Pünkösdi Madárkirály a Hortobágyi Madárparkban – 2016

Madárkirály választással, kézműves foglalkozásokkal, solymászbemutatókkal és sok színes programmal telt a pünkösdi hétvége a Hortobágyi Madárparkban.

Szavazóink indén Hérát, a hibrid ölyvet választották királlyá.

Héra

Héra

A szavazatokat online és személyesen is fogadtuk hétfő délután 4-óráig. A számlálásban lelkes önkénteseink voltak segítségünkre. A verseny nagyon szoros, és fordulatos volt. Ez úton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett játékunkon!

Eredmények:

504 szavazónk volt összesen, ebből 414-en online, 90-en pedig személyesen adták le voksukat.

Pünkösdi királyjelöltek:
 Jelölt neve  Online szavazat Személyes szavazat Végeredmény
 Luca 75  7  82
 Bogyó  54  6  60
 Madame Urali  62  21  83
 Héra  82  25  107
 Negro  84  18  102
 Csacsogó  57  13  70

A jelöltekről ITT olvashattok többet!

 A személyesen szavazók körében pedig három DVD csomagot is kisorsoltunk.

Nyerteseink:

Kálmán Bence

Simon Gyöngyi

Stammer Petra

A nyerteseket e-mailben is értesítjük, majd a díjakat postai úton küldjük el.

A királyválasztás mellett számos gyermekprogramnak örvendhettek a fiatalok. Parkolónkban krétarajzok készültek, volt lufi fújó verseny, fogadóterünkben pedig karkötőket és más dísztárgyakat készíthettek a gyerekek.

A programokon túl gyógyult madaraink szabadon engedésére is sor került:

Vasárnap visszanyerte szabadságát a februárban, Mindszent mellett talált mérgezett egerészölyv. Az örömteli pillanatokban megtalálói voltak segítségünkre, akik megmentették, majd elszállították hozzánk a madarat, most szabadon is bocsájthatták.

Február 20.-án este 8 után érkezett ez a gyönyörű, épp ivarérett kort átlépő tojó egerészölyv. Győrtől nem messze, Mindszent határában találtak rá. Megmentői rögtön autóba is ültek, és a mentés érdekében egyenesen Hortobágyig (több mint 350 km) meg sem álltak. Tettük nem csak áldozatos, de életmentő is volt. Érkezésük után a vizsgálat alatt karbofurán hatóanyag-tartalmú idegméreg tüneteit tapasztaltuk: Lábai görcsben, farkát emeli, pupillareflexe fordított. Ilyen típusú idegmérgeknél az ellenanyag, jelen esetben az atropin beadása nem tűr halasztást. A méreg dolgozik, károsítva az idegrendszert. Nem napokon, hanem órákon múlhat a madár élete.
Hálás köszönet, Kiss Lajosnak és családjának, hogy ekkora utat, ilyen hamar, mérlegelés nélkül megtettek érte! Igazi hősök!

Hétfőn is akadt olyan páciens, aki szabadon bocsájtásra került.. Látogatóink segítségével egy szárnysérülésből felépült gatyás ölyv, egy mérgezésből gyógyult egerészölyv, és egy pici cinege is visszakerülhetett a természetbe.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]