni.
A télen is hazánkban maradó fehér gólyák tehát nem reménytelenül indulnak neki ennek a zord évszaknak. Alkalmazkodóképességüknek és az emberek segítségének, illetve némi szerencsének köszönhetően reális esélyük van arra, hogy túléljék a telet.
Hogyan engedjük szabadon őket?
A gyógyult gólyákat régebben éveken át más természetvédőktől tanult módon, a röpdéből ajtónyitással engedtük szabadon, vagy természetes területen szállító dobozból kivéve elsétáltattuk. Tesszük ezt most is azokkal, melyek vadak, nem töltöttek sok időt emberkézen, és biztosan jól repülnek. De rá kellett jönnünk, hogy a bármekkora röpdében gyakorlatozó, ott benn jól repülő gólya a természetben esetenként mégsem jól repül, és nem fog visszatérni Afrikából. Ez a kilométerekre elsétáló és onnan magától rosszul továbbrepülő gólya esetében már késő bánat, mert lehetetlen visszafogni. Nem beszélve az esetleg túl szelíd, emberhez szokott madarakról, melyek el sem akarnak menni, vagy később hagyják magukat befogni.
Ezért amerikai példát követve, ahol a fehérfejű rétisasok szabadon bocsátásának nemzeti ünnepeken, tízezres tömeg előtt az elnök, vagy szenátorok által kézből való elengedése egy kezdőlendületet ad, kifejlesztettük ennek saját technológiánkra adaptált változatát.
A teleltetett gólyák tartásuk alatt csekély mértékben, de megszokják az ember közelségét. Még akkor is, ha a látványkórházban az egyirányú átláthatóságot biztosító fóliázott üveg mögött lábadoznak, és nincs tudomásuk az emberi jelenlétről. A túlélő röpdében találkoznak a villanypásztorral szerelt villanyoszlopokkal, és leszoknak az ott tartózkodásról, mert az a veszélyes üzem.
Az úgynevezett vadító röpdében való gyakorlatozás, és az onnan való befogás után a sok látogató között elengedett gólyák (és más madarak is) kézből elengedve kapnak egy olyan impulzust, ami számukra szándékosan nem kellemes, de arra készteti őket, hogy visszanyerjék természetes vadságukat, és az embertől biztonságos távolságot tartsanak. A kézből engedés nem feldobás, hanem az elrugaszkodás segítése, a lábak alátámasztásával és megemelésével. Persze ez a látogatók részvételével nem mindig sikerül elsőre, de nem baj. Ha nem jól repül, azonnal kiderül, és könnyen be lehet fogni. A cél az, hogy örüljön a gólya, ha szabadul az emberi közelségből. Sok éves tapasztalat, hogy amelyeknél ez kimarad, nem állnak tovább, hanem a madárpark közelében maradnak. A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire azonnal visszatérnek fészkükhöz, az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, mely során az ugyan akkor megérkező vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még ivaréretlen fiatalok ahogy ősszel, úgy tavasszal is a park körül maradnak még egy-két hétig, és etetésükről gondoskodunk, illetve ha valamelyik egyedet úgy ítéljük meg, hogy mégsem teljesen alkalmas a szabad életre, akkor azt vissza tudjuk fogni. Amelyiket meg lehet fogni, mert hagyja magát, azt meg is kell, mert nem vadult el eléggé, és néhány ilyen feldobós gyakorlat után sokszor változik a helyzet, de egy részük minden igyekezetünk ellenére, mint háziállat marad a parkban. Őket befogjuk és háló alatt tatjuk, nehogy elkóborolva, vagy elvonulva afrikai bennszülöttek vacsorája, vagy nemzeti hagyományt gyakorló arab vadászok zsákmányai legyenek.
A napsütéses órák számának emelkedésével a külső hőmérséklettől vagy az esetleges havazástól, esőtől függetlenül is a szaporodásért felelős hormonok megindulnak bennük, és ivari tevékenységet, ezzel együtt fészek rakó, fészek foglaló ösztönt, és ehhez társuló agresszivitást hívnak elő, mely a röpdén belül fokozott vetélkedéssel, akár súlyos sérülésekkel járó verekedéssel járhat. Mivel a március 15. után bent tartott gólyák ennek fokozottan ki vannak téve, bent tartásuk rájuk nézve veszélyes, elengedésük viszont fentiek betartása mellett aggálymentes, és véleményünk szerint szükséges. Az ekkor elengedett gólyák között kevesebb a fészekért való vetélkedés miatt a sérülés, a későn elengedett, ivarérett, és saját fészkét esetleg már abban letojt tojást elszántabban védő gólyától visszafoglalni próbáló gólya viszont súlyos sérülésekkel járó, sokszor halálos kimenetelű küzdelembe bocsátkozik. Ezért fontos a naptári időpontok tartása gólyáéknál, a piros betűs ünnepekre való tekintettel is, hiszen ezek is, mint a Karácsony, vagy a Húsvét is magasabb természeti törvényekhez igazodnak.
Dr. Déri János
állatorvos