Kategória archívum:Események

  • Mindent elengedtünk. Bár szeretjük őket, de nem birtokolni akarjuk.             Az ősz és a tél folyamán bekerült betegeink gyógyulásuk után még[...]
  • Szombaton szabadon bocsájthattuk gyógyult egerészölyveinket, valamint barna rétihéjánkat. A boldog pillanatokból kollégáink, önkénteseink és látogatóink egyaránt kivehették a részüket. Vasárnap a[...]
  • Február 17.-én reggel gyönyörű napsütésre ébredhettünk nem csak mi, de a kórtermünkben lábadozó uráli bagoly is.  A szerdai napon ugyanis visszatérhetett  otthonába, Széphalomra. Ismét egy szép össz[...]
  • Október a rendezvények hónapja volt a Hortobágyi Madárkórházban.  Látogatóink szinte minden hétvégén találkozhattak sokszínű programjainkkal, melyek egy-egy jeles nap megünneplésére szolgáltak. Nem [...]
  • Madárkirály választással, kézműves foglalkozásokkal, solymászbemutatókkal és sok színes programmal telt a pünkösdi hétvége a Hortobágyi Madárparkban. Szavazóink indén Mukit, a gyöngybaglyot választ[...]
  • A szeles idő ellenére szép számban érkeztek gyerekek és felnőttek Húsvét alkalmából beteg madaraink látogatására. Csacsogóval, egerészölyvünkkel testközelből is megismerkedhettek, sőt, fotózkodhatta[...]