Egy hívás életeket menthet

 
 
 

Újabb lehetőség nyílt kórházunk, egyben munkánk és betegeink támogatására. A NIOK Alapítvány által üzemeltetett Adjukössze.hu portálon elindult telefonos adománygyűjtési kampányunk, mely segítségével támogatóink pusztán telefonjuk használatával küldhetik el adományukat. Minden hívás vagy sms 500 Ft-os támogatást jelent, melyet a telefonszolgáltató a felajánló egyenlegéből von le, alapítványunk pedig átutalás formájában kapja meg.

Támogatás menete:

Telefonhívással: Hívja a 13600-as adománygyűjtő telefonszámot, majd a kapcsolat létrejöttekor készüléke nyomógombjai segítségével válassza a 17-es melléket!

Sms-el: Küldje el sms-ben a 17-es számot a 13600-as adománygyűjtő telefonszámra! Kérjük, segítse betegeink ellátását, hogy újra repülhessenek!

GYŰJTÉS CÉLJA

Az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg, védett-fokozottan védett madarak, melyek / túlnyomórészt sebészeti/ állatorvosi ellátása, utókezelése és teljes gyógyulása után, a jelenlegi feltételek között, mintegy 40%-ban visszavadításra kerülnek, ezután szabadon engedjük őket. Eme arány nem csak Európában egyedülálló, de világviszonylatban is kimagasló. Az egykoron évi 1000-1200 páciens az elmúlt években hirtelen gyarapodott, és elérte az évi 2500-at, melyet kórházunkban fogadunk, befogadóképességünk határát súrolva. Gyűjtésünk célja, hogy minél több bajbajutott madarat láthassunk el és részesíthessünk megfelelő állatorvosi ellátásban. A felajánlott adományokat a mentések lebonyolítására, betegeink takarmányozására, műtéti kezelésére, valamint új röpdék építésére fordítanánk.

Kórházunk látogatható, tevékenységünk megtekinthető!

Az épületben egyirányból átlátható, hangszigetelt üvegablakokon át a látogatók betekinthetnek a lábadozó madarakhoz és a műtőbe is, végig nézhetik a gyógyulás folyamatát. Meggyőződésünk, hogy a látogató szembesülve a sokszor jóvátehetetlen vagy csak nagyon nagy erőfeszítések árán gyógyítható, emberi felelőtlenség miatt történt károkozás következményeivel, megváltoztatja a szemléletét, és igyekszik másokra is hatni. A természetvédelmi mozgalmakhoz hasonlóan, próbáljuk kicsit természetszeretőbbé tenni az embereket. Fontos számunkra a környezettudatos nevelés, hogy a gyermekek szeressék a természetet, és vele együtt ismerjék meg és védjék a madarakat, hogy ezáltal egy természetközelibb generáció nőhessen fel.

Segítsen egy hívással, vagy egy sms-el, majd látogassa meg betegeinket, akiket támogatott!

Adhat vonal beszámolók a támogatások felhasználásáról:

A 2019-es évben összegyűlt adományok felhasználásáról:

Alapítványunk 2019 decembere óta vesz részt A NIOK Alapítvány által üzemeltetett Adjukössze.hu portálon biztosított telefonos adománygyűjtő szolgáltatásban. Alapítványunk hívószáma: 13600/17

2019 decemberében összesen 90 db hívás/sms gyűlt össze, ami összesen 42.750 Ft támogatást jelent szervezetünk számára. Az összeg átutalására 2020-ban került sor, így annak felhasználásáról a 2020. évi beszámolóban tudunk számot adni.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]